A hatalom szolgálatában

Az Alkotmánybíróság jogintézményét nem véletlenül találták ki. A mindenkori hatalom kontrolljaként kell(ene), hogy működjenek, nem pedig annak kiszolgálóiként. Ez utóbbinak lehettünk azonban újfent tanúi a túlóratörvény kapcsán. 
Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 51. paragrafusa szerint ha az Országgyűlés ülésén olyan rendzavarás történik, amely a tanácskozás folytatását lehetetlenné teszi, az ülést vezető elnök az ülést határozott időre felfüggesztheti vagy berekesztheti. Az ülés berekesztése esetén a házelnök új ülést hív össze. Ha az ülést vezető elnök határozatát nem tudja kihirdetni, elhagyja az elnöki széket, amellyel az ülés megszakad. Az ülés megszakadása esetén az ülés csak akkor folytatódhat, ha a házelnök újból összehívja azt.
Ezen törvényi pont alapján tehát az ülést vezető elnök a döntést csak az elnöki székből hirdetheti ki. Ha nem az elnöki székben tartózkodik, fel sem jut oda, vagy azt elhagyja bármilyen okból – akár pl. rendzavarás okán is –, akkor az Országgyűlés ülése el sem kezdődik, vagy megszakad. Kijelentő módban és nem feltételesen. 
Mindebből az is következik, hogy ha az ülést vezető elnök nem az elnöki székből vezeti az ülést, akkor az ezen törvény előírásait megsértve nem jogszerű. Az Alkotmánybíróság határozata szerint viszont a házszabályi rendelkezések szövegéből nem következik, hogy az ülés ne lenne vezethető máshonnan, mint az elnöki székből, mivel a pulpitus használata alapvetően praktikus célokat szolgál. 
De ez a praktikus érvelés több sebből is vérzik. A Házszabály nem jogszabály, csak országgyűlési határozat. Jogi kötőerővel nem rendelkezik. Viszont az Országgyűlési törvény, éppen a törvényi jellegéből következően, a jogforrások hierarchiájára is tekintettel, erősebb norma, mint a Házszabály. És ha a pulpitus csak praktikus célokat szolgál, akkor kiüresedik és tartalom nélkülivé a házelnöki jogintézmény is. Akkor máshol is le lehetne vezetni az ülést, a mosdóban, vagy az árokparton is. Az Alkotmánybíróság logikáját követve maga a Parlament épülete sem kell. (Amúgy is: miért van az országnak háza, ha a fél országnak meg nincs?) 
A szavazatszámláló gép használatát azért vezették be, mert korábban sok esetben olyan képviselők helyett is szavaztak egy-egy előterjesztésről, akik nem is voltak az ülésteremben. Gyurcsány Ferenc sem volt jelen, helyette másvalaki nyomott igent a túlóratörvényre. A képviselők nagy része nem tartózkodott a helyén, viszont Orbán Viktor testőrei illetéktelenekként jelen voltak. Így akár ők is szavazhattak. Ez ellen találták ki a kártyát. Így volt biztosítható, hogy ha valaki nem a helyéről szavaz, akkor az ne a gombhoz tartozó képviselő szavazatának számítson. Ha a törvényt ugyanis nem az arra jogosult országgyűlési képviselők szavazzák meg, az nem érvényes. 
Másrészt így joggal merül fel kétség, hogy a javaslatot tényleg megszavazták-e, vagy csak papíron? Valójában kik szavazták meg? Biztos, hogy az akkor hozott parlamenti döntések megkapták a többségi szavazatot? A kártya nélküli szavazások jogszerűségét senki sem tudja hitelt érdemlően igazolni. A bemondás ehhez nagyon kevés. Az ülésnap zűrzavaros volt, az elnök nem a (praktikus) pulpituson tartózkodott, nem láthatta, főleg takarásban, hogy ki hol szavaz. 
Ha egy csak kártyával működtethető rendszer kártya nélkül is működik, akkor a rendszer hitelessége is kétségessé válik. Ahogy csak egy telefonrendszer, egy bolti mérleg vagy pénztárgép, vízóra is csak úgy működhet, ha az zárt és hitelesített. Ha ezekkel szemben a legkisebb kétség is felmerül, akkor az ilyen rendszerek által mutatott vagy mért eredmény jogilag nem elfogadható.
És ha mindezt az Alkotmánybíróság jogi szakmailag nem képes felismerni, akkor nagyon súlyos problémák vannak az alkotmányosság szakmaiságával. Különösen súlyosbítja mindezt, hogy soraikban egykori, gyakorló bírák is ülnek. De nem merült fel kétség a jegyzők szabályszerű munkáját illetően sem, annak ellenére, hogy az ellenzék kifejezetten vitatta az aznapi jegyzőkönyvek valóságtartalmát. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy "a jegyzők megválasztására szabályszerűen és a jelen ügyben vizsgált ülésnap eseményeitől függetlenül, korábban, az alakuló ülésen már sor került." Csakhogy minden ülésnapon a megválasztott jegyzők közül külön-külön kell jegyzőt kijelölni, ez nem történt meg az ellenzék szerint. Vagyis a jegyzőkönyvek hitelessége minimum aggályos. 
Ez az Alkotmánybíróság immár sokadik határozatában is elkövette ugyanezt a súlyos szakmai bűnt, szelektál a normák között, szembemegy a joggal, kiforgatja őket tartalmukból. Ez esetben hivatkozik egy (nem jogszabályt képező) házszabályra, megtagad egy törvényt. Az Alkotmánybíróság döntése köszönőviszonyban sincs az alkotmányossággal.
Szerző
Ferincz Jenő

Margón

Mind fogyatkozóbb jelenléttel akár meg is ünnepelhettük volna tegnap május elsejét.
Ünnepelhettük volna némi "nosztalgiával" mint a „munka ünnepét”, amelyet évtizedekig kisajátított magának az utóbb gúnyolódással lekezelt lizsé, a virsli és a sör. Ünnepelhettük volna így is, elfeledkezve a korábbi kisajátítókról, arról, hogy ez nem a munka, hanem a nemzetközi munkásmozgalom szolidaritásának, a munkásság által a tőkével szemben elért gazdasági és szociális vívmányoknak az emléknapja azóta, hogy az utópista szocialista Robert Owen brit gyáriparos 1817-ben közzétette a „nyolc óra munka, nyolc óra rekreáció, nyolc óra pihenés” jelszavát, s hogy a véres chicagói munkástüntetés negyedik évfordulóján, 1890. május 1-jén a II. Internacionálé a szakszervezetek és egyéb munkásszerveződések közös tüntetésére hívott fel.
A polgári világ kapitalizmusa azóta nagyot változott. Május elseje lett katolikus ünnep (1955-ben XII. Piusz pápa Munkás Szent József emléknapjává nyilvánította), és lett nemzeti ünnep (még Hitlernél is, 1933-ban), megfosztva az Internacionálétól és Marxtól, attól a lényegétől, ami egyetlen napban kifejezte a tőke és a munka ellentétét.
Semmi okunk az ünneplésre, ha egyszer május 1-re ébredve azt olvassuk Magyar Szakszervezeti Szövetség felhívásában: „Tisztességes bért, napi legfeljebb nyolcórás munkaidőt, ötnapos munkahetet, s általában is több jogot követelünk a munkavállalóknak és a szakszervezeteknek." Nincs ok az ünneplésre, ha egyszer a XXI. század Európájában csaknem ott tartunk, mint tartottunk több mint száz éve. A nyugati világ szociáldemokráciája időközben kiegyezett a tőkével, megteremtve a mostanában ezer sebtől vérző jóléti államokat. 
A keleti végek hatalmasai nemcsak ezt az egyezséget nem ismerik el, de tekintélyelvű, diktatorikus kormányzást javasolva további küzdelmekre sarkallnak, hogy már nem egyszerűen a munkásosztály, hanem a közjó érdekében keressünk egy igazságosabb társadalmi berendezkedést mindazokért, akik a közösség margójára szorultak, vagy akiket kíméletlenül oda szorítottak.
Szerző
Friss Róbert

A patkány éve

Budapest beelőzte Kínát, nekünk nem kellett 2020-ig várnunk, már az idén összejött a patkány éve. Igaz, ez szakasztott ugyanolyan, mint a többi: felmerül egy konkrét probléma, erre rászállnak derék politikusaink, pro és kontra elkezdenek hülyeségeket beszélni, a megoldás ellehetetlenül, végül a hatalom blazírt arccal kivág egy csomó közpénzt a haverok közé. Lehet tovább haladni.
A főváros most éppen csak úgy minimum 300, de jó eséllyel év végéig 650 millióval fogja megdobni a tavaly befutott csókos patkányirtó konzorciumot, úgy, hogy a nagy oda-vissza patkányhisztéria végére a jámbor adófizetőknek gőzük sincs arról, hogy voltaképpen mennyivel több a patkány a fővárosban, indokolt-e a dupla-tripla túlköltekezés.
Karácsony Gergely etológus ugyanolyan magabiztossággal jelenti ki, hogy "brutális mértékben" megnőtt a fővárosi patkányállomány, ahogy a hazai populációbiológia nagy öregje, Tarlós István is a katedráról nyilatkoztatja ki, hogy a patkányok száma márpedig apadóban van és punktum. Azon meg logikázzon csak a pórnép, hogy akkor miért akarja a főváros elkölteni azt a pár százmilliót rendkívüli irtásra, illetve ha tényleg "patkányinvázió" van, úgy az ellenzék mit akadékoskodik ezen. 
Pedig még csak ezután jön az igazi, nehézsúlyú politikusi hülyebeszéd, a fideszhatalom és a patkányállomány összefüggéséről hadováló Bangóné, az ezen műfelháborodó Fidesz és válaszul a kurucinfó nyelvi leleményeivel - "patkánykormány!" - kísérletező MSZP. Csak idő kérdése, hogy a kormánysajtóból valakinek feltűnjön a ziccer, hogy amúgy csatornapatkányaink a XVIII. század környékén vándoroltak be (migráns!) továbbá latin nevük alapján - rattus norvegicus - megint a norvégok hozták ránk a bajt, ami amúgy nem igaz, de sebaj, az Origón jól hangzik.
Ez ami patkánymérgünk. Csak mi nem egyben nyeljük, hanem folyamatosan.
Szerző
Batka Zoltán