Negyvenöt nap

Negyvenöt nap telt el a Hableány borzalmas balesete óta, és pontosan negyvenöt napja nem tudjuk, hogy a majd harminc ember halálát egy fatális, kivédhetetlen véletlen okozta-e, vagy valami hiba van akörül, ahogyan a Duna budapesti szakaszát ma használjuk. 
Ez utóbbiról egy szó sem esik ugyanis. Miközben részletekbe menően tájékozódhattunk az elmúlt másfél hónapban a kishajót maga alá gyűrő úszó szálloda kapitányának vélt és valós vétkeiről, a főváros és a szaktárca illetékesei egy gondolatfutamot sem pazaroltak annak tisztázására, nem lehetne-e valamit jobban, biztonságosabban csinálni. A turisták, a városlakók és a hajósok érdekében.
Lapinformációkból tudjuk, hogy a pazar panorámájú fővárosi Duna-szakaszon esténként minimum hetven kisebb-nagyobb vízijármű nyüzsög. Elég csak megállnunk valamely hídon, hogy a saját szemünkkel lássuk, a Dunán olyan a forgalom, mint a Nagykörúton, a motoros jachttól a tolt uszálykaravánig bármi felbukkanhat a vízen. Újságírók derítették ki azt is, hogy a szállodahajóknak már korábban megtiltották a belvárosi fordulást - kétségtelen tehát, hogy máskor is adódhattak vészhelyzetek.
Természetesen lehet, hogy minden úgy jó, ahogy van. De az is lehet, hogy ki kéne dolgozni a forgalomcsillapítás módját; felül kéne vizsgálni a sétahajó-állományt; szigorítani kéne a biztonsági előírásokat;  esetleg nemet kéne mondani a szállodahajók kívánságára, hogy a Belváros kellős közepén tanyázhassanak. (Ja, hogy pont a Viking a magyar állam üzleti partnere a kikötőket birtokló cégben?)
Negyvenöt nap elteltével azonban még csak a kérdéseket sem tette fel senki, és mindössze annyi változott, hogy végső búcsút vett a város két magyar hajóstól, akik azon a szörnyű, esős estén utasaikkal együtt rosszkor voltak rossz helyen. Béke poraikra. Nekünk, mindnyájunknak pedig jó szerencsét.
Szerző
N. Kósa Judit
Frissítve: 2019.07.13. 10:20

Elfogadók

A parlament pénteken elfogadta a köznevelési törvény tanszabadságot, a gyerekek és a szülők jogait tovább csorbító módosítását. Több mint 150 ezer pedagógus és több millió szülő pedig elfogadta, hogy elfogadták. 
A parlamenti ülés ideje alatt néhány tucatnyian „csendes tiltakozást” tartottak és petíciót osztogattak, amit egy internetes felületen néhány ezren aláírtak. Minden elismerés a tiltakozóké, még akkor is, ha kevesen vannak. Azt viszont nem értem, miért „csendeskednek”: most minden eddiginél hangosabbnak kellene lenniük azoknak, akik ki mernek állni. Még akkor is, ha kevesen vannak. 
Talán csak kímélni akarják magukat: tudják, bármit tesznek is, a magyar társadalom többsége nem áll melléjük. Elfogadó nép a magyar. Csendben elfogadja, hogy folyik a híg barnaság a nyakába. Nem számít, ha gyermekeink jövőjét teszik tönkre. Nem számít, hogy az EU-ban majdhogynem mi keressük a legkevesebbet, de mi fizetjük a legtöbb adót. Nem számít, hogy alig van olyan európai ország, ahol elterjedtebb a korrupció, mint nálunk. Nem számít, hogy magánrepülőzésekre, állami agymosodákra, kisvasutakra, falábú focistákra költünk milliárdokat, miközben már a kórház bejáratánál a beteg fejére esik a vakolat. Nem számít, hogy egy kőbunkó „elit” a mi pénzünkből hízik szép gömbölyűre. 
A hazafiságukra oly büszke – de a magyar történelmet és a magyar helyesírás szabályait hírből sem ismerő – kommenthuszárok megelégedéssel fogadják, ahogy a köztársasági elnök asszisztálásával szétzúzzák a Széchenyi István által alapított Magyar Tudományos Akadémiát. Mindeközben a parlamentben azokat vádolják hazaárulással, akik véget akarnak vetni a földesurak önkényének, a nemzetközi színtéren tökélyére fejlesztett pávatáncnak, Magyarország elmagányosodásának, perifériára szorulásának, egy demokráciában vállalhatatlan diktátorokhoz való dörgölőzésnek. 
Vannak, akik a közöny miatt hallgatnak. Vannak, akik félnek megszólalni. És vannak, akik szerint a Disznófejű Nagyúr szava, akarata szent és sérthetetlen. És itt legalább nincsenek migráncsok.
Szerző
Juhász Dániel
Frissítve: 2019.07.13. 10:19

Az ökölszabály hete

Azt állította Orbán Viktor (a Kossuth rádióban arról, hogy az Európai Parlamentben a magyar baloldali képviselők nem szavazták meg a fideszes jelölteket), hogy „a hazával nem szabad szembefordulni, csak azért, hogy ártsunk a rivális pártnak.” Szerinte jobboldali ökölszabály, hogy sohasem utálhatjuk jobban az ellenfeleinket, mint amennyire szeretjük a hazánkat.”
Ezzel szemben a tény az, hogy ezt a Fidesz sohasem tartotta be. 2004-ben ellenezték Kovács László, majd 2009-ben Andor László biztosi kinevezését, 2003-ban pedig a Kereszténydemokrata Internacionálé ülésén a Fidesz javaslatára fogadtak el a Medgyessy-kormányt elítélő határozatot a bíróságok befolyásolása, a civil szervezetek működésének korlátozása, az ellenzéki sajtó ellehetetlenítése, az állampolgári jogok megsértése miatt. Oh, my God, hogy le ne szakadjon az álmennyezet! De Orbánnak 2006-ban is volt emlékezetes megnyilvánulása, amikor az Európai Néppárt ülésén felszólította az Európai Uniót, hogy ne nyújtson segítséget hazug és csaló, a kommunizmus erkölcsi örökségét máig fel nem adó kormányzatoknak (értsd Gyurcsány). Jobboldali ökölszabály visszamenőleg törölve. 
Azt is állította Orbán (ugyancsak a rádióinterjúban), hogy nem kell sajnálni a pénzt a védelmi kiadásokra, ugyanis képesnek kell lennünk arra, hogy ha két irányból egyszerre támadnak meg minket, akkor ezt a hadsereg el tudja hárítani.
Ezzel szemben a tény az, hogy nem kell rá képesnek lennie, és nem is lesz. Még ha – tegyük fel – az oroszok csak egy irányból támadnának meg minket, akkor sem. Egy három évvel ezelőtti tanulmány szerint egyébként az oroszok még a nálunk jóval nagyobb és katonailag sokkal erősebb Lengyelországot is pillanatok alatt lerohannák. Egyetlen esélyünk az elrettentő erő, amit úgy hívnak: NATO. Vagy Orbán szerint ők lennének a másik irány? 
Azt állította Németh Szilárd, honvédelmi államtitkár (az M1 kormánytévében), hogy 2002 és 2010 között folyamatosan csökkent a honvédség költségvetése, 2010 után azonban megfordult a trend. Ezzel szemben a tény az, hogy nem fordult meg. Annyira nem, hogy a védelmi kiadások nemcsak a GDP arányában csökkentek, hanem forintban is: a 2010-es 308 milliárdról 2012-ben 233 milliárdra, de még 2016-ban is csak 301 milliárdra kúsztak vissza. Egy honvédelmi államtitkárnak azért nem illene ennyire mellélőnie. 
Azt állította Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke (annak a képkiállításnak a megnyitóján, amelyet a magyar-kínai diplomáciai kapcsolatok felvételének hetvenedik évfordulója alkalmából rendeztek), hogy több ezer éves barátság köti össze a magyar és a kínai népet.
Ezzel szemben a tény az, hogy a magyarokat nemhogy barátság, de semmi nem kötötte össze a kínaiakkal több ezer éve, legföljebb ha a hunokat is magyarnak tartjuk. A hunok ugyanis az időszámítás előtt harmadik században kétségtelenül felbukkantak Kínában, ám nem a barátság jegyében, és annyira veszélyesnek tartották őket, hogy többek között miattuk építették a Nagy Falat. Éljen az örök magyar-hun-kínai barátság! És Matolcsy.
Szerző
Bolgár György
Frissítve: 2019.07.13. 10:19