Három T újratöltve

Ma egy olyan média és művészi környezetben kell alkotni, ahol a feltörekvő tehetségeket elnyomni, a rendszer kritikusait meg betiltani akarja a hatalom. A történelemórák jutnak eszembe, mindaz, amit a 3T (tűrt, tiltott, támogatott) rendszerről tanultam: hogy a rendszerkritika csak kontrollált keretek között történhetett, minden más formája tilos volt. Az embereknek viszont nagyon éles véleményük volt, amit így egyszerűbb üzenetekkel közvetítettek. Ez volt a zene, a fotográfia, a szamizdat és mindazon médiumok, amelyek a propaganda ellenfelévé válhattak. A művészet megtalálja az útját a rendszer ellen, akár tetszik, akár nem.
A művészet a mindenkori rendszerrel kritikus, nem csak a NER-rel. De a mai rendszer nem egyszerűen ignorálni, hanem eltörölni akarja a politikailag neki nem tetsző alkotókat, akár ezt akarja a befogadó közönség, akár nem. A modern 3T rendszere már elkezdődött, igaz, nem az előadók ellehetetlenítésével, hanem az ezeknek helyet adó intézmények bezárásával. De ezzel nem a kultúra veszít, hanem mindenki. Ugyanis a különféle üzenetet közölni szándékozó előadók egymás stílusából, technikájából és alkotásaiból tudnának inspirációt nyerni, hiszen az új, másmilyen impulzus serkenti az alkotói munkát, és ez egy öngerjesztő folyamat.
Ennek a mai kultúrhadjáratnak csak vesztesei vannak, ez még a fideszes előadóknak sem éri meg, hiszen ezzel olyan politikai felhangot kaphat bármely egy előadás, amely a potenciális fogyasztókat eltántorítja a befogadástól.
Jellemző, hogy Orbán Viktor mindig fontos beszédet tart Tusványoson. Az itt elhangzó mondatoknak tényleg súlya van, de sokkal fontosabb az üzenet, hogy egy kulturális rendezvényen történik mindez. Az ottani előadóknak így szimbolikus jelentősége van a habonyi kultúrpolitika szemében. Aki nem megy oda, azt egyből ki lehet kiáltani ellenségnek. Pedig az alkotói szabadság szent, és az ellenvélemény is. De ezek nem NER kompatibilis elemek, hiába, hogy a szabadság még a legtöbb nemzeti érzésű alkotónak is fontos.
Nemcsak az értékek, hanem a művészi és az alkotói szabadság is beleroppan ebbe a mentalitásba. A mára megszületett kultúrkommandó, benne a rendszer számára baráti művészekkel, jobbára kiüresedett közhely parádékat tol: ha az a művészet, hogy 23. alkalommal is eléneklem egy másik szöveggel,  hogy mennyire szeretem az országomat, akkor régen rossz. Ezzel a politikával csak a modern tömegkultúra tartalmi, minőségi és kulturális kiüresítése történhet. A kultúrharc eredménye pedig nem más, hogy létrejön egy csoport megélhetési “művész”, akiknek a műveit a Lego Movie főcím-dalával lehetne kicserélni.
Szerző
Dián Ákos
Frissítve: 2019.01.31. 09:23

Alma a fájától

Nem esik messze az alma fájától, szoktuk mondani, amikor például a híres zeneszerző gyermekei valamennyien a művészeti pályán jeleskednek. Általában pozitív értelemben használjuk, pedig ez korántsem csak „egy irányban” igaz. A minap olvastam, hogy a gyerekkori agresszió is visszavezethető a „fájához”: az antiszociális viselkedés a szülőkben gyökeredzik. Igaz, a gyerekek többsége tizenéves korára kinőheti ezt, egy részüknek azonban nem sikerül felnőttként sem úrrá lenni rajta. Kanadai kutatók a vizsgálatból azt a következtetést szűrték le, hogy a gyerekkori bántalmazások egy életre nyomot hagyhatnak.
Innen nézve talán felmentést is lehetne adni bizonyos embereknek, akik antiszociális magatartása szemet szúr a társadalomnak. Mondhatnánk, nehéz gyerekkoruk volt, de ha ez nem lehet mentség a bűnözőknek, a kábítószereseknek, az alkoholistáknak, akkor másoknak sem. A rábízott gyerekeket megrontó kollégiumi tanár nem hivatkozhat arra, hogy valamikor vele is ezt tették, a pedofil-botrányba keveredő egyházfik sem védekezhetnek azzal, hogy valamikor ők is hasonló atrocitásokat éltek át. 
A szülői agresszivitás a sportolók pályáját is befolyásolhatja. Nem lesz jó bokszoló, akinek nem okoz örömet, ha egy jót behúzhat valakinek. A labdarúgók is gyakran a másik bokáján élik ki a dühüket. Emlékszünk a 2006-os berlini VB döntőn Zidane esetére, aki egy beszólás miatt lefejelte a másik csapat játékosát. A kutatók szerint az efféle durvaságokat a gyermekkorból hozott frusztráció is kiválthatja, főként, ha provokálják is az illetőt. A pályán csak a győzelem számít, az adrenalint növelő élmények egy életre befolyásolják a sportolók személyiségét. 
A kanadai kutatások szerint a pszichológiai vizsgálatokkal idejekorán meg lehetne előzni, hogy akiket idegesítenek a gyerekek, az a pedagógusi pályára kerüljön. Akikben nyoma sincs az empátiának, ne akarjanak egészségügyi területen dolgozni, és az sem ártana, ha bizonyos alkalmassági szűrőn esnének át a politikusok is. Elvégre megannyi frusztráció okozója lehet, ha valaki a lelke mélyén szembe kerül korábbi önmagával. Vannak, akik kommunista múltjukat a baloldalnak címzett agresszív beszólásokkal próbálják fedni, mások a futballpályák adrenalin szintjét keresik a politikában is, a szüntelen ellenségeskedésben, a támadásban, a győzni akarásban, a másik fél „eltakarításában”.
Világszerte egyre nő azoknak a szakembereknek a száma, akik úgy gondolják, jobbá lehetne tenni a világunkat, ha az élet bizonyos területein nagyobb teret kapnának a pszichológusok pályaalkalmassági vizsgálatai. A pedagógusoknál, az orvos jelölteknél már működik, de akár üdvös lehetne egyes politikai tisztségek betöltése előtt is, ha a pszichológusok kutakodhatnának a jelölt habitusáról. Ha a magával hozott agresszivitás vagy más, kóros személyiségjegyek alapján, ki lehetne mondani: az illető politikai pályára alkalmatlan… 
Akkor talán élhetőbb, békésebb lehetne a világunk.
Szerző
Somfai Péter
Frissítve: 2019.01.31. 09:23

A kőbe vésett kamat

Manapság a történelmi jelző erősen inflálódik, az emberek - elsősorban a politikusok - nyakra-főre használják. Van azonban egy olyan pénzügyi esemény, amelynek jelentősége tényleg annak mondható: a csiaozi képének megtalálása tavaly a dél-nyugat-kínai Csungking tartományban valóban csak történelmi mértékkel mérhető. A csiaozi nem volt más ugyanis, mint a világ első papírpénze, amelyet pontosan 1000 éve használtak. 
A Matolcsy György elnök által vezetett magyar jegybank eközben ugyancsak egy ha nem is történelmi, de - igaz, kétes hírű - történeti tettet mondhat magáénak. 2016 májusában 0,9 százalékos szintre vitték le a forint alapkamatát, amelyhez fogható döntésre a magyar monetáris politika történetében még nem volt példa. Ezzel a 0,9 százalékos szinttel nem az a gond, hogy megszületett - bár számos hozzáértő mindvégig bírálta a túlzott mértéket -, hanem az, hogy mereven ragaszkodnak hozzá. 
Ráadásul egy olyan időszakban, amikor biztosra vehető, hogy az infláció hagyományos számítású értéke idén nemcsak eléri, de meg is haladja a 3 százalékot. Ennek fényében különösen nehéz megérteni, hogy a hazai pénzügyi elemzők többsége rábólint arra a jegybanki jóslatra, mely szerint az alapkamatot 2020-nál előbb nem lehet megváltoztatni, esetleg akkor is csak az esztendő második felében. A jelek szerint nem számolnak azzal, hogy eljön majd egy olyan időszak, amikor a kamatemelés után már csökkenteni kellene, de nem lesz miből!
Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy az alapkamat mára már elvesztette hagyományos szerepét, amely az volt, hogy a kereskedelmi bankok ilyen hozammal helyezték el pénzeszközeiket meghatározott időre a jegybanknál, és a saját betéti kamataikat is ehhez igazították. Mivel a pénzintézeteknek elég forrás áll rendelkezésükre, hogy hitelkihelyezéseiket finanszírozni tudják, így nem túlzottan inspirálja őket, hogy ügyfeleiket megtakarításra ösztönözzék. 
Akad azonban egy kivétel, nem is "akárki". Úgy hívják, hogy költségvetés, és ennek hiányát folyamatosan állampapírok kibocsájtásával finanszírozzák, méghozzá csábító kamatokkal felcicomázott papírokéval. Egy jövőre lejáró, eredetileg három éves futamidejű állampapír éves hozama 6,40 százalékos. Lám, az államnak világos, hogy milyen áron tudja biztosan az átmenetileg  szabad lakossági pénzeket bevonni. Az alapkamat több mint hétszereséért viszik hozzá az emberek a megtakarításukat!  Egy ilyen monetáris politika persze vékony jégen táncol, egyszer ugyanis vissza kell adni a kölcsönt, amit a háztartások végeredményben meghiteleztek. 
A kormány és a jegybank a gazdaság növekedésére számít, bár maguk is leírták: 2019-ben lassulásra lehet számítani. Matolcsy ismét elővette régi receptjét, a laza monetáris politikájával ráönti a hitelt a vállalkozókra, akik azonban felettébb óvatosak. Tudják, hogy mindez a gyenge forint környezetében történik. Ha késlekedik az MNB a majdani kamatemeléssel, csak álom maradhat a hazai fizetőeszköz elvárható izmosodása. 
A forint nem csiaozi, hogy kamatát kőbe véssék.
Szerző
Bonta Miklós
Frissítve: 2019.01.31. 09:22