Agyonlőtték a férfit, aki megpróbált eltéríteni egy Dubajba tartó utasszállító gépet

Publikálás dátuma
2019.02.24. 18:10
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
A bangladesi légitársaság egyik gépének személyzete észrevette, hogy a férfi gyanúsan viselkedik, magatartása arra utalt, hogy el akarja téríteni a gépet, ezért a kényszerleszállás mellett döntöttek.
Belehalt sérüléseibe az a 25 éves férfi, aki megpróbálta eltéríteni a Biman Bangladesh Airlines Dudajba tartó repülőgépét - írja a hvg.hu a bangladesi hadsereg tisztviselőinek közlésére hivatkozva. A gép 142 utassal a fedélzetén vasárnap hajtott cégre kényszerleszállást az Indiával szomszédos ázsiai országban.

A hírek szerint egy férfi kísérelt meg betörni a pilótafülkébe még a levegőben. A landolás után a rendőrség megpróbált tárgyalni a férfival, de mivel nem jutottak eredményre, a gépet a hadsereg különleges egységei megrohamozták, a férfit pedig meglőtték. A sérültet letartóztatták, ám később belehalt sérüléseibe. A hadsereg szerint a támadó bangladesi volt, egy pisztolyt találtak nála, semmi mást.

A rendőrség közölte, az utasok biztonságban elhagyták a gépet.
Szerző

Brexit: március 12-éig sorsdöntő szavazás jön

Publikálás dátuma
2019.02.24. 15:59

Fotó: TOLGA AKMEN / AFP
A kormánytagok fenyegetései közepette meghátrált a szerdára kitűzött fontos parlamenti erőpróbától Theresa May. Az unióból való brit kilépésről az érdemi szavazás újabb határideje: március 12.
A brit kormányfő vasárnap az Európai Unió és az Arab Liga Sarm-es-Sejk-ben rendezett csúcsértekezletére, Egyiptomba utazott, ahol kétoldalú beszélgetéseket is folytatott az unió vezetőivel. A közvélemény várakozását már előre lehűtve a Downing Street jelezte, nem vár áttörést a már csak alig több mint egy hónap múlva, március 29-én esedékes kiváláshoz vezető tárgyalásokban. A folytatódó brüsszeli egyeztetésekre, valamint a héten várható különböző módosítási javaslatokra hivatkozva May Egyiptomban bejelentette, a brüsszeli megegyezésről szóló, szerdára időzített szavazás elmarad. Meggyőződése viszont, hogy a határidő meghosszabbítása nem oldja meg a problémát. A kormányfő feltett szándéka, hogy március 12-ig elfogadható megállapodást terjesszen be az alsóház elé. A legalább fizikai állóképességéből mit sem vesztett Theresa May szombat este még a konzervatív párti aktivisták oxfordi összejövetelén tartott beszédet. Figyelmeztetett, milyen veszélyes lehet éppen a távozás előkészítésének végső szakaszában “célt téveszteni”, és cserben hagyni az unióból való kiválásra voksolt szavazópolgárokat. A szemmel láthatóan egyre inkább magára maradó tory vezetőre nehezedő nyomás növekedett a múlt héten, amikor három hangadó képviselője csatlakozott a Függetlenek - nyolc munkáspárti rebellis által létrehozott - frakciójához. A parlamenti aritmetikát tovább bonyolítva mindkét nagy párt frakciója, de különösen a Labour már a közeli jövőben további átülésekre számít.  Az unióból való távozás feltételeit tartalmazó egyezményről a múlt heti szünet után kedden folytatódik a parlamenti vita. A szűkkörű kabinet három tagja, David Gauke igazságügyi, Amber Rudd munka- és nyugdíjügyi, valamint Greg Clark, az üzleti életért felelős miniszter előzetesen a Daily Mail napilap hasábjain jelezte: kész akár hivatali megbízásáról is lemondani, hogy támogathassa a parlamentet annak az indítványnak az elfogadásában, amely a kilépés késleltetését részesítené előnyben a megállapodás nélküli kilépéssel szemben. A megállapodás nélküli kilépés opciója a kormány tárgyalási stratégiájának fontos része, majdhogynem az EU-val szembeni egyetlen fegyvere. Eközben a Jacob Rees-Mogg vezette csökönyös euroszkeptikusok az ír határral kapcsolatos rendelkezések teljes eltávolítását követelik a megállapodásból, vagy legalábbis annak a lehetőségét kérik, hogy a londoni parlament befolyásolhassa, mikor érkezik el az ideje annak, hogy az ír sziget sajátos helyzete immár ne kösse Nagy-Britanniát az EU vámterületéhez. Az unió azonban egyelőre nem enged a kérdésben.
Frissítve: 2019.02.24. 17:00

Timmermans üzent a magyar kormánynak: "Nem lett volna jobb helye a hazug plakátokra költött rengeteg pénznek?"

Publikálás dátuma
2019.02.24. 15:52
Frans Timmermans
Fotó: Tóth Gergő / Népszava
Az európai szocialisták csúcsjelöltje pártja madridi kongresszusán tartott beszédében sem feledkezett meg az Orbán-kormány bírálatáról.
"Minden egyes hazug plakát után, amit Orbán Viktor legyárt, mi azt kérdezzük: nem lehetett volna az adófizetők eurómillióit esetleg valami hasznosabb dologra költeni?" Többek között ezt a kérdést tette fel hétvégén Frans Timmermans az Európai Szocialisták Pártja (EPS) madridi kongresszusán tartott beszédében. Az eseményen a résztvevők megerősítették a holland politikus jelölését az Európai Bizottság elnöki posztjára.

A beszédből most egy másfél perces, Magyarországgal foglalkozó részlet került fel az MSZP Facebook-oldalára. (a beszéd magyar felirattal is megtekinthető a párt közösségi oldalán)
Timmermans az Orbán-kormány bírálataként kitért többek közt arra, hogy Magyarországon:
  • csaknem 400 körzetben nincs háziorvos
  • 4000 hiányzó tanár van, ami miatt órák maradnak el
  • kevés a bölcsődei férőhely és a nők nem kapnak a férfiakéval egyenlő fizetést
  • a fiatalok pedig elhagyják az országot, így ma 6 magyar gyermekből 1 külföldön születik
Szerző
Frissítve: 2019.02.24. 16:04