Pittmann és a fogorvosok

Elmennek a p.csába! – kommentálta egy fogorvos a kormány új, a praxisok finanszírozására vonatkozó javaslatát, melyet egy munkanappal azelőtt tett le az orvosi kamara ágazati tagozatának asztalára az egészségügyi államtitkár, hogy a fogdokik megkezdték két hetes, figyelemfelkeltő akciójukat a körzetek alulfinanszírozottsága miatt. Előtte évekig ment a huzavona, az ígérgetés, a hitegetés, aztán amikor a szakma ráunt, hogy folyamatosan semmibe veszik/hülyének nézik, és lépett, a hatalomnál is életbe lépett a régi reflex: a balhé elkerülése érdekében meg kell venni őket kilóra. Jelzésértékű, hogy a tagozatvezetőség – hogy plasztikus legyek: az ajándék lónak ne nézd a fogát elv alapján – rá is bólintott az ajánlatra; más kérdés, hogy több mint ezer, a problémákkal napi szinten szembesülő kollégájuk beintett az ajánlatra, melyet ilyenformán semmiféle egyeztetés nem előzött meg. 
Persze utóbbi hiánya bevett gyakorlat lett az elmúlt kilenc esztendőben, bár eleinte még bújtatva, látványos külsőségek mellett negligálták az aktuális tárgyaló felet, akiben azonban nem partnert, hanem legyőzendő ellenfelet látott mindig is a 2010 óta regnáló hatalom. Nincs olyan szegmense a társadalomnak, mely ne került volna valamilyen formában kiszolgáltatott helyzetbe, s rendre két lehetőség körül választhattak: vagy elfogadják a kormányzati javaslatot – alamizsnát –, vagy egyenes derékkal ugyan, de bedarálják őket. A CEU kapcsán hülyének nézték az Egyesült Államok, New York állam, az unió vagy éppen Németország megannyi politikusát és intézményét. Az Akadémiánál a teljes honi tudományos elitet alázták meg, hosszas látszategyeztetés után erőből bedarálva az intézményt. A bankok és a multik elleni látványos kardcsörtetés kiegyezéssel ért véget, azóta a gazdasági élet nagyágyúi csendes szemlélői lettek az országban történteknek – megmaradt tíz- vagy százmilliárdjaikért cserébe. Nullákkal köti magához a kormány a cigányokat, a nyugdíjasokat és a közmunkásokat, évek óta húzódó tárgyalásokkal veszi palira a pedagógusokat és a közalkalmazottakat, többek között egzisztenciális fenyegetettségben tartva őket. 
Akikre pedig nem lehet a pénztárcán vagy a családon keresztül hatni, azokat látványosan ellehetetlenítik: ezerszám hagyják el az országot a diákok, akik valós tudásra-oktatásra és szabad életre vágynak. Előttük még ki is tárják az ajtót, de a demagóg szólam, hogy majd tapasztalatokkal felvértezve térnek vissza a haza nagy hasznára, csak a rajongóknak szól. Ők hiszik el, hogy minden épül-szépül, lelkesednek, és nem veszik észre, hogy Rejtő Jenő-i Igori épül, csak nem a részeges bakter kap vasútállomást menetrendszerűen érkező alkoholjáratokkal, s a fegyencek marinírozott halszeletet Turbigo módra kétfelé vágott tojással, egész kevés vörösborral párolva, s nem egy afrikai vasútvonalat lopnak el, hanem egy egész országot. És akinek nem teszik Pittmann mennyországnak álcázott büntetőtábora, az mehet a szigetre, ahonnét elvileg már nincs visszatérés.
Azért Senki Alfonzék elég messze jutottak…
Szerző
Vas András

Piszkos játszma

Indulatosan reagált a Főpolgármesteri Hivatal a Népszavának a főváros pénzügyi helyzetét elemző cikkére. Tarlós István a közelgő önkormányzati választások előtt nyilvánvalóan nem szeretne felelőtlen pazarló hírébe keveredni. Kivételesen higgyük el Orbán Viktor budapesti helytartójának, hogy a főváros megnövekedett adósságállománya és kirívó összegű idei költségvetési hiánya nem az ő tékozló hajlamainak eredménye. 
Sőt: szent meggyőződésem, hogy Tarlós hivatala felsőbb utasításra engedte el a gyeplőt. A Fideszben ugyanis komolyan számolnak azzal az opcióval, hátha az isztambuli gyors októberben befut Budapestre. A magyar autokrata viszont török kollégájához hasonlóan irtózik mindenfajta autonómiától. Láttuk, hogyan fojtotta meg rendeleti úton a szegényellenes orbáni társadalompolitikával szemben olykor kritikus hangot megütő Magyar Tudományos Akadémiát. A jelek szerint a helyhatóságok önrendelkezése sem állhat a hazai közélet minden szegmensét elfoglalni igyekvő Orbán-adminisztráció útjába. 
Maradva Budapestnél: mi sem egyszerűbb, mint egy esetleges ellenzéki városvezetésre óriási összegű adósságot átörökíteni. Kvázi kivéreztetni a fővárost, ha lakói megelégelik Tarlós eddigi regnálását. Többről szól ez, nem csupán a bosszúról. Orbán Viktor jól tudja, hogy egy működésképtelenné tett fővárosi önkormányzat előbb-utóbb újból kormánypárti színezetet nyer; már csak azért is, mivel kizárólag a legfelsőbb helyről remélhet pénzügyi segítséget. Ha viszont októberben a közvélemény-kutatásokra rácáfolva mégis az eddigi főpolgármester lesz a befutó, a kabinet szép csendben konszolidálhatja Budapest adósságát – ahogyan átvállalta a 2011 és 2014 közötti intervallumban azt a potom 217,7 milliárd forintnyi restanciát is. 
Elrettentő például szolgálhat ez a pénzügyi manőver mindazon vidéki városok számára, melynek lakói nem okultak annak idején a Tétényi Éva vezette Esztergom esetéből. Mint emlékezetes, a kormánypárti jelöltet legyőző független polgármestert egészen mandátumának lejártáig minden eszközzel megpróbálták ellehetetleníteni politikai ellenfelei.
Nem kellenek paranoid hajlamok ahhoz, hogy a főváros végzetes eladósítása mögött szándékosságot sejtsünk. Tarlós István nem olyan ostoba, hogy esztelen pazarlással kockára tegye önnön esélyeit a közelgő megmérettetésen. Ő is, Orbán Viktor is ismerik viszont a legfrissebb felméréseket. Ezek pedig arról tanúskodnak, hogy a főváros októberben Horthy szavaival élve valószínűleg „vörös rongyokba öltözik”. A pesti közhangulat megfordításáról mostanra szemlátomást lemondott a Fidesz vezérkara. Jöhetnek a kormányfő piszkos játszmájának részét képező pénzügyi manőverek. 
Ebben a helyzetben az ellenzék számára egyfajta előremenekülés lehet a kézenfekvő megoldás: erőteljes kampány-üzemmódba kapcsolni vidéken is, mozgósítani, minél több frekventált helyen súlyos vereséget mérni a kormánypárt jelöltjeire. Budapest kivéreztetése ugyan könnyedén megvalósítható. Egy egész ország működésképtelenné tételének politikai kockázatát azonban Orbán Viktor sem vállalja. A szerző publicista 
Szerző
Beck Tamás
Frissítve: 2019.09.02. 14:02

Kutyavilág Magyarországon

Egy idős nő nemrégiben kivégezte a kutyáját. Miközben osztozom a közfelháborodásban, el is gondolkodtatott a nyomában feltört gyűlölethullán. Az aláírásgyűjtők a kíméletlenül eljáró nőre a legsúlyosabb büntetés kiszabását kérik, sőt többen a válogatott kegyetlenségekkel végrehajtott halálbüntetést találnák indokoltnak. Napok alatt 200 ezer aláíró csatlakozott a petícióhoz. Kíméletlenségre kíméletlenséggel? Szemet szemért?
Valóban szomorú, hogy vannak emberek, akik nem tudják, hogy az életünket törvények szabályozzák, melyek betartása kötelező. Az ember még a saját kutyájával sem teheti azt, amit dühében megtenni készül. Vajon ez a hölgy az egyedüli ma ebben az országban, aki nem tudja, hogy az állatokat is törvények védik, ahogyan az embereket?
Ha rá lesújt a törvény szigora, jobb hely lesz a világ? Minden más mehet a maga útján? Némán tűrjük tovább, ahogyan pusztulnak az erdők, a Balaton parti nádasok az élővilágukkal együtt kimúlnak csendben? Alig néhány embert zavar, ha az utcából 20 vagy akár 200 fát kivágnak. Néhány Ligetvédőnek nem tetszik, hogy 1500 denevér fészkelő helyét semmisítették meg a Városligetben.
A természet életébe való drasztikus beavatkozásokat bagatellizálnak a döntéshozók és a passzát szelet fújó gazdagok, ostyába csomagolva „fejlesztésnek” nevezik dicstelen tevékenységüket. És a nép boldog – hiszen a fejlődést nem lehet megállítani! Amikor a városban, az utcákon, a parkokban vágják a fákat a madarak fészkelése idején, a láncfűrészek visítása közben rohanunk a dolgunk után, legföljebb néhány „méregzöld” áll meg, és viszi el madármentő állomásra a fiókát. Hiszen úgysem tehetünk ellene semmit.
Miért nem üvölt 200 ezer ember a Parlament előtt, hogy elég legyen a környezetvédelem intézményrendszerének szétveréséből, a Balaton privatizációjából, a Városliget, az Orczy kert, a Népliget beépítéséből, a stadion-mutyikból, Kishantos megmérgezéséből? Ezen „fejlesztések” következtében növények és állatok milliói pusztulnak el értelmetlenül. Igaz, nagy többségük nem csóválja a farkát, mint egy kutya, nem folyik vére az utcán.  
Kiéljük magunkat az ilyen kreált, felfújt konfliktusokban. Elandalodunk a fejlődés, a magyarságkutatás, meg a családtámogatás illúziójával. Az ország nem csatlakozik a karbon semlegességi egyezményhez? Nincs tiltakozás, pedig a levegő szennyezettsége miatt 15 ezer honfitársunk hal meg korábban, mint a nyugati határ túloldalán élő embertársaink. Azokat a nemzetközi szerződéseket sem tartjuk be, amelyeket aláírtunk, de ilyenkor sincs tiltakozás, nincs petíció.
A gazdasági növekedés ígérete, a szántóföldön megtelepedő autógyárak munkahelyteremtő csábítása, az ürességtől kongó stadionok és kisvasutak feledtetik velünk hozzátartozóink korai halálát, gyermekeink asztmáját, és a figyelem koncentráció zaj okozta zavarait. Mi magunk is boldogok vagyunk, hogy olcsón repkedhetünk a fapadosokkal. Igaz, hogy a légi közlekedés a legnagyobb környezetszennyező, de egyszer élünk, és akkor nem a Hortobágyon akarjuk látni a felkelő napot, hanem Japánban.
Kezeletlen, bűzlő szennyvíz iszapot hoznak be az országba, és az államtitkár meg tudja magyarázni, hogy ezt miért nem lehet azonnal leállítani. Bezzeg ha egy nénike a diófája termését engedély nélkül kínálja az aluljáróban, azt azonnal eljárás alá lehet vonni, és el lehet tiltani társadalomra veszélyes tevékenységétől. 
Össznépi felháborodással követelhetnénk a szennyvíz iszap importjának azonnali beszüntetését, a Normafa erdejének békén hagyását, a Városliget beépítésének leállítását, a világ összes sportversenyének rendezési jogáról való lemondást, a tolvajoknak, törvényt szegőknek több éves bebörtönzését, teljes vagyonelkobzással. Nem tesszük!
Pedig lehet, hogy ezek is vannak olyan veszélyesek a társadalomra, mint a kutya- és teknősgyilkos nők tettei. De könnyebb ezen nők ellen fellépni, mert nincs rendőrségük, nincsenek biztonsági őreik, nincsenek bíráik, ügyészeik és saját alkotmánybíróságuk, amely nekik engedélyezi, hogy nyugodtan hozhassanak tilos, káros, ember- és állat-ellenes döntéseket. A megkérdezésünk nélkül.
Amikor az ország teljes természeti és épített öröksége ellen folyik irtóhadjárat, amikor minden fát kivágnak, helyét beépítik, lebetonozzák, pénzzé teszik, hol van ez az empatikus tömeg? 
Tiltakozhatnánk az ellen, hogy egyre kevesebb a természettudományos tárgy az iskolában, és egyre több a hittan, a melldöngetős magyarkodás, meg a mindennapos testnevelés. Nem tesszük, vagy nem elegen. Jobbító indulatainkat nem a főbűnösök ellen irányítjuk, hanem egy-egy pellengérre állított bűnös felé.
Hogy mitől lenne jobb hely a világ? Talán attól, ha gondolkodásmódot váltanánk. Nem arra ugranánk, amire ugrasztanak bennünket. Nem indulatból, hanem állampolgári jogaink biztos tudatában, egységesen, határozottan, öntudatosan. A szerző Podmaniczky-díjas városvédő 
Szerző
Garay Klára