Újraindult a csendes-óceáni szemétgyűjtő

Publikálás dátuma
2019.06.24. 08:54

Fotó: The Ocean Cleanup
Másodszor is elindult a nagy szemételtakarítás, hogy a Kalifornia és Hawaii között a Csendes-óceánon úszó hatalmas szemétszigetet felszámolják – jelentette be a Twitteren a 66 méteres úszó szemétcsapda feltalálója, Boyan Slat.
A 25 éves holland férfi, a The Ocean Cleanup projekt kitalálója fejlesztette ki a System 001 nevű rendszert, amely egy 600 méter hosszú, a víz felszínén lebegő műanyag csőből és három méter mélyen a víz alá merülő fésűszerű filterből áll. A szerkezetet október elején vontatták ki San Franciscóból a kaliforniai partoktól 2000 kilométerre lévő Great Pacific Garbage Patchhez a vízen lebegő műanyaghulladék összegyűjtésére, működését október 17-én kezdte meg. Tavaly év végén, több hónapnyi takarítás után eltörött, a műanyag cső nem bírta a szél és a hullámok dobálását, „elfáradt”. Visszavontatták Kaliforniába, ahol négy hónapon át javították.
A napenergiával működő lámpákkal, kamerákkal, szenzorokkal és műholdantennákkal felszerelt „takarítógép” folyamatosan jelzi a helyzetét, ennek alapján találja meg az a hajó, amelyik az összegyűjtött szemetet néhány havonta a szárazföldre szállítja. Slat azt reméli, a jövőben hatvan szerkezet takarítja majd az óceánok vizeit.
Szerző

Fák enyhíthetik a városi hőséget

Publikálás dátuma
2019.06.22. 15:15

Fotó: Pixabay
Érezhetően csökkentik a hőmérsékletet a városi háztömb között élő fák.
A városi előtetők amellett, hogy javítják a városképet, képesek megtisztítani a levegőt és hűteni a túlmelegedett városokat. Azt, hogy hány fára van szükség ahhoz, hogy egy éjszakán át hűvös tudjon maradni egy város, egy nemrégen megjelent tanulmány készítői számították ki - írta a Mother Nature Network alapján korábban a Sokszínű Vidék
A Wisconsin-Madison-i Egyetem kutatói szerint 40 a megoldás. Egy városi háztömb áthatolhatatlan felületét legalább 40 százalékosan kell a fák ágainak és leveleinek beárnyékolniuk, hogy bármilyen hőmérséklet-különbség mutatkozzon. Néhány fa ahhoz elég, hogy tűző nap ellen árnyékot biztosítson, de 3-4 fokkal hűvösebb hőmérséklethez legalább a házak 40 százaléka kell, hogy legyen a fák mennyiségének. A fák ugyanis párologtatnak, vízgőzöket képeznek, amikor abszorbeálják a szén-dioxidot, és hozzájárul a hűtőhatásukhoz. Miközben leveleik a gázokat szívják fel, napközben vizet is párologtatnak, ami csökkenti a levegő hőmérsékletét, és megváltoztatja a levegő hőmérsékletének légszennyezettség kialakulására gyakorolt hatását is.
Azt, hogy a városok melegebbek, mint a környező vidék, tudtuk, de arra jöttünk rá, hogy a hőmérséklet a városon belül is ugyanolyan nagy mértékben különbözhet - mondta Monica Turner, a Wisconsin-Madison-i Egyetem integratív biológia professzora és a tanulmány társszerzője.
“A melegebb nyári napokban a hőmérséklet elviselhetővé tétele fontos lehet azok számára, akik ott élnek és dolgoznak”

– tette hozzá a professzor.

A 40 százalék feletti faarány esetében az ingatlanok értéke is növekedhet, mivel a fásított háztömbök kellemesebb lakókörnyezetet is biztosítanak.
Szerző

Már itthon is lehet szemétszedéssel kenut bérelni

Publikálás dátuma
2019.06.22. 12:12

Fotó: Facebook/Tisza-tavi túra
A zsák szeméttel kifizetett félnapos kenuzás egyelőre egy-két hétig tart.
Minden szempontból távolinak tűnt az a hír, hogy egy dán cég ingyenes kajakozási lehetőséget biztosít szemétszedésért cserébe, amelyekkel eleinte Dániában, Németországban, Svédországban és Norvégiában lehetett evezve környezetet tisztítani, de mivel sikeres, Dublin, Bergen és Hamburg vizeire is kiterjesztik. Szerencsére a jó példa ideért: a Tisza-tavon is megjelent a „Bérelj kenut és fizess egy zsák szeméttel” akció, amelynek keretében egy zacskó összeszedett hulladékért félnapos kenuzási lehetőséget lehet kapni. Mint a szervezők a Facebook-oldalukon írják, a június közepén indult program egyelőre egy-két hétig tart.
Szerző