A sajtóba való beavatkozásra kéri a szlovén kormányt Magyarország a karlendítő Orbán-karikatúra miatt

Publikálás dátuma
2019.04.05. 09:09

A magyar vezetés az egész régióra veszélyes az Orbán növekvő befolyására figyelmeztető szlovén hetilap szerint.
Példátlan diplomáciai levélben kéri a magyar kormány Szlovéniát, hogy akadályozzák meg, hogy a jövőben Orbánról karikatúra jelenjen meg - írja a Magyar Narancs a Mladina című szlovén lap nyomán. Ez az a lap, amelyik március végén olyan címlappal jelent meg, mely Orbán Viktort náci vezérként ábrázolta, miközben hozzá dörgölőztek a szlovén szélsőjobboldali párt, az SDS vezetői.
A címlap és a magyarországi helyzetet elemző írás ellen azonnal tiltakozott a ljubljanai magyar nagykövet. Szilágyiné Bátorfi Edit szerint a címlap "minden határt átlépett, felháborító és sajnálatos". Az olvasói levélre a Mladina szerkesztősége az Orbán-címlap szivárványos variációjával válaszolt. A történet azonban itt nem ért véget.
Mint kiderült, tiltakozásként a nagykövet diplomáciai jegyzéket is átadott a szlovén Külügyminisztériumnak.

Ebben a levélben Szilágyiné Bátorfi Edit arról ír, hogy a Mladina karikatúrája átlépi a sajtó- és a szólásszabadság határait, és rontja a két ország amúgy kiváló kapcsolatát. A ljubljanai Magyar Nagykövetség ezért tiltakozik a szlovén Külügyminisztériumnál, és arra kéri a szlovén kormányt, hogy a jövőben akadályozza meg, hogy hasonló eset megtörténjen az országban.
Az erről értesülő szlovén lap szerkesztőségi cikkében azt írja, hogy a magyar kormány sorai a múlt egy egészen sötét időszakát idézik, egyúttal leleplezik a magyar hatóságok és a nagykövet valódi természetét.
"Egy ország, amely fel mer szólítani egy másik kormányt, hogy lépjen fel újságírók ellen, komoly biztonsági fenyegetést jelent az egész régióra"

- fogalmaznak. A lap szerint a magyar kormány már akkor beavatkozott a szlovén belpolitikába, mikor Orbánhoz közeli emberek anyagilag is kisegítették a Janez Janša vezette szélsőjobboldali pártot, a tavalyi választáson csúfosan elbukó SDS-t, illetve amikor bevásárolták magukat a helyi médiába. De többek közt előástak egy olyan fotót is, amin Szilágyiné nagykövet asszony egy Nagy-Magyarország térkép előtt pózol; ezen a most szlovén Muraköz - ahol magyar közpénzből stadion és fociakadémia épül - Magyarország része.
Amiatt aggódnak, hogy a szlovén szélsőjobbon, a felvásárolt szlovén médián és az ottani magyarok lekenyerezésén keresztül egyre nő Orbán befolyása már Szlovéniában is.
Szerző
Frissítve: 2019.04.05. 11:57

Trump vámok bevezetésével fenyegette meg Mexikót

Publikálás dátuma
2019.04.04. 20:22
Donald Trump amerikai elnök
Fotó: NICHOLAS KAMM / AFP
„Ha Mexikó nem akar nekünk segíteni, nem gond, de akkor vámokat vetünk ki a gépjárművekre” – mondta az amerikai elnök.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön vámok bevezetésével fenyegette meg Mexikót, amennyiben nem segít a migránsáradat és a kábítószer-kereskedelem megfékezésében. Az elnök a Fehér Házban tartott gazdasági tanácskozáson újságíróknak fejtette ki álláspontját. Az MTI összefoglalója szerint azt mondta: vagy lezárja az amerikai–mexikói határt, vagy vámot vet ki a Mexikóban gyártott gépjárművekre.
„Ha Mexikó nem akar nekünk segíteni, nem gond, de akkor vámokat vetünk ki a gépjárművekre. És ha ez nem működik, lezárjuk a határt”

– fogalmazott Trump.

Az amerikai elnök hozzátette:
„tudják, nem szoktam viccelni, úgyhogy ezt meg is teszem”.

Trump leszögezte: Mexikó egy évet kap arra, hogy cselekedjen, és ha nem tud eredményt felmutatni, akkor tesz lépéseket az amerikai kormány, de – mint fogalmazott – először inkább vámot vet ki, és nem a határt zárja le. Az amerikai elnök múlt pénteken kilátásba helyezte, hogy „jó eséllyel” lezárathatja napokon belül a mexikói határt vagy annak jelentős részét, ha a déli szomszédország nem állítja meg teljesen az Egyesült Államokba irányuló tiltott migrációt. Anélkül, hogy bizonyítékkal szolgált volna, Trump „migránskaravánok összeállításával” vádolta azokat az országokat, ahonnan nagy számban érkeznek illegális bevándorlók. Előzőleg felfüggesztették azon közép-amerikai országok – Salvador, Guatemala és Honduras - támogatását, amelyeket Donald Trump azzal vádol, hogy szándékosan küldenek migránsokat az Egyesült Államokba. A gazdasági élet szereplői és befolyásos republikánus politikusok egyaránt arra figyelmeztettek, hogy a határlezárás komoly veszteségeket okozhat az Egyesült Államok gazdaságának. Larry Kudlow, a Fehér Ház gazdasági tanácsának igazgatója szerdán egy televíziós interjúban arról beszélt, hogy a kormányzat olyan megoldásokon dolgozik, amelyek lehetővé tennék a kereskedelmi forgalom zavartalan áramlását. Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök korábban együttműködést ígért, és a napokban vissza is vonta azt az engedélyt, amely lehetővé tette, hogy a migránsok szabadon mozoghassanak Mexikó területén.
Szerző
Frissítve: 2019.04.04. 20:23

Ismét börtönbe kell vonulnia a volt horvát kormányfőnek

Publikálás dátuma
2019.04.04. 19:12

Fotó: STR / AFP
Jogerősen 6 évre felemelték Ivo Sanader büntetését a Planinska néven ismert korrupciós ügyben.
Börtönbe kell vonulnia Ivo Sanader volt horvát kormányfőnek, miután az ország legfelsőbb bírósága jogerősen 6 évre felemelte börtönbüntetését a Planinska néven ismert korrupciós ügyben – közölte az N1 horvát hírcsatorna csütörtökön. A legfelsőbb bíróság három napon át tárgyalta Sanadernek a Planinska ügyben született elsőfokú ítélet ellen benyújtott fellebbezését, majd súlyosbította az ítéletet. Ivo Sanadert korábban 4 és fél év börtönre, valamint 15 millió kuna (645 millió forint) visszafizetésére ítélték, továbbá 17 millió kuna (721 millió forint) értékben rendelt el vagyonelkobzást a bíróság. A Zágráb megyei bíróság megerősítette, hogy elfogatási parancsot adott ki a volt kormányfő ellen. A horvát törvények szerint ötévesnél súlyosabb ítélet meghozatala után előzetes letartóztatást rendel el a bíróság abban az esetben is, ha nem jogerős a bírói döntés. Sanadert a Planinska néven elhíresült korrupciós perben azzal vádolják, hogy kormányzása idején elősegítette egy magánkézben lévő zágrábi, Planinska utcai épület piaci értéknél drágább eladását az államnak, és részesült a törvénytelenül szerzett haszonból. Kresimir Devcic, a Zágráb megyei bíróság szóvivője a sajtónak úgy nyilatkozott: függetlenül attól, hogy Sanader korábban négy és fél évet töltött előzetes letartoztatásban, az az idő nem számít bele a jelenlegi börtönbüntetésbe, mert azt más ügyekben hozott ítéletek miatt töltötte le. Hozzátette: a volt kormányfő egészsége sem lényeges. Ivo Sanader egészségügyi okokra hivatkozva több tárgyalásán sem jelent meg az utóbbi időben. A szóvivő kiemelte, hogy Zágrábnak van börtönkórháza, ott kezeltetheti magát, ha beteg.

Nevetségesnek nevezte az ítéletet

Ivo Sanader ügyvédei jelenlétében nyilatkozott a sajtónak. Mint mondta, nincs bizonyíték ellene., és nevetségesnek nevezte az ítéletet, amelynek szerinte nem lett volna szabad megszületnie. „A nyilvánosságnak szánt színjátékról van szó. Továbbra is maradok azon véleményem mellett, hogy politikai üldöztetés áldozata vagyok” – jelentette ki. Ügyvédei elégedetlenségüknek adtak hangot, mert a médiából értesültek a legfelsőbb bíróság döntéséről. Jadranka Slokovic ügyvéd cinikusan megjegyezte: „szuper módon működik a jogállamiság, előbb az újságírókat értesítik, majd utána bennünket”. Sanadert fél órával azután, hogy a sajtótól értesült a bírósági döntésről, rendőrök vitték el otthonából a börtönbe.
Szerző