Előfizetés

Magyarul is megköszönte a támogatást Szlovákia új elnöke, és deklarálta, hogy nem kell a populizmus vonatára felszállni

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2019.03.31. 12:57

Fotó: JOE KLAMAR / AFP
Majd mindenkit közös cselekvésre szólított fel.
Zuzana Čaputová választási győzelmét a Szlovákiában élő kisebbségek nyelvén, köztük magyarul is megköszönte, hangsúlyozta, mindenki elnöke szeretne lenni, írja a az Új szó. „Örömmel tölt el a választás eredménye, s tudom, holnap számos interpretációját olvassuk majd el. Ugyanakkor szeretném elmondani, hogy nemcsak a győzelemnek örülök, hanem annak is, ahogyan lezajlott a választás. Sokan kétségbe vontuk, nem hittük el, hogy saját politikai véleményünkkel is harcba lehet szállni, hogy nem kell a populizmus vonatára felszállni, hogy lehet igazat mondani, hogy agresszív szótár és övön aluli ütések nélkül is fel lehet kelteni az emberek figyelmét és érdeklődését” – hangsúlyozta Čaputová azzal, hogy ezt a fordulatot jelezte már a megyei választás, majd megerősítette az önkormányzati, most pedig az államfőválasztás. A leendő államfő hisz abban, hogy ez a trend folytatódik az EP-választás során, mert Szlovákia változást követel.  "Ne örvendezzünk ellenfelünk szomorúságán, nézzünk előre, mert van mire és kire támaszkodnunk. Van, ami mellett kiálljunk, és van mit rendbe hoznunk. Keressük meg azt, ami összeköt bennünket, a Szlovákiáért folytatott harcban emelkedjünk felül személyes érdekeinken. Hívjunk meg új embereket, kövessük azokat az ideáljainkat és értékeinket, melyek összekötöttek bennünket ezen választás során. A valódi erő a kitartásban, a türelemben és a lépések fokozatosságában van, ahogyan a víz is képes elhordani a sziklát, mert az olyan nagy dolgok, mint egy ország építése, lassan születnek. Induljunk el önmagunktól. Még egyszer mindenkinek köszönöm” – mondta Čaputová.  

Eltiltották Trumpot az alaszkai olajmezőktől

Népszava-MTI
Publikálás dátuma
2019.03.31. 08:52
Illusztráció
Fotó: Jean-Pierre Sylvestre / Biosphoto
Szembe ment az elnöki rendelettel, és betiltotta az olajkitermelést egy bíróság az Északi-Jeges-tenger térségében.
Egy alaszkai szövetségi bíró pénteken felfüggesztette Donald Trump elnök rendeletét az olaj-, és gázkitermelés engedélyezésére az Északi-Jeges-tenger térségében és visszaállította az előző elnök, Barack Obama által életbe léptetett tiltást - számolt be a hírről szombaton az amerikai sajtó. Sharon Gleason bíró szerint
Trump túlterjeszkedett a hatáskörén, amikor engedélyezte a part menti kitermelést az Északi-Jeges-tenger nagy térségeiben és az Atlanti-óceán mintegy tucatnyi vízalatti kanyonjában.

Döntése érvelésében a bíró hangsúlyozta: Barack Obama olaj-, és gázkitermelésre vonatkozó, 2015-ben és 2016-ban hozott elnöki rendeleteinek megfogalmazása azt jelzi, hogy
az előző elnök "korlátlan időre terjesztette ki" a tiltást, következésképpen "csakis a kongresszus vonhatja vissza ezeket".

A bíró leszögezte, hogy Barack Obama tiltást kimondó rendeletei érvényben maradnak mindaddig, amíg a kongresszus másként nem dönt.
Donald Trump 2017 áprilisában vonta vissza elnöki rendelettel elődje két rendelkezését. Obama összesen 15 ezer 377 négyzetkilométeres területet nyilvánított védetté, a tengeri emlősök, a mélytengeri korallok, értékes halpopulációk és cetek, és nem utolsó sorban alaszkai őslakosok településeinek megóvása érdekében.
A Trump-kormányzat nemcsak Alaszkánál, hanem az Egyesült Államok más part menti vidékein is szorgalmazza az offshore-kitermelések megindítását. Ám miközben több, part menti tagállam ellenzi a kitermelést, az alaszkai politikai vezetők körében a terv széleskörű támogatást élvezett, a helyi politikusok ettől remélték a gazdaság motorjának újraindítását.

Alázatról beszélt Szlovákia első női elnöke

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2019.03.31. 08:41

Fotó: JOE KLAMAR / AFP
A liberális Zuzana Caputová meggyőző fölénnyel nyert a kormánypárt emberével szemben.
Jelentős előnnyel megnyerte az ötödik szlovákiai elnökválasztást Zuzana Caputová, az ellenzéki liberális pártok jelöltje (a szavazatok 97 százalékát dolgozták fel eddig). Zuzana Caputová a voksok 58,27 százalékát kapta. Ellenfele, Maros Sefcovic, akire a választók 41,72 százaléka szavazott, elsőként gratulált ellenfele győzelméhez - aki Szlovákia történetének első női elnöke lesz. Peter Pellegrini szlovák kormányfő bízik benne, hogy az új államfővel konstruktív együttműködést tud majd folytatni az ország problémáinak megoldásában. Caputová a voksolást követő első nyilatkozatában azt mondta: a győzelmet alázattal fogadja, és úgy véli, az országnak változásra van szüksége. Bejelentette: első államfői útja Prágába vezet majd. (Megjegyzendő: Capotová az elitellenes retorikájával szerzett népszerűséget.)  Szlovákiában az ország történetében most ötödik alkalommal tartottak közvetlen államfőválasztást. A választáson országszerte csaknem 5940 választóhelyiségben mintegy 4,45 millió szavazásra jogosult szlovákiai választópolgár adhatta le voksát a második fordulóba továbbjutott két államfőjelöltre. A voksolás hivatalos végeredményt a tervek szerint vasárnap délben jelenti be a központi választási bizottság.