Előfizetés

"Határtalan szerelem" és pedofília - nem zárták be elsőre, sokadszor is lefeküdt egy 12 évessel a 49 éves férfi

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2019.09.04. 15:24
Képünk illusztráció
Fotó: PHILIPPE HUGUEN / AFP
Első alkalommal a bíróság elégnek látta, ha felfüggesztettet ad, pedig az elkövető végig tudta, hogy áldozata nem éri el a beleegyezési korhatárt.
Újabb szexuális visszaélés bűntettével vádolja a Nyíregyházi Járási Ügyészség azt a kemecsei férfit, akit ugyanilyen bűncselekményért a bíróság 2019. augusztus 22. napján már jogerősen elítélt, írja közleményében az ügyészség. A következő történt:
a bíróság nem látta szükségesnek börtönbe zárni a 49 éves férfit, aki egy 12 éves gyerekkel közösült, és így ő újra elkövette a pedofil bűncselekményt.

A korábbi vádirat szerint a vádlott 2019. nyár elején került "érzelmi kapcsolatba" az utcájában lakó, 12 éves kislánnyal: többször csókolóztak, simogatták egymást. A kislány édesapja amikor tudomást szerzett erről, eltiltotta kiskorú lányát a férfitől. Ennek ellenére a kislány 2019. július végén, egyik nap – mikor az édesapja nem tartózkodott otthon – átment a vádlott házába, ahol többször védekezés nélkül közösültek. Ezután a kislány az édesapjának mindent elmondott, aki a gyámhatóság bevonásával azonnal feljelentést tett.
A vádlott a gyanúsítotti kihallgatás során mindent elismert, tettét a "határtalan szerelmével" magyarázta.

Az ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állította a vádlottat augusztus 22-én, a bíróság pedig jogerősen egy év börtönbüntetésre ítélte, amelynek a végrehajtását két évre felfüggesztette, elrendelte a pártfogó felügyeletét, továbbá magatartási szabályként előírta, hogy a kiskorú sértettel a kapcsolatot kerülje.
A sértettet a gyámhatóság ideiglenesen egy közeli településen lévő lakásotthonban helyezte el. Ő viszont megszökött, és ismét felkereste a lakásán a vádlottat, aki ismét több alkalommal, védekezés nélkül közösült vele.
A vádlott tisztában volt azzal, hogy a sértett a 14. életévét még nem töltötte be, azaz nem érte el a beleegyezési korhatárt; tisztában volt ezzel már az első alkalommal is.

Ilyen körülmények között a hatóságoknak meg kellett azt akadályozniuk, hogy a tovább folytassa a bűncselekményt, ezért az ügyészség indítványára a bíróság 2019. augusztus 30. napján elrendelte a letartóztatását. Tettéért végrehajtandó börtönbüntetésre számíthat, valamint az ügyészség indítványozza a felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtásának elrendelését is.

Az ágyneműk alatt próbált elbújni a rendőrök elől a tóalmási férfi (videó)

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2019.09.04. 12:59

Fotó: police.hu
A. Jenő ellen még 2017-ben adtak ki elfogatóparancsot.
A rendőrség közleménye szerint a tóalmási férfi ellen még 2017-ben adtak ki elfogatóparancsot lopás miatt. A férfit eközben már zaklatás vétség és tiltott pornográf felvétellel való visszaélés miatt is keresték. A nyomozás során kiderült, hogy a férfi nevet változtatott, Németországba szökött és felvette a német állampolgárságot. A nyomozásban 2019 szeptemberében történt fordulat, ugyanis a zuglói nyomozók információi szerint a férfi újra Tóalmásra érkezett. A rendőrök hétfő délelőtt jelentek meg a 29 éves A. Jenő tóalmási lakcímén, és a ház átkutatása során a szökött férfit az ágyneműk alatt rejtőzve találták meg. A rendőrök a férfit elfogását követően előállították a XIV. kerületi Rendőrkapitányságra, majd átszállították a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe.

Hármas karambol a Ferihegyi reptérre vezető úton (videó)

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2019.09.04. 10:09

Fotó: Mihádák Zoltán / MTI
A balesetben két ember megsérült.
Három autó ütközött szerda reggel Budapest XVIII. kerületében, a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, a Hangár utca magasságában. A balesetben két ember megsérült – írja a police.hu. 
A rendőrök a műszaki mentés és a helyszínelés idejére teljes szélességében lezárták a Ferihegyi repülőtérre vezető utat, a rendőrök a járműforgalmat a főváros felé a Gyömrői úti felüljárnál, a városból kifelé vezető oldalon a Sibrik Miklós úti felüljárónál terelték.​
Videó: Szabadi Bálint tűzoltó zászlós/ FKI