A miniszter levelét megírta…

És szerelmes könnyével azt is telesírta. Végtelenül elkeserítette, mire vetemedtek az ellenzéki képviselők. Egyszer már két hét alatt rendet csinált az országban, és most tessék: kezdheti elölről. Pont ezt utálom én is a rendrakásban. De egy rendőrminiszter nem sírdogálhat sokáig. Tőle tetteket várnak. Noha ő az egyetlen kormánytag, akitől Orbán tart (sok minden lehet a fejében), a végtelenségig ő sem feszítheti a húrt. Még nem. Hogy mit lép majd, ha a miniszterelnök székét inogni látja, azon el lehet spekulálni. De most teljesít. 
A belügyminiszter tehát körlevelet írt a BM intézményeinek: mi a teendő képviselőjárás esetén. Ami veszedelmesebb a tatárjárásnál is. A helyzetet bonyolítja, hogy a BM-ben és környékén többnyire jogászok dolgoznak, azok meg sajnos ismerik a képviselői jogállásról szóló törvényt, és esetleg nem képesek játszi könnyedséggel átlépni rajta. Ahhoz már főügyésznek kell lenni. Ráadásul az ellenzéki követelések között ott van a rendőri túlórák kifizetése és az agyontúlóráztatás megszüntetése is, ez alááshatja a rendvédelmiek harci morálját. A körlevél nélkül talán még földre sem tepernék a képviselőket, vagy gyáván visszariadnának karjuk-lábuk csavargatásától. 
A levelet a miniszter maga jegyzi, nem hagyhatja a kényes feladatot valamelyik helyettesére. A belügyben mindig is adtak a szerzői jogokra, pl. amikor 2017-ben egy ismeretlen tűzoltó írt a tárcának a visszásságokról, képesek voltak poligráfot is bevetni a levélíró azonosítására, „szolgálati tekintély megsértésének” gyanújával. Arról nincs hír, hogy a szolgálati tekintély védelmében a visszaélések felderítésében is léptek volna.
Csak az a baj, hogy a körlevél túlságosan körülményeskedő, mondhatnám túlfinomult. Egy miniszter mégsem írhat Bayer Zsolt stílusában, aki annak idején világosan megfogalmazta, hogyan kell a hepciáskodókat „taknyukon és vérükön kirángatni”, „szanaszét verni a pofájukat”. Így aztán nem biztos, hogy mindenki világosan felfogja a teendőket. Szükség volna egy értelmezési segédletre, hogy az elöljárók megfelelő magyarázatot fűzhessenek a leirathoz. Sajnos amikor az ember a tájékozódás kedvéért megguglizza a „Pintér” és a „levél” szavakat, többek között Pintér Imre nótaénekes „Lehullott az őszirózsa levele” című dala jön elő, ami ugyan számos, a politikában is hasznosítható bölcsességet tartalmaz („Vissza nem jön már, mi elmúlt”, meg ilyenek), de mégsem egészen adekvát.
Szerencsére az Index megszerezte a levél szövegét, így fel lehet készülni gyakorlati alkalmazására. (Szörnyű, hogy már a belügyben is csöpög a csap, ahogy az MTVA munkatársai is kicsempésztek egy-két kompromittáló videót a különítményesek durvulásáról. Árulók férkőztek a NER soraiba, mindenki azonnal vizsgálja meg a keblét, nem melenget-e kígyót rajta!) 
A körlevél látnoki szavakkal kezdődik: feltételezhető, hogy a képviselők a BM intézményeibe is jogsértő módon akarnak belépni. Ilyenek ezek. Ha egy közintézményt látnak, kijön belőlük az állat. Mutogatják az igazolványaikat, hivatkoznak a törvényre. Ne tessék értetlenkedni, hogy mi ebben a jogsértés. Polt majd utólag megmondja. Különben is, „csak a megbízatásuk ellátásában kell őket támogatni”. Abban nincs benne „a gyülekezési jognak a hatályos szabályozástól eltérő gyakorlata”. 
Ez a mondat igazán kreatív elhárító technikákra ad lehetőséget. Hiszen az új szabályok szerint már két képviselő is gyülekezést hoz össze, tehát valószínűleg három nappal előre be kell jelenteni a vizitjüket. Nem zavarhatják mások magánéletét, vagyis ha a főnök úr éppen kávézik, udvarol Mancikának, vagy erkölcsösebb változatban hazatelefonál hitvesének, akkor máris mehetnek a francba. Nem is beszélve a családi otthon nyugalmának törvényi védelméről. A felelős vezetőknek a munkahely köztudomásúlag a második otthona, már csak emiatt is sicc innen! „Nem sérthetik az intézmények rendeltetésszerű működését”, ezért sem lehetett volna bepofátlankodniuk a közmédiához, amelynek, mint látjuk, a kormány kiszolgálása, az ellenvélemények elhallgatása a rendeltetése. Ezt rendelték el nekik. 
A képviselők csak munkaidőben tartózkodhatnak ott, hála istennek a felkeresett intézményvezetőkre nem vonatkozik a rabszolgatörvény a plusz 400 túlórával. Amíg bent vannak, csak el tudnak bújni valahová! A levél egyik legszebb része az, amely szerint csak ott tehetik fel kérdéseiket, ahol erre az adott szerv lehetőséget ad. Lehetne pl. ajánlani a páternosztert két emelet között (hát majd gyorsan kérdeznek), kivéve a szintén a BM-hez tartozó Büntetés-végrehajtást: ott egy cellát célszerű kijelölni. Így nem kell fel-alá rohangászniuk: helyben kivárhatják az ügyészség feljelentése nyomán születő ítéleteket.
A lényeg a végén jön: rendbontásnál a közbiztonsági főigazgató útján ki kell hívni a rendőrséget. Ha a rendőrségre mennek be (az is BM-intézmény), oda is ki hívni kell a rendőrséget.
Ezt az egyet nem értem. Nem sokkal jobbak az MTVA már bevált őrzői? Ők prímán tudják, mi a jogszerű, nem kell őket körlevelekben korrepetálni.
Szerző
Lendvai Ildikó
Frissítve: 2019.01.26. 09:08

Hadi helyzet békében

A közbeszédben ha szó esik is a honvédelemről, csak egy aspektusból taglalják: ez nem más, mint a sorkatonai szolgálat. Egyes politikusok reménykednek benne, hogy a „rendpárti” emberek ezzel is tűzbe hozhatók, elsősorban persze a fontos választások idején. Akik egyetértenek a szolgálattal, ma is kárhoztatják annak megszűnését. 
Pedig tévedés, valójában nem is szűnt meg: 2004-ben, békeidőben fel lett függesztve. Ezzel együtt alkotmánymódosítás történt, beemelték a „Megelőző védelmi helyzet” minősített állapotot (Alaptörvény 51. cikk). Ennek kihirdetése újra felhatalmazást ad a sorozásra. A „ráférne a fiatalokra” szöveg pedig teljes tévedés: a fiatalokra a szülői példamutatás és egy innovatív oktatási rendszer férne rá. 
Hogy milyen a Magyar Honvédség? Minden haderő haderőnemekből áll: az elméleti felosztás szerint van szárazföldi erő, országlégvédelem, haditengerészet, hadászati légierő, hadászati rakétacsapatok. Mind az öt (vagy közel öt) csak a nagyhatalmaknak és néhány középhatalomnak van meg. Hazánknak vannak szárazföldi csapatai és van légvédelme. Bár ezzel a közvélemény nincs tisztában, de nincs légierőnk, a Gripenek funkciója légvédelmi jellegű. 
A hadi költségvetésből egyetlen hadászati bombázót tudnánk venni, és akkor katonáink már nem ebédelnének! Folytatólagos védelmi helyzetben (magyarán lövészárokban) úgy 60-70 kilométert, egy fél megyét tudnánk védeni. Kerítésépítésből persze jók vagyunk. Ma már nem feltétlen a létszám számít, hanem a csapásmérő erő, az pedig milliárdokba kerül, dollárban. Gondoljunk bele: Törökországnak 500 harci repülője van, nekünk 13. Egy orosz légideszant hadosztály hat óra alatt lebénítaná hazánkat. A NATO főtitkárnak a telefont sem lenne ideje felvenni!
Biztonságunk garanciája a NATO, ott vannak vállalásaink, amelyek teljesítése azonban nyögvenyelős (és nem csak most). Pedig ők nem feltétlen létszámemelést kérnek, hanem képességfejlesztést. A pénzt a két százalékos költségvetési részarányhoz valahonnan el kellene venni. Az egészségügy, az oktatás, már „pályázik” a stadionok árára, úgyhogy a seregnek máshol kellene forrást találni. Azt is több szakértő bizonyította már, hogy a sok haderőátszervezés, a hadivízfej helyett egy valós reform már rég közelebb hozta volna a megoldást. 
Amire nagy szükség lenne, az a minőségi tartalékképzés, de egy tartalékos rendszert a jól működő, reguláris erőhöz kell rokonítani. Hogy közkeletű példával éljek: egy menő focicsapatban akik a kispadon ülnek, közel olyan jók, mint akik a gyepen futkosnak. Náluk azonban akik a gyepen vannak, közel olyan gyengék, mint a kispadosok...
Szerző
Szűcs Mihály
Frissítve: 2019.01.25. 09:29

Új időszámítás a szülőföldön

Harmincéves vagyok és vidéki. Dunaújvárosban születtem és élek, a családi vállalkozásban dolgozom, és huszonegy esztendős korom óta foglalkozom a politikával. És most csak annyit szeretnék mondani: ébresztő!
Ősszel önkormányzati választásokat tartanak, és végképp eldől, Orbán Viktoré marad-e az ország. Ahhoz, hogy felszabadítsuk ezt a 93 ezer négyzetkilométert az elnyomó és korrupt rezsim uralkodása alól, újra kell gondolni néhány dolgot. Például már most el kell kezdeni a felkészülést az önkormányzati választásokra. Nemcsak az a fontos, hogy Budapesten ki lesz a főpolgármester – nagyon remélem: párttársam, Karácsony Gergely –, hanem érdemes ránézni a vidéki térképre is. Ahhoz, hogy az ellenzék ne egy helyben topogjon, meg kell érteni, mit jelent az a szó: „vidék” a XXI. században.  
Szinte közhellyé vált, hogy „le kell menni vidékre”, noha ezt a megfogalmazást már túlhaladta az idő. Először is: a vidék nem egy homogén valami, hanem sokarcú; különböző méretű, múltú, eltérő problémákkal küzdő települések összessége. Ugyanakkor a „vidéki ember” is ugyanazt akarja, mint mindenki más. Jó iskolát, közlekedést, egészségügyi ellátást és munkát. És ezt most nem nagyon kapja meg. 
Sőt. Ma ott tartunk, hogy ha nagy nehezen megszerveződik egy gimis osztálytalálkozó, ott csak néhányan lézengünk, mert a többiek már rég Londonban, Berlinben, Bécsben élnek. Dunaújvárost az elmúlt időszakban 5000 fiatal hagyta el a jobb életminőség és munkalehetőség reményében. Ez egy 44 ezres városban elkeserítően magas szám. Vidéken a baloldal talán legfontosabb feladata, hogy a fiataloknak ne csak munkát, hanem otthont, közösséget, perspektívát teremtsen. Ez állítaná meg az elvándorlást, mi több, visszacsábítaná a fiatalok egy részét. Ez adna biztonságot és kedvet ahhoz, hogy valaki családot alapítson.
És persze nem szabad megfeledkezni az idősebb korosztályról sem. Azokról, akik már nincsenek abban a helyzetben, hogy a „nyakukba vegyék a világot”. Ők nem lehetnek másodrangú állampolgárok. Egy település olyan kell, hogy legyen, mint egy család, amelynek fiatalabb tagjai viszonozni tudják az idősebbeknek a törődést akkor, amikor nekik mutatkozik szükségük erre.
Márpedig ez nem lehetetlen. Átmegyünk a hegyeshalmi határon, és egy sor olyan, Dunaújváros méretű várost találunk, ahol öröm embernek, fiatalnak lenni, ahol nem vetődik fel nap mint nap a kérdés: menjek vagy maradjak? És ahol a megöregedés nem a kiszolgáltatottságot jelenti. Mert van lehetőség arra, hogy az emberek generációkon átnyúlva, helyben biztosítsák a megélhetésüket, fejlődjenek, innováljanak; újra és újra feltalálják, hogyan tudnak a szülőhelyükön előrelépni.
Dunaújváros is lehetne egy ilyen hely.
Egy modern, európai város. Nem a XX. század ipartelepe, hanem a XXI. század megújult és sokoldalú városa – új, közösségteremtő, kávézókat, parkokat, kulturális és szórakoztató létesítményeket kínáló belvárossal, újra kitalált, pezsgő központtá varázsolható, sokoldalú Szalki-szigettel, okosan szigetelt, korszerűen felújított „zöld” panelekkel, modern, környezetbarát közlekedéssel és több lábon álló gazdasággal, amelyben fontos szerepük van a helyi „óriásoknak” (Dunaferr, Hankook), ám rajtuk kívül is számos prosperáló cég jelenti a munkalehetőséget.
Most – mindezzel szemben – azt állapíthatom meg, hogy 9 évnyi Fidesz-uralom nem hozott egyetlen új kapavágásnyi munkahelyet sem Dunaújvárosban.
Azért kezdtem el politizálni a Dunaújvárosi Főiskola gazdálkodás szakos hallgatójaként, mert nem szerettem volna elköltözni; azt szerettem volna – és makacsul szeretném –, hogy Újvárosban is úgy élhessek, mintha Grazban laknék. Sok buktató volt a pályám során, de nem adtam fel; szívügyem a helyi baloldal és a város megújítása.
Gyerekkorom vasárnapi ebédeinek két meghatározó élménye volt. A húsleves és a baloldal kormányzásáról folytatott viták. Ma nagyban megy a nosztalgiázás arról az időszakról, amikor Újváros még a baloldal fellegvára volt. Azt az időt nem lehet és nem is kell visszahozni. Ha úgy tetszik, új időszámítást kell kezdeni; újra meg kell fogalmazni, mi az, hogy vidéki, mit jelent egy vidéki városban élni a XXI. században.
Orbánnak és hűbéreseinek nincs igényük arra, hogy újítsanak. Ők a legszívesebben visszamennének a Horthy-korszakba; így gondolkodnak, így politizálnak. A baloldal – és a formálódó közös ellenzék – feladata, hogy újrateremtse a magyar vidéket, a hazai vidéki városokat. Hogy fiatal, hiteles helyi képviselőkön keresztül elmondja, milyennek is képzeli a reményt és az esélyt adó vidéki életet. S ha ezt megteszi, simán megtörheti az orbáni uralmat.
Tévképzet, hogy vidéken a Fidesz verhetetlen és az ellenzéknek nincs esélye győzni. 2018 tavaszán a Fidesz nem Budapesten, hanem itt, Dunaújvárosban érte el a legrosszabb választási eredményét.
Azért dolgozom, hogy ez most is így legyen. Hogy a dunaújvárosiak büszkék legyenek arra a településre, amelyhez megannyi szállal kötődik Bóna István és Sváby Lajos, amely a Quimby és Nagy Ervin otthona, amely anno megkapta A nemzet sportvárosa címet, amelyben számos emlékezetes Vasasnapot tartottak, vagy ahol Koltai Róbert Csocsóját forgatták. Dunaújváros, én maradok és jövök!
Szerző
Szabó Zsolt
Frissítve: 2019.01.25. 09:29