"Orbán Viktor inkább kifelé vizeljen"

Publikálás dátuma
2019.03.04. 08:25

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Nincs helye az európai konzervatív pártok között a Fidesznek, olvasható a Die Zeit című német hetilap online kiadásában megjelent véleménycikkben.
A szerző úgy véli, a német uniópártok azért nem váltak meg eddig Orbán Viktortól, mert azt vallják, amit egyszer Lyndon B. Johnson korábbi amerikai elnök mondott valakire, akit annak ellenére nem engedett kizárni a pártjából, hogy nyíltan szembefordult vele: 
még mindig jobb, ha az ilyen ember a sátorból kifelé vizel, mint kintről befelé.

A CDU és CSU ugyanannak az Európai Néppártnak a tagja, mint a Fidesz, képviselőik egy frakciót alkotnak a magyar kormánypárttal. Ezért bármit megtehetett Orbán a múltban, a CDU és a CSU sosem fordult szembe vele. Inkább bent tartják a "sátorban", így kisebb bajt tud okozni. A szerző szerint most azonban válaszút elé érkezett a CDU és a CSU, Orbán Viktor antiszemita kijelentéseivel olyan határt lépett át, ami mellett nem lehet úgy elmenni, mint a korábbi tettei mellett. (A cikk végén van olyan hozzászóló, aki azt írta, addig nem szavaz a CDU/CSU-ra, amíg az uniópártok egy frakcióban vannak a Fidesszel.) A cikkíró úgy véli, a magyar miniszterelnök taktikázik, arra hivatkozik, hogy komoly összegekkel támogatja a kormány a zsidó szervezeteket, állami forrásból jut a zsinagógáknak is, melyeket Berlinnel ellentétben nem kell a nap 24 órájában rendőröknek védeni. Nyilatkozataiban azonban rendszeresen támadja a zsidókat, igaz, sosem nyíltan, hanem mindig a sorok között elrejtve, mégis elég egyértelműen. Orbán azt mondja a honfitársainak, hogy az EU menekültekkel akarja elárasztani az országot, mindezt a háttérből Soros György finanszírozza. A szerző Sorosról azt írja, hogy egy milliárdos magyar zsidó, aki külföldről támogat olyan szervezeteket, melyek demokratikus célokért, a szabadságért küzdenek, és köztük vannak olyanok is, melyek menekülteknek segítenek. Arra is emlékeztet a cikk, hogy Orbán Viktor ifjú ellenzéki politikusként szintén Soros anyagi támogatásával végezte el tanulmányait. Jelenleg Soros a magyar kormány egyik főellensége, óriásplakátokon indokolatlanul nagy orral ábrázolják, az elmúlt hetekben már együtt Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnökkel.
Orbán a legutóbbi beszédében megint elmondta, amikor megszólította a nemzetet, hogy Soros szervez támadást a magyarság ellen. Az európai baloldal a spekuláns vezetésével a világ polgárai fölött akar uralkodni, ezért robbantotta ki a migrációs válságot, amellyel sírásója lett a keresztényi életformának. Magyarországnak védekezni kell ez ellen, és nyílt harcot hirdetni, amióta Soros a bevándorlást támogató seregek élére állította Frank Timmermanst, Juncker helyettesét. A magyar miniszterelnök nem ejti ki a száján a „zsidó” szót, de használ olyan kifejezéseket – például pénzügyi spekuláns -, amit a zsidókra mondanak az antiszemiták. Orbán Viktor nem antiszemita, hanem egy cinikus hatalmi politikus, aki nem válogat az eszközökben. De nem minden eszköznek ugyanakkora a súlya: a Brüsszel ellen hideg fejjel megtervezett támadásai – miközben Magyarországnak óriási szüksége van az uniós forrásokra – a mindennapi bigottságához tartoznak. A Soros elleni megnyilvánulások azonban messze túlmutatnak ezen. A magyar kormányfő államilag finanszírozott antiszemita kampányt folytat, egy olyan időszakban, amikor egyre több európai országban jelenik meg nyíltan az antiszemitizmus.
A CDU és a CSU mégis a Néppártban akarja tartani Orbánt, annak ellenére is, hogy vezetőik, Annegret Kramp-Karrenbauer és Markus Söder már elhatárolódtak tőle, azzal az indokkal, hogy „Magyarország rossz irányba tart”. Ez a figyelmeztetésük azonban semmilyen következménnyel nem járt, az antiszemitizmust egyik pártvezető sem említette. Az Európai Unió azért nem akarja Orbánt kizárni, mert ezzel megszakadna a közvetlen kapcsolat Közép- és Kelet Európával. Ezzel a hozzáállással a CDU és a CSU erősíti Magyarországot és tovább növeli azt a szakadékot, amit át szeretne hidalni. Orbán egy tízmillió lakosú országot képvisel, de nem képviseli sem Közép-, sem Kelet Európát. Még az összes magyart sem. Viszont minden nyilatkozatával megerősíti azoknak a nyugat-európaiaknak a véleményét, akik azt gondolják, Európa keleti része „más”: autoriter, idegengyűlölő és antiszemita. 

Több mint egy tucat embert ölt meg a tornádó Alabamában

Publikálás dátuma
2019.03.04. 06:49

Fotó: MARK GARLICK / SCIENCE PHOTO LIBRA / MGA / / AFP
Legkevesebb 14 ember meghalt, mert tornádók csaptak le Alabama állam délkeleti részére az Egyesült Államokban vasárnap délután.
Jay Jones, Lee megye seriffje azt is tudatta, hogy a halálos áldozatok között gyerekek is vannak, és a forgószél több száz épületet döntött romba. „Hatalmas kihívást jelent a romok puszta mennyisége. Nem emlékszem pályafutásom során hasonló pusztításra” – mondta a seriff a CNN amerikai hírtelevíziónak. A megyei halottkém aggodalmának adott hangot, hogy a halottak száma tovább emelkedhet. „A mentőegységek mintegy 150 munkatársa van a helyszínen. Fantasztikus munkát végeznek” – közölte pár órával korábban az AP amerikai hírügynökséggel Rita Smith, a Lee megyei katasztrófavédelem szóvivője a hirado.hu beszámolója szerint.
A helyi meteorológiai intézet adatai szerint helyi idő szerint 14 óra tájban söpört végig heves tornádó az érintett területen. Az Egyesült Államok déli részét súlyos viharok sújtják, és Alabama és Georgia állam egy-egy részére is riasztást adtak ki tornádóveszély miatt. A viharok miatt mintegy 10 ezer háztartásban nincs áram.
Szerző

Többé nem látogathatják strandpapucsos turisták a Cinque Terrét

Publikálás dátuma
2019.03.03. 20:17

Fotó: BOISVIEUX CHRISTOPHE / HEMIS.FR / HEMIS.FR / HEMIS / AFP
50-2500 eurós büntetésre számíthat az, aki nem megfelelő cipőben lép az öt települést magába foglaló területre.
Büntetik a jövőben azokat a turistákat, akik az olaszországi sziklás liguriai partvidék Cinque Terre Nemzeti Parkjának veszélyes ösvényein strandpapucsban járkálnak – írták helyi lapok a Nemzeti Park bejelentését idézve. Aki nem a megfelelő cipőben lép az öt települést magába foglaló Cinque Terre területére, 50-2500 eurós (16 000-790 000 forint) büntetéssel számolhat. Az intézkedésre azért volt szükség, hogy elkerüljék az útviszonyoknak nem megfelelő lábbelik miatti baleseteket. Gyakori, hogy a megsérült turistákat költséges mentőakcióval, helikopterrel kell a nemzeti park területéről kimenteni – közölte a hétvégén Patrizio Scarpellini, a természetvédelmi terület igazgatója. Egyre nő a turistaforgalom a tengerparti sziklákra épült öt festői olasz városkában, melyeket gyalogösvény köt össze, főként a nyaranta a közeli La Speziában kikötő tengerjáró hajók utasai árasztják el a vidéket. Az új szabályt fokozatosan vezetik be: először plakátokon és az interneten is felhívják a a turisták figyelmét a tilalomra, a büntetések csak később indulhatnak.
Szerző
Frissítve: 2019.03.03. 20:28