A legnagyobb nevektől az ígéretes fiatalokig – Magyar alkotásokból rendeznek árverést Londonban

Publikálás dátuma
2019.09.11. 12:20

A válogatást szeptember 15-ig Budapesten is bemutatja az aukciósház, Londonban pedig szeptember 24. és október 2. között nézhetik meg a közép-kelet európai művészetre kíváncsiak.
Magyar kortárs képzőművészeti alkotásokból rendez árverést Londonban a Dobossy Aukciósház. A két évvel ezelőtt egy testvérpár által alapított aukciósház az eseményt arra a hétre szervezi, amelyen a szakma egyik legkiemelkedőbb eseménye, a Frieze is zajlik, remélve, hogy így a nemzetközi műtárgypiac fontos és elismert szakembereinek és gyűjtői is megismerkednek az alkotásokkal. Október 3-án a több évszázada a londoniak egyik kedvelt társasági, kulturális színtereként működő Dean Street-i Blacks Club 1764-ben a szó szoros értelmében kiderül, mennyire eladhatók magyar festmények, szobrok és fotók a kortárs művészet központjában.  „A különleges alkalomra válogatásunkat szigorú szempontok alapján állítottuk össze, éppen azért, hogy a lehető legplasztikusabban mutathassuk be a magyar művészetet a ‘60-as évektől napjainkig. A legnagyobb nevektől a legtehetségesebb, ígéretes fiatalokig számos művészt szeretnénk megismertetni a londoni műgyűjtőkkel. Az aukción egyszerre lesznek jelen a ritkaságnak számító szitanyomatok, a kordokumentumként is jelentős fotográfiák, valamint festmények és kisplasztikák” – foglalta össze a válogatás szempontjait Kováts Dávid, az egyik tulajdonos. Az ismertebb művészek mellett feltörekvő, fiatal alkotók művei is szerepelnek majd az árverésen, olyanoké is, akiknek ez lesz az első bemutatkozásuk a nemzetközi piacon. Ugyanakkor a legnagyobb hazai nevek, köztük jelenleg a leglátogatottabb brit múzeumban, a Tate Modernben önálló tárlattal jelentkező és holnaptól a White Club galériában is kiállító Maurer Dóra, vagy a Kassák Lajos szellemi örököseként aposztrofált, tavaly elhunyt Fajó János alkotására is lehet majd licitálni. Az árverés anyagát szeptember 15-ig Budapesten is bemutatja az aukciósház, Londonban pedig szeptember 24. és október 2. között nézhetik meg a közép-kelet európai művészetre kíváncsiak.   
Szerző

Impozáns hangversenytermet rejt a ragyogó üvegtömb

Publikálás dátuma
2019.09.11. 11:40
Az Orchestra of the Lucerne Festival Alumni és az impozáns hangversenyterem
Fotó: Claudia Höhne
A hamburgiak akkor sem rettennek vissza, ha a program csak modern zenét kínál.
A hamburgi Elbphilharmonie alsó téglaszintjei és felette a ragyogó üvegtömb impozáns hangversenytermet rejt. Hogy ezt milyen módon lehet kihasználni, arra két zenekartól is csattanós választ kaptunk. A hamburgi Elbphilharmonie külseje, építészeti megoldásai nem mindennapiak, de nem marad le ebből a szempontból – erről kevesebb szó esik – a Nagyterem sem, amelynek belső formai megoldását szőlőskertek ihlették, emellett technikailag is élenjáró. Feltűnő, hogy az első néhány sor közönségének kivételével mindenki felülről tekint a zenészekre, ami azért is van így, mert az alapterület nem kifejezetten nagy, a terem inkább a magasba terjeszkedik. A nézőtér – ahonnan mindenki lát szinte mindent – körbeveszi a színpadot és a kitűnő hangzásának köszönhetően senkit nem hagy cserben. Erről a falak borítása is gondoskodik: akusztikai és tűzvédelmi szempontoknak megfelelően gipszből és újrahasznosított papírból kialakított tízezer, számítópéppel tervezett, vert habarcsra emlékeztetően rücskös felületű, világosszürke panel borítja a felületeket. Az NDR – az Észak-Német Rádió – zenekara ma már az Elbpiharmonie rezidens együttese, ez nevében is tükröződik, ettől az évadtól kezdve vezető karmestere az amerikai-japán Alan Gilbert, aki ezelőtt nyolc éven át a New York-i filharmonikusok zenei igazgatója volt. Kapcsolata a várossal régi, de most először vezényelt új funkciójában, ehhez mérten hatalmas, három részes műsort állított össze. Elsőnek Brahms – a város nagy szülötte – Első szimfóniája volt műsoron, és ez azért is volt jó, mert be lehetett lőni, milyen értékeket rejt a terem extravagáns külseje. Gyanítom, hogy az akusztika nem feltétlenül annak kedvez, hogy dús, meleg vonóshangzás alakuljon ki, de úgy tűnt, a zenekar sem igazán képes ilyet nyújtani, és ez nem csak a teremtől függ. Bár a karmester igyekezett vibráló, élő előadást varászolni, az elején még feltűnő hibák is előfordultak a fúvósoknál, és valahogy nem tudott kiteljesedni a mű, az sem segített, hogy a közönség többsége tételenként megtapsolta. Szünet után Unsuk Chin dél-koreai, Berlinben élő zeneszerzőnő darabja, a Frontispiece (Címoldal) hangzott el először, amely erre az alkalomra íródott. A rövid művön tapasztalt komponista keze nyomát lehetett felfedezni. Bernstein I. „Jeremiás” szimfóniáját 1944-ben mutatták be – néhány hónappal korábban -, mint Bartók Concertóját. Hasonlóan fájdalmas darab, és noha néhol félreismerhetetlenül bernsteines, a kor szelleme ott kísért mindkettőben. Itt már inkább elemében volt mind a zenekar, mind vezetője, és szép volt a mezzoszoprán, Rinat Shaham szólója is a harmadik tételben. Újabb szünet következett, majd Ives Megválaszolatlan kérdésében a trombitás szólistának és a fuvolistáknak jutott nagy szerep, a Nagyterem pedig új oldalát mutathatta meg: a színpad mögötti áttört felületű falon keresztül hallhattuk a termen kívül lévő vonósokat. Varése Amériques című darabja zárta az ünnepi műsort, a disszonanciákban gazdag, bonyolult szerkezetű hosszú művet a közönség végül lelkesen fogadta. A terem különleges tere, noha 2100 ember befogadásra képes – voltak is ott most annyian –, egyfajta intimebb közösségi élménnyé tud tenni még egy ilyen koncertet is. A körben ülő nézők egymással és a zenekarral is közelségben érezhetik magukat. Az akusztika kíméletlen, közelképet mutató analitikusságával az olyan műveket szolgálja jobban, mint amelyeket Gilbert és a zenekar a második-harmadik részben szólaltatott meg. Mindez kitűnt két nappal később Riccardo Chailly és az Orchestra of the Lucerne Festival Alumni hangversenyén is, amikor a neves karmester a fesztivál akadémiájának válogatott „öregdiákjaiból” alakult zenekart vezényelte. A tagok legnagyobb része persze nagyon is fiatal, sok esetben gyakorlott és gyakorló zenész más zenekarokban, kamaraegyüttesekben. Három huszadik századi avantgárd kompozíció és egy abszolút kortárs mű szerepelt műsorukon. Moszolov Gépzene (1928) című rövid, futurista darabja egy gyár zakatoló masináinak hangzavarát transzformálta szimfonikus zenekarra. Madrena Grande Aulodiájában, a zenekar mellett sokkal inkább a fuvolás és az oboás áll a középpontban, Jacques Zoon és Lucas Navarro kiváló játékát élvezhettük, akik nagyszerűen látták el szólista feladatukat. Kiváló, odaadó játékkal szolgálta a zenekar Schönberg Öt zenekari darab című alkotását, a fiatal művészek, nem csak lelkesek, jól felkészültek is voltak a nehéz tételekben, mint egyébként az egész este folyamán. Wolfgang Rihm két éve az Elbphilharmonie megnyitójára komponált művet. Dis-Kontur (1974-84) című darabja azzal kezdődik, hogy hatalmas fakalapáccsal csap egy hangosan csattanósat egy nagy fadobozra a zenekar ütőhangszeres művésze, majd a nagydobon, üstdobokon és más dobokon zajlik tovább a hangos „csapkodás”. Később a bőgők, csellók, sőt a rezesek is ütős hangindításokkal kezdnek, azután az erős, szinte végig forte zenekari jelenlét megkerülhetetlenül tartja fogva az embert. A nagyterem erre a koncertre is megtelt, a siker ismét csak nagy volt, bizonyítva, hogy a hamburgiak nem rettennek vissza akkor sem, ha a program csak modern zenét kínál.. (Cikkünk a budapesti Goethe Intézet támogatásával készült.)

Infó:

Brahms, Unsuk Chin, Bernstein, Ives, Varèse művei NDR Elbphilharmonie Orchestra, karmester Alan Gilbert Elbphilharmonie Hamburg, Nagyterem, szeptember 7. Moszolov, Maderna, Schönberg, Rihm művei Orchestra of the Lucerne Festival Alumni, karmester Riccardo Chailly Elbphilharmonie Hamburg, Nagyterem, szeptember 9.

Szerző
Témák
Elbphilharmonie

Szabó Réka: A Fahidi Évából áradó reményben csodálatos volt merítkezni

Publikálás dátuma
2019.09.11. 10:30
Cuhorka Emese és Fahidi Éva
Fotó: CAMPFILM
Rendszeresen felmerül Fahidi Éva mellett a kérdés, hogyan is élem én az életemet – mondja a vele és róla készült dokumentumfilm, illetve táncelőadás rendezője, Szabó Réka, a Tünet Együttes alapítója.
Azon túl, hogy a film elsősorban Fahidi Éváról szól, a lehető legkomplexebb módon, az élet elfelejtett értékéről is számot ad. Arról, milyen jó dolog élni. Arról, hogy itt vagyunk, és kezdjünk ezzel az élettel valami jót. Mindez Éván keresztül sugárzik át a filmvásznon, s közben megmerítkezünk a huszadik századi történelem talán legborzalmasabb időszakában – mondta lapunknak Szabó Réka, A létezés eufóriája című dokumentumfilm rendezője. A hazai mozikban szeptember 12-től látható film a 2015-ben bemutatott Sóvirág című előadás próbafolyamatát követi végig. A táncszínházi produkció sikere töretlen: főszereplői a most kilencvenhárom éves holokauszt túlélő, Fahidi Éva és a nála csaknem hatvan évvel fiatalabb Cuhorka Emese táncművész. Amikor a Tünet Együttes alapítója, Szabó Réka felkereste Fahidi Évát – aki még sosem állt színpadon –, ő azonnal igent mondott. Ismerkedési és próba folyamat kezdődött el, amelyet a dokumentumfilmben nyomon követhet a néző. Ám a próbákon túl sokkal többe is betekintést kapunk: két ember életének legféltettebben őrzött pillanataiba, s a köztük formálódó egységbe, ahogy egymás táncpartnereivé és egyúttal bizalmasaivá is válnak. A Sóvirág egy kis haszonnövény, bármilyen szikes talajon megél, lila virága van, Magyarországon őshonos, és azokat a pusztákat borította, ahol Fahidi Éva felnőtt. Szimbóluma az elvesztett aranykornak, valamint Évának. A létezés eufóriája az előadás alcíme, és így lett végül a film címe is – részletezte Szabó Réka. Hozzátette, bár a film munkacíme Éva anyukájának tételmondata volt – Sírással nem megyünk semmire – időközben úgy érezték, A létezés eufóriája sokkal inkább kifejezi azt, amiről a film igazán szól. Bár nagy felelősség volt belevágni a projektbe – jegyezte meg Szabó Réka –, a folyamat elementáris volt. Csodálatos volt merítkezni Éva energiáiban, a belőle áradó reményben. A sorssal való folyamatos küzdés sűrű jelenlétével találkozni, és magamra vonatkoztatni azt: hogyan is élem én az életemet – ez a kérdés rendszeresen felmerül Éva mellett, jegyezte meg. – Számomra a történelem is abból a szempontból fontos, hogy a jelenünket miként kezeljük. Gyakran felmerül bennem: mit tudunk tenni azért, hogy egy hasonló társadalmi szörnyűséget elkerüljünk, egyáltalán felismernénk-e azt a pillanatot, amit Éva apukája nem ismert fel. Van-e az egyénnek bármi fajta cselekvési lehetősége és felelőssége az ügyben, hogy társadalmi folyamatokra hasson, befolyásoljon és megakadályozzon tragédiákat. Ezek nagyon fontos kérdések számomra – hangsúlyozta a rendező. Felidézte azt a jelenetet, amikor azt kérte Cuhorka Emesétől, táncoljon, Fahidi Évától pedig, hogy nézze a táncot, s közben gondoljon valakire, akit elveszített. Ő pedig a kishúgára gondolva nézte azt. – A tánc teljesen absztrakt dolog, de könnyen projekciós felületté válik: te vetíted rá a saját érzelmeidet, gondolataidat. Ezáltal szavakban ki nem fejezhető módon jelent meg a veszteség, a veszteség fájdalma, és az egész történés újraélése – hangsúlyozta. – A Tünet Együttes minden előadása bizonyos értelemben véve kísérlet, új terepre való elvándorlás. Ez esetben különösen így volt – emelte ki Szabó Réka. – Az viszont a kezdetektől világos volt számomra, miként akarok dolgozni: párbeszédbe szeretném őket hozni, hogy ők fedezzék fel egymást; én feladatokat, témákat hozok, amiket aztán ketten bontanak ki – részletezte. – Volt olyan pillanat, amikor azt gondoltam, „Úristen, mibe kezdtem!” – fűzte hozzá mosolyogva.  Nem túlzás azt állítani, hogy a másfél órás dokumentumfilm után nehezen szólal meg az ember. Azok a szörnyű történések, amelyeket Fahidi Éva átélt és a felvételeken is jól rögzített sugárzó mosolya, eleven nevetése, vagy ahogy arról beszél, mindig is szeretett „nőci-bőcis” lenni, tűéles ellentétben állnak egymással, ugyanakkor az évek során mégis megférnek egymás mellett. Noha a film és a táncelőadás központi alakja Fahidi Éva és az ő története, rajta keresztül mindez egyszerre szól az emberi lét nyers valóságáról is, amelyért – bármily nehéz is – nap mint nap hálásnak kell lennünk.  Infó: A létezés eufóriája dokumentumfilm Hazai bemutató: szeptember 12.  forgalmazó: ELF Pictures

Díjak

A létezés eufóriája elnyerte a Locarnói Filmfesztivál Kritikusok Hete programjának nagydíját, valamint a Szarajevói Filmfesztivál nemzetközi zsűrijének emberi jogi díját. 

Szerző