Nemzetközi jogvédő szervezetek sürgetik a magyar jogállamiság vizsgálatát

Publikálás dátuma
2019.04.04. 19:43

Fotó: Fred Marvaux / Európai Parlament
Nyílt levelet írtak, helyi és nemzetközi szakértőket is bevonnának a folyamatba.
Öt nemzetközi civil jogvédő szervezet nyílt levelet írt az Európai Unió Általános Ügyek Tanácsának, hogy tartsanak hivatalos meghallgatásokat a magyarországi jogállamisággal kapcsolatban – vette észre a hvg.hu. A Nemzetközi Emberi Jogi Szövetség (FIDH), az Amnesty International, a Human Rights Watch, a Riporterek Határok Nélkül és a Nyílt Társadalom Alapítvány európai politikai intézete szerint aggodalomra ad okot, hogy bár már ötödszörre lesz téma az uniós miniszterek között Sargentini-jelentés, az abban leírt konkrét problémákkal eddig nem foglalkoztak. A jogvédő szervezetek szerint a parttalan viták helyett hivatalos meghallgatásokat kell tartani a témában a magyar hatóságok részvételével, és nem szabad hagyni, hogy elhúzódjon az eljárás. A folyamatba helyi és nemzetközi szakértőket is bevonnának. A civil szervezetek szerint ezt a munkát az Európai Unió soros elnökségét betöltő Romániának kellene felügyelnie, és ajánlásokat is kellene tennie a magyar kormány számára.
Szerző

Nem jár a csepeli HÉV a következő hétvégéken

Publikálás dátuma
2019.04.04. 18:59
Illusztráció
Fotó: Népszava
A Boráros tér és a Szent Imre tér között pótlóbuszok közlekednek.
Két egymást követő áprilisi hétvégén, 2019. április 6-7-én és 13-14-én nem közlekedik a H7-es HÉV. Az utasokat pótlóbusz viszi a Boráros tér és a Szent Imre tér között, mert a vonalon karbantartási munkákat végeznek – közölte honlapján a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A tájékoztatás szerint a Szent Imre tér és a Csepel HÉV-végállomás között a 38-as buszcsalád járataival, továbbá a 35-ös, a 36-os, a 71-es, a 148-as, a 151-es, a 152-es vagy a 159-es busszal lehet utazni, melyeken a H7-es pótlóbuszon kezelt jegyek ezen a szakaszon érvényesek. A H7-es pótlóbusz a Boráros téri buszvégállomáson a 23E járat felszállóhelyéről indul és a HÉV vonalával párhuzamosan halad. A Szent Imre téren a 35-ös busz Csillagtelep irányú és a 159-es busz HÉV melletti megállóhelyén is fel lehet szállni a pótlóbuszra. A 38-as buszcsalád egyes kora reggeli és késő esti indulási időpontjai módosulnak a csatlakozás biztosítása érdekében.
Szerző
Témák
közlekedés HÉV

Öt és félezer gyorshajtó vesztett rajta a Speedmarathonon

Publikálás dátuma
2019.04.04. 18:36

Több mint másfél millió járművet ellenőriztek, szóval nem is olyan rossz az arány.
A rendőrök 5686 sebességtúllépést mértek a Speedmarathon elnevezésű, huszonnégy órás, országos sebességellenőrző akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu-n. Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a Tispol kezdeményezéséhez csatlakozva szerdán 6 órától 24 órás sebességellenőrzést hajtott végre a rendőrség - olvasható a közleményben. A 850 rendőr részvételével megtartott akció ideje alatt 1305 helyszínen 1 569 262 járművet ellenőriztek és 5686 sebességtúllépést mértek. Az ellenőrzés ideje alatt nem történt halálos baleset - írták. Az Országos Rendőr-főkapitányság az MTI megkeresésére szerdán közölte: a sebesség helytelen megválasztása évekre visszamenően vezető baleseti ok, a gyorshajtás a balesetek mintegy harmadával közvetlen összefüggésben van. A rendőrség tavaly a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó rendelkezések megsértése miatt 623 142 esetben szabott ki bírságot, több mint 21 milliárd forint értékben.
Szerző