Előfizetés

A magántulajdont is visszatartják: tíz körömmel kapaszkodik az állam a műtárgyakba

Tölgyesi Gábor
Publikálás dátuma
2019.02.27. 07:22
Az Esterházy-kincsek részét képező vezekényi tál
Hiába bizonyítható, hogy közgyűjteményben őrzött műtárgy magántulajdonosé, az új restitúciós szabály szerint a kancelláriaminiszter így is Magyarországon tarthatja az értékes javakat.
Hatályon kívül helyezték a közgyűjteményekben őrzött, vitatott tulajdonú kulturális javak visszaadásának rendjéről szóló 2013-as kormányrendeletet – derült ki a hétfői Magyar Közlönyből. Az egykori kancelláriaminiszter, Lázár János nevével fémjelzett restitúciós szabályozás azt írta elő: ha a közgyűjteményekben őrzött műtárgyak állami tulajdonjoga nem igazolható minden kétséget kizáróan, azt ki kell adni annak a személynek, aki az adott tárgyra vonatkozó tulajdonjogát megfelelően valószínűsíti. Azaz: az állam először lemond a vitatott eredetű műtárgy tulajdonjogáról, majd az igénylő bizonyítja, hogy valóban ő annak a jogos tulajdonosa. Az életbe lépő átmeneti rendelkezések szerint megfordult a sorrend: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. először megvizsgálja, hogy az igénylő tulajdonjoga kétséget kizáróan bizonyítható-e. Amennyiben igen, a műtárgyak visszaadása akkor sem jelent egyet a tulajdonjogi igény eldöntésével. A Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy is dönthet, a visszaadott műtárgyat védelem alá helyezteti, azaz a műtárgy nem hagyhatja el Magyarországot. Elutasítás esetén az igénylő továbbra is bíróság előtt keresheti az igazát, ahogy azt teszi például az Esterházy Magánalapítvány is öt éve a közigazgatási bíróságon a fraknói kincsek esetében.

Porter, Goldblum, Costello – furcsa trió

Retkes Attila írása a Népszavának
Publikálás dátuma
2019.02.26. 10:30

Fotó: AFP
Elvis Costello, Jeff Goldblum, Gregory Porter. Az angolszász szórakoztatóipar három ismert személyisége között eddig nehéz lett volna bármilyen összefüggést felfedezni. Most viszont egyszerre adtak ki vokális szólólemezt ugyanannál a kiadónál: a Universal Music csoportnál. Mindhármat meghallgatva óriási színvonalbeli különbséget tapasztaltunk.
A három közül a legbiztonságosabb, csalódásmentes produkció a 47 esztendős Gregory Porter nevéhez fűződik, aki a teljes ismeretlenségből néhány év alatt a világ egyik legjobb férfi jazzénekesévé nőtte ki magát. Új lemeze (One Night Only címmel) a tavaly áprilisban, a londoni Royal Albert Hallban rögzített koncertjének szerkesztett változata. Zongora-bőgő-dob-szaxofon összeállítású saját kvartettje ezúttal háttérbe szorul, mert Porter mellett az album főszereplője a London Studio Orchestra néven szereplő szimfonikus zenekar, amelyet napjaink egyik legprofibb zeneszerző-hangszerelője, Vince Mendoza dirigál. A kompozíciók között kevés a saját szám és rengeteg az amerikai örökzöld, ami érthető, hiszen Porter az egész estét példaképe, Nat King Cole emlékének ajánlotta. Az interpretáció szélesen hömpölygő, romantikus és érzelemgazdag, de túlzásoktól mentes; stilárisan és műfajilag is korrekt. Sokkal ellentmondásosabb Jeff Goldblum új lemeze (Capitol Studio Sessions). A 66 éves, Oscar-díjra jelölt színészt leginkább A légyből, a Jurassic Parkból és A Függetlenség napjából ismerik – azt pedig szinte senki sem tudta róla, hogy ügyesen zongorázik. Hosszú ideje játszik együtt a The Mildred Snitzer Orchestrával, s első lemezüket a legendás Capitol Stúdióban vettek fel. Éppen abban a helyiségben, ahol egykor Frank Sinatra, Nat King Cole és a The Beach Boys felvételei is készültek. Az ismert producer, Larry Klein ötletére a stúdiót alkalmi jazzklubbá alakították, ahová meghívták Goldblum és a zenekar családtagjait, barátait. A lemez címe ezért megtévesztő, mert koncertalbumot kapunk, amelyen Goldblum beszél a közönséghez, viccelődik, néha énekelget és olykor zongorázik. Sztárvendégek (Imelda May, Till Brönner, Sarah Silverman) tűnnek fel a jól ismert jazz-kompozíciókban, és az előadással nincs is nagyobb baj, de a színvonala éppen csak átlagos. Kérdés, hogy akkor egyáltalán miért készült el ez a lemez? Goldblum volt túlságosan exhibicionista vagy a kiadó akart a színész hírnevével sok pénzt keresni? Valószínűleg mindkettő. Keserű csalódást okoz Elvis Costello és a The Imposters visszatérő albuma, a Look Now, amely fáradt, enervált, ötlettelen popzene. A 64 éves brit énekes-dalszerzőnek (Diana Krall jazzénekesnő férjének) ez már a 30. stúdióalbuma, de az elmúlt öt évben nem volt túlságosan aktív. 2013-as szólólemeze (Wise Up Ghost) óta csak egy Bob Dylan előtt tisztelgő válogatást adott ki, illetve egy-egy dalt töltött fel az internetes megosztó csatornákra. Új lemezére – eredeti ötletek híján – tücsköt-bogarat összehordott. Találkozhatunk itt több mint két évtizede komponált filmzenével (Unwanted Number), a legendás amerikai énekesnő, Carole King dalával (Burnt Sugar is So Bitter); három kompozíciónak (He’s Given Me Things, Photographs Can Lie, Don’t Look Now) pedig a 90 esztendős popguru, Burt Bacharach a társszerzője, aki még zongorázik is a lemezen. Costello saját számai laposak, érdektelenek – sajnos csak árnyéka korábbi önmagának. Rákbetegségéből felépült, de komoly szerzői és előadói teljesítmény már aligha várható tőle. Infó Gregory Porter: One Night Only (Blue Note/Universal) Jeff Goldblum: The Capitol Studio Sessions (Decca/Universal) Elvis Costello & The Imposters: Look Now (Concord/Universal) 

Visszakozott az olasz belügyminiszter

Rónay Tamás
Publikálás dátuma
2019.02.26. 10:30
Mahmoud győzelmével és a dal arab refrénjével Salvini is elégedetlen volt
Sikert sikerre halmoz a szárd-egyiptomi felmenőkkel rendelkező, magát teljesen olasznak valló énekes, Alessandro Mahmoud, aki két hete megnyerte a sanremói dalfesztivált Soldi című dalával. Albuma időközben aranylemez lett, tíz nap alatt több mint 25 ezret adtak el cd-jéből. Az 1992-ben, Milánóban született fiatalember szinte naponta ad interjúkat, pedig akkora botrány kísérte a 69. sanremói versengést, hogy még az sem volt biztos, ő képviseli-e Itáliát az Eurovíziós Dalfesztiválon. Később bejelentette, esze ágában sincs visszalépni a Tel-Avivban májusban megrendezendő eseménytől. A botrány háttere: a második világháború óta sosem befolyásolta a politika annyira a dalfesztivált, mint most, s a botrány híven jellemzi a mai olaszországi viszonyokat. Már az esemény is rendkívül feszült légkörben zajlott, mert a világhírű olasz énekes, a műsort vezető Claudio Baglioni néhány héttel az esemény előtt kijelentette: azzal nem oldja meg a menekültkérdést az olasz kormány, ha nem fogadja be az ország partjainál egy hajóban veszteglő néhány tucatnyi bevándorlót. Igencsak megsértődött ezen Matteo Salvini olasz belügyminiszter, az olasz jobboldali radikális Liga elnöke, aki szerint Baglioni olyan dolgokba üti az orrát, amihez semmi köze. Később elásták a csatabárdot, de a kérdést a dalfesztiválon is érintették. Ezután bombaként robbant, hogy a bevándorlásellenes hangulatban éppen olyan énekes nyerte meg a fődíjat, akinek édesapja egyiptomi származású. A Salvini-hívek igazi szentségtörésnek tartották, hogy dalának refrénje arab nyelvű. Mahmoud elmondta, semmi titkos üzenetet nem fogalmazott meg, édesapja kiskorában e szavakkal hívta magához. Salvini az interneten nem is rejtette véka alá elégedetlenségét a döntéssel kapcsolatban, szerinte a második helyen végzett Niccoló Moriconinak, azaz Ultimónak kellett volna győznie. Példa nélküli az olasz demokráciában, hogy egy vezető politikus megkérdőjelezze a nézők, illetve a zsűri döntését. Mahmoud azóta egy interjúban elmondta, Salvini SMS-ben később gratulált neki, bár „sosem fogok megfelelni a zenei ízlésének” - tette hozzá.