Előfizetés

Nyitott kapukkal vár a zsidó fesztivál

Csepregi Evelyn
Publikálás dátuma
2019.07.26. 11:30
Korcsolán Orsolya is fellép
Fotó: MARKOSZOV SZERGEJ
A hagyományos elvek mentén, a közös kulturális értékeket szem előtt tartva rendezik meg immár huszonkettedik alkalommal a Zsidó Kulturális Fesztivált szeptember 1-9. között.
Budapest legnagyobb zsidó művészeti rendezvénye idén is nyitott kapukkal várja a zsidókat és nem zsidókat, vallásosokat és nem vallásosokat, fiatalokat és időseket, anyaországi és határon túli magyarokat. A fesztivál évről évre bővül, idén a Wesselényi17 Komolyzenei Szalon is a helyszínek sorába lép: a tér a szokásos kamarakoncerteknél közvetlenebb lehetőséget biztosít a klasszikus zenével és az előadókkal való találkozásra. Itt ad majd szólóestet Villányi Dániel, illetve Almira Emiri zongoraművész, Karasszon Eszter gordonkaművész testvérével, Karasszon Dénessel, majd Farkas Mira hárfaművésszel, és Mali Emese zongoraművésszel.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is kiemelt helyszín lesz a Dohány utcai zsinagóga, ahol a már hagyománnyá vált nyitókoncertet a Budapest Klezmer Band adja, Jordán Adél és Fesztbaum Béla vendégszereplésével. „Háromgenerációs” koncertet ad a Vujicsics, a Söndörgő együttes és a VIGaD zenekar, akik külön-külön és együtt is színpadra állnak, vendégük Tolcsvay László lesz. Neves művészek közreműködésével emlékeznek a népszerű művészházaspárra, Sárosi Katalin táncdalénekesre és Zsoldos Imre trombitaművészre, aki idén lenne százéves. A fesztivál utolsó napján a „Budapest, te csodás” című operettgálán Bársony Bálint és zenekara, hazai énekesekkel a mai hangzást vegyíti az operett világának legnépszerűbb slágereivel. Koncertezik továbbá Bródy János, Illényi Katica és a Sárik Péter Trió, valamint Balázs Fecó – Keresztes Ildikó, Gerendás Péter és Szűcs Antal Gábor társaságában.

Szintén különleges programmal nyit a Hegedűs Gyula utcai zsinagóga is, ahol Zsédenyi Adrienn énekesnő, Darvas Ferenc zeneszerző és Müller Péter Sziámi előadóművész, költő együtt lép színpadra. Hasonlóan izgalmas felállást hallhatunk a Sabbathsong Klezmer Band Oláh Gergővel és Pajor Tamással közös estjén. Korcsolán Orsolya hegedűművész az Anima Musicae Kamarazenekarral a Budapest Music Centerben ad formabontó koncertet: zenéjükkel táncokat idéznek meg, három ellentétes zeneszerző fantáziájából. Színpadra lép még többek között a Malek Andrea Soulistic formáció híres magyar és zsidó dalszerzők műveivel, Szirtes Edina Mókus magyar költők megzenésített verseivel, Pandzarisz Diána és zenésztársai ősi szefárd zsidó dallamokkal és poppal, továbbá a Debrecen Dixiland Jazz Band örökzöldekkel.

A kilencnapos rendezvény rendkívül sokszínű, mindenki megtalálhatja a kedvére valót, legyen szó komoly- vagy könnyűzenei programokról, irodalmi előadásokról, könyvbemutatókról, beszélgetésekről.

„A nemzeti elkülönülés nem perspektíva a mai világban”

Forgács Iván írása a Népszavának
Publikálás dátuma
2019.07.26. 10:00

Szegeden tanult, Los Angelesben él és tanít. Imre Anikó a médiatudomány nemzetközi tekintélyű művelője, több fontos könyv szerzője. Kollégái és hallgatói nemrég a CEU egyik nyári képzésén élvezhették az előadását.
Hogyan került Amerikába?
 
A rendszerváltással. A szegedi egyetemen tanultam angol-magyar szakon – 1993-ban le is diplomáztam –, amikor kinyíltak a kapuk a világ felé. Ez nagyon vonzott, mindent megpályáztam. Mentem tanulni Angliába, Németországba, Olaszországba. És végül az Egyesült Államokban kötöttem ki. Családom lett, egzisztenciám, és bár álmodoztam róla, hogy visszajövök Európába – három évig voltam is posztdoktori képzésen Amszterdamban –, de nem voltak kedvezőek a politikai változások, főleg Magyarországon. Nőttek a gyerekeim, állást kaptam a Dél-kaliforniai Egyetem film és média tanszékén, ahol azóta is dolgozom. Miért vonzódott volna Európához?
Akkoriban úgy gondoltam, van európai mentalitás, és azt képviselem. Előítéleteim voltak Amerikával szemben, de ezek megszűntek az évek során. És egyre jobban tetszett a közvetítői szerep a két kultúra között a média tanulmányozásán keresztül. Szerencsés módon sokat tudok mozogni Európa és Amerika között. A tudományos szemléletmódja mintha közelebb állna az amerikaihoz. Nem pepecselni annyit a részletekkel, hanem lényegre törő, koncepcionális megállapításokat tenni.
Igen, azt hiszem, ez az egyik összetevője, hogy miért nem akartam igazán Európában tudóskodni. Főleg Kelet-Európában, ahol szerintem még merevebbek a tudományosság szabályai. Amerika rugalmasabb. A médiatudományoknak ott nagyobb hagyománya van, és nem kell minden vele érintkező társadalomtudományos területben elmélyedni. Vonzott ez a szemlélet, és nagy szerencsém, hogy az első kelet-európai fecskék között voltam, akik a rendszerváltás után valami újat és hiteleset tudtak mondani a térségről, a hidegháború kulturális életéről. De kit érdekel ma ott a kelet-európai média?
Kelet-Európa még mindig fontos terepe a politikai változásoknak. És a szocialista korszak iránt sem veszett el az érdeklődés. Főként, ha nem ragadunk le a főleg Kelet-Európában hagyományos nemzeti megközelítésnél, és a közös vonásokra összepontosítunk, amelyek sokkal markánsabbak. Ezek mentén lehet igazán lényeges kérdéseket feltenni. Én is ezt az irányvonalat követtem. A TV szocializmus című, új könyvében már a hidegháborús határokon is átlép. És fontos, sokszor meglepő párhuzamokat állapít meg a média nyugati és keleti fejlődésében.
Ahogy beleástam magam a szakirodalomba, a nemzeti tévétörténetekbe, szembeötlőek voltak a párhuzamok. Főleg a televíziós műfajokban. A könyvem is ezek köré építettem. Mert a televíziós műfajok majdnem teljesen egyeznek. A történelmi sorozatok, a kémtörténetek, az adaptációk, a kabaréműsorok, a vetélkedők… Ráadásul a kezdeteknél nem volt szigorú jogvédelem, nyitottabb volt a piac, és a tévé olyan médium, amelyik könnyedén tud utazni. Az európai tévé is kénytelen volt először amerikai mintákat, sorozattípusokat átvenni. És döntően innen kerültek át ezek a később induló, kisebb kelet-európai tévékbe. Az egykori Magyar Televízió munkatársai gyakran beszélnek arról, hogy komoly szabadságot élveztek, ami meglepően hangzik.
Azért ez inkább egy magyar történet, csak Jugoszláviában volt hasonló szabadság, meg talán bizonyos időszakokban Csehszlovákiában és Lengyelországban. Úgy látom, az okozta a viszonylagos szabadságot, hogy a párt nem tudott mit kezdeni a tévé privát természetével. Hogy a lakásokba jut el, közvetlenebb kapcsolatba kerül az emberekkel. Gondoljunk akár egy közönségszavazásra. Vagy az élő fórumműsorokra. Ezeket nehéz kontrollálni. A politikusok sem voltak felkészülve rá, milyen előadásban szerepelni. Kiszámíthatatlan, mikor villan fel a hallgatók között egy kétkedő arc, egy lekezelő gesztus. Más a jelentése egy-egy elakadásnak, jöhetnek váratlan kérdések is. Figyelni kell a nézők igényeire, a bemondók, riporterek nem lehetnek hivatalosak. A hatalom úgy vélte, előnyösebb, ha rábízza a tévésekre, hogyan lehet közelíteni az emberekhez, családias légkört teremtve köztük és a politika között. Hogyan látja a mai médiafolyamatokat?
Ehhez vissza kell nyúlni az európai köztévé válságához az 1980-as években. A csatornák bővülésével az emberek egyre kevésbé akartak „tanító”, paternalisztikus hangvételű műsorokat nézni. Nem akartak a középosztály „iskolájába” járni. Problémát okozott az is, hogy egyre multinacionálisabbá vált a közönség. Muszáj volt megint amerikai mintákból meríteni. Teret nyert a kereskedelmi televíziózás a maga populáris, széles rétegek igényeit kielégítő műfajaival. Azóta belépett az internet, minden sokkal mobilisabb, több felületen elérhető. De úgy látom, sok köztévé tudott tanulni belőle. A legjobb példa a BBC, amely nagyon jól elegyíti a kommercionális és a közszolgálati jelleget. Más kérdés, hogy a kelet-európai köztelevíziózás képtelen reagálni a helyzetre. A magyar politika például még mindig propagandaeszközt lát a köztévében. Miért kell görcsösen félni minden globalizációs folyamattól? Minek a médiában annyira ragaszkodni a nemzeti korlátokhoz? Hiszen miről szól a mai HBO? Nem egy multikulturális nyitásról, amelynek következtében egyre több országban gyártanak színvonalas sorozatokat, és egyre több ország filmje kap erős, nemzetközi megjelenési fórumot? Vándorolnak a brandek ide-oda, feltöltődnek helyi vonásokkal. Ami közelebb hozza az embereket. Hiába látunk most gazdasági-politikai okok miatt nacionalista előretörést az európai és amerikai közéletben, a nemzeti elkülönülés nem perspektíva a mai világban. Én egyáltalán nem hiszek benne.

Névjegy

Imre Anikó médiakutató a University of Southern California oktatója. A média globalizációja, a televízió, a (poszt)szocializmus, a gender és a szexualitás, a fajok és a posztkolonialitás témakörében tanít és publikál. Művei: TV szocializmus (2016) és az Identitás játékok: globalizáció és a posztkommunista médiakultúra átalakulása (2009). Számos szakkönyv és szaklap szerkesztője, szerzője.

Menekülnek a művészek a Szlovákiai Magyar Írók Társaságából Orbánék nyomása miatt

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2019.07.25. 20:12

Fotó: Shutterstock
A kilépők az elnöki döntéseket kritizálják, amik szerintük lehetővé teszik, hogy a magyar kormány ideológiai befolyást gyakorolhasson a szlovákiai magyar irodalomra.
Hallatlan sikert ért el az Orbán-kormány által Budapestről útjára indított kulturkampf: már a Szlovákiai Magyar Írók Társaságából (SZMÍT) is lassan sikerül kisavazni a magyar kormány nézeteit nem fenntartások nélkül osztó alkotókat. Az Újszó.com azt írja,
csütörtökön tízen döntöttek úgy, hogy távoznak a SZMÍT-ből.

Egyikük, Németh Zoltán irodalomtörténész és költő a portálnak úgy nyilatkozott, a SZMÍT elnökének, Hodossy Gyulának a közelmúltban több olyan lépése is volt, mellyel nem tudnak egyetérteni. Például a szervezet vezetője elvállalta a magyar kormány által finanszírozott Előretolt Helyőrség szlovákiai változatának főszerkesztői posztját. A lap eddig még nem jelent meg. Aztán, Hodossy a választmányt meg sem kérdezve szándéknyilatkozatot írt alá a Petőfi Irodalmi Múzeummal (PIM), amelynek vezetője, Demeter Szilárd nyíltan Orbán Viktor politikáját támogatja. Ugyancsak nem értenek egyet azzal, hogy a SZMÍT elnöke a Gombaszögi Nyári Táborban egy pódiumbeszélgetésen azt mondta:
"uralkodik egy kánon, amelyik megpróbálja lehetetlenné tenni mások publikálását, elhitetni, hogy csak az a jó, amit ők írnak".

Csakhogy a magyar kulturkampfból ismerős fordulat ezúttal sem társult konkrétumokkal, és míg Hodossy az általa vezetett intézmény tagságát élesen kritizálta, még neveket sem említett. A nyilatkozat miatt az írószervezet választmányának egyik tagja is távozott az Újszó szerint. Az irodalmár kiemelte,
legfőképpen azt kifogásolják, hogy az elnök lépései nyomán megnyílik a tér a magyar kormány által előnyben részesített kultúrpolitika előtt arra, hogy ideológiai befolyást gyakoroljon a szlovákiai magyar irodalomra.

Az ilyen befolyást megvalósító konkrét lépésként például az irodalmi pályázatokat elbíráló bizottságok összetételét említette.
Hodossy szerint alaptalan a távozó írók félelme. A PIM-mel való együttműködési nyilatkozat önálló aláírására pedig szerinte feljogosította őt a SZMÍT alapszabálya.