A titok, és ahogy emlékezünk rá - interjú Julie Bertuccellivel

Publikálás dátuma
2019.04.04. 10:00
Julie Bertuccelli szerint minden egyes trauma erősebbé tesz minket
Fotó: VALERY HACHE / AFP
Julie Bertuccelli Claire Darling utolsó húzása című drámájának legnagyobb érdekessége, hogy Catherine Deneuve és Chiara Mastroianni anya-lánya szerepet alakít, csakúgy, mint a valóságban. Az alkotóknak egyszerre kellett nagyon intimnek és távolságtartónak lenniük.
A film címszereplője, Claire Darling úgy dönt: eladja minden csecsebecséjét. Ennyi értékes műtárgyat és antik bútort kihívás lehetett összeszedni. Tény, kihívás volt a díszlettervező csapatnak. Már csak azért is, mert dramaturgiailag nagyon fontosak ezek a tárgyak, számos cselekményszál köréjük szerveződik, így a kezdetektől fogva benne voltam a látványtervezésben. Sőt, a filmben szereplő számos műtárgy az enyém, jómagam is nagy gyűjtő vagyok. A látványtervezőnek számos képet mutattam nagyanyám házáról, így ezzel a filmmel egyszerre tudtam a saját múltamat újrateremteni, és egyben Lynda Rutledge könyvének világát vászonra adaptálni. Így ez igen személyes film lett: meghatároz minket, hogy milyen tárgyakkal vesszük körbe magunkat és hogyan bánunk azokkal. Szóval, ráérzett: a bútorok és a műtárgyak összeállítása volt a legfontosabb előkészület a forgatás előtt. Mi az, ami a sajátja? A bábuk és a játékok elsősorban. Például állatfigurák nincsenek a regényben, de ez számomra elképzelhetetlen. Egy-egy régi játék vagy műtárgy rengeteg ember tükörképe. A sajátunké és azoké is, akik korábban birtokolták azokat. Hogyan talált rá Lynda Rutledge regényére? Ez egy nem túl nagy port kavart elsőkönyv volt. Ráadásul Texas-ban játszódik... Franciaországban megjelent. Akkor nem olvastam, de amikor néhány barátom szólt, hogy szerintük „nekem való”, nekiálltam. Valóban: olyannyira igazuk volt, hogy a saját családom történetét fedeztem fel benne. Ez úgy körülbelül öt évvel ezelőtt történt, dolgoztam egy forgatókönyvön, amelyet sehogyan sem sikerült végső formába öntenem. Egyszer megemlítettem a producereimnek, hogy itt van ez a könyv, lehet, hogy érdekes lehet, de túlságosan közel áll hozzám. Erre ők: azonnal hagyjam abba, amin dolgozom és essek neki ennek. Azt mondták, hogy a könyvben ábrázolt család, annyira hasonló, mint az enyém, illetve, hogy az író ugyanazt állítja, mint én szoktam: a múltunk a jelen minden egyes pillanatát meghatározza. Minden egyes trauma erősebbé tesz minket. Mikor döntötte el, hogy Catherine Deneuve-t és Chiara Mastroiannit kéri fel a két főszerepre, akik ahogy a valós életben, a filmen is anya-lánya kapcsolatban vannak? A kezdeti lelkesedés után másfél évembe telt, míg elkészültem a forgatókönyvvel. Ebben az időszakban kifejezetten kerültem, hogy konkrét színészekben gondolkodjak, mert ki tudja mikorra áll össze egy produkció, és ha valakit esetleg évekig dédelgettél az elképzeléseidben, simán mondhatja, hogy éppen nem ér rá. Amúgy is kicsit félek a színészektől, Catherine Deneuve-től pedig pláne, hiszen, túl nagy sztár. Ezzel együtt elismerem, hogy ő a tökéletes megoldás Claire Darling szerepére. Mázlista voltam, mert nagyon gyorsan igent mondott. Aztán nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy ki legyen a lánya, végül épp Catherine ajánlotta a Chiarát. Nem tartotta kockázatosnak, hogy magukat alakítják? Ez minden színész és minden szerep esetében lehetséges kockázat, hiszen a saját testüket, lelküket használják. Ha például sírniuk kell, akkor a saját fájdalmaikig kell „lenyúlniuk”. Amúgy Catherine és Chiara a valóságban mindig harmonikus kapcsolatban voltak, így most valami egészen újat fedezhettek fel. A színésznek, mint ahogy a rendezőnek is, egyszerre kell nagyon intimnek és távolságtartónak lennie azzal, amin dolgozik. A Claire Darling drámai csúcspontja egy múltbéli esemény, amire nem is biztos, hogy pontosan emlékszik a főhős. A csalóka emlékezetről akart mesélni? Egy emlék sosem lehet hiteles. Éppen ezért szokott zavarni, amikor számos filmben flashback technikát alkalmaznak a történetmesélésben, mert a néző számára ezzel megteremtik a visszaemlékezések realizmusát. Ilyen nem létezik a valós életben. Még akkor sem, ha nézzük a családi fényképeket és videókat, hiszen azok is csak feldolgozott érzéseket kreálnak. Dokumentumfilmesként mit szól a reality show műfajához? Azt, hogy nem a művészeti önkifejezés formája. Az, hogy miért hívják reality-nak, azaz „valóságnak”, nem tudom, de totális nonszensz. Tévés műfajról van szó, amelyben emberek megjátsszák magukat azzal a tudattal, hogy mindenhol veszi őket a kamera. Dokumentumfilmesként elképzelhetetlen, hogy amit forgatsz, manipuláció és szerepjáték legyen egyszerre. 
Catherine Deneuve és Chiara Mastroianni
Fotó: HUNGARICOM

Névjegy

Julie Bertuccelli 1968-ban született. Francia filmrendező, forgatókönyvíró. Filozófiát tanult, majd filmes karrierje elején rendezőasszisztens volt olyan alkotók mellett, mint Otar Iosseliani, Krzystof Kieslowski, Bertrand Tavernier, Emmanuel Finkiel és Rithy Panh. Számos egészestés dokumentumfilm után 2003-ban rendezte meg első nagyjátékfilmjét, a Mióta Otar elment című drámát, amely fődíjat kapott Cannes-ban a Kritikusok hetén.

Veszélyben az Országos Széchényi Könyvtár

Publikálás dátuma
2019.04.03. 19:09

Fotó: Népszava
Nyílt levelet írtak Kásler Miklós emberi erőforrások miniszternek az Országos Széchényi Könyvtár olvasói, diákok, kutatók és egyetemi tanárok. A Facebook-on terjesztett szövegben adósságállományról, csökkenő költségvetésről, megalázóan alacsony bérekről és az épület állapotáról is írnak. „Amikor gróf Széchényi Ferenc, „a legnagyobb magyar” édesapja 1802. november 25-én tett önzetlen adományával megalapította a mai Országos Széchényi Könyvtár jogelődjét, már a kortársak is úgy érezték, hogy a nemzeti művelődés kulcsfontosságú pillére jött létre. Mi, a humántudományok különböző területein dolgozó egyetemi oktatók, diákok, kutatók és a könyvtár olvasói közösségének más tagjai ezt kétszáz év múltán is így látjuk, most mégis azzal kell szembesülnünk, hogy ez a patinás, de mégis a jövőbe tekintő intézmény és a magyar kultúrában játszott kiemelkedő szerepe komoly veszélybe került.” A másfél milliárd forintos költségvetéssel működő intézmény 700 milliós adóssággal küzd, a helyzet Tüske László főigazgató szerint kritikus.  „A legújabb értesülések már a könyvtár 700 millió forintos adósságállományáról szólnak, hiszen példátlan módon az utóbbi évtizedben közel negyedére csökkent az intézmény dologi költségvetése. Az mindenképpen világos, hogy nagy a baj. A Kézirattár és a Régi Nyomtatványok Tára állományának jelentős része több mint egy hete elérhetetlen, mert a mélyraktárba vezető gyorslift meghibásodott, és a liftszerelő cég a könyvtár – egy nemzeti intézmény! – „rossz adós” volta miatt nem hajlandó kiszállni. Az új olvasók a beiratkozáskor néhány napja papír olvasójegyet kapnak, mert átmenetileg nincs műanyag kártya.” Arról is írnak, hogy a mintegy négyszáznyolcvan dolgozó „negyven százaléka minimálbért kap, a doktori fokozattal rendelkező munkatársak fizetése pedig átlagosan bruttó 250 ezer forint, ami véleményünk szerint nevetségesen és tűrhetetlenül kevés.” Bár nemrég kormányhatározat erősítette meg, hogy a könyvtár a jelenlegi helyén, a várban maradhat, az Átlátszó információi egy hónappal ezelőtt arról szóltak, felmerült, hogy a körúti, egykori Kilián laktanyába költöztetik az intézményt. A lehetséges épület vizesedik, de a nyílt levél tanúsága szerint a jelenlegi épület állaga is rendkívül leromlott: „A nyílászárók megvetemedtek, a liftek életveszélyesek, a bútorzat (ideértve a közösségi tereket, olvasótermi, kiállítási és konferenciatereket is) az 1985-ös állapotokat őrizte meg, ami Európában példátlan és egyenesen szégyenteljes.”  A levélben arra kérik a minisztert, hogy „ne hagyja tovább érdemi válasz nélkül az intézmény vezetőségének kétségbeesett kéréseit, hanem az adósság rendezését lehetővé tevő gyorssegéllyel, a könyvtár anyagi helyzetének tartós konszolidálásával és jövőjének tisztázásával siessen a magyar művelődés és szűkölködő emberi erőforrásai segítségére. Szégyen lenne, ha a Széchényi Ferenc alapította nagy múltú intézménynek, annyi tudás letéteményesének továbbra is rongyos, a házban alig megtűrt koldusként kellene szolgálnia a nemzeti kultúra mindannyiunk számára oly fontos ügyét.” 
Szerző
Témák
OSZK

Meghalt Végh Ferenc színész

Publikálás dátuma
2019.04.03. 11:40

Fotó: Népszava
Több száz film és a sorozat szereplőjének kölcsönözte magyar hangját.
71 éves korában elhunyt Végh Ferenc színművész, szinkronszínész, írja a hvg.hu. Végh 1948. szeptember 22-én született Debrecenben, 1974–1976 között a békéscsabai Jókai Színház, 1976–1988 között az Állami Déryné Színház tagja volt. 1988–1991 között a győri Kisfaludy Színházban játszott, majd szabadúszó lett, és elsősorban szinkronizálással foglalkozott. Az Internetes Szinkron Adatbázis szerint több száz film és a sorozat szereplőjének kölcsönözte magyar hangját.
Szerző