Karácsony Gergely: „Az Alkotmánybíróság átállt a sötét oldalra”

Publikálás dátuma
2019.06.07. 19:35

Fotó: Népszava
Civilekkel együtt tüntettek az ellenzéki főpolgármester-jelöltek a hajléktalanok üldözése ellen.
„Lakhatást, ne zaklatást!” – ezzel a címmel hirdetett demonstrációt péntek estére a Város Mindenkié (AVM) Csoport egy nappal azután, hogy az Alkotmánybíróság (AB) úgy határozott: nem alaptörvény-ellenes a szabálysértési törvény tavaly októberben hatályba lépett módosítása, amely akár azt is lehetővé teszi a hatóságoknak, hogy elzárással büntessék az „életvitelszerűen” közterületen tartózkodó hajléktalan embereket.  
– Azért vagyok itt, mert az életem a tét. Az állam mulasztása miatt váltam a saját hazámban üldözötté. Szégyelljék magukat azok a bírók, akik ezt jóváhagyták

– mondta az AB budai épülete előtti demonstráción Lakatosné Jutka, az AVM hajléktalan aktivistája. Hangsúlyozta: a hajléktalan emberek zaklatása helyett a hajléktalanná válás megelőzésére, megfelelő lakáspolitika kidolgozására kellene energiát fordítania az államnak. A tüntetésen megjelent a közelgő főpolgármesteri előválasztás három jelöltje, Karácsony Gergely (MSZP-P), Kálmán Olga (DK) és Kerpel-Fronius Gábor (Momentum) is. – Az AB néhány éve még komoly döntéseket vétózott meg a szociális biztonságra hivatkozva. Azóta átállt a sötét oldalra – fogalmazott Karácsony Gergely. Bízik abban, hogy sokan vannak a budapestiek között, akik úgy gondolják: a város valóban mindenkié. – 
Mert Budapest vagy mindannyiunké vagy egyikünké se

– mondta. – Én csak egy dolgot mondanék: emberek. Emberekről beszélünk. Itt most emberek életéről döntöttek. Mindenki, aki részt vesz ebben a játékban, akár törvényhozással, akár a törvények jóváhagyásával, akár hallgatással, cinkos. És szégyelljék magukat – erről Kálmán Olga beszélt. Kerpel-Fronius Gábor pedig azt mondta:
Budapestnek olyan városvezetésre van szüksége, amelyik minden egyes lakójának igyekszik megadni a lehetőséget a boldoguláshoz, és sokkal könyörületesebb azokhoz, akik bajba jutottak.

A demonstráció végén Misetics Bálint, az AVM aktivistája beszélt. Szerinte az AB döntése is azt mutatja: a legszegényebb embereknek vagy egy túlzsúfolt tömegszállás vagy börtön jár.
– De nem csak az a szégyen, hogy büntetik a hajléktalanságot. Mindannyiunk szégyene, hogy ezt hagyjuk

– mondta. Végezetül arra kérte a rendőröket: legyenek emberségesek, a hajléktalan emberekben ne bűnözőket lássanak. A bíróságoktól pedig azt kérte, a társadalomra való veszélyesség hiányában függesszék fel a hajléktalan emberek ellen indított eljárásokat.
Szerző

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Dr. Kamarás Péter ügyvéd

Publikálás dátuma
2019.06.07. 17:19

Fotó: Isza Ferenc
A jogászt sokan az újságok hasábjairól és a tévéképernyőkről ismerték.
Tragikus hirtelenséggel, 66. életévében elhunyt dr. Kamarás Péter.  A szomorú hírt családja osztotta meg ismerősekkel az ügyvéd közösségi oldalán. Dr. Kamarást sokan a képernyőről, a Katalin bírónő című műsorból is ismerték, de hosszú ideig dolgozott a Blikk ügyvédjeként is, így a lap (és más újságok) számos cikkeiben is gyakran megszólalt jogi szakértőként. 2016-ban megjelent Ügyvédnél vagyok! című könyve, amely közérthetően, mégis szakszerűen igazít útba jogi kérdésekben. Haláláig a Corvinus Egyetemen oktatott.
Végső búcsúztatására 2019. június 11-én kerül majd sor, kedden déli 12 órakor kerül sor a Kozma utcai Izraelita temetőben.
Szerző
Témák
Kamarás Péter
Frissítve: 2019.06.07. 18:05

Gruevszki éppen a 444 szerkesztősége melletti lakásban tűnt fel (videó)

Publikálás dátuma
2019.06.07. 16:59

Fotó: ROBERT ATANASOVSKI / AFP
A hazájában korrupció miatt elítélt volt macedón miniszterelnök természetesen nem válaszolt az őt kérdező újságíró kérdéseire.
Nikola Gruevszki, tavaly év végén érkezett Magyarországra, ahol menedékjogot kapott, miután hazájában korrupció miatt két év börtönbüntetésre ítélték. (Azóta Észak-Macedónia belügyminisztere nemzetközi elfogatóparancs kiadását is kezdeményezte ellene az Interpol nemzetközi rendőri szervezetnél.) Pénteken délelőtt azonban váratlanul megjelent a 444 szerkesztőségénél a Margit körúton, és bement a mellettük lévő lakásba. 
A portál munkatársa megpróbált néhány kérdést feltenni Gruevszkinek, ám a volt kormányfő minden kérdésre annyit válaszolt csak, hogy "nem szeretne nyilatkozni". 
Szerző