Előfizetés

Már a héten érkezik a patikákba K-vitamin-injekció

D. A.
Publikálás dátuma
2019.06.18. 16:40
Illusztráció
Fotó: Thinkstock
A hét második felében kiszállítja a Hungaropharma a Konakion injekciókat – tájékoztatta lapunkat Feller Antal vezérigazgató.
A közösségi portálokon hetek óta próbálnak a szülők megbontott, más gyerek oltásából megmaradt készítményhez jutni. Az injekció május eleje óta hiánycikk, miután a hazai forgalmazó jelezte: ősz végéig nem is tudja biztosítani. A Konakionban a véralvadásban fontos szerepet játszó K-vitamin egy szintetikus formája található. Az oltást minden csecsemő pár órával a születése után megkapja a kórházban, majd otthon folytatni kell az adagolását. A szájon át is beadható injekciót otthon hat hónapos korig többször kapják a gyerekek. Ez elsősorban a kizárólagosan anyatejjel táplált csecsemőknek fontos, az anyatejben ugyanis alig választódik ki a K-vitamin, így csak kevés jut belőle a babának. A gyógyszerhatóság közleményt, adott ki, hogy egyedi engedéllyel pótolják külföldről a készítmény. Az első kotingensek Németországból érkeztek még májusban, legutóbb június ötödikén pedig újabb 80 ezer ampullát vásárolt meg és hozott be az országba a Hungaropharma. Feller Antaltól azt is megtudtuk, az országba beérkezett készletet a hazai előírásoknak megfelelően még át kellett csomagolni, a kiszállításuk a patikákba a hét második felében megtörténik. A készítményt csak recept ellenében adhatják ki a gyógyszerészek. 

Bemutatkozott az ellenzéki jelölt Esztergomban, a lakosokkal együtt készíti programját Cserép János

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2019.06.18. 16:21

Fotó: Rolf Richardson / AFP
Majd minden ellenzéki párt és civilszervezetek is támogatják Cserép Jánost és csapatát.
Hivatalosan is bemutatkozott Cserép János független esztergomi polgármester-jelölt és csapata hétfőn, írja az index.hu. Cserép mögé - aki jelöltként május óta ismert - beállt gyakorlatilag az összes ellenzéki parlamenti párt (DK, MSZP-P, Jobbik, LMP), a Momentum és országos szervezetek (Mindenki Magyarországa Mozgalom, Európai Baloldal) is támogatják.
Cserép János esztergomi informatikai vállalkozó, a Szeretgom.hu helyi oldal alapítója, civil aktivista, négy gyerekes családapa. Cserép a két éve megalakult helyi Momentum elnökeként vált ismertté. Tavaly kilépett a pártból, miután nem értett egyet a „mindenkitől külön állunk” iránnyal, függetlenként pedig el is elindult az országgyűlési választáson. Akkor még a Jobbik is külön jelöltet indított Nunkovics Tibor személyében. Korábban a Magyar Hang megkeresésére Cserép elmondta, a sérelmeket most félretették, hogy ne kövessék el „ugyanazokat a hibákat, amik Tétényi Éva bukásához vezettek”.
A polgármesterjelölt és a képviselőjelöltek programját az esztergomiakkal közösen akarják elkészíteni.
Kapcsolódó
Közös jelölt mögött sorakozik fel a teljes ellenzék Esztergomban

Nem volt ittas a baleset idején a Viking Sigyn kapitánya

Batka Zoltán
Publikálás dátuma
2019.06.18. 16:19

Fotó: STR / AFP
Szemészorvos is megvizsgálja az ukrán kapitányt.
Sem alkohol sem drog nyomaira nem bukkantak a május végén 28 áldozatot követelő dunai hajós tömegszerencsétlenség ügyében az azóta a baleset okozásával meggyanúsított ukrán hajóskapitánynál - derült ki az ügyben nyomozó Budapesti Rendőr Főkapitányság (BRFK) sajtótájékoztatóján. Korábban a bulvársajtóban felmerült, hogy akár alkoholt is fogyaszthatott a 64 éves Jurij C. Mint Csécsi Soma alezredes, szóvivő elmondta: közvetlenül a baleset után, még a Viking Sigyn szállodahajón elkezdődött hatósági szemle előtt a nyomozók azonnal mintát vettek a kapitánytól. „A hajó kapitánya alkoholt nem fogyasztott, kábítószer fogyasztásának a gyanúja nem merült fel” - szögezte le a szóvivő. A nyomozásba pályaalkalmassági szakértőt, illetve szemorvost is bevontak. „Szükségessé vált az ilyen szakértő igénybevétele” - mondta el Csécsi Soma, ám részletekbe nem bocsátkozott, mindössze annyit mondott, hogy ez is az ilyenkor elvégzett vizsgálat része. Lapunk kérdésére, miszerint tudható-e, hogy ki volt a kormánykeréknél a végzetes pillanatokban, is csak annyit mondott a szóvivő, hogy ennek tisztázása még a nyomozás feladata. A hajótragédia miatt a BRFK egy hatvan fős nyomozócsoport hozott létre, ennek tagjai kizárólag ezzel az üggyel foglalkoznak. A nyomozók mindegyikének több mint tíz éves szakmai tapasztalata van, a nyomozócsoportban nemcsak bűnügyi, hanem közlekedésrendészeti szakemberek is vannak. A BRFK eddig 78 személyt hallgatott ki tanúként, a balesettel összefüggésben további 230 embert hallgattak meg. Az ügyben összesen 4500-5000 oldal iratanyag keletkezett. Emellett 16 térfigyelő kamera felvételeit foglalták le, továbbá a szállodahajó valamennyi informatikai adatállományát. A hajóról kilenc gigabyte-nyi fényképet készítettek, illetve lefoglalták a június 11-én a Dunából kiemelt Hableány összes kommunikációs berendezését is. Ugyanakkor Csécsi Soma nem bocsátkozott találgatásokba arról, hogy a szakértői jelentések mikorra lesznek a rendőrség kezében, mivel - mint fogalmazott – a jelentés elkészítése egy igen időigényes folyamat.
Az összesen 35 személlyel hullámsírba merült Hableány 28 áldozatai közül 25-öt megtaláltak és azonosítottak, jelenleg három embert keresnek. A keresés a Duna 215 kilométeres szakaszán folyatódik, nemcsak a vízen, hanem a szárazföldi területeken, a folyó ár- és hullámterületén is. A keresésben a BRFK összes bevethető hajója részt vesz, ezen felül a katasztrófavédelem és a készenléti rendőrség is ad hajókat. A szóvivő lapunknak elmondta: egyszerre 14-15 hajó vesz részt a keresésében, hajónként két-három fővel. „A keresést addig folytatjuk, amíg reális esély van megtalálásra” - fogalmazott Csécsi Soma. Mint arról beszámoltunk, a baleset utána hatóságok átvizsgálták a Viking Sigyn szállodahajót, ám utána útnak engedték. A BRFK hangsúlyozta: „az első szemlén a kollégák teljes jogú munkát végeztek. A személt a szakmai előírások szerint folytatták le.” Ezért a hajó további visszatartása nem volt indokolt, az első szemle után a hajó távozása jogszerű és szakszerű volt. Ugyanakkor a Viking Sigyn hajó június 10-re újra Magyarországra érkezett, Visegrádon vetett horgonyt majd újabb hatósági szemlére került sor. A szóvivő úgy fogalmazott: az újabb szemlére a „bizonyítás érdekében került sor”. A folyamatban lévő nyomozás miatt nem részletezték, hogy ezt pontosan mit jelent, ám – szögezte le Csécsi Soma – a második szemle megerősítette az első szemle megállapításait.