Modell

Már nem is tragikomikus, hanem egyszerűen szánalmas, ami történik. Az még egyfelől lehet történelmileg sajnálatos adottság, másfelől üdvözlendő történelmi szerencse, hogy az ország élén olyan vezető áll, aki egy személyben legkevesebb Európát megreformáló államférfinak és a politikaelméletet megújító filozófusnak gondolja magát, miközben nem felejti el naponta fényképekkel igazolni, hogy a nép egyszerű gyermeke. Az viszont már tényleg szánalmas, hogy amint a Vezér elböffenti legújabb – s mindig van legújabb, mert ideológiák gyártásában az élen jár – felfedezését, az értelmiségi mameluksereg, mint a tehéncsordát a verebek, rebbenve követi, ellepve a lepényeket.
A kormányfő friss lepénye a keresztény szabadság fogalmi blődsége, amit a naiv ellenzéki értelmiség néhánya is megpróbál értelmezni, pedig egyszerűen csak ki kellene mondania: úgy hülyeség, ahogy van. Az értelmezési szándékba azonban szorult még valami abból a naiv hitből, hogy újra és újra szeretnék legalább megérteni a másikat. Ez is siralmasan hiábavaló próbálkozás, a rebbenő siserahad azonban csak kántál. Az „új fogalmi kapcsolatot” felkapva – feledve az eddigieket – már modellként „elemzik” és „teljesítik ki” a keresztény szabadságot, kiemelve a Vezér megtermékenyítő gondolatát, hozzátéve: „a konzervatív szemléletmód az egyetlen, amely nem erőszakos ideákból indul ki”. Az lehet, bár ami a kereszténység történetét illeti, volna azért mit mondani az erőszakosságról is.
A lényeg azonban nem is ez. Ismét megkérdezzük tehát: keresztény szabadságban akarunk-e élni, ami – mondjon bárki bármit – egy kizáró és bezárkózó, keresztény fundamentalista Európát jelent, vagy egy olyan földrészen inkább, amely szabadságot nyújt mindenkinek, és amely kritikus szemmel tudja, távlatosan is képes szemlélni önmagát.
Szerző
Friss Róbert

Optimisták

Amikor Donald Trumpot megválasztották amerikai elnöknek, a kezdeti depresszió után sokan úgy gondolták, nem kell komolyan venni azt a sok sületlenséget, amit a kampány során elmondott, most új világ kezdődik, hiszen a világ leghatalmasabb államának vezetője lett. Nem így történt. Trump legszívesebben felmondaná a világ stabilitását biztosító hagyományos szövetségi rendszert, mert nem érti a transzatlanti viszony lényegét. Twitter üzeneteivel pedig úgyszólván legalizálta az álhíreket. 
Amikor 14 hónapja létrejött az olasz populista kormány, először mindenki a szívéhez kapott, sokan azonban később azt mondogatták: ügyet sem kell vetni Matteo Salvininak a kampányban elhangzott szélsőséges kijelentéseire, Olaszország gazdasági szempontból kényszerpályán mozog, s az új kormány nem annyira őrült, hogy lábon lője magát, ugyanaz lesz, mint Görögországban, a kabinet a kezdeti lázadás után kezesbáránnyá válik. Nem így történt. Salviniék folyamatosan növelik a kiadásokat, kockáztatva egy későbbi pénzügyi katasztrófát. A kikötőket lezárták a menekülthajók előtt, a gyűlölet légköre uralkodik.
A Brexittel kapcsolatos népszavazás után is sokan azt mondogatták, nem kell aggódni, London ezer szállal kötődik az EU-hoz, szinte megoldhatatlan a kilépés, így az Egyesült Királyság csak látszólag hagyja el az Uniót, valójában semmi sem változik majd. Nem lesz olyan őrült miniszterelnökük a briteknek, aki az EU-val való megállapodás nélkül távozna. Boris Johnson kormányfővé való kinevezése után pedig az jött: komolytalan showman, nem kell készpénznek venni a korábbi nyilatkozatait, az is lehet, hogy ki sem akar lépni az EU-ból. 
Egy hét múltán megállapítható, derűlátásra a legcsekélyebb ok sincs. Johnson mintha nem értené, mennyit kockáztat a megállapodás nélküli kilépéssel, és azt gondolná, nála van a nyerő kártya az Unióval szemben. S mintha nem ismerné fel, hogy a „no deal Brexittel” mindenki csak veszít. Őrült világban élünk, és szembesülnünk kell azzal: nincs ok optimizmusra, a jövő nem lesz jobb.
Szerző
Rónay Tamás

A Microsoft-megfejtés

Megkapó – vagy inkább beszédes – az az igyekezet, amellyel az illetékes állami szervek passzív, és a média egy részének meglehetősen aktív közreműködésével megpróbálják átfazonírozni a Microsoft-botrányt egyszerű állami korrupciós üggyé. Pedig nem az, nagyon nem: bármit írjon is a kormányközelből informált sajtó, itt nem az a kérdés, hogy néhány hivatalnok esetleg zsebre tett-e pár millió forint megvesztegetési pénzt – és nem is emiatt nyomozott az amerikai igazságügyi tárca meg az FBI –, hanem az, hogy hová került a Microsoft által jelentős kedvezménnyel adott, az állami intézményekben viszont a piaci ár fölött megvett szoftverlicencek árkülönbözete. És – főként – hogy érkezett-e ebből a sokmilliárdnyi ellopott forintból valamennyi Orbán Viktor miniszterelnök családjához. Ezen kívül minden más csak mismásolás.
„Az alapesetben 100 ezer forint körüli Office-licenceket a beszerzési árnál drasztikusan, olykor akár 200 százalékkal drágábban adták tovább a viszonteladók az állami ügyfeleknek” – írtuk az esetről tavaly márciusban, arra is kitérve, hogy az árdrágítás nyomán a közvetítő cégek indokolatlan haszonhoz jutottak. Nem is akárkik. „Az így elért extraprofitból a kormányfő közelébe is jutott: Tiborcz István 2015-ben jelent meg tulajdonosként a HCS Experts nevű cégben, és abban az esztendőben az egyik Microsoft-viszonteladónak rendszeresen beszámlázó HCS megtáltosodott – az árbevétele megduplázódott, közel egymilliárd forintra nőtt, 2016-ban pedig Tiborcz István 389 millió forintot tudott osztalékként kivenni belőle” – olvasható ugyancsak a Népszavában. Azt is megírtuk, hogy fölmerült egy másik családtag érintettsége is: szintén a furcsa állami szoftverbiznisz nyomán nőtt hirtelen naggyá a korábban nyomtatópatronok adásvételével foglalkozó IMG Solutions, amely a 2015-ös évben megszázszorozta (!) a bevételét. A cég tulajdonosa és vezetője, Szentgyörgyi Gábor pedig ifj. Orbán Győző (a miniszterelnök öccse) birkózó sporttársa és barátja, valamint a kormányfő gyakori meccsnéző páholypartnere. Rögzítettük azt is: a Microsoft akkori ügyvezetője nem cáfolta a kérdéses időszakban történt személyes találkozását Tiborcz István testvérével.
Az USA hatóságai kifejezetten azt kutatták, hogy az eladó (vagyis a Microsoft) tudtával bizonyos, politikailag preferált viszonteladóknál csapódott-e le a profit – merthogy az amerikai törvények szerint ez számít nehézsúlyú korrupciónak. Ismét hangsúlyozzuk: nem arra voltak kíváncsiak tehát, hogy megkent-e a Microsoft pár középszintű állami beosztottat Magyarországon, hanem arra, hogy sápot szedett-e a legfelső politikai elit az olcsón adott, de drágán vett szoftverek beszerzéséből – és minden bizonnyal ennek bizonyítottsága miatt róttak ki súlyos büntetést a szoftvervállalatra.
A staféta most az OLAF-nál, az EU csalás elleni hivatalánál van (a pénzt a szoftverekre az EU adta), és ezt – mivel a kifizetések rég megtörténtek, a visszaélésekről pedig az amerikai hatóságok részletes adatokkal rendelkeznek – nagyon nehéz lesz az Elios-ügyhöz hasonlóan elsikálni.
Szerző
Hargitai Miklós
Frissítve: 2019.07.31. 09:12