Előfizetés

Hátraarc

A kínai Hszincsiang tartomány talán mindörökre egy orwelli világ mintája marad. Itt alkalmazták először a kínaiak azt az arcfelismerő rendszert, amely egy fejlett szoftver révén mindenkit képes beazonosítani. Nem csak a terrorgyanús személyeket - azokat is, akiket a vezetés ellenségként tart számon.
A rendszer már egész Kína területén működik. Hiába rendelkeznek nagyobb szabadságjogokkal a hongkongiak, már ők is 24 órás megfigyelés alatt állnak. A hongkongi demonstrációk abban mindenképpen újszerűek, hogy megmutatják: van eszköz e digitális mindenhatóság megkerülésére, és ezzel például szolgálnak mindazoknak, akik a következő évtizedekben hasonló kihívás előtt állnak majd. 
Ne legyenek kétségeink ugyanis afelől, hogy az arcfelismerő rendszer - kivált az 5G mobilinternetrendszer tömeges megjelenésével - az egész világon elterjed. A hongkongi tüntetések irányítói gázmaszkot húznak, nemcsak a könnygázzal szembeni védekezésként, hanem mert ezzel szemben az arcfelismerő szoftver is tehetetlen. És nem a Facebookon szervezik a tüntetéseket, hanem a legbiztonságosabbnak tartott applikációt, a Telegramot használják, amelynél a kommunikáció teljes egészében kódolt. A tüntetők számára chatszobákat hoztak létre, onnan irányítják őket. 
Alapelvük: a régi, analóg technika a leghatékonyabb a digitális világgal szemben. A tüntetőket arra intik, ha a megmozdulásra igyekeznek, csak egy jegyet vegyenek az automatából, és készpénzzel fizessenek, semmiképp se használják a bankkártyájukat, hiszen a rendőrség azzal is be tudja azonosítani őket. Feltöltőkártyás SIM kártyát vásároljanak, természetesen álnéven. Szelfiket tilos készíteniük.
Időnként a rendőrök azért túljárnak a tüntetők eszén. A múlt héten letartóztatták azt a fiatalembert, aki létrehozta az egyik Telegram chatszobát, egy másik alkalommal pedig meg tudták zavarni az applikáción zajló kommunikációt. A tüntetők szerint ez is csak azt bizonyítja: a hongkongi rendőrök jelentős támogatást kapnak Kínától. A nagy testvér ragaszkodik teljhatalmához.

Ez így nem gyermekbarát

Még a gyermeknap apropóján mondta a „fődadus”, Novák Katalin, hogy a kormány azt szeretné, „ha az egész év és az egész élet a gyermekek középpontba állításáról szólna”. Éppen ezért vezették be a családvédelmi akciótervet. Bár lenne ennek valami eredménye, mert a KSH minapi jelentése szerint 2019 első három hónapjában 946-tal kevesebb gyermek született, mint tavaly ilyenkor. Hogy megvalósuljon az álom, a fődadus célként fogalmazta meg, „hogy Budapest családbarát város legyen, olyan hely, ahol nemcsak élni, lakni, dolgozni és bulizni jó, hanem jó gyermeket nevelni, családban élni.”
Talán még van idő figyelembe venni azt a tényt, hogy a gyerekek betegek is szoktak lenni, ilyenkor általában kétségbeesett szülők rohannak velük a sürgősségire. Ahol megtapasztalják, hogy a magyar egészségügy nem készült fel a családvédelmi akciótervre. Ilyenkor egy anyának pont nem az jut az eszébe, hogy milyen jó bulizni Budapesten. Hanem az, hány órát kell várakozni falnak dőlve a sürgősségin, és hogy felvétel után ott maradhat-e a gyermeke ágya mellett? Lesz-e elég ápolónő, orvos az osztályon?
Egy konferencián a következő hangzott el: „A közeljövőben robbanásszerűen tűnik majd el a rendelőkből a gyermek háziorvosok 15-20 százaléka, hiszen a kollégák fele elmúlt hatvan éves, húsz százalékuk pedig a nyugdíjkorhatár felett dolgozik.” De nincs gyermekpszichiáter, nőgyógyász, urológus, bőrgyógyász, védőnő sem a területen. Főleg vidéken, ahol a felnőtt ellátásába szorultak be a gyerekek. Ahol a felnőtt nyavalyákhoz értő családorvos ijedtében még a meleg okozta nyaki pöttyökkel is beküldi a kis pácienst a kórházba.
Ezért hát megtelnek a gyermekosztályok. Pedig a gyermekbeteg nem való kórházba, csak kivételesen, akkor viszont a sürgősségire, a traumatológiára. A súlyos vagy különleges betegségben szenvedőket a kivizsgálás és gyors gyógyítás után otthon, vagy annak közelében kellene felügyelni. Szakemberekkel, szakhálózattal. Ami persze védőnők, gyerekorvosok, szakdolgozók nélkül nem megy.
Magyarországon a gyermekápolónő képzés egy megtűrt specializáció. Kitűnő új szakkönyve majd 17 ezer forintba kerül. A bruttó 140 ezres fizetéssel rendelkező ápoló számára elérhetetlen. A tankönyv szerint a gyógyító team megosztja a felelősséget a gyermek ápolása során a családdal, „a szülőkkel, beleértve az azonos neműeket, a testvérekkel, bárkivel, aki fontos a gyermek számára.” A nemzetközi szakirodalom nyomán írt szakkönyv írói nem tették hozzá, hogy csak éppen nem Magyarországon. Hiszen itt Kövér házelnök úr nemrégiben azt mondta, „az azonos neműek örökbefogadása mellett való érvelés nagyjából azon a szinten van, mintha valaki a pedofíliát pártolná.” Ez csak egy beugratós vizsgakérdés volt, elnök úr? A homoszexuális pár által nevelt csecsemőt azért a kórházban még meg lehet látogatni?
Eközben éppen a kormányzati intézkedések generálják az egészségügy terheit, mert az akciótervből kimaradt a megelőzés. A 12 órában dolgozó, túlóráktól elfáradt, a várandósságát titkoló, mert állását féltő, leharcolt anyai szervezet hamar elvetél. A nem megfelelő táplálkozás, a vitaminhiány a magzat egészségére is kihat. A dohányzás, az alkohol, a drog által károsodott a magzatok sorsával is foglalkozni kell. Az egész át nem gondolt rendszer családostul, gyerekestül rárogy az egészségügyre. De van más probléma is.
A strasbourgi székhelyű Európa Tanács koordinációs szerve az Európai Egészségügyi Bizottság. Munkájában különös figyelmet kap a gyermekbarát egészségügy kialakítása, amelyet számos nemzetközi dokumentum is biztosít. A Gyermekbarát Egészségügyi Ellátásért Felelős Szakértői Bizottság ezek figyelembevételével dolgozta ki a szükséges irányelveket, amelyeket az Európai Unió 2011 szeptemberében elfogadott. Az útmutatóban kiemelik, hogy a hátrányos helyzetű, fogyatékkal vagy szegény családban élő, hajléktalan, roma származású, menekült, bántalmazott és elhanyagolt gyermekeknek a leggondosabb odafigyelést kell biztosítani.
Eközben a rádióban hallani a nem látó, egyedülálló asszony történetét, aki két egy éves, iker gyermekével kemoterápiára jár egy budapesti gyermekkórházba. Ahol az orvos még véletlenül sem egy időben kéri be a kezelésre gyerekeket, ezért az asszonynak nemcsak a maga kíséretéről kell gondoskodnia, hanem a másik gyerek otthoni felügyeletéről is. A kórházban több órát kell eltölteniük. Előfordult, hogy este 8 órakor végeztek, és a gyereket nem engedték haza. A két nem látó embert, anyát és gyermekét este, kísérő nélkül küldték át egy másik osztályra. Ott azért nem akarták fogadni őket, mert egy esetlegesen sürgősséggel jövő betegnek kell az ágy. 
Így néz ki Magyarországon a családközpontú és gyermekbarát egészségügyi ellátás.
Csak szólok: a kormány terveit, miszerint be kell népesíteni az országot csecsemőkkel, az egészségügyben nem lehet anyagi ráfordítás, szakember és szakmai aggódás nélkül megúszni. Az irányelvek szerint: „alapfeltétel a jó minőségű és folytonos, megszakításoktól mentes, a gyerekek igényeire válaszoló ellátás, megszervezése.” Tenném hozzá, minden korosztálynak.
A fődadus nyilatkozatainak akkor lenne értelmük, ha megvalósulna a családközpontú ellátás (FCC, Family Centered Care) az egészségügyi ellátásban is. De csak akkor kerülhetne ide a gyermek, ha az ellátás más szintjein (alap- és járóbeteg ellátás) nem lehetett a magas szintű szakellátás ellenére sem meggyógyítani. Azonkívül valóra válna a gyermekbarát egészségügyi ellátás (CFH, Child-Friendly Healthcare), ami elismeri, hogy „a lehető legjobb orvosi ellátás iránti igény az ember - különösen a gyermek - alapvető joga.”
A 2011 óta létező irányelvek szerint „a megfelelő dolgok történjenek a fiatalokkal, a megfelelő időben és helyen, a megfelelő személyzet megfelelő közreműködésével azért, hogy a megfelelő eredményeket érjék el, a megfelelő ráfordítások árán”. Ez lenne a feladat a gyermekbetegek ellátásában Magyarországon. A fődadust hallgatva úgy tűnik, ettől még messze vagyunk.

Albán szabvány

Hetven évvel ezelőtt Tiranában felakasztották Koci Xoxe (Kocsi Dzodze) albán kommunista vezetőt, a párt korábbi második emberét. Így végződött az első sztálini rituálé szerint megrendezett politikai per a leereszkedő vasfüggöny mögött, 1949 júniusában. Az áldozat maga is keményvonalas volt. Bádogosból lett partizán, majd a második világháború után hatalomra jutva belügyminiszter, a hírhedt titkosrendőrség, a Sigurimi irányítója. Kíméletlen volt az ellenséggel, mígnem egy nap őt vitte el a nagy fekete autó. 
Furcsamód a koholt vádakban volt némi igazság. Xoxe (1911–49) tényleg tárgyalt Titóval arról, hogy Albánia hetedik tagköztársaságként csatlakozna Jugoszláviához. Akkortájt, amikor éppen megint újrarajzolták Európa térképét, ez nem is számított eretnekségnek. A délszláv elvtársak részt vettek az albán párt megalapításában, ellenálló múltjuk szintén közös volt. Még arról is szó volt, hogy Bulgária is része lesz az új délszláv szuperállamnak.
Csakhogy 1948-ban Sztálin Kominformja kiátkozta Titót. A „népek bölcs tanítójának” nem hiányzott a konkurencia, egy másik karizmatikus kommunista vezető, ünnepelt háborús hős a béketáborban. Inkább egy eleven ellenség kellett neki, ha már a legendás jégcsákánnyal elhamarkodottan agyonverette a „júdás Trockijt”. Tito lett a soros. Barátból áruló, „az imperialisták láncos kutyája”.
Enver Hoxha (Hodzsa, 1908–85) albán pártvezér lecsapott a kínálkozó alkalomra, hogy demonstrálja Sztálin iránti hűségét, egyszersmind megszabaduljon egy lehetséges vetélytárstól. Személyesen ment Moszkvába, beszámolni a „jugoszláv ügynökök és szabotőrök bandájának” ügyéről. A szovjet szervek „tapasztalatukkal és szakértelmükkel” segítették a per lebonyolítását. Xoxe be is vallott minden képtelenséget, amit muszáj volt: amerikai–brit kém, összeesküvést szervezett főnöke meggyilkolására, a kormány megdöntésére.
Rákosi észbe kapott. Nehogy lemaradjon, „a legjobb magyar tanítvány” sebtiben beleszőtte a jugoszláv szálat a már készülő budapesti koncepciós per forgatókönyvébe, és az új iránynak megfelelő „titoista” fővádlottat választott. Rajk Lászlót pár nappal a tiranai ítélethirdetés előtt tartóztatták le. (Veszélyes munkakör volt a belügyminiszteri: Nagy Imrét lemondatták, Rajkot kivégezték, Kádárt lecsukták, Zöld Sándor kiirtotta a családját, mielőtt öngyilkos lett.) A dominó elindult, sorra jöttek a csatlós országok abszurd eljárásai, prominens vádlottakkal és „példásan szigorú” ítéletekkel, egészen a csehszlovákiai Slánsky-perig (1952).
Az albán elítélteket nem rehabilitálták Sztálin halála után. Hoxha a kemény diktatúra híve maradt. Szakított a Szovjetunióval Hruscsov enyhülő, „revizionista” politikája miatt. Maóval eltemette utolsó szövetségesét, Kínában is csalódott, amit a pártvezetésen belül újabb tisztogatás kísért. Így lett az elszigetelődő kis balkáni ország „a kommunizmus magányos világítótornya az eszme árulóinak tengerén”. A paranoiás korszak mementója kétszázezer betonbunker, manapság ezekkel csalogatják Albániába a borzongásra vágyó turistákat.