Betartás

Először is szögezzük le: arról nem kell, sőt nem is lehet vitatkozni, hogy a törvényt, a jogot egy színháznak is be kell tartani. A szerzőt halála után hetven évig jogvédelem illeti meg - erről szól a törvény. És amíg ez meg nem változik, addig ezt a regulát kell figyelembe venni. 
A mostani nyíregyházi eset azonban több szempontból túlmutat önmagán. A színház egy Molnár Ferenc művet akart bemutatni, kértek is engedélyt a játszásra a jogörökösöktől, sőt meg is kapták - azzal a kitétellel, hogy a végső szövegváltozatot nekik jóvá kell hagyniuk. A probléma, ami nem elvi, hanem gyakorlati jellegű, itt kezdődik. Ki hagyja jóvá, mikor, milyen érvek alapján? Ki tárgyal kivel, ki dönt? A Molnár örökösök között tudomásom szerint bölcsész, újságíró, rendező is van, tehát ha épp ehhez van kedvük, elemezhetnek szöveget, bejelölhetnek színes tollal bizonyos részeket, és kérhetik, hogy ezeket húzzák ki, vagy változtassák meg. 
De ezen a ponton már felvetődik a kérdés, hogy miből is áll a jogvédelem. Abból, hogy valaki valóban arra figyel, hogy a szerző szellemiségét, akaratát ne hamisítsák meg, vagy szövegelemezésből, esztétizálásból? Ráadásul itt egy olyan íróról van szó, akit a világon sok helyütt játszanak, nem csak Magyarországon. Nálunk is a nagyon gyakran műsorra tűzött szerzők között szerepel, hiszen vitathatatlanul remekek a dialógusai. Sokat tudott például a férfi-nő kapcsolatról - akárcsak Csehov. 
Közismert ugyanakkor, hogy a Mohácsi testvérek régóta úgy dolgoznak: nem pusztán hozzányúlnak a szöveghez, hanem gyúrják, alakítgatják az utolsó pillanatig. Ezt már Molnárral is többször megtették. Akkor nem tört ki a botrány, most viszont letiltott előadás lett belőle. Ami senkinek se jó, színháznak, színésznek, rendezőnek, nézőnek, jogörökösnek sem. 
A törvényt tehát úgy kellene betartani, hogy az alkotói szabadság és szerzők védelme se sérüljön. Meglehet, hogy immáron nemcsak a darabokhoz, hanem a törvényhez is hozzá kellene nyúlni. Úgy, hogy az a gyakorlatban is egyértelműen betartható legyen.
Szerző
Balogh Gyula

Álarcosbál

Megvolt hát az idei kötcsei szellemosztó is. Minden úgy történt, amint azt a hatalmi koreográfia diktálta. Nem azzal van bajunk, hogy az önmagát elitnek gondoló mameluk siserehad felsorakozott a Dobozy-kúria kerítésének tövében, még csak azzal sincs, hogy a vezéri iránymutatás zárt ajtók mögött történt. Mondjuk, egy miniszterelnöknek akár még lehet is joga szűk körben előtárni, és eszmetársaival megvitatni az ország jövőjét. 
Hanem ha a kormányfő - aki a gyerekszüléstől a világ geopolitikai átváltozásáig, a múzeumi negyedtől az Unió jövőjéig mindenhez éppúgy felsőfokon ért, mint autokrata vagy diktátor elődei - a nemzetnek akarna mondani valami  érvényeset, akkor legyen szíves kiállni a Parlamentben, vagy legalább egy sajtótájékoztatón, és mindenki előtt, világosan fejtse ki akár a körforgalomról alkotott vízióit is. Vállalva, hogy bornírtnak tartják.
Egy politikai napilapnak - a Népszava márpedig ilyen - alapvető kötelessége a tájékoztatás. Ezért meggyötört lelkiismerettel látogatunk minden évben mi is el Kötcsére, vagy bárhová, ahol az ország végrehajtó hatalmának feje megnyilatkozik. Ezt az olvasóért tesszük, miközben tragikomikusnak tartjuk, hogy a kormányfői útmutatás morzsáit úgy kell összecsipegetnünk, azok akaratának megfelelően, akik kellő megfontolás után kiszivárogtatták őket. Hogy aztán még azt is le kelljen nyelnünk, amint a kormánysajtó publicistái rajtunk köszörülik a nyelvüket, mert előre  "látják-hallják lelki füleikkel és szemeikkel" a mi "teátrális hüledezéseinket".
Nos, hát nem hüledezünk. Egyszerűen azt gondoljuk, hogy a Kötcsén (is) bemutatott kormányfői vízió óriási szellemi katyvasz. Nincs rajta mit kritizálni, mert alkalmatlan rá, habár a nyilvánosság totális lesajnálásával együtt tapsolta meg zárt ajtók mögött az "elit".
Szerző
Friss Róbert

Üres ígéretek kosara

Ez év januárjában 2 156 622 nyugdíjas volt hazánkban. Vannak néhányan, akik – kormányunknak köszönhetően – milliós, tán már több milliós nyugdíjjal rendelkeznek, és van, aki megrendelésekkel támogatott kőbányái jövedelméből milliárdos osztalékokat vesz fel, sőt olyan is van, akinek nyolcvan-egynéhány évesen – nyilván pedagógusi nyugdíjából - csak egy 300 millió forint értékű sertéstelep megvásárlására futja.
Nem róluk szólok, hanem arról a mintegy 2 150 000 főről, akik a 2019 januárjában kapott járandóságuk alapján a 130 491 forintos átlagot „produkálták”. Megítélésem szerint ők a NER egyértelmű vesztesei, bár minden valószínűség szerint közülük kerül ki az azt támogatók legalább 40 százaléka.
Mint ismeretes, 2010 előtt hazánkban a vegyes indexálási módszerrel számították a nyugdíjat. Ez biztosította, hogy a „keresők” és a nyugdíjasok életlehetősége, életminősége ne szakadjanak el nagyon egymástól. Emellett működött a 13. havi nyugdíj kifizetése is. Az utóbbit a gazdasági válság miatt a Bajnai-kormány átmenetileg (!) megszüntette. A Fidesz az akkori választás során a 13. havi nyugdíj visszaállítását ígérte, sőt 14. havi nyugdíjról is szó esett. Ám az ígéretek csak ígéretek maradtak. Bár korábban nem volt róla szó, leálltak a vegyes indexálás módszeréről is, helyette a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzésére tettek ígéretet. Érdemes felfigyelni arra, hogy a vásárlóérték megőrzése nem jelent életszínvonal emelkedést, csupán azt ígéri, hogy megvalósulása esetén a nyugdíjas a 2010-es év színvonalán folytathatja tovább az életét.
Az ígért „vásárlóérték megőrzést" a KSH inflációs indexének alkalmazásával történő nyugdíjkorrekcióval gondolták elérni. Az eltelt évek bizonyítják, hogy az alkalmazott KSH index és az úgynevezett nyugdíjas fogyasztói kosár indexe évről évre jelentősen eltér, az előzetesen esetenként tévesen becsült KSH index hibájából fakadó veszteséget a nyugdíjasnak kellett megelőlegeznie. Kérdés, hogy az 1 százaléknál kisebb „tévedések” év végi korrekciója beszámít-e a következő év alapjába, melyre az új korrekciós értéket vonatkoztatják. Ráadásul a kormány esetenként trükközik az index alakításával, a múlt évben történt benzinár-játszadozás például alacsonyabb index értéket eredményezett.
A korrekcióhoz használt KSH index és a „nyugdíjas index” eltérésével kapcsolatban érdemes néhány dolgot megemlíteni. Jellemzőnek tekinthetjük, hogy a nyugdíjas réteg szempontjából általában az élelmiszer, a lakás karbantartás és fenntartás, a főzéshez, fűtéshez használt szén és palackos gáz, a gyógyszer és az orvosi ellátás költségei kiemelt fontossággal bírnak. A KSH 2,8 százalékos átlag-indexével szemben - egyes statisztikák szerint - 2018-hoz képest manapság a burgonya 82,7 százalékos, a zöldség 36,7 százalékos, a vöröshagyma 77,5 százalékos, a kenyér 6,7 százalékos áremelkedést mutat. A szén ára 7,8 százalékkal, a palackos gáz ára 13,4 százalékkal nőtt. Miután a diagnosztikai vizsgálatok jó része már csak magánszolgáltatóknál érhető el belátható időn belül, s ugyanez vonatkozik egyes gyógykezelésekre is, e területen is bizonyosnak tekinthető a tetemes árnövekedés.
Nyilvánvaló, hogy a tapasztalt és a KSH által becsült/mért infláció egymástól erősen eltér, a nyugdíjasok nem tekinthetők tipikus fogyasztóknak. A KSH 2019-ben helyesen állapította meg a következőket: „Mint ismeretes, minél szegényebb egy háztartás, annál nagyobb arányú fogyasztásának szerkezetében az élelmiszerre és lakásfenntartásra fordított ráfordítás, és annál kevesebb szabadon elkölthető jövedelem áll ezek kiegyenlítése után rendelkezésre. A szegényebb háztartások erősebb árváltozási hatásnak vannak kitéve. Magyarországon az infláció mögötti áralakulások a szegényebb társadalmi csoportokat rosszabb helyzetbe hozzák.”
Miután nyilvánvaló, hogy a vásárlóérték megtartására vonatkozó ígéret is ámításnak bizonyult, érdemes megnézni, hogyan és mennyivel károsították meg a nyugdíjasokat 2010 óta. Ha – egyszerűség kedvéért – csak a 2014-2019 közötti időszak adatait nézzük, a kormány adatai szerint a munkabérek átlag 55 százalékkal nőttek, a nyugdíjak nominális mértéke mindössze 12,05 százalékkal módosult a vásárlóérték folyamatos csökkenése mellett. Ha maradt volna a vegyes indexálás módszere, a nominális növekedés mértéke 55:2=27.5, + 12:2=6, vagyis mindösszesen 33,5 százalék lett volna, ami a megvalósult 12 százaléknál 21,5 százalékkal magasabb. Vegyes indexálás mellett a korábban hivatkozott átlagnyugdíj mértéke 2019-ben 130 491 Ft helyett legalább 155 000 forint körüli összeg lenne havonta. Ez éves szinten a mostani átlaghoz viszonyítva majd 300 000 Ft differenciát jelent, amihez az ígért 13. és 14. havi nyugdíj kétszer 155 000 forintos mértéke – összesen 310 000 Ft – még hozzászámítandó. Egy átlagnyugdíjasnál ez évi 600 000 forint plusz pénz, amivel már elviselhetőbb lenne a nyugdíjas fogyasztói kosár sajátosságaiból származó hátrány.
Természetesen semmi kifogás sem lehet az ellen, hogy a NER hívő nyugdíjas társak – lemondva az évi többszázezer forintról, elfogadva a vegyes indexálás megszüntetését, az értékmegőrzés ígéretével takart átverést, s tudomásul véve a 13-14. havi nyugdíjról szóló ígéret hazug voltát – ilyen áron is tovább kívánják támogatni a NER lovagok gazdagodását. Ám azon nyugdíjas társak érdekében, akik szerint az az évi többszázezer forint jobban hasznosulna az ő háztartásukban, mint az üresen kongó stadionokban, fel kell hívni a figyelmet a lassan már tíz éve tartó megnyomorításra. A szerző nyugdíjas 
Szerző
Udvardy Csaba