Kisebb termés, drágább gyümölcs - ezt hozta a korábbi aszály és az elmúlt napok csapadéka

Publikálás dátuma
2019.05.27. 08:15

Fotó: DARRYL BROOKS / Shutterstock
A piacokon az eper ára fajtától, mérettől függően kilónként 900-1300 forint között kapható. A cseresznye kilóját viszont általában 1000 forintért, vagy még drágábban mérik.
A hazai gyümölcsösöket megviselte a tavaly késő ősztől május elejéig tartó aszály, egyes ültetvények pedig az utóbbi napok esőzései miatt károsodnak. Főként az epertermesztők panaszkodtak, mert a gyümölcs a sáros talajon könnyen rothadásnak indul. A korai cseresznye pedig túl sok nedvességet szív magába, kireped, étkezésre alkalmatlanná válik. A piacokon az eper ára mégis a primőr időszakhoz képest csökkent, és fajtától, mérettől függően kilónként 900-1300 forint között kapható. A cseresznye kilóját viszont általában 1000 forintért, vagy még drágábban mérik, és úgy látszik, később sem lesz sokkal olcsóbb. Ugyanis a  cseresznye a meggyhez hasonlóan közepes-jó virágzással indult, de végül a közepesnél is valamivel gyengébb termés várható – tájékoztatta a Népszavát Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke. A korai fajták virágait károsították a tavaszi fagyok, majd a részben virágzás alatti, részben virágzás utáni szeles, csapadékos, hűvös időjárás miatt rossz volt a terméskötődés. A gyümölcsültetvények adott évi termését a biológiai-élettani sajátosságai miatt erősen meghatározza az előző év termése és időjárása. Tekintettel arra, hogy 2018-ban a kajszibarack és az őszibarack esetében – a tavaszi fagyok miatt – gyenge volt a termés, minden más kultúránál pedig nagy vagy egyenesen rekordot értek el a termésátlagok, 2019-re eleve ezzel valamelyest ellentétes helyzetre számítottak a kertészek. Ennek megfelelő kép rajzolódott ki a márciusban és áprilisban zajló virágzás folyamán is, ami a kajszinál és az őszibaracknál jó vagy kifejezetten jó volt, míg a többi gyümölcsfaj esetében közepes, esetleg jó, de egyes fajoknál és alacsonyabb színvonalon művelt ültetvényekben nagyon gyenge. A pontos termésbecslésre június elejéig várni kell, annyit azonban már most is látható, hogy a kajszibarackban jó termést várható. Az őszibarack a kajszihoz hasonlóan indult, de itt egyes térségekben, mint például a kedvelt gyümölcs termőterületének harmadát adó szatymazi termőtájon a virágzás időszakában jelentős tavaszi fagykárokat szenvedtek az ültetvények. Ezért országosan a jó kezdeti kilátások ellenére közepes terméssel számol a FruitVeb. A szilva esetében a virágzás szintén közepes-jó volt, a terméskötődés jelenleg a meggynél jobbnak tűnik, de még sok a bizonytalansági tényező, illetve régiónként is nagyok az eltérések. Az alma a tavalyi bő termés és a féléves aszály után eleve közepes, sőt egyes fajtáknál gyenge virágzást mutatott, emellett – főleg az észak-keleti régió egyes termesztőkörzeteiben – jelentős virágkárokat okoztak az április fagyok. Országos átlagban közepes vagy valamivel az alatti 500-600 ezer tonna körüli almatermés várható. Valószínűleg körtéből sem lesz túlkínálat idén.  
Szerző

Huawei vezető: a kínai technológia már lehagyta az amerikait

Publikálás dátuma
2019.05.27. 07:37
Zsen Cseng-fej (Ren Zhengfei), a Huawei Technologies alapítója
Fotó: FABRICE COFFRINI / AFP
A szankciók miatti hátrányt saját fejlesztésekkel dolgoznák le Zsen Cseng-fej szerint. Állította azt is, Kína nem korlátozná bosszúból az Apple-t, holott erre decemberben volt már példa.
A saját fejlesztések felgyorsításán, illetve más beszállítókkal való együttműködéseken keresztül igyekszik fenntartani helyzetét a piaci versenyben az amerikai szankciók után a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat - nyilatkozta Zsen Cseng-fej (Ren Zhengfei), a Huawei Technologies alapítója a Bloomberg amerikai hírügynökségnek, egy hétfőn közzétett interjúban. A cégvezér elismerte, hogy
az amerikai megszorító intézkedések lefaragnak a Huawei két éve fenntartott versenyelőnyéből, amelyet komoly erőfeszítések árán szerzett meg olyan versenytársakkal szemben, mint az Ericsson AB vagy a Nokia Oyj távközlési vállalatok, míg 2018-ban már az Apple-t is maga mögött hagyta az okostelefonok eladása terén.

Zsen ugyanakkor úgy vélte: csupán idő kérdése, hogy a Huawei saját megoldásokkal álljon elő, hiszen már évek óta gyárt mikrochipeket, amelyeket ma már a saját gyártású okostelefonjaiban is használ. Emellett pedig telefonok és szerverek számára is fejlesztenek operációs szoftvereket - tette hozzá, miközben azonban
hárította az azzal kapcsolatos kérdéseket, hogy mégis mennyi időre van szüksége a vállalatnak a saját megoldásokra való átállásra.

A kínai cég már számos áramkört és alkatrészt fejlesztett ki saját okostelefonjai számára, de a legfejlettebb technológiát képviselő alkatrészek terén amerikai beszállítóktól függ.
A korábban a nyilvánosságtól elzárkózó vezérigazgató - aki idén január előtt legutoljára 2015-ben nyilatkozott a külföldi sajtónak - az elmúlt hónapok során egyre inkább a rivaldafénybe kényszerült annak érdekében, hogy minél inkább enyhítse az amerikai-kínai kereskedelmi háború kereszttüzébe került vállalatot érő károkat. A kínai Huawei Technologies tavalyi 105 milliárd dolláros (721 milliárd jüan) forgalmával a világ legnagyobb mobil távközlési berendezésgyártója volt. Évente mintegy 70 milliárd dollárt fordít alapanyagok és alkatrészek beszerzésére világszerte, ebből 11 milliárd dollár értékben vásárol amerikai cégektől alkatrészeket. Az amerikai kereskedelmi minisztérium azonban május közepén feltette a Huaweit és hetven leányvállalatát arra a feketelistára, amelyen az Egyesült Államok nemzetbiztonságára vagy külpolitikai érdekeire potenciális veszélyt jelentő cégek szerepelnek. Ezek a vállalatok az amerikai kormányzat engedélye nélkül nem vásárolhatnak alkatrészeket vagy technológiát amerikai cégektől. Néhány nappal később pedig az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma formálisan is megtiltotta amerikai termékek eladását a kínai telekommunikációs óriásvállalatnak. Ennek eredményeként a Google május 19-én bejelentette, hogy az amerikai kereskedelmi minisztérium rendeletének értelmében felfüggeszti több együttműködését a Huawei-jel, a leállítandó szolgáltatásokat azonban még nem részletezte.
Amerikai tisztségviselők korábban "veszélynek" nevezték a kínai óriásvállalatot, és azért lobbiztak a szövetséges országoknál, hogy ne használjanak a Huawei által gyártott eszközöket az 5G mobil hálózati fejlesztési projektekben.

 Rámutattak például: a vállalat a kínai hadseregtől, Kína Nemzeti Biztonsági Bizottságától és egy állami védelmi szervezettől szerzett pénzt. Az Egyesült Államok állítása szerint a Huawei távközlési berendezései kémkedésre adnak lehetőséget a kínai hatóságoknak. A Huawei és a kínai kormány több alkalommal is visszautasította az Egyesült Államok állításait és bizonyítékok bemutatására szólította fel.
A Huawei-jel szemben felmerülő másik vád, hogy a cég az ipari kémkedés és a nagyrészt amerikai csúcstechnológiás megoldások ellopásának eszközeivel tört fel ilyen gyors ütemben. Zsen ezzel kapcsolatban azt jelentette ki: olyan technológiával bírnak, ami az Egyesült Államokban még nem is áll rendelkezésre. Azokkal a találgatásokkal kapcsolatban, hogy Peking esetleg az amerikai szankciókra válaszul megtorló intézkedéseket vezetne be az Apple amerikai technológiai óriásvállalattal szemben - mint hogy decemberben például már több iPhone modell tiltását is elrendelte egy kínai bíróság -, Zsen a Bloombergnek elmondta: "ez egyrészt nem fog megtörténni. Másrészt, ha mégis megtörténne, én fogok ellene elsőként tiltakozni".

325,14 forinton az euró

Publikálás dátuma
2019.05.27. 06:50
Képünk illusztráció
Fotó: Tóth Gergő / Népszava
Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest hétfőn kora reggel a bankközi devizapiacon péntek estéhez képest.
Hétfő reggel negyed hétkor az euró 325,14 forintra gyengült a péntek esti 325,67 forintról. A svájci frank jegyzése 290,16 forintról 289,24 forintra süllyedt, a dolláré pedig 290,65 forintról 289,94 forintra csökkent. Az euró minimálisan erősödött a dollárral szemben: hétfőn reggel 1,1214 dolláron állt a péntek esti 1,1205 dollár után.
Szerző
Témák
forint euró dollár