Előfizetés

Bohócorr

Kezdettől látszott, hogy egy bohóc, de mostanra a saját karikatúrájává vált. Donald Trump oszakai ámokfutásán már nevetni sem lehet. 
Mindenfelé szánakozó fejcsóválással fogadják, hogy az Egyesült Államok elnöke tréfával üti el a választásaikba való orosz beavatkozást firtató kérdést, és egy kölyökkutya rajongásával néz Vlagyimir Putyinra. Ugyanakkor visszavonja a Huawei elleni fenyegetéseit, amelyekkel pedig hónapok óta tele a sajtó, és amelyek miatt a fél világ idegesen vizsgálgatta, hogyan lehetne a globalizációt ügyesen kihasználó kínai óriáscéget kihagyni a technológiai fejlesztésekből. Persze újrakezdődnek a Kínával nagy dérrel-dúrral félbeszakított tarifatárgyalások is. Ne hagyjuk ki, hogy az utazás előtt Trump szinte hadat üzent Japánnak - hogy egyetlen nappal később megérkezzünk a mosoly országába. A Kim Dzsong Unnal való találkozóról idézzük magát az amerikai államfőt: "fontos lesz - vagy nem, nem tudom". A földkerekség legdiktátorabb diktátoráról nem sokkal később kijelentette, hogy kölcsönösen tisztelik, sőt talán kedvelik is egymást. Angela Merkelre Trump kígyót-békát kiabált, aztán hirtelen büszkének vallotta magát, hogy a barátja lehet. Nem kapcsolódik közvetlenül a G-20-ak csúcsértekezletéhez, de a múlt héten késznek mutatkozott a személyes találkozóra Ali Hamenei iráni vezetővel - miközben nem sokkal korábban előbb támadásba küldte ellene, majd felszállás előtt tíz perccel visszaparancsolta a légierőt.
Nem egyszerűen arról van szó, hogy Trump szeszélyes és határozatlan. Egész életében végig hazardírozott, blöffölt és hazudott. Sokszor rajtavesztett, de még többször bejött neki - párszor csődbe is ment, de mindig talpra tudott állni. Akkor is milliárdosként viselkedett, amikor a hátsó fele kis híján kilógott a nadrágjából, és lám, a hitelezők elhitték neki, hogy van pénze. Azt a következtetést vonta le belőle, hogy csak a látszatra kell adni, semmi más nem érdekes. Kis bökkenő, hogy most nem a saját reputációjával játszik. Egész Amerikára ragaszt gigantikus bohócorrot.

Élő fékek

Most még csak alig-alig szólalt meg az Orbán Viktor vezényelte zenekar – KESMA -, feltehetően a karmester hibájából. Nem vette komolyan az előadást, a vetélytársak produkcióját, ezért aztán csak későn eszmélt, hogy itt azért történik valami. Hogy a budapestiek igenis megmozdultak, a szereplők érdekesek, a verseny izgalmas, és igen, a tét Tarlós István leváltása. Amikor már rádöbbent, hogy tenni kellene valamit, már nem volt elegendő idő az ellentámadást elindítani; a zenekara is felkészületlen volt, ezért aztán csak a rutin működött. A régi panelek, a karaktergyilkosság ósdi elemei, no meg egy nyílt levél Tarlóstól. 
A regnáló főpolgármester rosszul viseli a kritikákat, többnyire rossz válaszokat is ad rá, de nem egy levélíró típus. Muszáj volt neki - vagy másnak - megírni, vélem, nehogy már szó nélkül maradjon mindaz, amitől napok óta hangos a sajtó (nem a KESMA). Az írás ugyan hozta a tarlósi – hogy fogalmazzak finoman – nem túl szofisztikált fordulatokat, de a kormányoldal és vele ő már lejtmenetben volt. A budapestiek körében témává vált az előválasztás, és persze az is, hogy októberben új ember kerülhet a város élére. Karácsony? Kálmán Olga? Vagy Kerpel-Fronius? Mindegy is – bármelyikük jobb a Fidesz emberénél. Ezt zengte az utca. 
El tudom képzelni Orbán dühét. És ez akkor is így van, ha az előválasztás egyáltalán nem az ő ügye. De Orbán nem így gondolkodik, ő mindenütt győzni akar, és itt eleve kihirdette magát győztesnek. Azzal, hogy lebecsülte, nem is annyira az ellenzéket, mint inkább a budapestieket. Azokat a választókat, akiket szeret megbüntetni, és akikről azt hiszi, úgyis képtelenek egy irányba húzni. Vagy elérni azt, hogy az ellenzéki pártok egy irányba húzzanak (kiváltképp, ha ő beépül soraikba). 
És azt is el tudom képzelni, hogy a Vezér már most összerántotta mindazokat, akik az őszi választásokért felelnek, meg a zenekarának vezetőit (KESMA, plusz állami tévék, rádiók). Belesuhintott pálcájával a levegőbe, és innen kezdve mindent el fog követni annak érdekében, hogy a kampány olyan fordulatot vegyen, amilyet ő elképzel. A KESMA és csatolt részei Karácsony Gergely nyomába erednek; nem lesz olyan mondata, mozdulata, amelyet ne érne támadás, minden eddigi zuglói intézkedését csalással fogják gyanúsítani. Hadba szállnak mindazok, akik a Fidesz számára elérhetők – és tudjuk, hogy ki mindenki érhető el számukra -, szórólapok, provokációk, jövőbe vetett vádak fogják ellepni Budapestet. 
Szörnyű, mocskos kampány lesz, annyi pénzzel, amennyire csak szükség lehet az ilyen akciókhoz. Orbán nem akarja Budapestet elveszíteni, és nem csak azért, mert az esetleg a 2022-es bukás előszele lehet. Azért sem, mert ha elbukik a fővárosban, hiába uralja kétharmaddal a parlamentet, hiába van továbbra is kezében a kassza kulcsa, a budapestieket már nem tudja manipulálni. Minek következtében a vidéket, a nagyvárosokat sem. Élő fékek és ellensúlyok jelennek meg vele szemben. 
Csak ezt a kampányt kell okosan túlélni.

Szembesítés

Emmanuel Macron elnök biztosan nem gondolja meg magát, és nem hajlandó támogatni a néppárti csúcsjelölt, Manfred Weber kinevezését az Európai Bizottság élére. Ám a francia sajtóban nem arat osztatlan sikert Macron konoksága, a Le Point szerint bár Európa megújítójaként lépett fel, valójában az Európai Parlamentet gyengíti. Az Elysée-palota szerint azonban a Spitzenkandidatok rendszere attól még nem demokratikus, hogy erről két párt – az Európai Néppárt és a szociáldemokraták – egykor megállapodott. Valójában csak az egyik kérdés az, hogy a pártcsaládok listavezetőjét válasszák-e meg bizottsági elnöknek. A francia elnök a transznacionális listák bevezetését akarja, vagyis azt, hogy az európai parlamenti választás előtt az egyes országokban nemzetek feletti listákkal kampányolhassanak a pártcsaládok. Bár sokáig úgy látszott, az Európai Parlament is támogatja a felvetést, tavaly év elején leszavazta azt. Alapvetően Angela Merkel német kancellár sincs a javaslat ellen, de egy tavaly júniusi cikkében rámutatott: ez még inkább a jövő zenéje, egyelőre a Spitzenkandidat-rendszer van érvényben. Elképzelhető azonban, hogy ennek a bevezetésére nem is kell olyan sokat várni. Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU elnöke múlt héten Párizsban azt közölte, a transznacionális listák bevezetése egy „logikus fejlődési folyamat” újabb szakasza lenne. Ha a Macron által megálmodott szisztéma valósággá válna, az rémálommal érne fel a magyar kormány számára. Ez esetben ugyanis a Fidesz nem építhetne egy Brüsszelt ostorozó, saját magát dicsőítő kampányra, hanem kénytelen lenne tudatosítani az emberekben: egy európai pártcsalád része. Nem lehetne üzeneteket küldözgetni Brüsszelnek, feleslegessé válna a nemzeti konzultáció egy része. Hogy a transznacionális listák esetleges bevezetésével közelebb hozzák-e a választókhoz Európát, egyelőre nem tudhatjuk. Az azonban biztos: itthon legalábbis fontos szerepe lenne abban, hogy az emberek rádöbbenjenek arra, éveken át hazug propaganda áldozatai voltak.