Honvédelem égen, földön és vízen - beindult a hadgyakorlatszezon

Publikálás dátuma
2019.05.13. 10:30
Éleslövészeten az Mi-24-esek.
Fotó: honvedelem.hu
Helikopterek és ejtőernyősök az égen, páncélozott járművek a földön, katonai átkelés a vízen, robbanások és lövöldözés: ha valaki ilyennel találkozik mostanában, pánikra semmi ok! Nincs háború, csak a hét végén igazán beindult a hadgyakorlatszezon. Mint Benkő Tibor honvédelmi miniszter Mesterházy Attila képviselőnek adott minapi válaszából kiderült, május 10-től egészen június 24-ig az Egyesült Államok Európában Állomásozó Szárazföldi Erőinek Haderő Parancsnoksága (USAREUR) szervezésében Magyarországon és több környező országban tizenhárom másik nemzettel közösen nagyszabású hadgyakorlat-sorozatot hajtanak végre. Hazánkban főként Várpalota, Szolnok, Szentes, Ócsa és Taszár települések az érintettek, körülbelül 1100 magyar katona részvételével. A gyakorlatokban nincs semmi rendkívüli, nem „elrettenteni” vagy erőt mutatni akarnak, már a korábbi években is megrendezték ezeket. Céljuk elsősorban, hogy a résztvevő nemzetek között javuljon az együttműködés, egy misszióban vagy éles helyzetben már olajozottan működjön a munka. A soron következő hadgyakorlatok egyébként amerikai kezdeményezésűek, de nyáron egy nagyobb, ugyancsak visszatérő NATO gyakorlatra is sor kerül: a Saber Guardian 2019 elnevezésű műveletnek Románia és Bulgária mellett Magyarország ad otthont. Korábban áprilisban pedig a modernizáláson és nagyjavításon átesett Mi-24-es helikopterek levegő-föld éleslövészetet tartottak. Közben május elsejétől ismét a magyar Gripenek védik a Baltikum légterét. A litván siauliai légi bázison a lengyeleket négy magyar vadászgép és mintegy százfős személyzet váltotta, hogy a spanyolokkal és britekkel közösen augusztus végéig biztosítsák Észtország, Litvánia és Lettország védelmét. A három balti állam 2004-ben csatlakozott a NATO-hoz, a kollektív védelem jegyében a szövetséges országok négy hónapos váltásokban garantálják a biztonságot. A magyar Gripenek legutóbb 2015-ben látták el a feladatot, akkor a pilótáink több mint 430 órát töltöttek a levegőben, ebből 25 alkalommal éles riasztás, tehát a balti országok felett történő légtérsértés miatt kellett felszállniuk. A misszióból persze mi is profitálunk: az extra repülési idővel a pilóták fenntarthatják és fejleszthetik a megszerzett képességeket, a személyzet nemzetközi környezetben bővítheti tapasztalatait. A hadgyakorlatok természetesen nem nyilvánosak, ám az érdeklődők május 18-19-én a budaörsi Honvédelem Napján belekóstolhatnak a magyar hadsereg működésébe. A rendezvényen többek között bemutatkozik a német Leopard 2 nehéz harckocsi is, melyből a haderőfejlesztés keretében 44 darabot vásárol Magyarország, valamint az ugyancsak német Panzerhaubizte 2000 (PzH 2000) önjáró löveg, amiből 24-et szerzünk be, egyelőre ismeretlen áron.
Szerző

Harminc éve függesztették fel a nagymarosi gát építését

Publikálás dátuma
2019.05.13. 10:00
Épül a vízlépcső Bősnél 1986- ban.
Fotó: Balaton József / MTI
Ami ma a paksi bővítés vitája, az harminc éve a dunai vízerőmű ügye volt. A kormány 1989-es visszalépését az MTA véleménye alapozta meg.
Németh Miklós kormánya 1989. május 13-án függesztette fel a kádári rendszer jelképeként számon tartott bős-nagymarosi vízerőmű építkezési munkálatait. Az egyoldalú magyar szerződésbontást Csehszlovákiában nagy felháborodás, az erőmű továbbépítése, s végül a Duna elterelése követte. A magyar döntést jogi eljárás is követte, a felek közötti per 1993-ban kezdődött a hágai Nemzetközi Bíróság előtt, s bár négy évvel később ítélet is született az ügyben, az 1997-es verdiktet azóta sem hajtotta végre a két ország. A bős-nagymarosi vízerőmű építésének felfüggesztése beleillett a Németh-kormány és az MSZMP hangulatjavító intézkedéseinek sorába: ’89 májusában kezdődött meg az elektromos határzár leszerelése az osztrák-magyar határszakaszon, ekkor mentették fel pártvezetői tisztségéből Kádár Jánost, s ezt követte a vízlépcső munkálatainak leállítása.
– A felfüggesztésben szerepet játszott, hogy a Duna Kör 160 ezer aláírást gyűjtött a nagymarosi gáttal kapcsolatos népszavazási kezdeményezéséhez – elevenítette fel a három évtizeddel ezelőtt történteket Hajósy Adrienne, aki anno lelkes tagja volt a Duna Körnek. – A kormány viszont mindenképpen szerette volna elkerülni a referendumot. Mondhatni, a politikai elit inkább felvállalt egy nemzetközi konfliktust a szocialista blokkon belül, minthogy a szembe menjen a népakarattal. Pedig nem új elképzelésről volt szó, hiszen Magyarország 1977-ben írta alá a vízlépcsőrendszer megépítéséről szóló szerződést Csehszlovákiával. Az eredeti tervek szerint a Dunakilitinél épülő gátról engedték volna le a vizet a Dunával párhuzamos oldalcsatornára építendő bősi csúcserőműnek. A másik, majdani nagymarosi duzzasztógát pedig az erőműből naponta kétszer lezúduló vizet tartotta volna vissza. Az előzetes kalkulációk alapján a vízlépcsőrendszer a két ország energiaigényének 2-3 százalékát fedezte volna. Nagyjából a szerződéskötés számított az utolsó, problémamentes aktusnak az ügyben. Elsőként az derült ki, hogy a projekthez legalább három fontos dolog hiányzik: a pénz, a géppark és a szakértelem. Ráadásul a korábbi hasonló volumenű beruházásoknál segítő kezet nyújtó Szovjetunióra sem számíthatott a két ország, ugyanis Gorbacsovéknak saját gazdasági összeomlásuk kezelése is komoly problémát okozott. Nem véletlen tehát, hogy a projekt rendesen megcsúszott: eredendően 1986 és 1990 között kellett volna üzembe állítani, de a határidőt öt évvel elcsúsztatták. Közben a magyar kormányban is kételyek támadtak a beruházással kapcsolatban, ezért úgy döntött, érdemes lenne tudományos igénnyel is megvizsgálni a beruházás hatásait. Felkérték hát a Magyar Tudományos Akadémiát (MTA), amely 1983-as állásfoglalásában a várható környezeti és gazdasági károk miatt az építkezés jelentős időbeli elhalasztását, de még inkább az építkezés elhagyását javasolta.
– Sajnos a korabeli építőipari lobbi erősebbnek bizonyult az MTA-nál – jegyezte meg Hajósy Adrienne. – Ezért 1984-ben a Felső-Dunán állami nagyberuházásként megkezdődött az építkezés. Méghozzá osztrák segítséggel: a Donaukraftwerk felkészült rá, hogy Bécs alatt megépíti a hainburgi erőművet, ám ez az osztrák környezetvédők és a hivatalos csehszlovák tiltakozás hatására elmaradt. A cég kapacitása így felszabadult, gépei és szakértői készen álltak a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer megépítésére. Osztrák bankoktól hitelt is szereztek az építkezéshez, melyet a magyar és a csehszlovák fél a vízlépcsőrendszer majdani hasznából törlesztett volna. - Hét évvel a szerződés aláírása után, 1984-ben megalakult a vízlépcső ellen küzdő civil szervezet, a Duna Kör – folytatta Hajósy Adrienne. – Ennek tevékenységét egy évvel később alternatív Nobel-díjjal ismerték el. Szamizdat kiadványokban, nyilvános vitákban, tiltakozó akciókkal próbáltuk felhívni az ország figyelmét a fenyegető környezeti károkra. Leginkább azért aggódtunk, hogy a vízlépcsőrendszer tönkreteszi az Európában egyedülálló szigetközi-csallóközi vízi, illetve vizes ökoszisztémát, valamint, hogy a duzzasztás veszélyezteti a magyar ivóvízbázisokat, köztük Budapest vízellátását. A tiltakozó akciók egyre nagyobb tömeget mozgattak meg, s 1988-ra rendszerellenes felhangot kaptak. Szeptember 12-én a „szocialista táborban soha nem látott”, 70 ezernyi, a vízlépcsőt ellenző, békés tüntető vonult az utcára, s némi meglepetésre a rezsim új arcát mutatta: a hatóságok nem akartak erőszakosan fellépni a demonstrálókkal szemben. A tiltakozások ellenére októberben az országgyűlés – emlékezetes, felállva szavazással – mégis az építkezések folytatása mellett döntött. Az ellenzéki tiltakozások azonban így is folytatódtak, sőt, 1989 tavaszára összegyűlt a 160 ezer aláírás, így végül május 13-án Németh Miklós miniszterelnök javaslatára a kormány felfüggesztette a nagymarosi építkezést. Mivel az építkezés felfüggesztését követő magyar-csehszlovák tárgyalások nem vezettek eredményre, 1992. május 25-i hatállyal az Antall-kormány egyoldalúan felbontotta a 15 évvel korábbi államközi szerződést. Csehszlovákia azonban folytatta az építkezést, és 1992. október 25-én a Dunát szlovák területen kialakított mesterséges mederbe terelte. A felek ezek után fordultak a hágai bírósághoz, s a grémium 1997. szeptember 25-én a folyam elterelését és a szerződés felbontását is jogtalannak minősítette, s mindkét felet kárpótlásra kötelezte a másik felé. Tehát Szlovákiának tudomásul kellett vennie, hogy a nagymarosi vízlépcső nem épül meg, Magyarországnak pedig, hogy a bősi erőmű továbbra is működik. Az ítélet azt is kimondta: gondoskodni kell róla, hogy a Duna főágába és mellékágaiba elegendő víz jusson, ami biztosítja a természeti értékek megőrzését. Az ítélet végrehajtásával kapcsolatban a tárgyalások 2010-ig folytak. - A vízlépcsőrendszer ügye azóta sem került nyugvópontra – jelentette ki Hajósy Adrienne. - A bősi erőmű működik, a szigetközi Duna-szakaszból negyven kilométer hosszan hiányzik a víz. Előbb-utóbb a környezeti értékek védelme, a műszaki kényszerek és a két ország európai tekintélye miatt hozzá kell kezdeni az évtizedek óta gyűlő problémák közös rendezéséhez. Ennek alapjául a hágai ítélet szolgálhat, mert nemcsak a felek magatartását elítélő pontokat tartalmaz, hanem a problémák megoldását lehetővé tevő részletes iránymutatásokat is, köztük a nullszaldós megoldás kidolgozását.

A fiak foga, a meglopott Duna és a megmentett Szigetköz

Május volt és 1989-et írtunk. Németh Miklós egykori miniszterelnök Pozsonyban találkozott Ladislav Adamec csehszlovák kormányfővel. Megegyezni nem tudtak a vízlépcső sorsáról. Németh Miklós rosszkedvűen indult el a sajtótájékoztatóra, s jól hallhatóan, de mégis csak magában egy idézetet morzsolt el a Bibliából a folyosón: "Az atyák ették meg az egrest, és a fiak foga vásott bele." Most már látjuk, hogy a helyzet rosszabb. Az egrest sem ettük meg, a fiak foga mégis elvásott. Elvesztettük a Duna vízhozamának egy részét, nem nekünk termelnek a bősi turbinák (nagyvonalúan lemondtunk a nekünk járó áramról), a hágai bíróság elmarasztalta ugyan Szlovákiát, de nem bontatta el a C-variánst, s Magyarországról is kimondták, hogy nem mondhatta volna fel jogszerűen az államközi szerződést. A történet furcsasága és igazsága: a Duna elterelése miatt létében veszélyeztetett Szigetköz - melyet a haragos zöldek nem titkoltan föl is áldoztak volna annak igazolására, hogy mekkora kárt okozott Szlovákia Magyarországnak –, a sokszor megalázott, technofasisztának nevezett vízügyi szakemberek tudása, csöndes háttérmunkája és uniós pénzek jóvoltából föléledt. Élete, sorsa néhány elszánt ember következetes harcán múlott. A vízügyi szakemberek, s a helyi környezetvédők mellett Horváth József egykori köztársasági megbízott saját karrierjét is kockára tevő kiállása tette lehetővé, hogy ha késéssel is, de szabad utat kapjanak a hatékony műszaki megoldások. A gondot az okozta a Szigetközben, hogy a Dunakilitibe tervezett víztárázó a C-variáns keretében szlovák területen alakult ki, ahová szomszédaink jogtalanul elvezették, gyakorlatilag ellopták az Öreg-Duna főmedre vízhozamának jelentős részét. Ennek következtében valamint a régebb óta tartó medersüllyedés miatt a Duna vízszintje a szigetközi mellékágak vízszintje alá került. A főfolyó tehát nem tudta táplálni a mellékágakat. Mesterségesen meg kellett tehát emelni az Öreg-Duna vízszintjét. Erre három év ádáz vita után kerülhetett sor. A Dunát 1992-ben terelték el, s a fenékküszöböt csak 1995-ben engedték megépíteni. (A fenékküszöb egy olyan, odahordott kövekből emelt ideiglenes keresztgát, melynek a tetején átfolyik a víz, de felduzzasztja, fölemeli az érintett Dunaszakasz szintjét. Ezzel a megoldással a Szigetköznek a felső része éltető vízhez jutott. 2010 és 2015 között aztán uniós pénzekből, mindenféle felhajtás nélkül megvalósult az Alsó-Szigetköz vízpótlása is a szükséges műszaki beavatkozásokkal. Jelenleg két uniós projekt fut: a egyik a vízpótló rendszer további javítását, finomítását, az árvíz levezetését szolgálja. A másik pedig a Mosoni-Duna torkolati műtárgyának megépítése, ez már Győrnek is vizet hoz, alapvetően fellendíti a "folyók városának" vízi életét. A Mosoni-Duna műtárgyának része lesz egy hajózsilip, s két olyan kapu, melyek duzzasztani illetve árvizet levezetni tudnak. A főfolyó medrének szabályozhatósága még nem megoldott. A háttérben folynak tárgyalások, vannak már tervek is, de ezek mögött még nincs társadalmi konszenzus. Amíg ez a zöldek által támadott elképzelés testet ölthet, valószínűleg még sok víz lefolyik a 27 évvel ezelőtt meglopott Dunán.  Hajba Ferenc írása a Népszavának
Szerző

Orbán nem foglalkozik üzleti ügyekkel, de az apja Mészárostól kapja az uniós pénzeket

Publikálás dátuma
2019.05.13. 09:48
Orbán Győző és Orbán Viktor. Fotó: Szalmás Péter/Népszava
A miniszterelnöki papa cége nem reagál a mondásokra.
Nagy mennyiségű közpénz jut el Orbán Viktor családjához Mészáros Lőrinc cégein keresztül – legalábbis erre talált egy friss bizonyítékot a Direkt36. A Fejér megyei Kulcson ugyanis a felcsúti milliárdos cége a Mészáros és Mészáros Kft., valamint az Euroaszfalt konzorciuma fejleszti uniós pénzből a csatornahálózatot. A portál pedig több olyan betonelemet is látott, amelyeken a miniszterelnök apjának, idősebb Orbán Győző cégének, a Dolomit Kft.-nek a neve szerepelt.
Kulcs és a környező települések – Dunaújváros, Rácalmás, Pusztaszabolcs, Almásfüzitő, Dunaalmás és Neszmély – csatornafejlesztése az előzetesen becsült értéknél harminc százalékkal drágábban, 5,8 milliárd forintból valósul meg. Ebből a pénzből jut Orbán Viktor édesapjának, idősebb Orbán Győzőnek a többségi tulajdonában álló bányacéghez, a Dolomit Kft.-hoz is.
A Direkt36 megkeresésére sem a Dolomit Kft., sem a munkálatok fővállalkozói nem reagáltak, ahogy a beruházásokért felelős állami vállalat sem küldött érdemi választ. A miniszterelnök sajtófőnöke, Havasi Bertalan pedig csak megismételte, amit Orbán januárban cinikusan mondott: „A miniszterelnök üzleti kérdésekkel nem foglalkozik”.
Szerző
Frissítve: 2019.05.13. 10:07