Előfizetés

A sportlövő Péni István megszerezte a harmadik magyar olimpiai kvótát Tokióra

Népszava-MTI információ
Publikálás dátuma
2019.02.24. 10:16
MTI Fotó: Szalmás Péter
Az UTE 22 éves klasszisa a magyar sportlövők közül elsőként szerzett helyet a 2020-as ötkarikás játékokra, összességében pedig a vitorlázó Berecz Zsombor és Érdi Mária után a harmadik kvótaszerzőnk.
Péni István kvótát szerzett a 2020-as tokiói olimpiára vasárnap az Újdelhiben zajló sportlövő-világkupán, melyen megnyerte a férfiak kisöbű szabadpuska 3x40 lövéses összetett számát - írja az MTI. Az év első vk-viadalán a mezőny nagy része elsődlegesen az ötkarikás helyek megszerzését tűzte ki célul, s az eddig kvóta nélkül álló magyar csapat is ezért utazott el a viadalra. A férfi puskásoknál összetettben előzetesen mindhárom magyarnak volt esélye a döntőbe jutni és a két kvóta egyikét elnyerni, ennek megfelelően a szombati selejtezőből Péni, illetve a világbajnok Sidi Péter és a tavalyi ifjúsági olimpián aranyérmes Pekler Zalán is biztosan jutott a vasárnapi versenybe.

Ott aztán Péni, az UTE klasszisa a 120 lövéses alapversenyt 1178 körrel zárta, amivel a hetedik helyen került be a nyolcas fináléba, Sidi és Pekler viszont kevéssel lemaradt a döntőről: előbbi 1175 körrel a 11., utóbbi pedig 1174-gyel a 14. lett.

Az érmekért és a kvótákért mind a nyolc finalista a nulláról indult, s előbb térdelő, majd fekvő testhelyzetből kellett 15-15 lövést leadniuk, aztán 10 álló sorozat után esett ki a két legrosszabb, később pedig minden kör után újabb egy-egy sportlövő. Az első szakaszt követően az eredményjelző kevés bizakodásra adott okot magyar szempontból, mivel Péni az utolsó helyet foglalta el, fekvőben azonban egészen kiemelkedően célzott, s az álló részt már az első helyen kezdte.

A végjátékban Péni kvótája nem volt veszélyben, vetélytársai közül ugyanis csak az Szergej Kaminszkijjal volt nagy versenyben, aki ráadásul már a tavalyi világbajnokságon kvótát szerzett. Így pedig már két lövéssel a vége előtt megvolt a magyar tokiói hely, majd az utolsó sorozat után - 459,1 körös eredménnyel - Péni vk-aranyérme is, mindössze egy tizedes különbséggel.

A második versenynapon később Major Veronika a női sportpisztoly fináléjában lesz érdekelt. Férfi légpisztolyban Tátrai Miklósnak viszont nem jött össze a döntő, 578 körös eredménnyel a 17. helyen végzett.

Újdelhiben minden egyéni számban két-két tokiói indulási jogot osztanak ki, de a sportolók hivatalosan nem maguknak, hanem a nemzeteiknek szerzik a helyeket. Péni a magyar sportlövők első kvalifikációját szerezte meg a jövő évi olimpiára, összességében pedig a harmadik magyar kvótát gyűjtötte be a vitorlázó Berecz Zsombor és Érdi Mária után. 

Sima lett a vége Veszprémben

Bernau Péter
Publikálás dátuma
2019.02.24. 00:00

Fotó: Bodnár Boglárka / MTI
Vasárnapi győzelmével versenyben maradt a Veszprém férfi kézilabda csapata a csoportjában a második helyért a Bajnokok Ligájában.
Szörnyen kezdett a Telekom Veszprém férfi csapata a fehérorosz Breszt elleni hazai BL-mérkőzésen, a vendégek 5-1-re és 6-2-re is vezettek, az első félidőt 10-9-es előnnyel zárták. A második játékrészre jelentősen javult a magyarok teljesítménye, akik a 34. percben vezettek először (11-10), a későbbiekben a Breszt már csak egyenlíteni tudott, de az utolsó negyed órában már erre sem volt esélye az egyre jobban belelendülő házigazdák ellen. A vége 28-20 lett a veszprémiek javára, akik ezzel versenyben maradtak csoportjukban a második hely megszerzéséért. Ha harmadikként zárnának, akkor a másik ágról a MOL-Pick Szegeddel kerülnek össze a nyolcaddöntőben. A Tisza-partiak már bebiztosították a második pozíciót, számukra tét nélküli találkozón 29-26-ra kikaptak a Nantes otthonában. 

Gólzáporos győzelmet aratott az Újpest és a Ferencváros

Népszava-MTI
Publikálás dátuma
2019.02.23. 19:19

Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
Az Újpest hazai pályán 5-0-ra legyőzte a Diósgyőr együttesét a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 22. fordulójában. Az éllovas Ferencváros saját közönsége előtt 4-0-ra verte a Puskás Akadémiát.
Az OTP Bank Liga 22. fordulójának eddigi eredményei: MOL Vidi FC - Szombathelyi Haladás 1-0 Újpest-DVTK 5-0 Mezőkövesd-Kisvárda 2-2 Paks-Debrecen 2-1 Ferencváros-Puskás Akadémia 4-0 A Budapest Honvéd-MTK találkozó 19:30-kor kezdődik Gyirmóton. Hogy miért a Győr melletti településen, arról ebben a cikkünkben írtunk.