Előfizetés

A macedón államfő nem írja alá azokat a törvényeket, amelyeken szerepel az Észak-Macedónia név

MTI
Publikálás dátuma
2019.03.12. 12:03

Fotó: MICHAL CIZEK / AFP
Gjorge Ivanov nem először tör borsot a kormány és a parlament orra alá.
Gjorge Ivanov macedón köztársasági elnök nem hajlandó aláírni a közelmúltban elfogadott jogszabályokat, mert az ország neve Észak-Macedóniaként szerepel rajtuk – számolt be róla kedden a Vesti.mk macedón hírportál. Gjorge Ivanov nem először tör borsot a kormány és a parlament orra alá. Korábban nem írta alá az albán nyelvet is hivatalossá tevő törvényt, illetve az ország névváltoztatására vonatkozó alkotmánymódosítást sem, mivel nem ért egyet a bennük foglaltakkal. Mivel véleménye szerint alkotmányellenes volt az a folyamat is, amelynek keretében Macedóniáról Észak-Macedóniára változtatták a délszláv állam nevét, hétfőn visszautasította tizenegy új törvény aláírását. A köztársasági elnöki hivatal közölte: Gjorge Ivanov arra esküdött fel, hogy megvédi a Macedón Köztársaság alkotmányát, az Észak-Macedónia név pedig összeegyeztethetetlen vele. A törvényeket az államfő visszaküldte a parlamentnek, ám ha a törvényhozás újra elfogadja, Ivanovnak kötelessége lesz őket aláírni. Noha korábban sem a nyelvtörvényt, sem az alkotmánymódosítást nem írta alá, mégis életbe léptek, miután a házelnök ellátta őket kézjegyével. Kormánypárti politikusok szerint pusztán időhúzásról van szó, a jogszabályok előbb-utóbb úgyis életbe lépnek, Gjorgje Ivanov megbízatása ugyanis május 12-én lejár, és az új köztársasági elnöknek már az új alkotmányt kell elfogadnia, így ez nem lehet hivatkozási alap. Macedónia és Görögország között tavaly nyáron jött létre megállapodás Macedónia nevének megváltoztatásáról, és ezzel lezárult a 27 évig tartó névvita a két ország között. A névváltoztatásról szóló alkotmánymódosítás február 12-én lépett életbe, így azóta a délszláv országot Észak-Macedóniának hívják.

Fegyverkezik a világ: az eladott amerikai fegyverek több mint fele a Közel-Keleten landolt

László Dávid
Publikálás dátuma
2019.03.12. 12:00

Fotó: EVREN ATALAY / Anadolu Agency
Szárnyal az Egyesült Államok hadipara, messze az amerikaiak adják el a legtöbb fegyvert a világon. A legnagyobb vásárló már Szaúd-Arábia.
A világ öt legnagyobb fegyverkereskedője sorrendben az Egyesült Államok, Oroszország, Franciaország, Németország és Kína, világszerte tőlük vették az értékesített fegyverek háromnegyedét - derült ki a stockholmi székhelyű békekutató intézet (SIPRI) elmúlt öt év adatait vizsgáló felméréséből. Az amerikai hadiipar valósággal szárnyal, az előző ötéves időszakhoz képest 29 százalékkal nőtt, a globális piac 36 százalékát fedi le, és jócskán leelőzi a 17 százalékos csökkenést mutató második oroszokat. A dinamikus fejlődés mögött részben az áll, hogy Washington nem túl válogatós, ha üzletről van szó, a világ 98 különböző országába jutott fegyvereikből. Emberi jogi aggályok ide vagy oda, az eladott amerikai fegyverek több mint fele a Közel-Keleten landolt. Ráadásul mivel Donald Trump amerikai elnök azt követeli a NATO-tagállamoktól, hogy teljesítsék kötelezettségvállalásukat, miszerint a GDP legalább két százalékát költik haderejükre, várhatóan az amerikai hadipar a következő években ebből az irányból is lendületet kap majd. A világ legnagyobb fegyverimportőre az Egyesült Államok egyik fő szövetségese és vásárolója, Szaúd-Arábia, mely az elmúlt öt évben majdnem megduplázta vásárlásait, és számos még meg nem valósult üzlet is tervben van. Rijád költekezése elsősorban annak köszönhető, hogy 2015 óta vív háborút a húszi lázadók ellen a szomszédos Jemenben, és verseng térségbeli riválisával, Iránnal. A folyamatos konfliktusok és évek óta zajló háborúk az egész Közel-Keleten éreztetik hatásukat, a térségben összességében is 87 százalékkal nőttek a fegyvervásárlások. A SIPRI adatai szerint a szélsőségesen ellen harcoló és regionális ambíciókat dédelgető Egyiptom 206 százalékkal, a folyamatos terrorizmus, a libanoni Hezbollah és az iráni fenyegetés árnyékában létező Izrael 354 százalékkal, a több arab állam által bojkottált külön utas Katar 225 százalékkal, az Iszlám Állam ellen küzdő Irak 139 százalékkal többet szánt fegyverekre. Egyedül a fegyverembargó által sújtott és háború dúlta Szíriában fordított a trend, 87 százalékos csökkenéssel. A legtöbb fegyver még mindig Ázsia és Óceánia térségébe megy, ahol olyan nagy népességű és óriási gazdasági potenciállal rendelkező államok húzzák az ágazatot, mint India, Ausztrália, Kína, Vietnám és Dél-Korea. India az elmúlt öt éves periódusban ugyan némi csökkenést mutatott, ám a világ második legnépesebb országában több vásárlást is beterveztek, - tengeralattjárókat, légvédelmi rendszereket, harci repülőket - így a következő években ez valószínűleg változni fog. Kína még mindig a világ hatodik legnagyobb fegyverimportőre, ugyanakkor egyre inkább saját gyártására hagyatkozik, és vásárlóból lassanként eladóvá válik. A SIPRI adatai szerint Peking már 53 országnak ad el saját fegyvereket, a legtöbbet Pakisztánnak. Érdekesség, hogy Ausztrália 34 százalékkal több fegyvert vásárolt, így már a negyedik helyre jött fel világviszonylatban. A kutatásból az is kiderül, hogy miközben a francia (43), német (13) és brit (5,9) - utóbbi ugyancsak főként a Közel-Keletre termel - hadipar is növekszik, az európai vásárlások az orosz fenyegetés ellenére is (egyelőre) 13 százalékkal csökkentek. Dél-Amerikában ugyancsak kevesebbet költöttek fegyverre, csakúgy, mint Afrikában, ahol összességében is elmondható, hogy néhány komolyabban fegyverkező nemzeten kívül (Algéria, Egyiptom, Nigéria) kevesebb jut haderőre.

Ellentmondásos botrány Ottawában

Kárpáti János
Publikálás dátuma
2019.03.12. 10:30
A miniszterelnök bensőséges viszonyban volt az első bennszülött kormánytaggal
Fotó: ADRIAN WYLD / AFP
Külföldi szemmel nézve súlytalannak látszó botrány tartja izgalomban Kanadát, és emiatt az októberi választásokon könnyen megbukhat Justin Trudeau liberális kormánya.
A minap lemondott tisztségéről Jane Philpott, a kabinet egyik népszerű tagja, aki korábban az egészségügy, illetve a kanadai őslakosok ügyeinek a felelőse volt, legutóbb pedig a kincstárügyi testületet elnökölte. Döntését azzal indokolta, hogy számára elfogadhatatlan az a mód, ahogyan a kormányfő egy nagyvállalat korrupciós ügyét kezeli. Az NSC-Lavalin nevű céget - amely ipari projektek kivitelezésével és infrastruktúrával foglalkozik - azzal vádolják, hogy 2001 és 2011 között összesen 35 millió amerikai dollárnak megfelelő  összeget, 47 millió kanadai dollár kenőpénzt fizetett líbiai köztisztviselőknek. A vállalat ezt tagadja. A szerte a világban összesen 50 ezer embert foglalkoztató NSC-Lavalin jelentős munkaadónak számít Québec tartományban, Trudeau szűkebb hazájában is, ahol 9 ezer embernek ad munkát. Ha helytállónak bizonyul a vád, akkor a cég tíz évig nem nyerhet közbeszerzési pályázatot Kanadában, ami állások ezreinek az elvesztésével járhat.  A miniszterelnök ezért felvetette Jody Wilson-Raybouldnak - aki Kanada történetében az első bennszülött nőként töltötte be az igazságügyi miniszteri posztot, és ebbéli minőségében a legfőbb ügyészi funkciót is ellátta -, hogy utasítsa az ügyészséget, vádemelés helyett igyekezzen vádalkut kötni a céggel, mert akkor elkerülhető a közbeszerzési tilalom. Wilson-Raybould ennek ellenállt, mondván, a politika nem  befolyásolhatja az igazságszolgáltatást. Ezután januárban elvették tőle az igazságügyi tárcát, és a veteránügyek intézésével bízták meg, amit először elfogadott, februárban azonban lemondott kormánytagságáról. Utóbb egy parlamenti bizottság előtt állította, hogy Trudeau folyamatosan nyomást gyakorolt rá a Lavalin-ügyben, és aztán emiatt vették el tőle az igazságügyet, amelynek az új irányítója sajtóhírek szerint hajlik a vádalkus megoldásra.  A tiltakozásának jeléül most lemondott Philpott azt írta indokló levelében: a jogállamiság alaptétele, hogy a legfőbb ügyészre nem lehet politikai nyomást gyakorolni, amikor büntető ügyekben jár el. Feltehetően ugyanez a véleménye Trudeau korábbi titkárának és egyik legjobb barátjának, Gerald Buttsnak, aki - tiltakozásul az eset kezelése miatt - időközben szintén távozott tisztségéből. Az ügyet a kanadai média ahhoz hasonló kiemelt figyelemmel követi, ahogyan az amerikai média foglalkozik Donald Trumppal, az elnököt érő különböző vádakkal. Andrew Scheer, a konzervatív ellenzék vezetője Trudeau lemondását követeli, mondván, beavatkozott az igazságszolgáltatás menetébe.  Politikai szakértők azonban ellentmondásosan ítélik meg a kérdést. Eddie Goldenberg - aki korábban Jean Chretien volt miniszterelnöknek adott tanácsokat - például úgy véli: nincs itt semmilyen botrány, csak éppen „politikai korrektségből” senki nem akar szembeszállni egy bennszülött nővel, aki miniszteri tárcát kapott. Robert Bothwell, a torontói egyetem történelemmel és nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó professzora pedig egyenesen úgy nyilatkozott: „Az ördögbe is, Líbiában üzletelsz, és ne fizess kenőpénzt?”. A közvéleményt mégis erősen befolyásolhatja a botrány – részben azért is, mert Justin Trudeau feministának mondja magát, és kabinetjének felét nők alkotják, valamint erős elkötelezettséget hangoztat Kanada őslakosainak az ügye iránt. Eljárásával a miniszterelnök sokak szerint súlyosan rombolta az önmagáról alkotott képet, annak ellenére, hogy semmilyen konkrét jogellenes cselekedet elkövetőjeként nem érhető tetten, hiszen pusztán elvárt volna egyik miniszterétől olyan döntést, amely a jogszerű lehetőségek egyike volt, és azzal ezrek munkahelyének veszélybe kerülését lehetett volna elkerülni.  Az elemzések felhívják a figyelmet arra: ég és föld a különbség Kanada és az Egyesült Államok között abban a tekintetben, hogy a társadalom miként ítéli meg a politikusok különböző súlyú viselt dolgait. Trump nyugodtan kijelentheti, hogy inkább hisz Vlagyimir Putyinnak, mint saját hírszerzésének, ettől még növekszik a népszerűsége, mert jól áll az amerikai gazdaság szénája. Trudeaut viszont sorra hagyják faképnél környezetének fontos tagjai a Lavalin-ügy miatt, és bár a Liberális Párt nagy része továbbra is kiáll mellette, alapos oka van az aggodalomra az októberi választások közeledtével.