A Trump-barát újság a nemi szervéről készült fotókkal zsarolja a világ leggazdagabb emberét

Publikálás dátuma
2019.02.09. 12:27

Fotó: Jim Watson / AFP
És már Jamal Khashoggi újságíró meggyilkolásával vádolt szaúd-arábiai titkosszolgálat is előkerült az ügyben.
Pillanatok alatt a világpolitikai színtérre keveredett át Jeff Bezos megzsarolásának ügye, írja a 444.hu. Az Amazon tulajdonosa és egyben a világ leggazdagabb embere egy blogposztban jelentette be, hogy egy ismert amerikai pletykalap ügyvédei azzal zsarolták meg, hogy ha nem állítja le a velük szemben indított vizsgálatot, akkor nyilvánosságra hozzák azokat a Bezosról készült meztelen fotókat, melyek a birtokukba jutottak. A sztoriban rögtön megjelentek a politikai szálak: a Bezost betámadó lap a National Enquirer, melynek tulajdonosa Donald Trump amerikai elnök jóbarátja és támogatója, David Pecker. Visszatérő felvetés szerint a National Enquirer volt az, amely a kampány során jó pénzért megvásárolta, majd pedig eldugta egy fiókba azoknak a nőknek a sztorijait, akiknek viszonya lehetett Trumppal. Ezenkívül Trump közismerten ki nem állhatja Bezost, és tovább bonyolítja a dolgokat, hogy Bezos tulajdonában van az egyik legjelentősebb amerikai politikai sajtótermék, a Washington Post. Ráadásul Bezos és a pletykalap csörtéje nem előzmény nélküli: korábban az újság azt is megírta, hogy a világ leggazdagabb embere megcsalta a feleségét, és ennek gyors válás lett a vége. A National Enquirer akkor Bezostól és szeretőjétől származó üzenetváltásokat tett közzé, Bezos pedig felbérelt egy biztonsági elemzőt, hogy kiderítse, hogyan keveredhettek ki az üzenetei. A lapot kiadó vállalat ettől gurult be, és kezdett el fenyegetőzni a meztelen fotókkal is. Bezos biztonsági tanácsadója, Gavin de Becker egy tévéinterjúban azt fejtegette, hogy szerinte nem feltörték Bezos telefonját, hanem elképzelhető, hogy egy kormányszerv egyszerűen elfogta az üzeneteit. az egykori NSA-tisztből lett biztonságpolitikai elemző, John R. Schindler viszont arról írt az Observerben, hogy egyáltalán nem is biztos, hogy ez amerikai kormányszerv lehetett. Ahhoz ugyanis, hogy az NSA vagy az FBI hozzájuthasson Bezos üzeneteihez, bírósági felhatalmazás és valamiféle bűncselekmény gyanúja kéne, ráadásul az se jellemző, hogy ezektől a szervektől bulvárlapokhoz szivárogna tovább a megszerzett információ, írja Schindler, aki azzal kevéssé számol, hogy egy törvénytelen amerikai akció is állhat akár a háttérben. Szerinte ehelyett érdemes lehet azoknak a külföldi titkosszolgálatoknak a környékén is körbenézni - például Szaúd-Arábiára ügyelve. A szaúdiak felvetése mellett több dolog is szól szerinte: egyrészt Bezos lapjának, a Washington Postnak volt újságírója Jamal Khashoggi, akit minden jel szerint a szaúdi koronaherceg utasítására gyilkolhattak meg tavaly Isztambulban. Ráadásul híressé vált blogposztjában Bezos is bedobta a szaúdi szálat, amikor arról írt, hogy Peckernek különösen fájtak a Washington Post szaúdi cikkei a közelmúltból, mivel voltak üzleti érdekeltségei az olajmonarchiában, és ezeknek ártottak ezek az írások.
Szerző

Sorra halnak meg a gyerekek egy szíriai menekülttáborban a rossz ellátás miatt

Publikálás dátuma
2019.02.09. 12:25
Képünk illusztráció
Fotó: DELIL SOULEIMAN / AFP
Humanitárius katasztrófa fenyeget a polgárháború sújtotta ország délnyugati részén fekvő rukbáni menekülttáborban, ahová november óta most először jutottak el a segélyszállítmányok.
Az ENSZ szerint drámai a helyzet a több mint negyvenezer ember lakta rukbáni menekülttáborban. "Az emberek fáradtak és lankadtak, kimerültség látható a tekintetükben" - idézi a hvg.hu Marva Avádot, a világszervezet élelmezési programjának (WFP) Szíriáért felelős szóvivőjét, aki egyike azoknak, akik a héten segélyszállítmányt juttattak el a táborba és meggyőződtek az ottani állapotokról.

Rukbánba november óta nem jutott el egyetlen segélyszállítmány sem, most viszont több mint 130 teherautóval vittek élelmet, gyógyszereket és meleg ruhát a többségében nők és gyerekek által lakott menekülttáborba.
Néhányaknak azonban ez már késő volt, Avád elmondása szerint ugyanis a nagy hideg és az ellátás hiánya az utóbbi hetekben több gyerek meghalt, köztük csecsemők is.

A tábor az amúgy lezárt jordániai határ közelében, sivatagos vidéken fekszik, ahol szinte semmi nem terem meg. Az emberek vályogból készült kunyhókban húzzák meg magukat, télen azonban azok sem nyújtanak elég védelmet. Ha esik, a talaj sártengerré változik. A táborban van ugyan piac, ám az árak rendkívül magasak, a táborba jutó élelmiszer ugyanis csempészáru. A menekültek gyakorlatilag krumplin és szárított rizsen élnek, és csak egyetlen, rosszul felszerelt klinika van - mondta a szóvivő. Rukbán a lázadók kezén lévő területen van, a segélyszállítmányok a Bassár el-Aszad vezette szíriai kormánnyal való viszály miatt csak ritkán jutnak el a menekülttáborba. A mostani szállítmány - amely Avád szerint az ENSZ történetében eddig a legnagyobb - szétosztása hozzávetőleg egy hétig tart majd.
Szerző

Az Uniót is veszélyeztetik az olasz lépések

Publikálás dátuma
2019.02.09. 12:00
Luigi Di Maio hangsúlyozza, hogy az Öt Csillag Mozgalom vezetőjeként találkozott a francia testvérpárt elnökével, amihez joga va
Fotó: Nur Photo
Egyre riasztóbb az a hangnem, ami – elsősorban a populista olasz kormány nyilvánvaló, szándékos provokációi miatt – Párizs és Róma között kialakul.
Komoly feltűnést keltett, hogy Franciaország csütörtökön konzultációkra visszahívta Olaszországba akkreditált nagykövetét. Ez a lépés azonban már az olasz vezetést is megosztotta. Többen teszik fel a kérdést: meddig lehet feszíteni a húrt? Milyen következményei lesznek az Európai Unióra nézve, ha még jobban elmérgesedik a két ország közötti viszony? Sajnos a józan hangok messze nem elég erőteljesek. Matteo Salvini belügyminiszter, a szélsőjobboldali Liga elnöke és a koalíciós partner Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője, Luigi Di Maio, Emmanuel Macron francia elnököt kiáltotta ki legfőbb ellenségnek. Látható azonban, hogy ez egyre kellemetlenebb nemcsak Sergio Mattarella államfő, hanem Giuseppe Conte miniszterelnök számára is. Utóbbi közölte, Di Maio nem kormányfőhelyettesként, vagy miniszterként, hanem az M5S elnökeként járt a napokban a Macron ellen rendszeres tiltakozó akciókat tartó sárga mellényesek egyik vezetőjével. Conte azt is közölte, jó viszonyra törekednek Franciaországgal. Sergio Mattarella elnök arra figyelmeztetett, helyre kell állítani a bizalmat a két ország között. Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök, a Forza Italia jobbközép párt elnöke pedig annak a véleményének adott hangot, hogy Róma ezzel a fellépésével egyre jobban elszigeteli magát Európában. Hiába azonban az elnök és a kormányfő józan megnyilatkozásai, ha Di Maio és Salvini folytatják a francia elnökkel szembeni nyílt konfrontációt. Márpedig a jelek szerint a május végén esedékes európai parlamenti választásig nem várható jelentősebb változás a kabinet radikális retorikájában. Salvini azt közölte, nem akarnak vitázni senkivel, „csak az olaszok érdekeit tartjuk szem előtt” – hangoztatta. Ezért azt követelik a francia elnöktől, hogy Franciaország ne fordítsa vissza a menekülteket a határról - ahogy fogalmazott -, fejezze be Párizs az együttműködést az olasz terroristákkal. Szerinte 15 olyan személyről van szó, akiket elítéltek Itáliában, de „vígan” élnek Franciaországban. „Elég abból is, hogy megkeserítik azon honfitársaink életét, akik tőlünk járnak át dolgozni Franciaországba és naponta érik atrocitások őket a határon” – hangoztatta a jobboldali radikális Liga elnöke. Luigi Di Maio, az M5S vezetője megvédte, hogy találkozott a sárgamellényesen vezetőjével, szerinte ez politikai szempontból teljesen legitim volt. Úgy vélte, törvényes az, ha egy francia politikai erővel folytat párbeszédet, ez olyan, mint amikor Macron pártja az ellenzéki Demokrata Párt (PD) képviselőivel találkozik. Di Maio arra nem utalt Facebook-bejegyzésében, hogy a sárga mellényeseket is megosztotta találkozója. Ingrid Levavasseur, aki a mozgalom listavezetőjeként indul az EP választáson, felháborodva jegyezte meg, az utolsó pillanatban értesült arról, hogy Christophe Chalencon találkozót szervez Di Maióval, amit egyébként ő maga hevesen ellenzett. A francia sajtó mind jobban aggódik a kialakult helyzet miatt. Több lap, így a Le Monde és a Libération, valamint a France 24 hírtelevízió is megjegyezte, utoljára 1940-ben, a második világháború idején kényszerült Párizs arra, hogy visszahívja nagykövetét az akkor még Benito Mussolini által uralt Itáliából, sőt a mostani hangnem még vészesebbnek is tűnik. Mi várható? Az EP választásig nagy változás semmiképpen. A populista olasz koalíciót éppen az élteti, hogy rendre ellenségképeket kreál. Eddig a menekültek voltak Salviniék célkeresztjében, most pedig – ahogy a belügyminiszter nem egyszer fogalmazott – a „bevándorláspártiak” élén álló Emmanuel Macron. Ami különösen aggasztó, hogy ez a retorika egyelőre népszerű az olaszok körében: ha előrehozott választást rendeznének, a Liga és az M5S együttesen 57-58 százalékos szavazati arányt érne el. Igaz, a Liga már mintegy tíz százalékkal áll a „csillagosok” előtt. Ugyanakkor Macron is kovácsolhat politikai tőkét a jelenlegi helyzetből, a francia közvéleménynek aligha tetszik, hogy a sárga mellényesek Di Maióval kokettálnak. A francia felmérések meg is erősítik, hogy Macron túlvan a mélyponton, és az utóbbi hónapban mintegy négy százalékkal növelte népszerűségét.