A kórházak úsznak az adósságban, a fenntartó díszvacsorát ad

Publikálás dátuma
2018.12.12. 06:00

Fotó: Népszava
Reprezentatív rendezvénnyel ünnepli meg az év sikereit az Állami Egészségügyi Ellátó Központ, miközben 100 millióra büntették, a rábízott intézményekben pedig WC-papír sincs.
Az Európa Hajón látja vendégül munkatársait és a partnereit az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főigazgatója szerdán – tudta meg lapunk. A díszes meghívóban Budapest csodálatos esti látképét és meglepetést ígérnek az "ízletes, svédasztalos vacsora" mellé. A hajón ülő- és állófogadáson szórakozhat majd az ÁEEK mintegy 400-500 vendége. Számításaink szerint az esti rendezvény több millió forintba kerül, akár a 10 millió forintot is elérheti a végösszeg, holott nem nagyon van oka ünneplésre a fenntartónak. Az ÁEEK fennhatósága alatt ugyanis a kórházak év közben újra rendesen eladósodtak. 55 milliárdos adósságot halmoztak fel, ráadásul ezt az összeget – miként azt keddi számunkban megírtuk – az ígéretekkel ellentétben mégsem vállalja át teljes egészében a kormány. Így a gyógyítók és a beszállító is izgulhatnak, hogy kinek jut majd az adósságcsökkentő állami segélyből.
Közben kiderült, hogy az Állami Számvevőszék a nyári vitatott eredményű kórházi ellenőrzések után most újabb kilenc intézmény átvilágításába kezdett. A nyilvánosságra hozott lista szerint éppen a legnagyobb adósságokkal küszködő intézmények szállják majd meg az ellenőrök. Egy kórházigazgató úgy reagált lapunknak erre: – Az intézmények újabb megfélemlítésétől nem lesz jobb a betegellátás. Az a pénz pedig, amit most számon kérnek, már rég „benne van a betegekben”, a keresett összegeket csak úgy lehetne megtakarítani, ha a páciensek nem kapnák meg a szükséges ellátást – mondta. Hozzátette: mindez most megint csak arra jó, hogy fokozzák a nyomást az intézményvezetőkön. Pedig a nyáron még azt ígérték, hogy a tárca saját maga készít elemzést az eladósodás okairól. A minisztérium és az ÁEEK szakemberei meg is szállták a kórházakat, ám máig nem tudni, mit ellenőriztek, és mi lett a vizsgálat eredménye, milyen következtetéseket vontak le, kiderült-e, miként lehet megelőzni az eladósodást. Noha minderről semmit nem tudni, a kórházak vezetőit – mint azt lapunk megírta – már most jövedelemelvonással is fenyegetik.
Az ÁEEK drága évzárója nem csak az ágazat általános állapota miatt visszás: az idén váltak ugyanis jogerőssé a Közbeszerzési Hatóság által kiszabott büntetések, amelyeket súlyosan szabálytalan eljárásai miatt róttak ki az intézményre. Tavaly év végéig négy tendert és mintegy 100 millió forint közpénzt bukott el az ÁEEK a szabálytalan közbeszerzések miatt. Érdemes felidézni, hogy 2011-ben a kórházak államosításától az áttekinthetőbb, hatékonyabb közbeszerzést remélték.

Gyermekorvosok kérik karácsonyra

Az őszi-téli időszak fertőzéses megbetegedéseire hívta fel a figyelmet a Magyar Gyermekorvosok Társasága szerdán. Arról is szót ejtettek, hogy a szülők először a háziorvostól kérjenek segítséget. Sokan ugyanis azokat a gyerekeket is a sürgősségi ellátóhelyekre viszi, akik nem szorulnak ilyen ellátásra. Hozzátették: már a vizsgálat előtt megkezdhetnék a szülők a láz- és fájdalomcsillapítást, folyadékpótlást. Velkey György, a társaság elnöke szerint a sürgősségi osztályra csak súlyosabb tünetek – lázgörcs, láz és kiütés, kiszáradás veszélye – eseten kellene fordulni.

Szerző

Újabb repülőket vesz a honvédség - szépen hízik a "nemkormánygép-flotta"

Publikálás dátuma
2018.12.11. 22:00

Fotó: Orbán Viktor hivatalos Facebook oldala
Tervben van egy Airbus és három másik, teherszállító gép beszerzése.
Újabb repülőket vesz a honvédség, a meglévő négy mellé tervben van egy Airbus és még három másik, teherszállító repülőgép beszerzése – mondta a honvédelmi miniszter az RTL Klub híradójának. Benkő Tibor azt is elismerte, hogy a honvédség legutóbb vásárolt, Falcon 7X típusú repülőgépe polgári lajstromjelet kapott (és a létét is erősen titkolták), de a miniszter szerint ennek csak technikai okai vannak, és átmeneti állapot. „Addig, amíg ennek a gépnek a katonai rendeltetésű felszerelését, berendezését nem oldjuk meg, mindaddig polgári lajstromot visel, utána pedig katonai lajstromra fogjuk átvenni” – jelentette ki. Arra a kérdésre, hogy a katonai feladatokra vett Airbusokat miért használja Orbán Viktor miniszterelnök, azt mondta: ez a honvédség feladata. „2005-ben született egy öt minisztérium által megalkotott együttes utasítás, amely meghatározza, hogy a védett személyeket légi úton a Magyar Honvédség köteles szállítani” – fogalmazott. Bővebb tájékoztatást azonban nem adott - és persze azért hallgathat, mert katonai titoknak minősül, kik szállnak az égben ezeken a gépeken.
Szerző
Frissítve: 2018.12.11. 22:01

Szávay december 31-én adja vissza a mandátumát

Publikálás dátuma
2018.12.11. 21:24

Fotó: Kovács Attila / MTI
A közösségi oldalán azt írta, erre a két hétre még szüksége van képviselői munkája lezárásához.
2018. december 31-i hatállyal adja vissza országgyűlési képviselői mandátumát Szávay István a Jobbiknak. „Hivatalos lemondásomat kizárólag a pártvezetés kérésére nem nyújtom még be. Ez a döntés annak érdekében született, hogy a mandátumom ne maradjon betöltetlen, mivel idén új képviselő eskütételére már nem kerülhet sor” – írta Szávay a Facebook-oldalán. Közölte, hogy erre a két hétre még szüksége van képviselői munkája lezárásához, a folyamatban lévő ügyek befejezéséhez, illetve átadásához. Bár 2019. január elsejétől jogilag néhány hétre még képviselő marad, már semmilyen juttatást nem vesz majd igénybe – tette hozzá. Szávay István nemrég azzal került a figyelem középpontjába, hogy a Hír TV birtokába került hangfelvétel tanúsága szerint egy őt nácinak nevező zsidó nő megverésével büszkélkedett. Később elnézést kért durva, ízléstelen hangneméért, és lemondott a Magyar Országgyűlés jegyzői, illetve a Jobbik frakcióvezető-helyettesi tisztségéről. Ezt követően közölte, hogy lemond parlamenti képviselői posztjáról is.
Szerző