Előfizetés

Bodrogi Gyula kapta az MMA életműdíját

MTI
Publikálás dátuma
2019.05.29. 16:15

Fotó: Draskovics Ádám / Népszava
A Nagydíjat Matl Péter szobrászművész, az Aranyérmet pedig Winkler Barnabás építész érdemelte ki.
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Életműdíjat kapta meg Bodrogi Gyula színművész, a Nagydíjat Matl Péter szobrászművész, az Aranyérmet Winkler Barnabás építész, a Művészeti Írói Díjat Gróh Gáspár irodalomtörténész, kritikus, publicista; a Kováts Flórián Emlékérmet Udvaros Béla rendező, az Evangélium Színház alapító igazgatója érdemelte ki. MMA Életműdíjban a magyar szellemi élet azon jeles művésze részesíthető, akinek kiemelkedő munkássága, életműve példa a nemzet felemelkedéséért, megmaradásáért végzett odaadó, önzetlen és a személyes bátorságot sem nélkülöző munkálkodásra. A díj pénzbeli elismeréssel jár, amelynek összege bruttó hatmillió forint.
„Bodrogi Gyula, mindenki Gyuszi bácsija ez év áprilisában lett 85 éves. Tisztelettel és szeretettel vesszük őt körül a Nemzeti Színházban, vagy ő vesz körül minket ugyanitt”

– méltatta Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója, az MMA rendes tagja a színművészt.

Néhány nappal ezelőtt megjelent interjúnkat Bodrogi Gyulával itt találja.
Kapcsolódó
Sohasem állt be sehová - interjú Bodrogi Gyulával

Ruben Brandt oktatásba kezd

Népszava
Publikálás dátuma
2019.05.29. 16:14

A tavalyi év egyik legnagyobb sikere az Oscar-díjra jelölt magyar animációs film, a Ruben Brandt, a gyűjtő volt.
A filmet sokan művészeti tudástárnak, akciófilmbe kódolt lexikonnak fogták fel, miután számtalan művészeti utalást tartalmaz, amelyek mindegyikét első nézésre észre sem vesz minden néző, vagy észreveszi, de nem tudja pontosan, mit is látott. Ezeket a titkokat fedi fel a www.okosmozi.hu oldal, amely a filmben Milorad Krstic rendező által újraértelmezett 300 művészeti alkotásról és annak eredetijéről mesél – iskolásoknak és felnőtteknek egyaránt –, segítve, hogy az élményből tanulás legyen, a tanulásból pedig élmény. Az oldalhoz nyereményjáték is kapcsolódik: a helyes választ beküldők között ajándékokat sorsolnak ki.

Idegenség és otthonosság - Wim Wenders korai fotográfiái Bécsben

Csepregi Evelyn
Publikálás dátuma
2019.05.29. 11:30

Fotó: SEVERIN DOSTAL / FILMARCHIV AUSTRIA
A polairod fotók rejtélyeibe, és egy összetett alkotói szemléletmódba is betekintést kínál a Wim Wenders korai fotográfiáit bemutató bécsi kiállítás.
„Sosem az van a képen, amit látunk” – Philip Winter egyik legnagyobb problémáját e gondolat okozza: hogy lehet megörökíteni pillanatokat, ha a valóság sosem ugyanaz, mint a képeken. Az újságíró bejárja az USA déli államait, hogy az amerikai tájról írott riportjához megfelelő anyagot gyűjtsön; kalandos utazása azonban váratlanul Németország és a Ruhr vidék egyes elhagyott területeire sodorja, s időközben egyre közelebb kerül ahhoz, hogy megértse a képek hatalmának működését, és a kétely mibenlétét: a mozzanatot, amely a fotók és a valóság között áll. Az 1974-ben készült Alice a városokban (Alice in den Städten) című fim felvetései – és helyenként talán képkockái is – a rendező, Wim Wenders korai fotográfiáiból (1963-1983) válogató kiállításon is visszaköszönnek. A bécsi Metro Kinokulturhausban látható tárlat a német filmrendező, forgatókönyvíró, fotográfus, többek közt a Berlin felett az ég, és a Párizs, Texas című filmek alkotójának 35 milliméteres polaroid képeiből kínál egy nagyobb csokorra valót. Wim Wenders számára a polaroid miniatűr mozi-élményt jelent: a kémiai anyagok útján néhány perc alatt kirajzolódó kép egyfajta varázslatot, trükköt tár a nézők szeme elé. Az alkotó saját bevallása szerint, ez a fotográfiai eljárás fiatalkora óta foglalkoztatta. Az Alice a városokban mellett más film forgatása közben is gyakran fényképezett, valamint barátairól (Annie Leibovitz, Robby Müller, Dennis Hopper és Peter Handke) is gyakran készített portrékat. Az idők során sokak szerint ódivatúvá, majd napjainkban ismét népszerűvé váló polaroid egyes vélekedések ellenére sem feltétlenül egyszerű vagy unalmas megközelítési módokat takar: míg Wim Wenders felvételeinek egy része érzelmi töltetet hordoz, és egy konkrét narratívába illeszkedik, addig mások dokumentarista jelleggel készültek, vagy akár csak egy pillanatot hivatottak megörökíteni. A kiállítás nagy, tágas tereiben elhelyezett gyakran nagyon is kisméretű képek és a hozzájuk írt gondolatok, keletkezési történetük frappáns, sajátos megfogalmazásai a látogatót végigkísérik azokon az utakon, amelyeken Wim Wenders is járt, a Rajna partjáról New Yorkig, Montanától Denpasarig. A képek megjelenési formáiktól függetlenül – legyenek fekete-fehérek, vagy színesek, méternyi szélesek vagy épp csak tíz centisek – a látogatót egyre közelebb és közelebb vonzzák magukhoz. Kiterjedésük nem csupán fizikai, vagy vizuális, maguk körül hordoznak valamilyen hangulatot, közelséget, az időből kiragadott, ám mégis az időben létező mozzanatot. Kétségtelen, Wim Wenders fotóinak hétköznapi és művészi értelemben is jól érzékelhető aurája van. A helyenként elmosódó, homályos, olykor természetellenes színekben játszó fotók magukon viselik az ismeretlen városok és elhagyatott területek idegenségét, valamint az egyes arcokon, esetleg mini-történeteken keresztül az ismerős érzetét, és az otthonosságot egyaránt. Az autóutakon bicikliző fiúk tekintete, vagy a cirkuszba haladó gyerekek elhivatott léptei épp olyan erőteljes hangulatot árasztanak magukból, mint az üres bárszékek vagy a kihalt városi terek. Egy időre mi is a cirkusz falai mögé kukucskáló kislány helyébe kerülhetünk: mindennapi, ám közel sem jelentéktelen pillanatoknak lehetünk tanúi. Mintha minden egyes kép egy filmkocka lenne, és összetett történéseket, emberi életeket villantana fel előttünk. Még ha – Philip Winter megfontolásaival egyetértve – nem is a valóságot tükrözik, de közelítenek ahhoz. És hát mi lehetne a fotográfia célja, ha nem ez? Infó: Wim Wenders – Frühe Photographien. 60-er – 80-er Jahre. Látogatható a bécsi Metro Kinokulturhausban június 9-ig.
Bicikliző gyerekek Montanában