Mindenki győzött

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke valóságos mestermunkát hajtott végre a biztosi posztok elosztásával. Ha a külföldi sajtót böngésszük ugyanis, azt tapasztaljuk, hogy minden ország győztesnek érzi magát. Olaszország sokat nyert azzal, hogy a napokban megalakult Giuseppe Conte második, Európa iránt elkötelezett kormánya: egyrészt, mert a kabinet az egykori demokrata miniszterelnököt, Paolo Gentilonit jelölte; másrészt, mert a rendkívüli befolyásos költségvetési tárcát osztották rá. Ez most különösen fontos Róma számára, hiszen az országot az előző kabinet idején számos bírálat érte, mert nem tartotta magát Brüsszel költségvetési előírásaihoz. 
A magyar kormány egyik legfőbb ellenfelének tekintett Frans Timmermans ugyan a következő bizottságban már nem foglalkozik a jogállamiság kérdésével, mégsem érezheti vesztesnek magát, hiszen a környezetvédelmi tárcát kapta meg, s ennek a jelentősége rendkívüli módon felértékelődött. Európában mind többen látják be: ha nem teszünk minél gyorsabban és minél többet a környezetszennyezés ellen, visszafordíthatatlan károkat szenved a Föld. 
Spanyolország szerepe is felértékelődött. Igaz, azt már korábban tudni lehetett, hogy Josep Borell eddigi külügyminiszter örökli meg Federica Mogherinitől a külügyi és biztonságpolitikai főképviselői tisztséget, egyúttal a Bizottság alelnöke is lesz. Von der Leyen jelezte, az alelnököket az eddigieknél jobban bevonja a döntéshozatalba, illetve nem kizárólag a saját tárcájukat érintő ügyekért lesznek felelősek. Hogy von der Leyen odafigyel a visegrádi államokra, jelzi, a cseh Vera Jourová és a szlovák Maros Sefcovic is alelnök lesz. 
Különösen érdekes Jourová megbízatása: az EU eddigi igazságügyi biztosa foglalkozik majd az átláthatóság kérdésével. Ez azért is pikáns, mert a cseh politikust az ANO párt jelölte biztosnak, az a politikai erő, melynek elnökét, Andrej Babis miniszterelnököt korrupciós ügyekkel vádolják. Innen nézve nagy kérdés, fellélegezhet-e kinevezés után a hetes cikkellyel megfenyegetett Magyarország és Lengyelország? Nem valószínű, mert Jourová mindeddig kormányától függetlenül végezte a munkáját a Bizottságban, Bukarest például azzal vádolta: „hamis megállapításokat” tett a román jogállamiságról.
Orbán Viktor szintén győztesnek érezheti magát, hiszen jelöltje, Trócsányi László azt a posztot kapta, amit kért neki, a valóban fontos bővítés- és szomszédságpolitikáért felelős biztosi tárcát. Korábban azt lehetett hallani, hogy a jelentéktelen, ámde esetében fricskának tekinthető humanitárius segélynyújtási portfóliót kapja, de most úgy tűnik, von der Leyen igyekezett megfelelni a közép-európai államok igényeinek. Meg is érthetjük a szempontjait. Működőképes csapatot akar, amely békében végzi a munkáját, s minél kevesebb politikai támadás éri, akár Budapest, vagy mondjuk Prága részéről. 
Nagy kérdés persze, hogy a Bizottság eredményes lesz-e. Ez attól függ, képesek-e a biztosok elszakadni saját kormányuktól, hogy felelős uniós szakemberként tevékenykedjenek.

Betartás

Először is szögezzük le: arról nem kell, sőt nem is lehet vitatkozni, hogy a törvényt, a jogot egy színháznak is be kell tartani. A szerzőt halála után hetven évig jogvédelem illeti meg - erről szól a törvény. És amíg ez meg nem változik, addig ezt a regulát kell figyelembe venni. 
A mostani nyíregyházi eset azonban több szempontból túlmutat önmagán. A színház egy Molnár Ferenc művet akart bemutatni, kértek is engedélyt a játszásra a jogörökösöktől, sőt meg is kapták - azzal a kitétellel, hogy a végső szövegváltozatot nekik jóvá kell hagyniuk. A probléma, ami nem elvi, hanem gyakorlati jellegű, itt kezdődik. Ki hagyja jóvá, mikor, milyen érvek alapján? Ki tárgyal kivel, ki dönt? A Molnár örökösök között tudomásom szerint bölcsész, újságíró, rendező is van, tehát ha épp ehhez van kedvük, elemezhetnek szöveget, bejelölhetnek színes tollal bizonyos részeket, és kérhetik, hogy ezeket húzzák ki, vagy változtassák meg. 
De ezen a ponton már felvetődik a kérdés, hogy miből is áll a jogvédelem. Abból, hogy valaki valóban arra figyel, hogy a szerző szellemiségét, akaratát ne hamisítsák meg, vagy szövegelemezésből, esztétizálásból? Ráadásul itt egy olyan íróról van szó, akit a világon sok helyütt játszanak, nem csak Magyarországon. Nálunk is a nagyon gyakran műsorra tűzött szerzők között szerepel, hiszen vitathatatlanul remekek a dialógusai. Sokat tudott például a férfi-nő kapcsolatról - akárcsak Csehov. 
Közismert ugyanakkor, hogy a Mohácsi testvérek régóta úgy dolgoznak: nem pusztán hozzányúlnak a szöveghez, hanem gyúrják, alakítgatják az utolsó pillanatig. Ezt már Molnárral is többször megtették. Akkor nem tört ki a botrány, most viszont letiltott előadás lett belőle. Ami senkinek se jó, színháznak, színésznek, rendezőnek, nézőnek, jogörökösnek sem. 
A törvényt tehát úgy kellene betartani, hogy az alkotói szabadság és szerzők védelme se sérüljön. Meglehet, hogy immáron nemcsak a darabokhoz, hanem a törvényhez is hozzá kellene nyúlni. Úgy, hogy az a gyakorlatban is egyértelműen betartható legyen.
Szerző
Balogh Gyula

Álarcosbál

Megvolt hát az idei kötcsei szellemosztó is. Minden úgy történt, amint azt a hatalmi koreográfia diktálta. Nem azzal van bajunk, hogy az önmagát elitnek gondoló mameluk siserehad felsorakozott a Dobozy-kúria kerítésének tövében, még csak azzal sincs, hogy a vezéri iránymutatás zárt ajtók mögött történt. Mondjuk, egy miniszterelnöknek akár még lehet is joga szűk körben előtárni, és eszmetársaival megvitatni az ország jövőjét. 
Hanem ha a kormányfő - aki a gyerekszüléstől a világ geopolitikai átváltozásáig, a múzeumi negyedtől az Unió jövőjéig mindenhez éppúgy felsőfokon ért, mint autokrata vagy diktátor elődei - a nemzetnek akarna mondani valami  érvényeset, akkor legyen szíves kiállni a Parlamentben, vagy legalább egy sajtótájékoztatón, és mindenki előtt, világosan fejtse ki akár a körforgalomról alkotott vízióit is. Vállalva, hogy bornírtnak tartják.
Egy politikai napilapnak - a Népszava márpedig ilyen - alapvető kötelessége a tájékoztatás. Ezért meggyötört lelkiismerettel látogatunk minden évben mi is el Kötcsére, vagy bárhová, ahol az ország végrehajtó hatalmának feje megnyilatkozik. Ezt az olvasóért tesszük, miközben tragikomikusnak tartjuk, hogy a kormányfői útmutatás morzsáit úgy kell összecsipegetnünk, azok akaratának megfelelően, akik kellő megfontolás után kiszivárogtatták őket. Hogy aztán még azt is le kelljen nyelnünk, amint a kormánysajtó publicistái rajtunk köszörülik a nyelvüket, mert előre  "látják-hallják lelki füleikkel és szemeikkel" a mi "teátrális hüledezéseinket".
Nos, hát nem hüledezünk. Egyszerűen azt gondoljuk, hogy a Kötcsén (is) bemutatott kormányfői vízió óriási szellemi katyvasz. Nincs rajta mit kritizálni, mert alkalmatlan rá, habár a nyilvánosság totális lesajnálásával együtt tapsolta meg zárt ajtók mögött az "elit".
Szerző
Friss Róbert