Előfizetés

Túl sokat kért az honvédelmi cég, pilótasisak nélkül maradt a rendőrség

Koncz Tamás
Publikálás dátuma
2019.09.14. 13:20

Fotó: Shutterstock
A Készenléti Rendőrség 24 darab sisakot vett volna, de drágának tartották az egyetlen jelentkező ajánlatát. A HM EI Zrt.-nél nem először fog vastagon a ceruza.
Még május elején írt ki pályázati felhívást a rendőrség éjjellátóval felszerelt „hajózó sisakok” beszerzésére. A köznyelven pilótasisakként ismert kiegészítőt sejthetően a légi rendészek kapták volna, de beszerzés nem jött össze – derül ki a pénteki uniós közbeszerzési értesítőből, a TED-ből.
A pályázatra csak a Honvédelmi Minisztérium cége, a HM EI Zrt. jelentkezett, a honvédelmi cég azonban olyan drágán számolta volna sisakokat, hogy a Készenléti Rendőrség inkább elállt az üzlettől. Hogy mekkora összegről van szó, azt a hatóság diszkréten kikerüli – a közbeszerzési eljárás egyetlen dokumentumában sem esik szó az árról - de leírásból egyértelmű, hogy sokallották az ajánlatot. „Az eljárás a Kbt. (Közbeszerzési törvény- a szerk.)  75. § (2) bekezdés b) pontja alapján eredménytelen, tekintettel arra, hogy az ajánlat meghaladja a – Kbt. 75. § (4) bekezdésének megfelelően igazolt – rendelkezésre álló anyagi fedezet összegét” - indokolták döntésüket.

Jó áron közvetítettek a helikopterbeszerzésnél is

A rendőrség nem először üzletelt a céggel: mint a hvg.hu beszámolt róla, a rendőrök a HM EI Zrt-től vásárolták meg 14,2 milliárd forintéért azt a kilenc darab, Norvégiából beszerzett EC135P2+ mentőhelikopert is, amit aztán haszonkölcsön szerződés keretében átadtak a hazai légmentőknek. 
A helikopterbeszerzésben nem csak az kérdéses, hogy egyáltalán miért volt szükség a honvédelmi társaság közvetítői szerepére. Demeter Márta LMP-s képviselő még márciusban kiderítette közérdekű adatigényléssel, hogy 
a HM EI Zrt. tavaly augusztusban 28, 72 millió dollárért vásárolta meg a helikoptereket– ez jelenlegi árfolyamon 8,1 milliárd forintnak felel meg.

Az esetről az Alfahír is beszámolt. Tehát, a közvetítő mintegy 6 milliárdos különbözetet tehetett zsebre az állami szervek között zajló beszerzés során;rendőrség abban az esetben azonban nem kifogásolta az árat, megvették mind a kilenc gépet.  A HM EI a közelmúltban amiatt került a hírekbe, hogy lapunk kiderítette: darabonként 13 milliárdért vásárolhatták meg a honvédelmi nemkormánygép Falconokat, amiket Áder János és Szijjártó Péter is előszeretettel használ.

Valami nagy baj van a Nemzeti Választási Iroda honlapjával

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2019.09.14. 10:14
Pálffy Ilona, Nemzeti Választási Iroda elnöke
Fotó: Népszava
Még csak véletlenül sem az adott budapesti kerület képviselő-jelöltjeit mutatja, de ennél cifrább is akad.
A választás.hu egy hónappal az önkormányzati választások előtt teljesen megtévesztő adatokat közöl a választópolgárokkal - vette észre a hirklikk.hu. A portálnak az tűnt fel péntek este, hogy a Nemzeti Választási Iroda honlapja egészen más jelölteket mutatott a XXI. kerületi egyéni képviselőjelöltekként, mint akiket a választási bizottság valóban nyilvántartásba vett. A keresését megismételve mindig más és más lett az eredmény. A helyzetet szombat délelőtt ellenőriztük és annyiban változott, hogy minden kerületnél a a II. kerületi jelölteket mutatja a honlap. További érdekesség, hogy a jelöltek között egyet lapozva, a második oldalon bizonyos kerületeknél a tényleges jelölteket mutatja (bár az abc-sorrendbe szedett jelölteket a H-betűnél kezdi, ahol az első oldalon a II. kerületieket abbahagyta), más városrészek esetében viszont még ott sem. Egy adott városrész konkrét választókerületére rákeresve hasonló a helyzet, van, ahol jó listát mutat, máshol a keresési eredménynek semmi köze a tényleges helyzethez.
A szombat délelőtti helyzet: bármelyik budapesti kerületre rákeresve feladja a II. kerületi jelöltek listáját, gondosan abc-sorrendbe szedveBármelyik
Akad még érdekes jelenség is, péntek éjjel a főpolgármester-jelöltek listájában Puzsér Róbert Dr. Al-Rashed Ahmed néven szerepelt.
Az NVI oldala amúgy már az áprilisi választások alatt is összeomlott,  akkor Pálffy Ilona, az NVI elnöke közölte, hogy a zökkenőmentes kiszolgálás érdekében a honlapot átállították egy nagyobb teherbírású technológiai megoldásra. A portáltól keresték az NVI sajtókapcsolatokért felelős munkatársát, hogy milyen magyarázatot tud adni a péntek éjszaka történtekre, de nem érték utol.

Egyetlen esős hétvégén gyűjtötte be az ajánlásokat egy furcsa civil szervezet

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2019.09.14. 09:25
Képünk illusztráció
Fotó: Népszava
Valami különlegeset tudhatnak a XVIII. kerületi egyesületnél, látványos munka nélkül szerezhettek több mint ezer aláírást.
A civil kurázsi győzelmének vagy valami egészen másnak is tekinthető az, ami nemrég a XVIII. kerületben történt – írja az Index. Az Agora Lokálpatrióta Egyesület  az utolsó pillanatban vetette nyilvántartásba magát, gyorsan átvette az ajánlóíveket, egy esős hétvége alatt összegyűjtötte a polgármester-jelöltjének és a 14 egyéni képviselőjének induláshoz szükséges számú aláírást, majd a határidő napján le is adta azokat.
Az önkormányzati választásokra augusztus 24-én kezdődött meg az ajánlások gyűjtése. Sok párt és szervezet már augusztus első felében nyilvántartásba vetette magát, majd kiállt a terekre, a piacokra, hogy összegyűjthesse az induláshoz szükséges aláírásokat. A XVIII. kerületben induló polgármesterjelöltnek ehhez 300 aláírást kellett szereznie, az egyéni jelölteket pedig a választópolgárok legalább 1 százalékának ajánlania, amihez ott 59-59 aláírás kellett – vagyis, minimum 1126 aláírásról beszélünk. A XVIII. kerületben, Pestszentlőrinc-Pestszentimrén az ellenzék az MSZP-s Szaniszló Sándor mögé állt be, hogy legyőzze Ughy Attila fideszes polgármestert. Rajtuk kívül indul még Luka István független jelölt, majd az utolsó pillanatban hirtelen feltűnt Láng László, az Agora Lokálpatrióta Egyesület polgármesterjelöltje is.
Az Agora Lokálpatrióta Egyesület tényleg hihetetlen munkát végzett, tekintve, hogy szeptember 9-én 16 órakor járt le a jelöltállítási határidő – jegyzi meg a portál.
• Szeptember 5-én vették nyilvántartásba jelölőszervezetként az Agorát. • Szeptember 6-án pénteken vették át az ajánlóíveket. • Szeptember 6-8. között, egy hétvége alatt gyűjtötték össze az ajánlásokat úgy, hogy a szombati piaci napon zuhogott az eső, kevés ember volt az utcán, és az amúgy ajánlásokat gyűjtő többi ellenzéki szervezet aktivistái sem láttak semmilyen megjelenést vagy kitelepülést az Agora részéről. • Szeptember 9-én délelőtt az Agora polgármesterjelöltje és 14 egyéni jelöltje leadták az ajánlóíveket. A helyi választási bizottság még aznap nyilvántartásba vette őket.

Harmóniában a fideszes önkormányzattal

Az Agorát 2014. februárjában alapították. A szervezet céljai között politikai tevékenység nem szerepel, csak a környezet megóvása és fejlesztése, közösségi kertek szervezése, működtetése, társadalmi akciók, szakmai programok szervezése. Honlapjukon maguk sem rejtik véka alá, hogy közös pályázatokon vesznek részt a helyi önkormányzattal, oktatási és kulturális intézményekkel, az egyházakkal, valamint szociális és érdekvédő szervezetekkel. A fideszes Ughy Attila által vezetett XVIII. kerületi önkormányzattal korábban együttműködési megállapodást kötöttek. Legutóbb részt vettek azon az összesen 1,5 milliárd forintos pályázaton, amely a Fáy utca és környéke integrált szociális rehabilitációja nevet viseli. Az Agora feladata itt közösségi kert létrehozása és közösségi programok (ismerkedés, kertsorsolás, szaktanácsadás) szervezése volt. 
A kerületi ellenzék szerint az Agora igencsak furcsa körülmények között és gyanús háttérrel szerezte meg ilyen gyorsan az ajánlásokat.
Hensch Norbert, az Agora vezetője például többször nyilatkozott együtt korábban Kádár Tibor fideszes önkormányzati képviselővel, aki Kubatov Gábor jobbkezeként vált híressé, amikor egy nyilvánosságra került videóban a fideszes aktivistákat képezte ki a Kubatov-lista kezelésére.

Vajon miért az utolsó pillanatban vágtak bele a jelöltállításba, és hogy sikerült ilyen rövid idő alatt összegyűjteni az ajánlásokat? - kérdezte az Index Hensch Norbertet, az egyesület vezetőjét. Ő azt mondta: mindenki mással foglalkozik az egyesületben, ők nem professzionális szervezet, nem nagyon értek rá eddig ezzel foglalkozni. Hensch szerint semmi különös nincs abban, hogy két nap alatt összegyűjtötték az aláírásokat: ő például régóta a kerületben lakik, sokan ismerik, és az egyéni jelölteknek sem okozott gondot az 59 ajánlás megszerzése. Az eset furcsasága ellenére sem egyedi, a főpolgármesterségre bejelentkező Berki Krisztián is úgy adott le 10 ezer ajánlást a szükséges 5 ezer helyett, hogy nem nagyon lehetett látni kampányolni az utcán. Puzsér Róbert emiatt fel is jelentette. A híportál emlékeztet: a számára kritikus helyeken a Fidesz érdeke az, hogy a választás semmiképpen ne kétszereplős legyen, mert akkor a most összeálló ellenzék hatékonyabban tudná begyűjteni a kormánypárt elleni protestszavazatokat.