Magánszorgalmú kutyák

Azt hittem, a budapesti parkolási társaságokról mindenütt, minden rosszat elmondtak már, de tévedtem. A józsefvárosi gárda borítani volt képes az aljassági papírformát. A NER-nek azt a csodálatos kapuját nyitották nagyra, ami a jogszerű és a tisztességes között tátong. Vagyis valószínűleg jogszerűen jártak el, de biztosan tisztességtelenül. Sőt, nem túlzás ha azt mondom, ez már súrolja az aljasság határát – felülről. Az eset ismertetése előtt azonban kitérnék az általános tanulságra, mert az a lényeg, nem a mikuláscsomag. Az általános tanulság az, hogy a budapesti parkolási társaságok hivatottak a pártkasszák dagasztására. Nem minden pártnak a kasszáját tömik, és főleg nem egyformán. Hagyjuk a pártok és a szervezők nevét, úgyis mindenki tud mindent. Hogy milyen nagyságrendről szól a nóta, azt ékesen bizonyítja, hogy maga a főpolgármester sem merte beleütni fennhordott orrát a parkolási ügybe, amikor összeült a nagy döntés előtt az ország generalisszimuszával. A nagy G (generalisszimusz) teljesítette a kis főpolgi 15 kívánságát, csak a 16.-at nem. Naná, hogy az volt a parkolási bevételek elosztásának kérdése. Ez idáig csak barátságtalan, korrupt és bűzlik az illiberalizmustól meg a jogállamiatlanságtól. Az aljasság akkor kezdődött, amikor rájöttek, hogy kevés az, amit a parkolási fillérekből el lehet lopni, viszont korlátlanok a lehetőségek, ha büntetni lehet azt, aki száz forintnyival túlparkolt, legalább a harmincszorosára! Persze, csak, ha 15 napon belül fizet. Ha nem, akkor a szorzó nő, akár a csillagos égig. Volt idő, amikor a pesti jogászok fele a parkolási büntetések behajtásából élt, a bíróságok nagy része pedig nekik dolgozott. Az állítólagos tartozások – a társaságok vezetői szerint – tízmilliárdokra rúgtak. Ez még a NER előtt volt, akkor a megbüntetni kijelölt autósok még pampoghattak. 2010 óta nincs jogállam, a kiszabott büntetések, akár az Istenéi, megfellebbezhetetlenek.    Akkor jöjjön a történet. Illyés Gyula szavaival élve: a magánszorgalmú kutyákról szól. A korruptságon és a becstelenségen túl, arcátlan is. (Vagy ahogy ők mondják: „pofátlan”. Nem kicsit, nagyon.) Régi autónkat egy másik régire cseréltük. A régebbinek visszaadtuk a lakossági parkolási engedélyét és kértünk az új régire. Ment minden, mint a karikacsapás. 10 óra 20 perckor végeztünk. Csodálkoztam is. Aztán a Német utcából hazasétáltam az Illés utcába. 10 óra 40 perc volt. Nem hittem a szememnek. A régi régi kocsim szélvédőjén ott volt a mikuláscsomag a kiszabott büntetéssel, amiért jegy nélkül parkoltam. 10 óra 35 perckor szabták ki. Szerencsém volt. Ha 5 perccel gyorsabban sétálok, vagy engem üt meg a guta, vagy én a közeget, de nagyon. Mindenképpen én húzom a rövidebbet. Jó ez a nemzeti együttműködés.    A szerző orvos 
Szerző
Haskó László

Lépéskényszerben a kertészek

Nagy István agrárminiszter és Hubert Schulte-Kemper, a német tulajdonú FAKT AG vezérigazgatója ez év március 19-én jelentették be, hogy a német vállalkozás Közép-Európa legkorszerűbb kertészeti és élelmiszer-feldolgozó központját hozza létre Bezenye és Hegyeshalom határában fekvő 300 hektáros területen. A beruházás keretében 30 hektáron üvegházakat, 50 hektáron pedig szabadföldi kertészetet, továbbá élelmiszer-feldolgozó és logisztikai központot alakítanak ki. Emellett konferenciaközpontot, szállodát, lakásokat, óvodát és iskolát is építenek. A beruházás összköltsége egymilliárd euró körül alakul. Számítások szerint, ha a vállalkozás már teljes kapacitással működik, mintegy ötezer főnek ad munkát. Ez lehet a harmadik legnagyobb külföldi befektetés hazánkban. A beruházó szerint a tervezett kertészeti termék-előállítás technológiai szintje világszínvonalú lesz és a termelés volumene meghaladja a három legnagyobb hazai kertészet jelenlegi összes termelését. Ma idehaza a hajtatott kertészet területe 3,5 ezer hektár, ebből üvegház csak mintegy 150 hektár, a többi fóliasátor; az idei várható összes produktum 440 ezer tonna; teljes munkaidős foglalkoztatást feltételezve mintegy harmincötezer főnek biztosít munkát. Megállapítható tehát, hogy a „nagy testvér” megjelenése komoly kihívás a magyar zöldségkertészek, különösen a hajtatásos kertészek számára. Egyrészt számolni kell az új és igen erős konkurencia megjelenésével a belföldi piacon, ami akár jelentős piacvesztést is okozhat; ez azonban nem következik be akkor, ha a kormány még a beruházás elkezdése előtt kiköti a német befektetőnek a hazai termelőket preferáló piacvédelmi feltételek kötelező érvényű betartását. A tervezett beruházás azonban kedvező lehetőségeket is teremthet a hazai termelés akár jelentős növelésére, de ennek szigorú technológiai és szervezettségi feltételei vannak, s ezekkel a termelők nagyobb része ma még nem rendelkezik. Ezt a hátrányt nem lehet ledolgozni a kormány segítsége nélkül, ezért indokolt egy felzárkóztató kormányprogram, megfelelő összegű pénzügyi támogatással. Egyet lehet érteni Nagy István miniszterrel, aki a versenyképesség növelését és a termelés nagyobb arányú integrációját szorgalmazza. Meg kell azonban jegyezni, hogy jelenleg a hazai zöldség-gyümölcs termelésnek csak valamivel több, mint 20 százaléka származik integrált termelésből a kívánatos 60 százalékkal szemben és ez az alacsony arány az elmúlt tíz évben sem változott érdemben. Ennek okait önkritikusan kellene értékelni, hogy hatékony intézkedéseket lehessen tenni az előrelépéshez. Emellett hatástanulmányra is szükség lenne, hogy pontosabban lehessen látni a magyar termelőket veszélyeztető piacvesztési hatások nagyságát és azt, hogy a német vállalkozás nem kerül-e monopolhelyzetbe a hazai piacon. A Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács a beruházás bejelentése után közleményt adott ki, amelyben felhívta a kormány figyelmét, hogy a magyar hajtatókertészek elveszíthetik jelenlegi piacaik jelentős részét az erős konkurenciával szemben. Ezt követően sor került egy megbeszélésre az agrárminiszter és a szakmai szervezet vezetői között, itt abban állapodtak meg, hogy kidolgozzák közösen a hajtató kertészet középtávú programját hat hónapon belül. Ez a munka egyelőre még folyik. Közben Nagy István agrárminiszter és a német vállalkozás vezetői többször is találkoztak a termelők képviselőivel, és válaszoltak a felmerülő kérdésekre s eddig már több, mint harminc kertész közvetlenül is felvette a kapcsolatot a német beruházóval és így a tervezési munkákban már a kezdetektől részt vehetnek. Ezek a kezdeti kapcsolatok elvezethetnek a magyar kertészek és a német vállalkozás későbbi eredményes együttműködéséhez. Ugyanakkor egyre sürgetőbb a kormány döntése a technológiai és szervezettségi szint felzárkóztatását szolgáló fejlesztések támogatásáról. Ettől a döntéstől függ, hogy a magyar kertészek sikeresek lesznek-e a jövőben, vagy vesztesek. Afelől nem lehet kétségünk, hogy a német vállalkozás (aki partner és versenytárs is egyszemélyben) világszínvonalú technológiát alkalmaz majd és versenyképes termékekkel jelenik meg a hazai és a globális piacokon, már 2022-től. Ehhez a szinthez kell felnőni a magyar kertészeknek, ami nagy kihívás és nagy lehetőség is egyszerre! Jelenleg még hátrányban vannak a felzárkózást illetően, mert a német beruházó már két évvel korábban megalapította magyar leányvállalatát a projekt előkészítésére. Ha a kormány gyorsan lép és megfelelő támogatást nyújt, a magyar hajtató kertészet a világ élvonalába kerülhet pár éven belül. A szerző agrármérnök  
Szerző
dr. Fekete Ferenc

Felhergelve

Ne hergeld őket – mondta a nagyapja az apjának 1944-ben, a Nagyatádi Szabó és a Dob utca sarkán. Az apja talán túl lassan fűzte a cipőjét, talán túl kereszténynek nézett ki ahhoz képest, hogy a zsebe fölött ott volt a csillag. Mozogjál már, zsidó! – A két nyilas szemmel láthatóan mind türelmetlenebbül viselte a helyzetet. Hogy megúszták, csak annak volt köszönhető, hogy az egyiknek vizelnie kellett, és a másik nem kockáztatta meg, hogy egyedül maradjon a két férfival a sötét utcán. Ne hergeld őket – mondta az apja neki, amikor 2006-ban, a templomból hazafelé menet kinéztek a Szabadság térre. Forradalom van – mondták a tévében –, ők pedig úgy gondolták, az ilyet jobb saját szemmel látni. Az apja talán túlságosan zsidósan nézett ki; bárkivel előfordulhat, ahogy öregszik, hogy az orra aránytalanul nagyobb lesz az arca többi részéhez képest, de az is lehet, hogy az ő fekete göndör haja irritálta a tévészékház elleni rohamra készülő urakat. Mindenesetre, ahogy elmentek mellettük, az egyik tar fejű megjegyezte: „ti is égni fogtok, ha eljön az ideje”. Visszafordult, és mondani készült valamit, az apja ekkor fogta meg a könyökét: ne hergeld őket. Volt nekik vitájuk, évek óta vívták. Hogy magyarok-e ők vagy sem? Nem úgy, hogy van-e útlevelük, meg hogy tudják-e kívülről a Walesi bárdokat, hanem hogy lehet-e örülni a Hosszú Katinkának és a három-nullnak az osztrákok ellen? Az apja már nem tudott. Ő, aki '39-ben ott állt huszonötezer hozzá hasonló magyar drukkerrel a Fradi-pályán, és dobogó szívvel nézte, ahogy a válogatott annyi megaláztatás után végre jól elveri a németeket (5-1-re), a háború után egyszerűen képtelen volt szurkolni. Ezeknek mi soha nem leszünk elég magyarok – mondta. – Ha pedig nem vagyok elég magyar, akkor engem sem érdekelnek. És ehhez tartotta magát. Álltak a dorogi pálya szélén, ő az apja és a kisebbik fia. Még tavaly megfogadták, hogy ha kiesnek, akkor soha többet nem mennek meccsre, de hát annyi mindent megfogadtak már, és ha a csapatról volt szó, annyi mindent nem tartottak meg. A csapat nyerésre állt, aminek a dorogiak persze nem örültek. Sőt: egy rossz mozdulat miatt a kapusukat is cserélni kellett. Mocs-kos-zsidók! Mocs-kos-zsidók! A fia ökölbe szorította a kezét, aztán lassan megindult a dorogiak felé. Ne hergeld őket, nem érdemes – fogta meg a karját az apja, amikor utolérte. Ria-ria, hun-gá-ria! Itt-hon-vagyunk, itt-hon vagyunk! Ezt nem kéne hagyni – mondta a fia. – Hogy ezeknek a bunkóknak legyen igazuk. Nem kéne hergelni őket – mondta a bajuszos biztonsági ember a fiának. Menjen szépen vissza a többiek közé, és szurkoljon kulturáltan! Csak-a-ké-mén-nyen át! – skandálták a kerítésen túlról. Akkor már néggyel ment a csapat. Mene-külje-tek! Apa, menjünk. Az autóban sokáig egy szót sem szóltak. Le kellett volna fújnia a meccset – mondta aztán a fia – benne van a szabályzatban. Zéró tolerancia a rasszizmusra. Az apja vállat vont. Mindegy. Ha lefújja, meglincselik. Nem kell hergelni őket. Hazáig már csak a híreket hallgatták. Arabnak nézték a terhes feleségével sétáló férfit az Örs vezér terén, és lefejelték. Holnap is szép, napos időnk lesz. 
Szerző
Kövesdi Péter