Lőszer is készül majd Kiskunfélegyházán, a cél a magyar fegyveripar önállósítása

Publikálás dátuma
2019.02.23. 08:55
A kép illusztráció
Fotó: THOMAS FREY / dpa Picture-Alliance / AFP
Igaz, hogy még csak összeszerelőüzemként működik a kiskunfélegyházi üzem, de a távlati célok ambiciózusak.
Lőszert és lőport is gyártani fognak Magyarországon a Kiskunfélegyházán készülő cseh fegyverekhez, írja a Magyar Nemzet. Hozzáteszik, ezzel önállósíthatja magát a magyar fegyveripar, amely egyelőre cseh licenc alapján szerel össze fegyvereket a Magyar Honvédségnek, a büntetés-végrehajtásnak és a rendőrségnek.
A termelés az üzemben még idén, az év második felében elkezdődhet. Az üzemben nyárra készítik fel az infrastruktúrát a termelés beindításához, addigra megkötik a szerződéseket a gyártósorokon dolgozó szakemberekkel is.
A szerződés alapján tíz év alatt százmillió eurós összértékben kétszázezer lőfegyvert gyárthatnak majd Kiskunfélegyházán. A készülő fegyverekből a cseh haderő is kapni fog. Marokfegyereket, P–07 és P–09 típusú pisztolyokat, Bren 2 típusú gépkarabélyokat és Scorpion Evo 3 típusú géppisztolyokat gyártanak majd, amint sikerül túllépni a pusztán összeszerelői szerepen.

Világszinten bizonyított fegyverrendszert vásárolt a honvédség

A miniszterelnöki beszédek visszatérő eleme, hogy a jelenleg zajló hadászati reform eredményeképpen Magyarország önállóan, pláne NATO segítség nélkül is ellent tud állni egy külső támadásnak. Javítanak a magyar véderő állapotán az elmúlt hónapok katonai beszerzései, ám ettől az még nem éri el a kormánypolitikusok által emlegetett „régiós nagyhatalmi” szintet: hiába költött a kormány százmilliárdokat katonai fejlesztésre, csak álom marad az önvédelem.
Emellett megjegyzendő, a leginkább átgondoltnak tűnő, távlati koncepciót felmutató fejlesztés éppen a - 2004-ben a FÉG megszűnésével leállt - magyar fegyvergyártás újraélesztése Kiskunfélegyházán. A kész cseh licencekkel viszont világszinten ismert és bizonyított fegyverrendszert vásárol a honvédség.

Szerző

Ellenzéki médiatúlsúlyt álmodik a Fidesz

Publikálás dátuma
2019.02.23. 08:30
Van olyan kormányközeli érvelés, amely szerint a közmédia semlegesnek tekinthető
Fotó: MARKOSZOV SZERGEJ
A kormánykritikus magyar sajtó túlsúlyáról besszélt egy fideszes EP-képviselő a napokban Brüsszelben, szavai alátámasztásához jókorát kellett lódítania.
A fideszes Bocskor Andreának jutott a feladat, hogy az Európai Parlament kulturális és oktatási bizottságában megpróbálja védeni az Orbán-kormány hegemóniára törekvő médiapolitikáját, ám a küldetést nem sikerült teljesítenie. Tévesen megjelölt forrásból idézett hamis adatokkal igyekezett alátámasztani azt, hogy 69 százalékban kormánykritikus a magyar média. A testület azért tűzte napirendre a magyar médiahelyzetet, mert azt próbálták elemezni, milyen hatása lesz a sajtó sokszínűségére a kormány médiaholdudvarát összefogó Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) megalakulásának.  Az ülésen Bocskor Andrea is azzal igyekezett védeni a nyilvánvalóan törvénysértő, a hatósági vétótól a „nemzetstartégiai érdekűvé” minősítéssel megmentett fideszes médiamamutot, hogy „itt egy konzervatív-keresztény értékeket közvetítő és egy nyomtatott médiát megmentő céllal létrehozott nemzeti stratégiailag fontos projektről van szó”. Majd az Index tudósítása szerint azzal az állítással hökkentette meg a hallgatóságot: a KESMA létrejötte nem jelent érdemi változást, a Fidesz-barát Médianéző Intézet elemzése alapján „69 százalékban még mindig kormánykritikus a magyar média, és csak 31 százalékban kormánybarát”. Giuseppe Abbamonte, az Európai Bizottság médiapolitikáért felelős igazgatója rögtön el is kérte Bocskortól a figyelemreméltó tanulmányt, a Fidesz képviselőjének azonban nehéz dolga lesz, ha teljesíteni akarja a kérést. A Médianéző Intézet ugyan szorgalmasan igyekszik kiszolgálni az Orbán-kormány média-narratíváját, olyan elemzése azonban nincs, amiben a fenti arány szerepelne. A szervezet 2017-ben publikált, a televíziós hírműsorok erőviszonyairól szóló „Szabad sajtó: kormánykritikus híradók” című anyagában hasonló, de fordított előjelű mutatókat lehet olvasni. „A TV2-n 65-35, az RTL Klubon pedig 61-39 százalékos arányban jelentek meg a kormány és kormánypártok, valamint az ellenzéki pártok” - áll a tanulmányban. Ezek a számok erős kormányoldali túlsúlyt mutatnak.
Bocskor Andrea feltehetően az intézet egy másik, a Nézőpontok blogon tavaly decemberben (a KESMA bejelentése után) megjelent gyorselemzésre szeretett volna utalni, de az idézés nem lett hibátlan. A „Változó médiapiac, változatlan balliberális túlsúly” címet viselő összeállítás szegmensenként igyekszik bebizonyítani, hogy a kormány erős média-ellenszélben dolgozik, de az igazolásba itt is sok hiba csúszik, a 31-69-es arányszám pedig egyáltalán nem szerepel. A tévék hírműsorairól azt írják: „A kormánykritikus híradók nézettsége magasabb, mint a KESMA-csatornák (EchoTV, HírTV) híradói kiegészülve a holdinghoz egyébként nem tartozó TV2 és Super TV2 hírműsoraival. A kormánykritikus-kormánybarát hírműsorok nézettsége egymáshoz viszonyítva 54-46 százalék. A valóságban kormánykritikusnak tekinthető híradóból kettő van – az RTL Klubé és az ATV-é, ezek együttes elérése azonban kisebb, mint a kormánypárti híradóké – ha a köztévé csatornáit is ide számítjuk. (Utólagos magyarázatok szerint a blog a közmédiát – amelynek hírműsorai a kampány idején olykor 90 százalék fölötti arányban a kormány álláspontját erősítették - semlegesnek tekintette, nem vette bele az összesítésbe.)
A nyomtatott lapoknál a Médianéző 72 százalékos kormánypárti részesedést talált, ami meg is felel a valóságnak, azzal a kiegészítéssel, hogy a megyei lapok közül az összes fideszes kézben van.
A hírportálok esetében 71 százalékos kormánykritikus részarányt írnak, de nem közlik, hogy pontosan melyik portálokra gondolnak. A nagyjából hasonló méretű piacvezetők közül az Index kormánykritikus, az Origo kormánypárti, a 24.hu és a 444.hu kormánykritikus, ebben a két körben a látogatottsági adatokat összesítve nagyjából 60-40 százalék az arány a kormányfüggetlen online média javára.
A rádiós szegmensben az elemzés bevezeti a „politikailag releváns rádió” szakmai szemmel értelmezhetetlen fogalmát, majd leszögezi: „a vizsgálat a kormánykritikus Klubrádióra, a médiaholding esetében pedig a KarcFM-re és a Gong Rádióra terjedt ki”, és kimutat egy enyhe kormánykritikus fölényt. Csakhogy ténylegesen országos elérésű rádiója egyedül a Fidesznek van (a Kossuth, a Petőfi, a Bartók, a Rádió1), a kisebb kereskedelmi rádiókon is az MTI kormánypárti hírcsomagja szól – ugyanúgy, ahogyan a Petőfin és a Bartókon is.
A Médianéző Intézet a meglehetősen nagyvonalú számolás után összesít, és megállapítja: a magyar sajtóban 67 százalékos kormánykritikus dominancia érvényesül. Ezzel az állítással két súlyos probléma van: egyrészt még a Médianéző által közölt számokból sem jön ki, másrészt a valós számok alapján a kormány négy médiaszegmensből háromban (tévé, nyomtatott sajtó, rádió) jelentős túlerővel rendelkezik. Ha tehát Bocskor Andrea valóban átadja az „elemzést” a Bizottságnak, és az igazgató utánanéz az abban szereplő adatoknak, a kormány médiapolitikája az eddigieknél is keményebb brüsszeli kritikákat kaphat

„Így nem lehet öntudatos cigány polgárrá válni”

Publikálás dátuma
2019.02.23. 07:45

Fotó: Lakos Gabor
Fontosak a megemlékezések, de az identitást alapvetően a pozitív értékekre, nem az áldozati szerepre kell építeni – hangsúlyozza Kállai Ernő társadalomkutató, volt kisebbségi ombudsman.
Tatárszentgyörgyön 2009. február 23-án rasszista gyilkosok agyonlőtték Csorba Róbertet és kisfiát, Robikát. A romák elleni sorozatgyilkosság összes áldozatára emlékezünk ezen a napon. Bármikor megismétlődhet?
A társadalmi folyamatok kiszámíthatatlanok, de ebben a pillanatban nem érzékelek ilyen szituációt. A kétezres évek második felében a politikai közbeszédben hangsúlyozottan megjelent a cigányellenesség. Napjainkban más típusú kampányok folynak.

A kettős gyilkosság előtt a jobbikos Magyar Gárda éppen Tatárszentgyörgyön tartott felvonulását. Galgagyörkön – a legelső, áldozatot még nem követelő támadás helyszínén – előzőleg Bayer Zsolt készített cigányok ellen hergelő riportot. Az elkövetőkön kívül kit terhel még felelősség? Az előbb arra utaltam, hogy létezett egy párt, amely a saját építkezéséhez használta a romákkal szembeni uszítást. Napirenden voltak a különféle felvonulások és demonstrációk, amelyek „a többséggel együtt élni nem tudó cigányok” megfélemlítésére irányultak. Ha jól tudom, a napokban a Jobbik egyik politikusa is elismerte, hogy szándékosan szították az indulatokat. Jól tudja. Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezetője azt nyilatkozta a Válaszonline.hu-nak, hogy „akkoriban tudatosan játszottunk rá a rasszista, antiszemita érzésekre”. Szerintem ez volt a meghatározó. A gyilkosságok a felfokozott társadalmi hangulat lecsapódásának is tekinthetők. Tíz év telt el azóta. Sikerült közelebb jutnunk annak megértéséhez, hogyan történhetett ez meg Magyarországon? Nem magamat akarom reklámozni, de annak idején kidolgoztam egy konfliktusmodellt. Ennek az a lényege, hogy a gazdasági válságokkal összefüggésben az etnikai ellentétekben megnyilvánuló társadalmi konfliktusok is ciklikusan ismétlődnek. A rendszerváltás utáni években volt az első ilyen felfutás, amikor rengetegen elvesztették a munkahelyüket. A 2008-as válság környékén újra felerősödött a cigányellenesség. Most, hogy viszonylagos gazdasági prosperitás van, megint nyugodtabb a helyzet. Mennyire vált a tragédia a teljes magyar társadalom, vagy akár a romák kollektív emlékezetének részévé? Kevéssé. Meglehet, hogy ehhez kevés is tíz év. Az emlékezésnek van egy többségi – főleg értelmiségi körökben kialakult – narratívája. Jó lenne, ha mi, romák is megteremtenénk a sajátunkét. Miben különbözik a kettő? Minden más esetben is lényeges, a romák elleni sorozatgyilkosság ügyében különösen az, hogy ne csak többségi szempontból ismerjük meg és dolgozzuk fel az eseményeket. Egyébként azt látom, hogy a roma közösségek számára a tíz évvel ezelőtt átélt trauma kezd az identitásképzés részévé válni. Döntően még mindig kívülről oktrojált, a tömegmédia által közvetített sztereotípiák határozzák meg a romák önképét. Nagy szükség van olyan új identitásra, amit a romák maguk hoznak létre. Ezért fontosak a megemlékezések. Persze, a pozitív értékeknek kell meghatározónak lenniük, áldozati szerepre nem érdemes identitást építeni. Bizonyára vannak, akik most arra gondolnak, hogy „bezzeg a cigányok által elkövetett gyilkosságokról nem beszélünk”. Mit lehet kezdeni ezekkel a véleményekkel? Nyilvánvaló, hogy más megítélés alá esik egy köztörvényes bűncselekmény és egy rasszista, a társadalom alapjait megrengető gyilkosságsorozat. Ezzel együtt az a meggyőződésem, hogy semmit sem szabad a szőnyeg alá söpörni. Mindenről nyíltan beszélni kell – természetesen nem útszéli, hanem kulturált stílusban –, ami az embereket foglalkoztatja. Az említett témában régebben volt is egy javaslatom. Az adatvédelmi biztossal közösen benyújtott egy részletes koncepciót, ami arról szólt, hogy – megfelelően szabályozott módon – a börtönökben is vezessék be az etnikai nyilvántartást. Szerettem volna, ha nem hiedelmek és előítéletek, hanem tények alapján vitatkozunk a romák bűnözéséről. Csak annyit értem el, hogy majdnem megköveztek érte. Az előítéletes gondolkozásra építő felelőtlen politizálás következtében alapvető erkölcsi gátak omlanak le, és ez nyilvánvaló táptalaja az erőszakos cselekményeknek – írta még kisebbségi ombudsmanként Tatárszentgyörgy után. Érzékeli bármifajta jelét annak, hogy erősödött volna az immunitás a gyűlöletkeltéssel szemben? A tudományban jól ismert a „morális pánik” elmélete, ami azt elemzi, hogyan lehet felerősíteni, a gyűlöletig fokozni a kiszemelt csoportokkal szembeni ellenszenvet. Biztos vagyok abban, hogy – ha valakinek ez a célja – a romák elleni utálatot is gyorsan magasabb hőfokra lehet kapcsolni. A megbélyegzés manapság egyre újabb és újabb színtereken jelenik meg. Mivel ön tagja volt a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) elnökségének, az egyik kormánypárti sajtótermék „Soros embereként” vette lajstromba. Milyen reakciókat kapott a környezetéből? Nem tapasztaltam sem ellenérzést, igaz, különösebb szolidaritást sem. Engem se nagyon rázott meg a dolog. Soltész Miklós államtitkár és Farkas Félix roma szószóló a minap a parlamentben nem győzött lelkendezni, hogy mennyire jó a nemzetiségek, azon belül is a cigányság helyzete. Tényleg így lenne? A cigányok általános helyzetéről keveset tudunk, az utolsó országos felmérés 2005-ben készült, még Kemény István szociológus vezetésével. Azóta csak periférikus kutatásokat végeztek. Kétségtelen tény, hogy a nemzetiségek állami támogatása jelentősen emelkedett, de azt nem tudom megmondani, hogy a romák életében ez milyen eredményeket hozott. Milyen állapotban van a roma önszerveződés? A kérdés inkább az, hogy van-e egyáltalán roma önszerveződés. Miért, nincs? A Facebookon léteznek civil kezdeményezések, de úgy veszem észre, nincs mögöttük társadalmi bázis. Generációváltás zajlik, az új korosztályhoz tartozók – például a roma szakkollégiumokból érkező fiatalok – még keresik a helyüket. Az a baj, hogy többnyire két rossz megoldás közül választanak. Az egyik az, hogy elmenekülnek a roma közéletből, és amennyire lehet, asszimilálódnak, beolvadnak a magyar társadalomba. A másik lehetőség: cigányként elhibázott szocializációs mintát követnek, a többségi elvárásoknak való megfelelési kényszer határozza meg a magatartásukat. Így nem lehet öntudatos cigány polgárrá válni. Márpedig korábban éppen ön mondta, hogy le kell számolni az illúziókkal: a romák senki másra, csak magukra számíthatnak. Most is ezt mondom. Nincs általános érvényű recept, mindenhol más és más megoldást kell találni a helyi közösségek gondjaira. Az eddigi programok főként a mélyszegénységben élők megsegítésére irányultak, amit azonban tévedés lenne integrációnak nevezni. Az ilyen programok – bármennyire tiszteletre méltóak is – pusztán az éhenhalás megakadályozását szolgálják. Ahhoz, hogy valódi integrációról beszélhessünk, valamiféle egzisztenciára is szükség lenne. Újra kell gondolni a stratégiánkat, és pont az a bajom, hogy nem nagyon látom azokat a fiatal roma értelmiségieket, akik képesek lennének erre. Milyen stratégiára gondol? Az iskolai szegregációt például nem lehet kizárólag pereskedéssel, a többségi társadalom ellenében megszüntetni. Nem ellenségeket, hanem szövetségeseket kell keresni ehhez a küzdelemhez. Ilyen szövetségesek lehetnek a pedagógusok. Ahhoz, hogy az integráció megvalósuljon, előbb a romák tömegeit is alkalmassá kell tenni rá. Jó pár éve műhelyt szervezett roma tudományos kutatók számára. Mi lett ezzel? A műhely már nem létezik. Röviden csak annyit: ellehetetlenítette a közeg. Azon túl, hogy a Szegedi Tudományegyetemen tanára, az MTA Kisebbségkutató Intézetének is a munkatársa. Tudja már, hogy mi lesz az intézet sorsa? Senki sem tudja. Személyes véleményem az, hogy ebben a formában nem fog tovább működni.

Névjegy

1969-ben született Budapesten. 1994-ben szerzett történelem-ének szakos tanári diplomát Egerben, az Eszterházy Károly Tanérképző Főiskolán. Később az ELTE-n is történelem szakos tanárként, majd jogászként diplomázott. Tagja volt a Gandhi Közalapítvány, vagy például az Autonómia Alapítvány kuratóriumának, egészen a közelmúltig a Társaság a Szabadságjogokért elnökségének is. 2007 és 2011 között a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa volt. Több felsőfokú intézményben tanított, számos könyvet és tanulmányt írt. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem tanára, az MTA Kisebbségkutató Intézetének munkatársa.

Szerző