Elférne a kormánysajtóban itthon, Amerikában nyolc állásba került egy sorosozó riport

Publikálás dátuma
2019.03.06. 17:54

Fotó: FABRICE COFFRINI / AFP
Az adó megmaradt munkatársai állítják, a belső vizsgálat végére már mellékneveket sem mernek használni.
Egy Soros Györgyöt erkölcstelen antiszemitának beállító, tavaly májusi riport miatt kirúgtak négy embert egy amerikai médiahatóságtól, írja a Miami Herald. Ezzel egy hónapokig tartó belső ellenőrzés zárult le. A kérdéses műsor így végül nyolc ember állásába került: az első négy az azt közlő kubai, de az Egyesült Államok által felügyelt Martí TV és rádiótársaságnál dolgozott.
Sorost, a "magyar-zsidó baloldali milliárdost" egyébként összeesküvés-elméleteket felhasználva mutatta be a riport, ami három részben került adásba a Martín. Úgy fogalmaztak, "nem gyakorló zsidó, rugalmas moralitással". A műsorért elsősorban felelős Isabel Cuervomások interjúit eközben úgy használta, intha azok sajátjai lennének. Először őt rúgták ki, aztán a szerkesztőjét, egy producert és egy másik újságírót. Nyáron aztán újabb tucatnyi ember került utcára a Martítól, esetükben pénzügyi megszorításokra hivatkozott a vezetőség. A kubai emigránsokat alkalmazó adót át is szervezték, a megmaradt munkatársak egyike pedig azt nyilatkozta, a kirúgástól való félelmükben már nem mernek mellékneveket használni.
A nyilvánvalóan antiszemita, "mélyen sértő és teljesen összefüggéstelen" riportnak sohasem szabadott volna adásba kerülnie, nyilatkozta múlthéten az eset kapcsán John Lansing, a Martít felügyelő hivatal, az amerikai globális médiaügynökségként fordítható USAGM igazgatója. Egy alkalmazottjuktól és három alvállalkozójuktól váltak meg.
Szerző
Frissítve: 2019.03.06. 18:05

Netanjahu még vezet, a jobboldal már nem

Publikálás dátuma
2019.03.06. 17:00

Fotó: POOL / AFP
Az izraeli szavazók 40 százaléka még mindig Benjamin Netanjahut választaná miniszterelnökének, míg legnagyobb kihívója, Beny Ganz tábornok támogatottsága csak 34 százalékos.
Mindkét politikus javított az előző felméréshez képest, Netanjahu 4, Ganz 3 százalékot. Ez egyben azt is jelenti, a miniszterelnök esélyeit egyelőre nem rontotta, hogy Avichai Mandelblit főügyész február 27-én bejelentette, még az április 9-i parlamenti választás előtt vádat emel Netanjahu ellen két korrupciós ügyben. A megkérdezettek 55 százaléka szerint újra Netanjahu alakíthat kormányt Izraelben, csak 23 százalék gondolja úgy, hogy erre inkább Ganznak van esélye. A pártok támogatottsága viszont mást ígér. A balközép Kék-Fehér, Ganz és Jair Lapid vezette koalíció átvette a vezetést a Likud és Netanhaju nevével fémjelzett jobboldali blokktól. A két erő közötti különbség jelenleg 3 mandátum (49-46). A potenciális Netanjahu-szövetséges ultra-ortodoxok 13, az arab pártok pedig, amelyek a baloldali kormány támogatói lehetnek, 12 mandátumra számíthatnak. 
Szerző

Az ukrán tengerészek elfogásáért felelős oroszok is felkerültek az EU feketelistájára

Publikálás dátuma
2019.03.06. 15:28

Fotó: Alexey Malgavko / AFP
Jövőhéten várható döntés az Ukrajna területi épségének megsértése miatti vagyonbefagyasztások és beutazási korlátozások meghosszabbításáról - a szankciók már 163 természetes és 44 jogi személyt sújtanak.
Nyolc újabb orosz személy ellen rendel el szankciókat hamarosan az Európai Unió az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktussal összefüggésben - közölték brüsszeli diplomáciai források szerdán. A névtelenséget kérő tisztségviselők tájékoztatása szerint
az EU-tagállamok uniós nagykövetei büntetőintézkedések foganatosításában állapodtak meg azok ellen, akiket felelősség terhel 24 ukrán haditengerész megtámadása, elfogása, és Oroszországba hurcolása miatt, a novemberi Azovi-tengeri incidens során.

A korlátozások elfogadásáról következő héten születik majd végleges döntés, ahogy akkorra várható az Ukrajna területi épségének megsértése miatt ezzel együtt már 163 természetes és 44 jogi személy ellen elrendelt, beutazási korlátozást és vagyonbefagyasztást tartalmazó uniós szankciók hat hónappal való meghosszabbítása is.
Az orosz hatóságok novemberben az ukrán haditengerészet három hajójára tüzet nyitottak, majd elfogták azok legénységét, mondván, megsértették a Fekete-tengeren az államhatárt. Állítólag nem reagáltak a parti őrség felszólítására és az orosz fél szerint nem szándékoztak betartani a Krím félsziget annektálása óta moszkvai ellenőrzés alatt álló Kercsi-szoroson való áthaladás orosz szabályait. Az incidens helyszínén 24 ukrán állampolgárt vettek őrizetbe. Az orosz fél lövései miatt három ukrán tengerész megsérült.
Az Európai Unió 2014-ben rendelt el szankciókat Ukrajna szuverenitásának, függetlenségének és területi épségének aláásása miatt.