Újabb posta érkezett az Európai Tanács elnöke számára a Downing Street 10. céges papírján. A háromoldalas levélnek csak az utolsó előtti bekezdése tartalmazza Theresa May kérését „Kedves Donaldhoz”. A brit kormányfő az Európai Unió szerződésének 50. cikkelye alapján rögzített kilépési határidő kiterjesztését kéri 2019. június 30-ig. Theresa May javasolja, hogy a hosszabbítást fel lehessen függeszteni, amennyiben az érintett felek korábban képesek ratifikálni a kilépési szerződést. A konzervatív vezető az EU korábban ismertetett feltételeinek értelmében megteszi a megfelelő előkészületeket az Egyesült Királyságnak az európai parlamenti választásokon való részvételére, de ha reményei szerint május 23. előtt sikerül szentesíteni a brüsszeli megállapodást, visszavonja jelöltjeit. Június 30-a jelentősége, hogy másnap ül össze először az új összetételű Európai Parlament. Theresa May részletesen kifejti Donald Tusknak, mennyire „frusztráló”, hogy mindeddig nem sikerült „rendezett körülmények között” befejezni a kilépés folyamatát. Beszámol a parlamentben kialakult „patthelyzetről” és a konszenzus elérése érdekében tett erőfeszítésekről, köztük a Munkáspárttal folytatott tárgyalásokról. Az Európai Uniótól érkezett, a BBC News-on ismertetett első visszajelzés szerint Tusk 12 hónapos „rugalmas” Brexit-kiegészítést fog javasolni az április 10-i EU-csúcstalálkozón, amit a megegyezés brit ratifikálása esetén le lehet rövidíteni. A jelenlegi abszurd helyzetben nem okoz meglepetést, ki erősítette meg talán elsőként, hogy kész indulni az EP-választáson. Az a Nigel Farage, akinél több borsot aligha törhetett bárki az EU vezetésének orra alá és akinek a legmegsemmisítőbb a véleménye Brüsszelről. A Sky News-nak nyilatkozva a korábban a UKIP, újabban a Brexit Párt vezetője szomorúnak nevezte magát a választási részvétel miatt. Azt gondolta, „már megnyerték a Brexit-csatát, de nem hajlandó huszonöt év küzdelme után hagyni, hogy a brit politikusok átgázoljanak rajtuk”. Farage „gyalázatnak” nevezte, hogy mind a munkáspárti vezetésben, mind a kormányban egyáltalán felmerült egy második népszavazás gondolata. A populista politikus máris megígérte, „amennyire csak lehet, meg fogja nehezíteni az EU dolgát, megvétózva a költségvetés emelését, megakadályozva az állítólagos EU hadsereg tervét és ellenállva Macron integráció-erőltető elképzeléseinek”. Theresa May-nek komoly nehézségei lesznek, amikor kabinetjének Brexit-párti tagjaival le akarja majd nyeletni a hosszú halasztás békáját, hiszen ők szeretnének minél hamarabb kint lenni az EU-ból. A parlamenti pártok attól tartanak, hogy a szavazópolgárok a május 2-i részleges helyhatósági választásokon elverik rajtuk a port a Brexit-válság miatt.

Az Egyesült Államok beváltotta fenyegetését. Az amerikai védelmi minisztérium bejelentette, leállítják az ötödik generációs F-35-ös harci repülőgépek fogadásához és hadrendbe állításához szükséges felszerelések szállítását Törökországnak. Sőt, akár a teljes üzlettől is visszalépnek, amennyiben a törökök nem állnak el az orosz Sz-400-as légvédelmi rakétarendszer vásárlásától. Mike Pence amerikai alelnök szerint a helyzet egyszerű: Ankarának választania kell az Sz-400-asok és a NATO között. Mevlüt Cavosoglu török külügyminiszter viszont éppen ellenkezőleg úgy gondolja, senkinek, sem a Nyugatnak, sem az oroszoknak nem szabadna azt kérnie tőlük, hogy válasszanak. Kérdés persze, miért olyan fontos a törököknek a fegyverzet, hogy még egyik legfőbb szövetségesükkel is készek összeveszni miatta? Nos, katonailag a beszerzés valóban indokolt. Törökország közvetlen szomszédságában az utóbbi években több háború is zajlott, és a feszültségekkel terhelt közel-keleti térségében a közeljövőben is bármikor kipattanhat egy újabb fegyveres konfliktus. A problémát jól jelzi, hogy miközben a szomszédos Szíriában például évek óta véres háború dúl - és most is abból az irányból érkezik a legfőbb fenyegetés -, a régió nagyratörő középhatalma képtelen saját erőből megoldani légvédelmét. 2013 óta a feladatot a NATO déli területre telepített Patriot és SAMP/T rendszerei látják el. Törökország tehát szeretné saját kezébe venni biztonságát, a dilemma csak az, ehhez honnan vásároljon fegyvert? Kézenfekvő megoldásnak tűnhet a már egyébként is alkalmazott amerikai Patriot, csakhogy az üzlet feltételei nem éppen kecsegtetőek. Washington 3,5 milliárd dollárt kért a rendszerért, de még az is kérdéses, mikorra tudna elkészülni, főleg, hogy az üzletet még a kongresszusnak is jóvá kellene hagynia. Ehhez képest Oroszország az Sz-400-asokat jóval olcsóbban, 2,5 milliárd dollárért kínálta, és a tervek szerint az idén júliusban már le is szállítják. Azt nem egyszerű megítélni, hogy melyik fegyver a jobb, ugyanis nem teljesen ugyanarra a célra fejlesztették ki őket. A Defenseworld szakportál összehasonlítása szerint az amerikai Patriot az ugyancsak amerikai THAAD rendszerrel kombinálva rendelkezik minden olyan képességgel, amivel az Sz-400-as, ár-érték arányban tehát az orosz fejlesztés éri meg jobban. Korábban például Kína és India rendelt még a fegyverből, de például Szaúd-Arábiában, az amerikaiak egyik fő közel-keleti partnerénél is felmerült a vásárlás ötlete (ahogyan az F-35-ösé is). Ankara egyébként még egy kínai ajánlatot is fontolgatott, 2017-ben azonban végül Moszkvával írt alá. Az Egyesült Államok - és más NATO-tagok - viszont azt kifogásolják, hogy az orosz fegyver nem kompatibilis a szövetség rendszereivel és biztonsági kockázatot is jelenthet. Utóbbi jelentette az ürügyet a száz megrendelt F-35-ös leszállításának szüneteltetésére is, az amerikaiak szerint ugyanis félő, hogy az orosz eszköz fontos információkat tudna megszerezni a csúcstechnológiás harci repülőről. A szakmai érvek mellett a tiltakozás oka persze legalább ennyire politikai és gazdasági is. Washingtonban érthető módon nem nézik jó szemmel, hogy egy szövetséges állam a riválisa zsebeit tömi, és trójai falóként idegen technológiát enged be. Erre is megvan azonban a törökök válasza. Ankara szerint az Sz-400-asokat „saját”, nem pedig NATO célokra használnák, így fel sem merül, hogy a fegyvert be kellene építeni a közös rendszerbe. Ami pedig az üzletet illeti, azt sem zárták ki, hogy az Sz-400-asok mellé Patriotokat is vásároljanak. Törökország szerint az ügy politikai jellegét az is erősíti, hogy az egyel korábbi generációt, az Sz-300-asokat több NATO-tagállam, például Bulgária, Görögország, Horvátország, Szlovénia is használja, az ellen mégsem volt kifogása senkinek. Egyelőre tehát patthelyzet alakult ki, és nem világos, hogyan lehetne feloldani. A török külügyminiszter a minap azt nyilatkozta, Donald Trump amerikai elnök egy telefonbeszélgetésben azt ígérte Recep Tayyip Erdogan török államfőnek, majd ő elsimítja az ügyet, ebben azonban aligha bízhatnak. Praktikus megoldásként a törökök állítólag felajánlottak, dolgozzanak ki olyan védelmi módszert, amivel garantálható, nem szivárognak ki érzékeny adatok, ám az ötlet süket fülekre talált. Ahogyan a török vezetők már többször leszögezték, az Sz-400-as üzlet nem visszavonható - ez bizonyára irgalmatlanul drága lenne anyagi és politikai értelemben is -, így alighanem a vita megmarad. Ez persze Törökország NATO-tagságát nem érint, legfeljebb a szervezetben betöltött szerepét, a többi tagállamhoz fűződő viszonyát. Várhatóan elesnek viszont az F-35-ösöktől - bár egy részüket Törökországban gyártották volna -, ám ilyen gépe a Közel-Keleten egyelőre egyébként is csak Izraelnek van. 

Példátlan diplomáciai levélben kéri a magyar kormány Szlovéniát, hogy akadályozzák meg, hogy a jövőben Orbánról karikatúra jelenjen meg - írja a Magyar Narancs a Mladina című szlovén lap nyomán. Ez az a lap, amelyik március végén olyan címlappal jelent meg, mely Orbán Viktort náci vezérként ábrázolta, miközben hozzá dörgölőztek a szlovén szélsőjobboldali párt, az SDS vezetői.

A címlap és a magyarországi helyzetet elemző írás ellen azonnal tiltakozott a ljubljanai magyar nagykövet. Szilágyiné Bátorfi Edit szerint a címlap "minden határt átlépett, felháborító és sajnálatos". Az olvasói levélre a Mladina szerkesztősége az Orbán-címlap szivárványos variációjával válaszolt. A történet azonban itt nem ért véget.

Ebben a levélben Szilágyiné Bátorfi Edit arról ír, hogy a Mladina karikatúrája átlépi a sajtó- és a szólásszabadság határait, és rontja a két ország amúgy kiváló kapcsolatát. A ljubljanai Magyar Nagykövetség ezért tiltakozik a szlovén Külügyminisztériumnál, és arra kéri a szlovén kormányt, hogy a jövőben akadályozza meg, hogy hasonló eset megtörténjen az országban.

Az erről értesülő szlovén lap szerkesztőségi cikkében azt írja, hogy a magyar kormány sorai a múlt egy egészen sötét időszakát idézik, egyúttal leleplezik a magyar hatóságok és a nagykövet valódi természetét.

- fogalmaznak. A lap szerint a magyar kormány már akkor beavatkozott a szlovén belpolitikába, mikor Orbánhoz közeli emberek anyagilag is kisegítették a Janez Janša vezette szélsőjobboldali pártot, a tavalyi választáson csúfosan elbukó SDS-t, illetve amikor bevásárolták magukat a helyi médiába. De többek közt előástak egy olyan fotót is, amin Szilágyiné nagykövet asszony egy Nagy-Magyarország térkép előtt pózol; ezen a most szlovén Muraköz - ahol magyar közpénzből stadion és fociakadémia épül - Magyarország része.

Amiatt aggódnak, hogy a szlovén szélsőjobbon, a felvásárolt szlovén médián és az ottani magyarok lekenyerezésén keresztül egyre nő Orbán befolyása már Szlovéniában is.