Előfizetés

Csikószobrok

Két hete pénteken robbanás történt az ajkai Bakonyi Erőműben. Az arra járók megijedtek, a kémény pár percig fekete füstöt okádott, aztán csend. Napokig. Se a cég, se a város, se a hatóságok nem szólaltak meg. 
Szokás szerint a Facebookon indult morgolódás, a mindent ellepő por ellen korábban létrehozott fórumokon. Én is hívtam az illetékeseket, de csak azt hallgattam, hogy „épp tárgyal”, „pont most ment el”, „visszahívja”, „szabadságon van”, mi több: „önnek túl reszelős a hangja”. Öt nappal az eset után a cég rövid közleményt tett ki honlapjára, a térség fideszes képviselője, Fenyvesi Zoltán pedig az erőmű iránti megértését hangsúlyozva tolmácsolta azt a gyors megállapítást is, miszerint senki se hibás. A tulajdonos, a francia Veolia hat nappal az eset után azt hánytorgatta fel nekünk, hogy túl gyorsan kérünk válaszokat.
A fórumokon a lakosság elemi felháborodását a különböző véleményvezérek – pártállástól függetlenül – rendre szintén a cég szemszögéből csitítgatták. Eszerint az, hogy az egység „szét van rohadva”, az előző tulajdonos, a tavaly elhunyt Demján Sándor bűne. Az erőművet két éve megvásárló Veolia elvégre nem tehet egyik napról a másikra csodát. Amúgy meg „valakik” most csak feltüzelték a sajtót, pedig nagyobb bajok is vannak. Kétségtelen: ugyane városhoz kötődik a magyar történelem legszörnyűbb ipari balesete, a kilenc évvel ezelőtti vörösiszap-katasztrófa is.
Bár most tényleg nem történt semmi komoly, az ipart és kapcsolódó szereplőit láthatólag változatlanul a bajok eltussolására „huzalozták”. Még akkor is, ha ez később hatványozottan visszaüthet. Vollár Attila vezérigazgató az eset után társadalmi elkötelezettségüket mindenesetre azzal nyomatékosította, hogy hamarosan csikószobrokat adnak át.
Az HBO-féle Csernobil-film tényleg nem a múltról - a borús jövőről szól.

A vezér „filozófiája”

A magyar hatalom bornírtsága az elmúlt napokban megint megérkezett az erdélyi Tusványosra, a 30. szabadegyetemre, ahol már csak emlék a párbeszéd, s amely mára inkább csak fideszes voksturné lett, amelyre a romániai sajtó fittyet sem hány, de amit a román politika mind rosszallóbban néz. (Hogyan nézné Budapest, ha a román kormányfő minden évben Gyuláról hirdetne „illiberális dákoromán” nézeteket?) A magyar mamelukok most is megágyaztak a szombat délelőtti fő előadásnak. Kezdve a pénzügyminiszter Varga Mihállyal, aki azt üzente haza a kis- és középvállalkozásoknak: nemzeti sportnak tekintik az adó elkerülését, amelyre mintha több energiájuk menne el, mint a termékeik eladására. Bevégezve az „én katolikus vagyok” Bayer Zsolttal, aki a norvég Jorgen Randers klímastratégia-professzor anyjára bikát eresztene. Volt még: nem kell szemérmesnek lenni, névvel, címmel vállalom, igen, a magyar állam intézményes módon támogatja a külhoni pártokat, csókoltatom az utódállamokat, akiknek ez nem tetszik (Semjén Zsolt), a DK Európa legszélsőségesebb pártja (Gulyás Gergely). Az apróságok után felajzva várta a közönség Orbán Viktor kormányfő beígért „nagy ívű, nemzetközi kontextusba helyezett országstratégiai” beszédét (Szánthó Miklós, az Alapjogért Központ igazgatója). Nem a közönség tehet róla, de még csak annyit sem kapott, mint az utóbbi harminc évben. Csupán egy kissé megkésett, zavaros moralizálással kevert politika-filozófiai elmélkedést arról, miért győzi le (kell legyőznie) az illiberális társadalomszervezésnek a világuralmat hirdető liberális gondolatot. Nem mennénk bele a részletekbe, hiszen maga a kormányfő sem tudta eldönteni: ébren van-e vagy álmodik, esetleg azt álmodja, hogy nem álmodik. Mindenesetre, ha valóban felébredne, valaki figyelmeztethetné: a liberálisok is „a mi” sportsikereinknek örülnek, s tőlük sem idegen, hogy ne cselekedjenek olyat másokkal, amit maguknak nem kívánnak. Esetleg arra is, nem kellene a finn alkotmánybíróság hiányával példálózni, inkább azt kellene megkérdezni: miért működik a finn demokrácia, s miért nem a magyar? Amúgy mint liberálisok (is) mondhatjuk, mi nem gyűlöljük Orbán Viktort. A politikájukat utáljuk, azt a társadalomszervezési gyakorlatot, amit ajnároznak. De még ez sem igaz: azt a magyar valóságot gyűlöljük, amit ez az illiberális hatalom teremtett. Nem csak a nyomor, az éheztetett menedékre várók, meg az iskolarendszer, a tudományos élet, a sajtószabadság, a parlamentarizmus szétverése miatt. Hanem a kilátástalanság okán, aminek következtében százezrek menekültek külföldre. Amiatt utáljuk, hogy egy történelmileg kivételesen kegyes pillanatban hatalomra jutott nemzedék nemcsak önmagát, hanem a nemzetet is szellemi és anyagi értelemben egyaránt Európa trágyadombjára tolja, miközben ő maga dőzsöl, és saját politika-filozófiai katyvaszát etetve menekül a valóság elől. A szombati előadásban egyetlen új gondolat jelent meg: a keresztény szabadságé. S tényleg, a kérdés az: keresztény szabadságot akarunk-e, vagy szabad – többek közt – keresztényeket?

Tusványos hete

Azt állította Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (a tusnádfürdői szabadegyetemen), hogy „a magyar állam intézményes módon támogatja a külhoni pártokat. Csókoltatom az utódállamokat, akiknek ez nem tetszik.”
Ezzel szemben a tény az, hogy ez még a magyar kormánynak sem tetszene, ugyanis a magyarországi pártok külföldi finanszírozását nálunk is törvény tiltja. Vajon miért, ha ez olyan magától értetődő a határainkon túl? Talán azért, mert a támogatásnak hatása lehet egy párt politikájára is? Hacsak úgy nem. Hogy az utódállamok csókoltatják-e Semjént, majd kiderül. 
Azt állította Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (a Bálványosi Szabadegyetem egyik fórumán), hogy Magyarországon alkotmányos demokrácia van, amelyben a hatalomváltás minden feltétele adott, de ahhoz olyan ellenzék kellene, amely reményteljesebb politikát kínál az embereknek.
Ezzel szemben a tény az, hogy a hatalomváltásnak egyre kevesebb feltétele adott, mert a tömegtájékoztatás felett mind erőteljesebb a kormánykontroll, a kormánynak mérhetetlen anyagi előnye van az ellenzéki pártokkal szemben, valamint olyan választási rendszert alakítottak ki, amely a Fidesz számára egyoldalúan kedvező. Így aztán nehéz reményt árulni az ellenzéki oldalon. 
Azt állította Georg Spöttle, a Nézőpont Intézet elemzője (szintén egy tusványosi pódiumbeszélgetésen), hogy Németországban ma már nem érzik magukat biztonságban az emberek. Nem a terrortámadások réme kezdte ki a biztonságérzetet, mondta, hanem az olyan, ötveneurós rablásoké, amelyeket sok esetben a bevándorlók követnek el a bank-automatákból készpénzt felvevő idős emberek ellen.
Ezzel szemben a tény az, hogy a Németországban elkövetett bűncselekmények száma évek óta folyamatosan csökken. 2017-ben az előző évihez képest 9,6 százalékkal, 2018-ban pedig további 3,8 százalékkal. Ezen belül is visszaesett a lopások száma, a zsebtolvajlásoké pedig különösen, 18 százalékkal. A helyzet, elvtársak, nem fokozódik. 
Azt állította Varga Judit, igazságügyi miniszter (a Reuters hírügynökségnek), hogy Magyarország nem sérti meg a jogállami alapelveket, viszont ellentmond az uniós szerződéseknek az Európai Bizottságnak az a javaslata, hogy rendszeres jogállami ellenőrzéseket folytassanak. Mint mondta, „nem kell újra feltalálnunk a kereket”.
Ezzel szemben a tény az, hogy de igen, megsérti például az Alapjogi Charta előírását arról, hogy „a tömegtájékoztatás szabadságát és sokszínűségét tiszteletben kell tartani”, hogy „a tudományos élet szabadságát” szintén, a menekülteket pedig megilleti a menedékjog. A kereket tényleg nem kell feltalálni, de a leeresztett gumit fel kellene fújni. 
Azt állította Hollik István, a kormány szóvivője (sajtótájékoztatóján), hogy a kormány továbbra is kiáll a Stop Soros törvénycsomag mellett, mert az Magyarország és a magyar emberek védelmét szolgálja.
Ezzel szemben a tény az, hogy a civil szervezetek jogait és működését korlátozó törvény csakis a kormány védelmét szolgálja. De talán most az Európai Unió Bírósága erősebb lesz.