Meghalt Kun Zsuzsa balettművész

Publikálás dátuma
2018.12.24. 14:15

Fotó: Shutterstock
Elhunyt 84 éves korában Kun Zsuzsa Kossuth-díjas balettművész, balettmester – tudatta hétfőn a Magyar Táncművészeti Egyetem az MTI-vel.
A művészt hétfőn érte a halál. Kun Zsuzsát a Magyar Táncművészeti Egyetem saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkedik – olvasható a közleményben. Kun Zsuzsa 1934. december 9-én született Budapesten. Az operaház balettiskolájában Nádasi Ferenc növendéke volt 1943 és 1949 között, majd a dalszínház tagja lett. 1952 és 1977 között az operaház magántáncosa, később örökös tagja és mesterművésze volt. Párhuzamosan 1972-től a Magyar Táncművészeti Egyetem jogelődje, az Állami Balett Intézet, majd a Magyar Táncművészeti Főiskola főiskolai tanára, balettmestere, később professor emeritája. 1972 és 1979-ben között az Állami Balett Intézet igazgatója volt. Kun Zsuzsát 2018 szeptemberében az egyetem szenátusa rector emerita címmel tüntette ki. Kun Zsuzsa a repertoár összes főszerepét eltáncolta. Nagyszerű klasszikus balerina volt, aki drámai, lírai, sőt komikus szerepeiben egyaránt kimagasló alakításokat nyújtott, s külföldön is sok sikert aratott. Művészi munkáját 1971-ben a kiváló művészi címmel tüntették ki. 2003-ban lett A Magyar Állami Operaház mesterművésze, 2013-ban a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést kapta.
Szerző
Témák
Kun Zsuzsa balett

Reisz Gábor: "Nem hiúságból lettem én a főszereplő"

Publikálás dátuma
2018.12.24. 11:30

Fotó: Draskovics Ádám / Népszava
Ugyanaz jobban? A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan után Reisz Gábor újabb személyes filmet készített. Játékosságában, drámai mélységében, őszinteségében és egyediségében lenyűgöző lett a Rossz versek.
A VAN után azt tervezte: film noir-t fog forgatni. A Rossz versek sok minden, csak nem sötét bűnfilm.
Filmrajongó vagyok, számos stílus és műfaj érdekel. De elmondom, mi történt: adott volt egy nem túl gyors észjárású karakter, aki szerelmes lesz és emiatt muszáj lesz megfogalmaznia az érzéseit. Ezért elkezd írogatni. Egyszer csak azt vettem észre, belőlem is buggyannak elő a gyerekkori emlékek, imádok ezekben elmerülni, és a krimi forgatókönyv helyett visszaemlékezésekkel töltöttem meg a lapokat. Velem is történt számos meghatározó dolog akkoriban, és egyszer csak biztos voltam abban: jobban érdekel ez, mint a film noir – ha meg így van, utóbbit nem is kell erőltetni. Úgy éreztem, a biztos kapaszkodási pont az emlékekben keresendő. A Rossz versek elképesztő őszinte lecsupaszítása önmagának. Nem tart attól, hogy ettől kezdve mindenki azt gondolja majd: mindent tudok Reisz Gáborról?
 
Bele sem mertem eddig gondolni ebbe. A Rossz versek fikciós film, még akkor is, ha az alkotó ott van a vásznon. Ez nem egyetlen ember személyes vallomása, hiszen a teljes stáb hozzátette a saját élettapasztalatát. Mivel elég sok mindenben benne vagyok a rendezéstől a zeneszerzésig, fontos, hogy fanatizálni tudjam az alkotótársakat, hogy szeressék és megértsék a döntéseimet. Nem hiúságból lettem én a főszereplő, hanem a filmkészítői egóm kényszerített: egy szakmai kísérlet volt. Pont emiatt tudtam legyőzni az alapvető kamera előtti félelmemet. Ez egyszeri és megismételhetetlen helyzet, nem hiszem, hogy képes lennék színészkedni, ha mondjuk valaki egy szereppel keresne meg. Sőt, abban sem vagyok biztos, hogy újra meg tudnám csinálni a Rossz versek bármelyik jelenetét. A filmkritikusok mindig szeretnek viszonyítani, nekem a Tökéletlen idők és a Suburbia is beugrott olykor a Rossz versek kapcsán.
Meg fogja lepni a válasz. Nem nagyon vágom Richard Linklater filmjeit, és amit láttam tőle, az egyáltalán nem tetszett. Miközben néztem a Rossz verseket, én is megpróbáltam visszaemlékezni: de a legtöbb dologra vagy nem sikerült, vagy úgy tűnt, nem biztos, hogy jól emlékszem.
Rengeteg típusa van ennek. Például van az az emlékezés, amit a jelen időben érzett lelkiállapotod határoz meg, méghozzá úgy, hogy mindenképpen jól érezd magad. Máskor emléktöredékeket a fantáziánkkal egészítjük ki, vagy a tudatalattink manipulál minket a háttérből. Arra, hogy az emlékezés és a múlt idő mennyire nem létező dolog, a forgatókönyv írásakor kellett rádöbbennem. Csak a jelen létezik. Pontosan ezért tettünk visszatérő, megismétlődő motívumokat a múltbeli és a pillanatnyi történésekbe. Ez rengeteg játékra adott lehetőséget. A múltat egyébként mindig filmszerűnek képzeltem el, ezért van az, hogy a múltbéli jelenetekben, stílusban eljutunk a Szomszédoktól egészen a Fargóig. A Rossz versek filmrendezőjének életében fontos motívum a meg-, illetve elverés esztétikája. Ennek mi az oka?
 
Ez nagyon fontos pont az emlékezéssel kapcsolatban. Három vagy négy évvel ezelőtt összefutottam egy sráccal, akit a gimnáziumban – az túlzás, hogy többször megvertem, de – kicsit terrorizáltam. Megemlítettem neki a dolgot és erre azt mondta, nem volt ilyen. Nem akart erre emlékezni: kitörölte a fejéből. Ami rossz, attól meg tudunk szabadulni. Egyébként ezzel a sulibeli dologgal párhuzamosan a vízilabdaedzéseken meg folyamatosan engem vertek. A sportközösségekben a mai napig mindig bántalmaznak valakit, általában a legkisebbet. A beavatások, a klikkek miatt, vagy csak egyszerűen kinéznek. Engem már nem is tudom, miért vertek. Hagytam egy ideig, majd eljött az ideje, hogy visszaüssek. Aki rendszeresen vert, nem is tudott mit kezdeni az új szerepekkel. Így ért véget a verekedések hosszú sorozata, amiről persze annak idején nem mondtam senkinek semmit. A rendezők 99,9 százaléka egész életében egy víziót kerget, ön viszont magát szedte szét a vásznon. Azért ez bátor.
Sosem voltam elégedett típus. A Rossz versek egy kísérlet: sikerül-e létrehozni az egész filmen végigsöprő emocionális flow élményt. Szabó István volt az első, aki azt mondta, hogy ez bátor. Megüzente nekem, amikor a fülébe jutott, hogy szereplő leszek. Amúgy meg: ha kísérletezel valamivel és nem tudod, mi lesz a végeredmény, akkor szerintem nem vagy bátor. Ha tudatában lettem volna a veszélyeknek és a kockázatoknak: akkor lettem volna az. Miközben beszél, sokszor szeret félre vagy lefelé nézni. Ezt nem okozott nehézséget?
 
Lentről jönnek a gondolatok. Ha a filmben nem látják a szemedet, akkor nem működik egy jelenet. Így tényleg küzdenem kellett, hogy ne nézzek túl sokszor lefelé. A most zajló kulturkampf hangadói biztosan szeretik majd a Rossz verseket, elvégre a főhős hazajön benne külföldről.
Nem vagyok elkötelezettje egyik nézetnek sem, mindenhol elhangzanak olyan érvek, amelyektől csapkodom a homlokomat. A hazajövetelnek a Rossz versekben az az oka, hogy Anna és Tamás szakít. Az, hogy Tamás szereti Budapestet és az országot, azt vállalom, én is ezt gondolom és örülök, ha valakinek ez átjön majd a filmen keresztül. Amúgy pedig: nincs olyan film a világon, amelybe nem lehet valahogy belekötni. De az egészséges ember tudja: nem lehet egy szögből nézni a dolgokat. A VAN és a Rossz versek után el tud még távolodni magától?
 
Első körben minden művész abból indul ki, hogyan érzi magát és személyes döntés, milyen témát, történetet akar elmesélni. A fogalmazásmód az, ami különböző: mekkora távolságot tud tartani az alapanyagtól az alkotó. A Rossz versek esetében ez elképesztően pici. Ez nem mindig jó, biztos, hogy nálam csak objektívebben tudják mások nézni a filmet. Most is zsánerterveim vannak, de azt muszáj belátni, hogy engem a kísérletezés érdekel. Nem mondtam le a film noir tervről sem: ez sem lenne egyszerű, a szürreális álomjelenetek és a valóság keveredne benne. Kizárt, hogy a filmkészítés számomra ne legyen kísérletező.

Névjegy

Reisz Gábor 1980-ban született Budapesten. Miután végzett a Testnevelési Egyetemen, beiratkozott az Eötvös Loránd Tudományegyetem filmelmélet és filmtörténet szakára 2003-ban. 2006-tól a Színház- és Filmművészeti Egyetem film- és televízió rendező szakára járt, ahol Enyedi Ildikó volt az osztályfőnöke. Tanulmányai alatt több rövidfilmet írt és rendezett. 2014-ben a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című első egészestés filmjével diplomázott az SZFE-n. A film a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál East of the West versenyprogramjában debütált, és több nemzetközi fesztiválon díjazták: elnyerte többek közt a Torino Filmfesztivál különdíját, közönségdíját és kritikusi díját, a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál nagydíját, valamint a Szófia Nemzetközi Filmfesztivál legjobb rendezőjének járó díját. A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan-t több országban bemutatták.

Már online is nézhető a magyar veterán pilótákról készült film

Publikálás dátuma
2018.12.23. 19:30

Fotó: Veteránfilm/The Speak Easy Project
Hernáth Csaba második világháborús pilótákról szóló animációs dokumentumfilmje, a Veteránfilm már online is megtekinthető.
A népszerű Menjek/Maradjak című dokumentumfilm-sorozat, valamint az Ultra című – 2017-ben az Európai Filmdíjra is jelölt – egész estés dokumentumfilm vágó-operatőre egy budapesti villamosútja során talált hőseire. Az ötvenperces film két kilencven év feletti nyugalmazott repülős tisztet mutat be: Szentiványi János „Sminyu” és Frankó Endre „Kukla” a világháború végén szolgáltak a magyar légierő legendás Puma századában.  A Veteránfilm november végén elnyerte a legjobb dokumentumfilm díját a Karjalai Nemzetközi Ifjúsági Filmek Fesztiválján

A filmet a rendező maga forgatta és vágta, az animációkat Mihályi Barbara készítette, a zenét Bognár Csaba (SABW) és a Saverne zenekar jegyzik. A SpeakEasy Project és a SpeakEasy Project Berlin koprodukciójában készült alkotás a Vimeo videómegosztó oldalán látható.
Szerző
Témák
dokumentumfilm