Sólyom László: az egyházakat meg sem kérdik a róluk szóló törvényekről

Publikálás dátuma
2019.06.18. 09:19

Fotó: Szalmás Péter / Népszava
A kormány egyházi pénzt és feladatokat oszt, már ő mondják meg, mi a keresztényi érdek - mondta egy Ferenc pápáról szóló könyvbemutatón a volt államfő.
Ferenc pápát azért utálják sokan, mert "migránssimogató", és nem akarja őket tengerbe lőni, ahogy ez egy keresztényhez illik – mondta Sólyom László a Ferenc pápa és az ő ideje című kötet bemutatóján, az MTA-n. (A könyv  érdekessége, hogy azt a volt köztársasági elnök fordította olaszból, kiadója pedig a pannonhalmi  bencés főapátság.) A korábbi köztársasági elnök úgy folytatta: a katolikus egyházfő azt vallja, a menedékkérőket is emberszámba kell venni, s már azzal példát mutatott, hogy megválasztása után első útja Lampedusa szigetére, hozzájuk vezetett – írja a könyvbemutatóról és Sólyom nyilatkozatáról beszámoló hvg.hu.
Az egyházak magyarországi helyzetéről azt mondta Sólyom: "elértük a Szent István-i állapotot, de nem úgy, hogy tíz falu, egy templom, hanem egy papnak van tíz vagy húsz faluja, bezárt templomokkal". Hozzátette: "nincsen szükség állami egyházügyi hivatalra, elég a Pénzügyminisztérium". Azzal folytatta, hogy az egyházakra a kereszténydemokrata kormányzatok az Antall-kormány óta lőcsölik a feladatokat, pénzt is adnak ezekhez, így a kezükben tartják őket. "Köztudott, hogy senki nem akarta az iskolai hittant, merthogy ezzel szétzúzták azt a munkát, amely a plébániai hittant és a közösségeket éveken keresztül felépítette.”
„De jobban tudja a KDNP, hogy mi a kereszténység érdeke, mint az egyház. Ezt Erdő Péter bíboros is sokszor elpanaszolja, de őt soha nem kérdezték meg semmilyen egyházi törvénnyel kapcsolatban, éppúgy nem az evangélikusokat és a reformátusokat” – magyarázta.

Megjegyezte azt is, hogy Ferenc pápa "nagyon csúnyákat mond a kereszténydemokrata pártokról." És miközben "mi önelégülten őrizzük állítólagos védőbástyáinkat, a világ már elment mellettünk.” A bemutatón szó volt arról is, hogy Ferenc az első olyan pápa, akit már a párbeszédet hangsúlyozó II. vatikáni zsinat után szenteltek pappá, és aki már egy urbanizálódott világból, a Buenos Aires-i megapoliszból érkezett, ahol katolikusnak lenni, a kisebbségi létet jelentette. "Ez a dél-­amerikai hozzáállás teljesen más, mint az európai, Szent Ágoston óta tartó jogászias, szabályokat számon kérő és büntető katolikus gondolkodás" - hangoztatta Sólyom. Mivel Ferenc pápa a periféráról jött, a maga "nép egyháztanával" nem az egyetemi központok lelkipásztorkodását célozza, hanem a nép tapasztalatából és tanúságtételéből induló pasztorációt, a meghallgatást - tette hozzá
Szerző

Új tanúkat hallgatnának meg a Hableány tragédiájáról

Publikálás dátuma
2019.06.18. 07:20

Fotó: Szergej Markoszov
A katasztrófát a gyanú szerint előidéző hajóskapitányt viszont csak később rendelik vissza a nyomozók.
Újabb tanúk meghallgatását indítványozzák a Hableány-katasztrófában sértetti képviselőként eljáró ügyvédek, akik a vízbe esett emberek mentésében részt vevő hajósokat tervezik beidéztetni — tudta meg a Magyar Nemzet
A lapnak a Hableányt üzemeltető Panoráma Deck Kft.-t képviselő két ügyvéd egyike, Sógor Zsolt nyilatkozott. Mint mondta, elengedhetetlen, hogy meghallgassák azokat a hajósokat, akik a katasztrófát követően a közelben tartózkodtak hajójukkal, és azonnal menteni kezdték a vízbe esetteket. Köztük a Panoráma több hajója is ezt tette, amelyek személyzete négy embert kimentett az árból. Sógor Zsolt szerint a beidézendő tanúk pontosan beszámolhatnak arról, hogy mit hallottak, illetve nem hallottak a térségben hajózók rádióforgalmazásából.
A napilap úgy tudja, hogy a hatóságok egyelőre nem tervezik a Viking Sigyn ukrán hajóskapitányának újbóli gyanúsítotti kihallgatását: Jurij C. - aki 15 milliós óvadék ellenében szabadulhatott fogságából – legközelebb akkor találkozhat a nyomozókkal, ha elkészülnek az igazságügyi szakértői jelentések.Ilyen jelentés például a hajózási szakmai szempontokat tudományos alapon vizsgáló nautikai szakértői vélemény is.
Ismert, a nyomozás eddigi adatai és a gyanúsítás szerint a Viking Sigyn úgy akarta megelőzni a Hableányt, hogy a hajózási szabályzat előírásait megszegve nem vette fel a kapcsolatot a magyar hajó személyzetével, nem figyelmeztette őket, hogy balról érkezik és előzni készül, ráadásul eközben az előírt oldaltávot sem tartotta be a kirándulóhajó mellett, majd szabályosan letarolta és maga alá nyomta a hozzá képest törékeny hajót. A tragédiában 28 ember vesztette életét, 3 áldozatot még most is keresnek a koreai és magyar hatóságok kutatóegységei. A témában írt cikkeinket ide kattintva olvashatják.
Szerző
Frissítve: 2019.06.18. 07:42

Őszi díszbemutatót ígérnek, de a munkák alig haladnak Kaposváron

Publikálás dátuma
2019.06.18. 06:40

Fotó: Röhrig Dániel
A csúszások miatt kétséges az október 23-ra tervezett színházavatás.
A nagy hőségben csak ímmel-ámmal dolgoztak a munkások a kaposvári Csiky Gergely Színház felújításán, velük esélytelen volt szót váltani, a bajszos kapuőrön pedig nem jutunk keresztül. Így csak a szemünkre hagyatkozhatunk: hogyan is áll a kaposvári a teátrum felújítása, laikusként ugyanis nehezen hihető, hogy bő öt hónap múlva, október 23-án díszelőadással avatják fel az épületet, s pláne, hogy két hónap múlva a társulat elkezdheti birtokba venni az épületet. A projekt amúgy is egyéves csúszásban van az eredeti tervekhez képest, mert amikor 2016 őszén megkezdődött a bontás, az illetékesek 2018 tavaszára ígérték a műszaki átadást, és őszére a díszelőadást. Ám az már néhány hónappal a felújítás megkezdése után kiderült, a határidő tarthatatlan, a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó ZÁÉV Zrt. nem tudja időre befejezni a rekonstrukciót.
A renoválás egyébként már időszerű volt, utoljára ugyanis a nyolcvanas évek végén alig egy év alatt újították fel az épületet. Orbán Viktor kormányfő 2010-ben személyesen ígérte meg a felújítást, ám csak 2015-ben, a Modern Városok Program keretében adtak 9 milliárd forintot a projektre. A tervek elkészítéséért az a cég felelt, amely a megyeszékhely főépítészének férjéé, a beruházást pedig a kaposvári tendereken rendre sikeres a ZÁÉV nyerte el.  Az építkezés 2016 késő őszén kezdődött el, s a következő nyáron kiderült, a sok száz, egyesek szerint több ezer köbméter bontási hulladékot Kaposújlak határában, jórészt magánterületen rakták le. A kormányhivatal vizsgálata mindössze egy magánszemély felelősségét állapította meg, akit megbüntettek, s aki végül öngyilkos lett.
A társulat a munkálatok megkezdése előtt a valódi színházi játék számára alkalmatlan Agórába költözött, amelyet a nyáron el kell hagynia, ugyanis megszűnik a szerződése. – Kizárt, hogy augusztusban megkezdődhessen a költözés – mondja egyik forrásunk, aki szerint nemcsak az épület belakása, de az októberi díszbemutató időpontja is vágynak tűnik jelenleg. Az épület még kívülről sincsen kész, belül pedig óriási a lemaradás, a belsőépítészeti munkák egy része még el sem kezdődött, s a rohammunka mellett olyan „apróságokkal” is foglalkozni kell, mint a szivattyúzás, ugyanis eső után rendre víz hömpölyög az alagsorban, ami az új fogadószint is egyben. A ZÁÉV szerint viszont minden rendben, érdeklődésünkre a cég közölte, feladatait teljesíteni fogja, s részükről nincs akadálya az októberi 23-i díszelőadás megtartásának.  Az viszont biztos, hogy a kilencmilliárd forint nem volt elég a felújításra, ezért a kormány tavaly ősszel még 508 millió forintot adott még a munkálatokra a Mészáros-cégnek. És ekkor módosították a befejezési határidőt is 2019. december 31-re. Ami, csaknem két és fél hónappal a díszbemutató után esedékes, ám az illetékesek szerint ez csak a végleges elszámolási határidő, amely nem érinti a valós évadkezdést, s a jövő évadra szóló bérleteket már az új épületbe árulják.
Szerző