Előfizetés

Szüdi János: Zánka tanulságai

Szüdi János
Publikálás dátuma
2019.05.18. 11:38
A múltat végképp el akarnák törölni
Sokmilliárdos kérdésekt vet fel egy emléktábla eltávolítása.
Hornyák Tibor levelét megírta. A levelet Cséri Lajos Művész Úrnak címezte. A levél tárgya: Zánkai Erzsébet-tábor Dr. Nádházi Lajos emléktáblája. A levél tartalmának megismerése és értelmének feltárása előtt, a szereplőkkel kell megismerkedni. A levél írója a Zánkai Erzsébet-tábor üzemeltetője, az Erzsébet Táborok Kft. egykori vezetője, akinek e pozícióból történő leváltására azt követően került sor, hogy a 24.hu, megírta: egy Zánka melletti faluban, Monoszlón, napi száztízezer forintért bérelt magának úszómedencés házat, s onnan járt be dolgozni. A hír nemcsak az összeg miatt verte ki a biztosítékot, hanem azért is, mivel a tábor területén egy minden igényt kielégítő lakóépület áll a mindenkori főigazgató rendelkezésére. Leváltása után nevezett „érdemei elismeréseképpen” elnyerte annak az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány kuratóriumának az elnöki pozícióját, amelyik időközben megkapta a magyar államtól ingyenesen és illetékmentesen a gyermeküdültetés céljait szolgáló tábor vagyonának tulajdonjogát. (A tábor a Balaton partján, a rajta lévő épületekkel és a mólóval sokszorosát éri annak a sukorói állami teleknek, amelynek egy másik, magánkézben lévő ingatlannal történő cseréjével, ha a cserét végrehajtják, az államot a Kúria álláspontja szerint valamivel több, mint egymilliárd forint kár érte volna. Hűtlen kezelés kísérlete miatt ezért az állami vagyonkezelő egykori vezetőit a Kúria több év végrehajtható börtönre ítélte.)
A terület, amelynek ügyében a levél született, az egykori zánkai Úttörőtábor területe. Cséri Lajos hazánk elismert szobrászművésze, akinek több szobra is áll a tábor területén, a főépület főbejárata és az alapítvány által bezárt középiskola épülete előtt. Az utolsó név, amely még ismeretlen lehet az olvasóknak: dr. Nádházi Lajos a Balatoni Úttörőváros 1972-1984 közötti főigazgatója. Tisztelői szerint tudós gondolkodó, a gyermekmozgalom teoretikusa és gyakorlati megvalósítója volt. Emléktábláját 2010. június 12-én avatták fel a Zánkai Ifjúsági Centrum főépülete előtti parkban.

Egy levél és egy felelős

A levél a következőket tartalmazza: „Az Alapítvány… teljes körű, átfogó felújítási munkákat végez többek között a 8251. Zánka, Külterület hrsz. 030/15. szám alatti ingatlanon (itt áll az emléktábla - Sz. J.)… Fenti körülményre tekintettel az Alapítvány a tábor területén lévő műalkotások nagy részének további őrzését és megfelelő tárolását biztosítani nem tudja, ezért felkínáljuk Önnek, hogy amennyiben igényli azt, a jelenlegi helyéről… saját költségén elszállíthatja, ellenkező esetben a műalkotás ,,,” a „szobortemetőbe” kerül. (A levél nem utal kuratóriumi határozatra, amely megalapozná az elnöki levelet.) Ez az ügy több szempontból is figyelmet és elemzést érdemel. Első kérdés, ki az illetékes az ügyben? Csak látszólag dőre ez a kérdés. 2012-ben az Országgyűlés törvényt fogadott el az Erzsébet-programról (2012. évi CIII. tv.). A törvény eredeti szövegéből nem lehet megállapítani a valódi szándékot, a gyermeküdültetés céljait szolgáló állami vagyon privatizálását. Ez több lépcsőben végrehajtott, nehezen követhető folyamat volt. A törvényből egyébként ki nem olvasható program végrehajtását első lépésben rábízták a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványra. 2014. január 1-től a törvény módosult. Az Erzsébet Vagyonkezelő Kft. vagyonkezelésébe kerül 35 (zánkai, fonyódi, siófoki, balatonvilágosi, fonyódi, nyíregyházi) ingatlan vagyonkezelői joga, ingyenesen. A vagyonkezelőnek a törvénymódosítás nem adott feladatot. A program végrehajtója nem változik. 2015. január 1-től a vagyonkezelő további 5 (balatonőszödi, balatonszemesi) - így már összesen 40 - ingatlan ingyenes vagyonkezelését kapta meg. A 2016. április 12-én hatályba lépő módosítás új szereplőt léptetett be: A törvény megváltozott szövege szerint az Erzsébet-program végrehajtásáról a továbbiakban a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány és az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány (a továbbiakban: Erzsébet Alapítvány) gondoskodik. A második kérdés, ki az új szereplő? Az Erzsébet Alapítvány nyilvános alapító okirata szerint az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítványt a HUNGEST Vagyonkezelő Zrt. alapította. Az alapítói jogok gyakorlását – megállapodással, 2016. január 29. napján átvette – a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató. Újabb rejtélyek: az alapító okirat szerint egyes ingatlanok az Erzsébet Gyermek- és Ifjúsági Táborok Szolgáltató Kft. üzemeltetésébe kerültek, az Erzsébet Alapítvánnyal kötött megállapodás alapján. Az Erzsébet Alapítvány alapító okirat szerint az alapítvány kuratóriumának az elnöke Bábiné Szottfried Gabriella, az elérhető alapítványi honlap szerint viszont Hornyák Tibor. Az Erzsébet Alapítvány ekkor még nem részesült a vagyonból.

Korlátlan vagyon, korlátozott felelősség

Tény, hogy az Erzsébet Táborok fejlesztésére a kormány 2017-ben egymilliárd, 2018-ban több mint 8,5 milliárd, 2019-ben közel 16,5 milliárd forintot biztosított. Tény, hogy a zánkai fejlesztéseket a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította.
Tény, hogy 2016. szeptember 1-jétől az Erzsébet Vagyonkezelő Kft. vagyonkezeléséből kikerült 20 zánkai ingatlan (15 megmarad), amelyek tulajdonjoga ingyenesen átkerült az Erzsébet Alapítványhoz. A tulajdonba adott és a vagyonkezelésben maradt ingatlanok száma azonban öttel kevesebb a korábban ingyenesen kezelt ingatlanokhoz képest. Annak érdekében, hogy a vagyonmozgást ne lehessen követni, 2016.december 1-jén hatályukat vesztették a törvény zánkai és a többi településen lévő ingatlanok kezelői és tulajdonosi jogait rögzítő mellékletei. A törvény 2019. IV. 14-től hatályba lépő egyetlen melléklete csak az Erzsébet Alapítvány tulajdonába kerülő három - köztük a zánkai móló - ingatlant tartalmazza.
Kit, mely szervezetet illeti a fejlesztésre szánt 26 milliárd forint? Ki a felelős a fejlesztések lebonyolításáért? Ki a felelős az államtól átvett ingatlanok és ingóságok, köztük a művészeti alkotások megőrzésért? A kormány Erzsébet-programmal összefüggő intézkedéseiből ez nem derül ki. Mint, ahogy az sem, hová lett öt ingatlan?

A felesleges érték

Tény, - a „Köztérkép” webes közösség és adatbázis adatai szerint - a zánkai tábor területén több mint egy tucat műalkotás található, köztük: Kiss István Béke című kompozíciója, Kígyós Sándor Három forma című alkotása, Sass Valéria bohócot ábrázoló szobra, Szekeres Károly Ifjúság című szobra, Cséri Lajos Egry Józsefet, Teleki Blankát, gróf Széchenyi István ábrázoló szobrai. Van olyan alkotás, amelyet – a „Köztérkép” jelzése szerint - már lebontottak, például Török Richárd Ságvári Endréről készített kiváló szobrát, Schéner Mihály Lovacska című alkotását. Most készítik elő az említett Nádházi-emléktábla eltávolítását. Vajon melyik művészi alkotás további őrzését és megfelelő tárolását nem tudja tovább biztosítani az alapító, az alapítói jog gyakorlója, az ingatlan üzemeltetője, az alapítvány kuratóriuma, a kuratórium elnöke? Nincs elég hely az áthelyezéshez a több, mint száz hektáron? Nem futja az emléktábla új helyszínen történő felállítására a fejlesztésre rendelkezésre álló összegből, vagy a 2019. évi költségvetésben az „Erzsébet gyermek-és ifjúsági táborok támogatása” jogcímen nyújtott közel 13 milliárd forint állami támogatásból?

Nem erről van szó!

Nem az alkotások művészi színvonala, nem az alkotók személye, tehetsége dönti el, hogy a három „T” közül melyiket kell alkalmazni. Bármilyen elismert szakember is volt dr. Nádházi Lajos, nem maradhat a tábor területén egy olyan emléktábla, amely a felirata szerint a Balatoni Úttörőváros főigazgatójának állít emléket. Egyszerűen azért, mert ennek e hatalomnak a jelen a 2010-ben megalakuló kormány első munkanapján kezdődik, a múlt pedig Horthy Miklós uralmának utolsó napján zárul. A közte lévő időszak eseményeit és szereplőit a mai hatalom saját ízlése szerint szortírozza. "Aki nincs velünk, az ellenünk" válogatási elv alapján ne essék szó baloldali, liberális gondolkodókról. Őket – bármikor éltek – ez a hatalom ellenségnek tekinti. Nincs helyük a jövő nemzedék tudatában. Zánka napjait is akkortól kell számítani, amikor a mai kormány kitalálta és törvénybe foglalta az Erzsébet-programot. Az előzményeket nem létezőnek kell tekinteni. Mindezek fényében veszélyben vannak – ha még megvannak - az úttörőmozgalom emléktárgyai, az újrakezdés előtti időkben készült gyermekrajzok, festmények, szobrok és más műalkotások.

Törvénytelen törvények

Az Erzsébet Alapítványt az Országgyűlés 2016. április 12-től - törvényben meghatározott közfeladatot ellátó - közhasznú civil szervezetté nyilvánította. Az alapítvány közfeladata: az Erzsébet-program végrehajtásához kapcsolódóan az ifjúsági és gyermekprogramokban való részvételhez, a gyermek- és ifjúsági táborok szervezéséhez kapcsolódó feladatok, valamint az ezzel összefüggő szervezési és lebonyolítási teendőket ellátása. Az állami vagyonról szóló törvény - 2011. július 10-én hatályba lépő - rendelkezései alapján e feltétel mellett az Erzsébet Alapítvány megszerezte a jogot ahhoz, hogy törvény ingyenesen átruházza részére a közfeladathoz kapcsolható állami vagyon tulajdonjogát. Magyarországon a közvagyon lenyúlására számtalan megoldást sikerült az évszázadok során kitalálni és alkalmazni. Az állami vagyon tulajdonjogának törvényekben szentesített ingyenes átruházása a közvagyon magánosításának kivételes és ritka formája lehetne. Nálunk mára gyakorlattá vált. Az a politikus, aki a választóktól kapott megbízás kihasználásával megszegi az állami vagyon kezelésével kapcsolatos kötelességeit, és ezzel vagyoni hátrányt okoz, megvalósítja a hűtlen kezelés törvényi tényállását. E cselekményéért a politikus, továbbá e kötelezettségszegés bűnsegédei és haszonélvezői felelősséggel tartoznak.
A hűtlen kezelés bűncselekmény büntetési tétele öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a hűtlen kezelés különösen jelentős vagyoni hátrányt okoz, s miután a büntethetőség elévülésének ideje megegyezik a büntetési tétel felső határával, remélhetően a magyar államnak módjában áll majd – független bíróság előtt folyó - büntetőeljárás keretében megítélnie az állami vagyon magánkézbe adásának „törvényesített” folyamatát és gyakorlatát.

Magyarország NATO csatlakozási évfordulójának diskurzusa

Debrenti Á. Félix
Publikálás dátuma
2019.05.18. 10:00

Fotó: Isza Ferenc / AFP
Az elmúlt hetekben-hónapokban sok szó esett az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéről, a NATO-ról, valamint, hogy hazánk számára milyen előnyöket és hátrányokat jelent a katonai szervezetben való tagság.
Magyarország 20 éves csatlakozási, valamint a NATO 70 éves alapítási évfordulójával szinte minden hazai sajtóorgánum foglalkozott, és számos konferencián, előadáson és kerekasztal-beszélgetésen boncolgatták a témát a szakértők. És hogy milyen konklúziót vonhatunk le az elmúlt időszak diskurzusaiból? Meglátásom szerint azt, hogy a NATO-tagság kérdése továbbra sem polarizálja jelentősen a magyar társadalmat, éppúgy ahogy a magyar politikusokat, pártokat, jobb- és baloldalt sem. A jelentős támogatottság következtében a viták fókusza nem is a tagság kérdésén és az ezzel járó transzatlanti elköteleződésen áll, hanem sokkal inkább a Magyar Honvédség fejlettségére, modernizációjára terjed ki. A NATO-tagság magas hazai támogatottsága a 90-es években keresendő. A Szovjetunió felbomlását, valamint a Varsói Szerződés szétesését követően a NATO jelentette Magyarország számára a „nyugatiasodás” előszobáját – politikai és katonai integráció tekintetében. Ezt felismerve, Antall József, a rendszerváltás után megválasztott miniszterelnök jelentős lépésekkel támogatta e folyamat felgyorsítását. Az évtized közepére pedig a magyar társadalom számára is egyértelművé vált a NATO jelentősége, amelyet jól bizonyít az 1997-es népszavazás: magas részvételi arány mellett (49,24 százalék), kimagasló támogatottsággal (85,33 százalék) csatlakoztunk a NATO-hoz. E magas támogatottság – noha azóta csökkent – továbbra is jelentős, így érthető, hogy a politikai vezetés sem kérdőjelezi meg azt. Azonban a nyugati integráción túl, gazdasági értelemben is sokat nyertünk a NATO tagsággal, hiszen míg 1990-ben 120 ezer fős haderőt tartott fenn az Antall-kormány, addig mára ezt az állományt közel negyedére csökkenthettük. Ahogy Szenes Zoltán, volt vezérkari főnök is kiemelte: „a NATO tagság nélkül sokkal nagyobb hadsereget kellene fenntartanunk, Magyarország ezzel jól járt, hiszen a megspórolt pénzeket nem katonai jellegű célokra lehetett fordítani.” Azonban a szakértők egyetértenek abban is, hogy a Honvédséget érintő problémák pont a túlzott spórlásban mutatkoztak meg: a Honvédségtől elvont források következtében máig nem tudtuk érdemben teljesíteni a NATO csatlakozáskor felajánlott közepes dandárt. A 2001-es Gripen-flotta beszerzést leszámítva pedig az elmúlt két évtized során nem csak a harci eszközök modernizálása, de még szinten tartása is rendkívül korlátozott mértékben zajlott. A NATO tagállamokra jellemző alul költekezésre a 2000-es évek elején jelentősen csökkenő fenyegetettség percepció, valamint az Észak-atlanti Szerződés sokat emlegetett V. cikke adott okot. A Szovjetunió felbomlásával megszűnt a keleti fenyegetés, amely a NATO tagállami védelmi kiadások csökkenésével járt együtt. Azonban a fenyegetettségi percepció terén továbbra is nagyok a különbségek a tagállamok között – emelte ki Tálas Péter, a Stratégiai Védelmi Kutatóintézet igazgatója. A „soft atlantisták” esetében – mint például Magyarország – a fenyegetettség érzése alacsony, ellenben a „kemény atlantistákkal” – balti államok, Lengyelország –, ahol (főleg geopolitikai okokból) e tagállamok jobban törekednek megfelelni az elvárásoknak és nagyobb mértékben támaszkodnak az Egyesült Államokra. A 2014-es ukrán válság rávilágított arra, hogy egyrészt a keleti fenyegetés újból valóságossá vált, másrészt hogy a Szövetség haditechnikai fejlesztése sürgető feladat.
„Az orosz beavatkozás sok tekintetben pozitív hatással lett a NATO-ra” – véli Wagner Péter, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója. „Egyrészt ismét előkerült a kollektív védelem, ami sokkal inkább megfogható, társadalmasítható, mint a hazától négyezer kilométerre a terrorizmus ellen, és a demokrácia felépítése mellett harcolni. Másrészt a közeli fenyegetés nem egy terrorszervezettől érkezett, hanem egy nukleáris fegyverekkel és egy hatalmas hadsereggel rendelkező államtól. Ez azért kulcsfontosságú, mert a NATO régi kritikájára is választ kínált: a tagállamoknak végre volt miért felhagyni a spórolással és a lakosság számára is indokolható lett, miért kell végre költeni egy működőképes hadseregre” – véli a kutató. A Krím elcsatolása, valamint a meggyengült amerikai vezetés miatt lényegesen nagyobb a felelősség a többi tagállamon, melynek következtében sürgetőbbé vált a haderők fejlesztése, hiszen az Észak-Atlanti Szerződés III. cikke azt is kimondja, hogy a tagállamok „fenntartják és fejlesztik egyéni és kollektív védelmi képességüket fegyveres támadással szemben.” Ugyanakkor „a haderő modernizációja nem fegyverkezési versenyt jelent, hanem a képességek helyreállítását” – fűzte hozzá Wagner Péter. A Magyar Honvédség képességei fejlesztésének szükségessége tehát nem vitatott, így az sem meglepő, hogy a kormány a Zrínyi 2026 program keretén belül jelentősen kívánja fejleszteni az ország haderejét. Ugyanakkor a megváltozott retorikán érezhetővé vált a Szövetségbe vetett bizalom csökkenése – vagy legalábbis e látszat fenntartásával a Kormánynak könnyebb megindokolnia a Honvédségre fordított súlyos ezermilliárdokat. „A mostani haderőfejlesztés célja, hogy bármilyen irányból érkező katonai támadást el tudjon hárítani a Honvédség a NATO segítsége nélkül” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök. A jelentős beruházásokból adódóan a viták fókusza a megvásárolandó harci eszközökre is kiterjedt, hiszen a Zrínyi 2026 program keretén belül több mint 3500 milliárd forintot tervez elkölteni a kormány a következő hét évben. Az eddig bejelentett beszerzések között 8 szállító repülőgép, 20 könnyű, valamint 16 közepes, többcélú Airbus helikopter, 44 Leopard 2-es harckocsi és 24 önjáró löveg szerepel. Ezek szükséges beszerzések, melyekkel közel 50 éves technológiai ugrást hajtunk végre, ugyanakkor kritikaként fogalmazódik meg, hogy a kormány a beszerzésekkel egyben politikai alkukat köt és akár „félrenézést vagy támogatást” is vásárol az adott országoktól. A „soft” és „kemény atlantisták” közti különbségek ebben az esetben is jól körvonalazódnak, hisz míg az utóbbi országok jelentős amerikai beszerzéseket hajtanak végre, addig például Magyarország döntő többségében német harci eszközöket vásárol. Azonban e politikai döntések a NATO általános hazai megítélését nem befolyásolják, sőt, Tálas Péter, a Stratégiai és Védelmi Kutatóintézet igazgatója szerint a haderőfejlesztések következtében a NATO támogatottsága nőni fog az elkövetkezendő években. A modernizáció pedig nem csak Magyarország, de a Szövetség közös erejét is növeli, így a NATO felkészültebben léphet fel a jövőben bármely agresszorral szemben. A Szövetség előtt álló kérdések a már jelenleg is rendkívül szoros együttműködés – közös parancsnokság, közös gyakorlatok, haditechnikai harmonizáció, információmegosztás – további mélyítésére terjedhetnek ki a jövőben, melyre jó példa lehet a közép-európai hadosztály-parancsnokság létrehozása is.

Pap Szilárd István: Sanders és Corbyn – tényleg egyformák?

Pap Szilárd István
Publikálás dátuma
2019.05.12. 17:17
Roosevelt New Dealje és Johnson Great Societyje révén emberek tömegei élhettek „jólétben”
Fotó: TIME LIFE
A 2008-as gazdasági válság után, mely megrengette a kapitalista centrumországok társadalmait, új baloldali mozgalmak és politikai vezetők emelkedtek fel, a spanyol Podemostól és a görög Szirizától kezdve a francia Jean-Luc Mélenchon mozgalmán át Bernie Sandersig és Jeremy Corbynig. A „baloldali populistákként” emlegetett szereplőket joggal tekinthetjük egyazon globális gazdasági-társadalmi folyamat termékeinek, miközben fontos világnézeti, szakpolitikai és cselekvésbeli különbségeket is felmutatnak.
Harcias baloldali retorikájuk, élettörténetük, szinte párhuzamos felívelésük, illetve népes politikai nagygyűléseik látványa szinte predesztinálja Bernie Sanderst és Jeremy Corbynt arra, hogy egyenlőségjelet tegyünk közéjük. A két politikus 2015 óta közelről figyeli egymás tevékenységét, olykor kölcsönözve is egymástól.

A válság szülte

A két ország közötti történelmi és kulturális kapcsolatok miatt könnyen szem elől téveszthetjük, hogy a sok tekintetben hasonló politikai folyamatoknak nem kulturális, hanem inkább gazdasági-társadalmi gyökerei vannak. A II. világháború után kialakult globális termelési rend a nyugati világban (és csak ott!) a kapitalizmusnak egy viszonylag elszámoltatható, jóléti variánsát hozta létre, amely a gyakorlatban az jelentette, hogy az átlagemberek addig soha nem látott mértékben részesülhettek a globálisan megtermelt javakból. A Clement Attlee vezette, 1945-ben hatalomra került munkáspárti brit kormányzat jóléti szolgáltatások széles körét építette ki, az USA-ban pedig a Franklin D. Roosevelt nevével fémjelzett New Deal, majd Lyndon B. Johnsonhoz köthető Great Society valósította meg ennek amerikai változatát.
A világháború utáni gazdasági rend azonban a 70-es évektől kezdte megmutatni korlátait, a gazdasági tevékenységek profitalibitása csökkent, és megindult a tőke átvándorlása a reálgazdaságból a pénzügyi szférába, hogy mára az utóbbi vegye át a domináns szerepet. A 80-as évektől a társadalom legfelső egy százalékát adókat leszámítva a reálkeresetek vagy stagnáltak, vagy csökkentek. Ezeknek a gazdasági folyamatoknak az ideológiai leképeződése lett a reagani-thatcheri neokonzervativizmus és neoliberalizmus, amely a társadalmi struktúrák tagadására, illetve a piac és az egyéni kezdeményezés mindenhatóságára alapozta retorikáját. A társadalmi ellátórendszerek szintjén pedig megindult a nyugati jóléti államok fokozatos leépülése. Nem ritkán az újrafazonírozott, harmadik utas progresszió támogatásával.
A pénzügyi szektor domináns szerepbe emelkedése, illetve a szociális védőháló és közösségi infrastruktúrák gyengülése – ez az a kettős jelenség, amellyel szemben a Bernie és Jezza nevével fémjelzett politika teret nyerhetett. Bár önmagukat a múlttal, leginkább a harmadik utas politikával való szakításként állítják be, és a médiában is gyakran kapják meg az „új baloldali” címkét, mindkettejük politikájában van egy jelentős restaurációs reflex is: a visszatérés vágya a II. világháború utáni időszak „demokratikus kapitalizmusához”. A jóléti állam leépülésének tematizálásában kiválóan tetten érhető ez a restaurációs momentum. Ráadásul a szociális védőhálón keresztül rengeteg más politikai jelenségre is reflektálni tudnak.
Az egészségügyi ellátás kérdése például kiváló lehetőséget ad arra, hogy tágabb gazdasági, politikai víziójukat is artikulálni tudják. A világ egyik legdrágább és legkevésbé hatékony ellátását biztosító amerikai magán egészségbiztosítási rendszer példáján keresztül Bernie beszélni tud a társadalmi igazságtalanságokról: hogyan hagyja az út szélén, ellátás nélkül amerikaiak millióit a profitot központba állító rendszer; hogyan teszi lehetetlenné az átlagember érdekében történő reformokat az elszámoltathatatlan, oligarchikus politikai rendszer, az üzleti és politikai elit összefonódása, a kvázi szabályozatlan kampányfinanszírozás és lobbitevékenység révén. Ugyanez igaz az oktatásra: az ingyenes állami felsőoktatás a nem megfelelően szabályozott, túlburjánzó pénzügyi szektor révén (is) gigantikus méreteket öltő diákhitelezés problémáját számolná fel.
Ugyanígy Corbyn számára a kérdés lehetővé teszi a megszorító politikák ostorozását, az általuk létrehozott egyenlőtlenségek elítélését. Ahogy a brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) 70. születésnapján tartott beszédében kijelentette, az egészségügyi rendszer kortárs problémái, a hozzáférés egyenlőtlenségei szolgáltatnak „világos és elsöprő bizonyítékot arra, hogy a megszorítás és az egyenlőtlenség embereket öl.”

Saját munkásosztályuk

De ha már az egészségügynél tartunk, akkor nem kerülhetjük meg azt a látványos különbséget, amely a két ország politikai-gazdasági berendezkedését, emiatt pedig Bernie és Corbyn programját is jellemzi. Az univerzális állami egészségbiztosítás Európában egy magától értetődő intézmény, amely a felmérések szerint kontinens-szerte kiemelkedő állampolgári figyelemnek és törődésnek örvendhet. A brit NHS tavaly nyáron volt 70 éves, innen nézve Sanders Amerikában radikálisnak tartott, ellenzői által „szocialistának” bélyegzett javaslata egyáltalán nem számít radikálisnak. A brit és amerikai kontextus közötti eltérések miatt Sanders „demokratikus szocializmusa” sokkal közelebb van egy elképzelt politikai középhez, mint a Corbyn és árnyékkabinetje által kidolgozott javaslatok.
Persze ez nem jelenti azt, hogy az eltérő szakpolitikák mögött ne húzódnának meg azonos szándékok, azonos tendenciákra adott válaszok. A már leírt gazdasági átalakulások – a profitabilitás csökkenése, illetve a finánctőke dominanciája – a kapitalista centrumországokban felerősítették a gazdasági tevékenységek egyre nagyobb részének (fél)perifériára való kiszervezését. Emiatt megrendült a centrumországok munkás- és középosztályainak gazdasági pozíciója is. Az eltérő társadalmi-politikai-ideológiai környezetben Sanders és Corbyn is javaslatokat fogalmaz meg e társadalmi rétegek – vagyis saját országaik munkás- és középosztályai – pozíciójának stabilizálására, megerősítésére.
A szociális és közösségi infrastruktúrák megerősítése, illetve Bernie a 15 dolláros minimumórabér szövetségi előírására tett javaslata mellett mindkét politikus számára központi fontosságú társadalmaik munkásosztályának megerősítése. Az előválasztási kampánya keretében Sanders épp nemrégiben fejezett be egy körutat az amerikai „rozsdaövezet” államaiban, melyek döntő szerepet játszottak Donald Trump 2016-os győzelmében. A vermonti szenátor itt arról beszélt, hogy elnökké választása esetén megszüntetné a szövetségi kormányzat szerződéseit olyan cégekkel, amelyek külföldre szervezik ki a termelőtevékenységeiket. Ostorozta Trump új észak-amerikai szabadkereskedelmi egyezményét, amely szerinte nem akadályozza meg a munkahelyek Mexikóba történő kihelyezését.
Corbyn is gyakran ostorozza a szabadkereskedelmi egyezményeket, illetve az outsourcing jelenségét. Esetében azonban radikálisabb pozíciómentő intézkedésekről is beszélhetünk. A Munkáspárt tavaly szeptemberi kongresszusán mutatták be azt a javaslatot, amely előírná a 250-nél több alkalmazottat foglalkoztató cégeknek, hogy legalább 10 százalékos tulajdonrészt biztosítsanak munkásaik számára, amivel szerintük összesen 6 milliárd fontot irányítanának át a cégektől a dolgozók irányába. A közösségi infrastruktúrák terén jelent radikálisabb intézkedést Corbynék terve, hogy államosítsák a vasutakat és közműveket, amelyek elmúlt évtizedekbeli privatizációja látványos fogyasztói áremelkedést és a szolgáltatások minőségének csökkenését hozta.
A konkrét gazdasági kontextuson túl a két politikus mozgásterét eltérően befolyásolja az a pártrendszer is, amelyben tevékenykednek. A brit Munkáspárt születésétől fogva a dolgozók osztályalapú pártjaként határozza meg magát, és minden visszássága ellenére e karaktere a mai napig megmaradt. Bár 2015-ös párvezetővé válása óta Corbyn folyamatosan pártja centristáinak szabotázsakciói között tevékenykedik, a Munkáspárt szakszervezeti és mozgalmi beágyazottságának köszönhetően mégis sokkal több lehetőséget biztosít a radikális reformtörekvések számára, mint az amerikai Demokrata Párt, amely nem egy hagyományos szociáldemokrata párt - ez pedig meghatározza a kimondottan osztályalapú politizálást folytatni akarók mozgásterét is.

Másodvonalas kérdések

Ha a legjelentősebb különbségeket akarjuk azonosítani Sanders és Corbyn között, akkor nem programjuk gazdaság- és társadalompolitikai magját kell néznünk. A külpolitika például egy ilyen terület. Corbyn a baloldal antikolonialista hagyományainak követője, ez gyakran támadási felületet is szolgáltat ellenfelei számára: az ír függetlenségi IRA-val, vagy a palesztin Hamásszal ápolt kapcsolatai kétségtelenül e kategóriába sorolhatók.
Bár nemrég az USA legbefolyásosabb Izrael-barát lobbiszervezete közösségi médiás hirdetésekkel kampányolt Bernie ellen, a vermonti szenátor Izraellel kapcsolatos nézetei valójában a teljesen elfogadott nyugati mainstream keretein belül maradnak, megszólalásai rendre kiváltják a palesztin aktivisták haragját. Corbyn viszonya Izraellel ennél jelentősen konfrontatívabb.
Corbyn politikai pályája kezdete óta háborúellenes: több évtizedes parlamenti karrierje során minden alkalommal nemmel szavazott bármiféle brit katonai beavatkozásra. Bár Sanders is ellenezte George W. Bush iraki háborúját, az afganisztáni beavatkozásra igent mondott, ahogy a 90-es évek végi balkáni NATO-beavatkozást is támogatta - Corbynnal ellentétben.
A migráció kérdésében is vannak különbségek: Corbyn nehezen sorolható be a bevándorlásellenes európai „baloldaliak” sorába, az tagadhatatlan, hogy az emberek szabad mozgásának elvével szemben sokkal kritikusabb, abban a munkaerő árát (a munkabéreket) lefelé hajtó erőt lát. Ehhez képest az amerikai demokraták között szinte teljes a konszenzus a migráció pozitív értékelésével kapcsolatban, és ebből Bernie sem lóg ki.
*
Az a közkeletű nézet, amely egyenlőségjelet rakna Corbyn és Sanders közé, tehát csak nagyon erős fenntartásokkal állná meg a helyét. A két globális baloldali ikon közötti különbségek, politikáik árnyalatainak felfejtése nem csupán szőrszálhasogató célzattal tud releváns lenni. Példájuk által ugyanis kirajzolódnak azok az általános strukturális tendenciák, amelyek a centrumországokra jelenleg jellemzőek, de egyúttal arra is rámutatnak, hogy még két, viszonylag közel álló társadalom esetében is döntő szerep jut a globális makroszint alatti gazdasági, társadalmi, politikai különbségnek. Ez világszerte minden baloldali számára fontos figyelmeztetéssel szolgálhat: a sikeres baloldali politika kevésbé a látott minták másolásának, inkább saját társadalmaik strukturális meghatározottságainak, globális gazdaságban elfoglalt helyének, és az általuk létrehozott társadalmi problémák aprólékos megértésének függvénye. DE ösztönzőül szolgálhat arra is, hogy új módozatokat találjunk a baloldal internacionalizálására, ebben ugyanis per pillanat nagyon gyerekcipőben járunk, és az itt elemzett két politikus sem kivétel ez alól.