Mentesülhetnek a kamat megfizetése alól a 10 milliós hitel után a meddő nők

Publikálás dátuma
2019.02.20. 14:27
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
Az is kiderült, hogy még nincs véglegesen eldöntve, kire vonatkozik a négy gyerek utáni szja-mentesség.
Újabb részletek derültek ki 2019 júliusában életbe lépő családpolitikai csomaggal kapcsolatban. A hrportal.hu megkereste az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy megtudja, mi történik abban az esetben, ha egy jogosult belép a programba, ám ezt követően kiderül, hogy egészségügyi okok miatt nem képes gyereket szülni. Az Emmi válaszul közölte: 
„Ha orvosilag igazolják, hogy a gyermekvállalás egészségügyi okból (pl. meddőség) maradt el, akkor az igénylők a járási hivatalnál méltányosságból kérelmezhetik a törlesztési feltételek elnehezülése alól mentesülést. (Ez most praktikusan a korábban felvett kamattámogatás egy összegben való visszafizetésére vonatkozik, azonban felvetettük – jelenleg döntésre vár – azt a lehetőséget is, hogy a piaci kamatok jövőbeni megfizetése alól is mentesülhessen az ügyfél.”

A portál arra is rákérdezett, hogy kimarad-e a kedvezményezettek köréből az az anya, aki jogosult lenne az szja mentességre (4 vagy több gyereke van), de olyan foglalkoztatási formában dolgozik, ami után nem vonnak le tőle szja-t.
„Ez jelenleg még nincs véglegesen eldöntve, de mivel a mentesség csak a személyi jövedelemadóra terjed ki, más adózási formákra, adónemekre (pl. KATA, EVA stb.) nagy valószínűséggel nem terjed majd ki. (Ezek egyébiránt a »normál« feltételekhez képest így is lényegesen kedvezőbb közteherfizetési kötelezettséggel járnak.)”

– írta válaszában az Emmi sajtóosztálya.

Szerző
Frissítve: 2019.02.20. 14:39

Ezrek adakoztak, 37 millió gyűlt össze a kollégiumtűzben meghalt férfi családjának

Publikálás dátuma
2019.02.20. 13:52
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
3 milliót már a temetéskor átadott a családnak a a Református Egyház.
37 és fél millió forintot utalt át a református egyház a kollégiumtűz áldozata családjának - írja közleményében a Magyarországi Református Egyház.
Körömlakklemosóval belocsolt szivaccsal gyújtotta fel három kamasz a budapesti, Ráday utcai épületet január közepén. A Ráday Református Felsőoktatási Kollégium szinte teljesen kiégett, és az épület egyik vendégszobában megszálló 46 éves férfi életét veszítette.
A tűz egyetlen áldozata családjának megsegítésére az egyház még a temetés előtt 3 millió forint gyorssegélyt utalt át. Ezt követően özvegye és négy gyermeke számára önálló számlát különített el, és nyilvános adakozást hirdetett. Sok ezren adakozta, összesen 37 555 320 forint gyűlt össze szerdáig.
A kollégium fenntartója – a Dunamelléki Református Egyházkerület – maga is a tűz károsultjává vált, emlékeztet a közlemény. 165 diák maradt otthon nélkül, és becslések szerint milliárdos kár keletkezett az épületben.
Szerző

Kevesebb klinikai vizsgálat - a betegek is veszítenek

Publikálás dátuma
2019.02.20. 13:32

Fotó: Shutterstock
A gyógyszerpróbák évente mintegy húszezer betegnek kínálnak esélyt a gyógyulásra, olyan betegségekben is, amelyekben még nincs forgalomban hatékony készítmény.
Az elmúlt négy évben azonban ötödével csökkent az új klinikai vizsgálatok száma Magyarországon – hangzott el szerdán az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének szerdai háttérbeszélgetésen. Ezzel nem csak a betegek veszítenek, de a gazdaság is milliárdos bevételt veszít. A klinikai vizsgálatokban a betegek részvétele önkéntes. A gyógyszerpróbákkal kapcsolatos vizitek, orvosi kezelések és az ahhoz szükséges készítmények a pácienseknek térítésmentesek, ezek költségeit a vizsgálatot végző cégek finanszírozzák. Ez az összeg 100 milliárdos értéket jelent a hazai nemzetgazdaságnak. Az elmúlt években számottevően visszaesett az új magyarországi kutatások száma, ezért az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) széleskörű kormányzati együttműködést és hatékony lépéseket sürget a tendencia megfordításáért. Az AIPM korábban többször felhívta a figyelmet a klinikai vizsgálatok csökkenésének veszélyére, amit sajnos a legfrissebb hivatalos adatok alá is támasztanak. Az elmúlt négy évben 18 százalékkal csökkentek az új klinikai vizsgálatok engedélyezésére benyújtott kérelmek, de a jóváhagyott vizsgálatok száma is visszaesett: míg 2015-ben 337 vizsgálat, tavaly már csak 290 vizsgálat kapott zöld utat.  - Azt még nem tudni, hogy a klinikai vizsgálatok „elvesztésével” arányosan szűkül-e a bevonható betegek száma – mondta a Népszavának az AIPM igazgatója, Holchacker Péter. Ezt a hatást még csak most elemzik. Az AIPM és tagvállalatai eddig is nagy számban hoztak Magyarországra klinikai vizsgálatokat, és továbbra is elkötelezettek, hogy hazánk a gyógyszeripari kutatások egyik központja legyen; a sikerhez azonban az is szükséges, hogy ennek az összetett kérdésnek egyértelmű és megfelelő felhatalmazással bíró kormányzati felelőse legyen, akinek az irányításával a szükséges lépések gördülékenyen megvalósíthatók. A tét ugyanis nem kicsi, hiszen eredményes együttműködéssel és kormányzati támogatással a klinikai kutatások száma akár jelentős mértékben növelhető lenne, ami a nemzetgazdaságnak évi 20-30 milliárd forint többletbevételt is jelentene. Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete ezt elősegítendő újabb javaslattal élt: amennyiben a klinikai vizsgálatok költségeit kutatás-fejlesztési ráfordításként lehetne elszámolni és a gyógyszeripari különadókból levonni, jelentősen megerősödne hazánk versenyképessége.
Szerző