Nemzet és globalizáció

A XXI. században kevés helyzet okoz majd annyi konfliktust, mint a nemzeti önazonosság és a technikai meg környezeti változásokra adandó globális válaszok ellentéte. Világos, hogy a globális felmelegedés, a migráció kihívására és mindezen folyamatok hatásaira nem lehet hatásos válaszokat adni abban a keretben, amelyben az európai társadalmak immár kétszáz éve léteznek, vagyis a nemzetállamok keretében. Ám szélsőséges reakció lenne, ha az európai elit a fürdővízzel együtt a gyermeket is kiöntené, és megpróbálna erőszakkal lenyomni ötszázmillió ember torkán valamilyen Európai Egyesült Államok-víziót. 
Ez már csupán azért sem lehetséges, mert bár az Egyesült Államok nem az európai értelemben vett nemzetállam, és nem is tudott soha az lenni (hiszen az amerikai nemzet alapzata nem a közös nyelv vagy a közös terület, hanem az amerikai értékrendhez, ezen belül az alkotmányossághoz való lojalitás), ám rendelkezik egy olyan lélektani összetevővel, amellyel Európa nem: a kivételesség tudatával. 
Rengetegen elemezték az amerikai kivételesség-tudatot, és már magyar szerző tollából is olvasható egy monográfia a témában: Peterecz Zoltán 2016-ban megjelent könyve, A kivételes Amerika, az amerikai kivételesség történeti bemutatása. 
Ez a puritán hagyományban gyökerező mítosz, amely az Egyesült Államokat és népét úgy jellemzi, mint „jelzőtűz a dombon”, „megszentelt földdarab”, „az emberiség utolsó reménysége” (hogy csak a legtöbbet hivatkozott jelzőket ismertessük), rendkívül hiányzik az európai uniós tudatból. Nem az Európai Uniónak van kiválasztottság-tudata, amely az összeurópai identitás alapja lehet, hanem az egyes európai nemzeteknek van egyfajta kiválasztottság-tudatuk. 
A magyar kiválasztottság-mítosz, amelynek évszázadokon keresztül központi eleme a „kereszténység védőbástyája” szerep volt, a lengyel nemzeti mítosz, miszerint „Lengyelország a népek Krisztusa” és „Szűz Mária a lengyelek királynője”, a francia „gloire”, Spanyolország mint „a legkatolikusabb királyság” és a többi kedvelt, populáris közhellyé koptatott nemzeti toposz aligha lesz alkalmas arra, hogy az Európai Unió identitásában összesimuljanak. Bármennyire fájdalmas is, be kell látni: a mai európai nemzetek mítoszai részben egymással szemben alakultak ki (pl. ha a spanyol király nem lehetett a „legkeresztényibb”, mert a jelző francia kollégája által már foglalt volt, ő magát kinevezte a „legkatolikusabbnak”), ezért nem lehet rájuk építeni egy összeurópai identitást. 
Mennyivel könnyebb a virginiaiak, texasiak, kaliforniaiak, oregoniak dolga, mint a magyaroké, olaszoké, franciáké, svédeké! Attól még lehet valaki büszkén texasi vagy oregoni, hogy elfogadja az Egyesült Államok kivételességét a világban, a tagállamhoz való lojalitás és az össz-amerikai identitás mítoszai nem állnak ellentétben egymással. A mítoszban osztozik republikánus, demokrata párti és független, vagyis az képes nem csupán a regionális, hanem a politikai határokat is felülírni. (Témánkat szétfeszítené, ezért most tekintsünk el attól, hogy három tagállam – Texas, Alaszka és Kalifornia – rendelkezik szeparatista hagyománnyal: valójában a szeparatista mozgalmak teljesen gyengék és súlytalanok, legalábbis egyelőre, persze ez változhat közepes és hosszú távon, ám ettől még messze vagyunk.) 
Egy olasz és svéd ember esetében már nem ilyen egyszerű a képlet. Elég egyetlen aktuális dilemma, hogy a nemzetállami érdekek a szövetségi elvek fölébe kerekedjenek. Az európai történelem másként alakult, mint az USA története. Európa a nemzeti konfliktusok földrésze volt, és a migráció kezelése körüli viták az utóbbi években sajnálatosan rávilágítottak arra, hogy a szolidaritás értéke milyen gyönge lábakon áll, ha az Uniót kihívás éri.
Hogy az Európai Unió miként erősítheti meg helyét a világban, és hogyan oldhatja föl a globalizáció és a nemzeti identitás ellentétét, az feladja a leckét az európai eliteknek. 
Hosszú távon egyetlen megoldás kínálkozik: az idehaza Karácsony Gergely által is hivatkozott Szociális Európa víziója, egyfajta európai szociális piacgazdaság. A „szociális” jelző persze nem jelenthet csupán baloldali tartalmat, úgy kellene meghúzni a kereteit, hogy abba pragmatikus módon minél több egyéni szabadság beleférhessen, és ne álljon szemben az egyes európai nemzeti kultúrákkal. Mert azt el kell fogadni, hogy a nemzet mint közösség érték lesz a XXI. században is, és minden törekvés a nemzet erodálására szükségszerűen beleütközik az emberek ellenállásába. 
Ugyanis a nemzet nem egyszerűen egy közösség, hanem egy nagy család, egy meleg tűzhely a legtöbb ember számára, amelynek értékei védendőek a jelenben is, technikai forradalom ide, migrációs kihívás meg globális felmelegedés miatti kihívások oda. Fontolják meg egy mára elfeledett baloldali politikai gondolkodó, a polgári radikális Jászi Oszkár örökbecsű szavait: „nincs antiszociálisabb gondolat, mint az, mely a már kifejlődött nemzettesteket fel akarná bontani alkatelemeire”. Nem a nemzetek elvetése, hanem egy szociálisabb Európa lehetne a válasz, ahogyan azt ma már nem kevés politikus és közgazdász is képviseli.
Természetesen a nemzeti érvrendszerbe való bezárkózás sem lehet a válasz. A nacionalizmus sovinizmussá, idegenellenességgé satnyulását senki sem ábrázolta szórakoztatóbban, mint Jules Verne, akinek Hatteras kapitány című regénye elrettentően mutatja be a nemzeti elfogultságot. A regény hőse képtelen belenyugodni abba, hogy hazája, Anglia más nemzetek mögé szorul a gyarmatosításban. Több expedíciót szervez az Északi sark elérésére. Nincs tekintettel senkire, inkább elpusztul hajójával és legénységével együtt (utóbbit kegyetlen fanatizmusával lázadásba és közvetetten kannibalizmusba, majd a zord vidéken való nyomorúságos pusztulásba űzve), mint hogy lemondjon úgymond jogos nemzeti céljáról.
Ám csalódottan kell tudomásul vennie, hogy más is a sark meghódítását tűzte ki célul: ugyanez a célja az amerikai Altamont kapitánynak, aki nem kevésbé fanatikus, soviniszta és kegyetlenségig céltudatos, mint Hatteras, ám míg utóbbit szenvedélye és növekvő csalódottsága lassan, de biztosan az őrület és monománia felé hajtja, Altamont hidegfejű és józanul számító. Mondhatjuk: a soviniszta aktivista és – ha csak hajó fedélzetén is – a diktátor kétféle típusával van dolgunk. A két kapitány vég nélkül vitatkozik, hogyan nevezzék el a mindkettőjük által felfedezett területeket. Mindketten saját nemzetük hőseit akarják névadónak. 
Az angol nemzetiségű Clawbonny doktor, Hatteras hajóorvosa szelíd derűjével, természettudományos ismereteivel, finom stílusával, ember- és állatszeretetével úgy hat a két vitatkozó fanatikus környezetében, mint csillagfény a sarkvidéki éjszakában. Ő az, aki kompromisszumos javaslataival feloldja a két kapitány nevetségességig eltúlzott, valójában riasztóan kicsinyes, nemzeti gőgtől duzzadó vitáit. Az Európai Uniónak és a nemzeteknek most inkább Clawbonny-féle vezetőkre van szükségük, akik képesek közvetíteni az érdekek között.
Ha nem is lehet egy összeurópai identitást kialakítani, annyi egy szociális piacgazdaságon alapuló Európai Unióval elérhető lenne, hogy az állampolgárok jobban bízzanak mind a nemzeti elitjükben, mind az Európai Unió intézményeiben.
Szerző
Paár Ádám
Frissítve: 2018.12.04. 09:13

Előre hozott kampánystart

A BKK Zrt. még az e-jegy botrány előtt kihirdette a 3-as metró „meghosszabbítására” kiírt közbeszerzési pályázat végeredményét. Tarlós István csak blöfföl, amikor egy évvel az önkormányzati választás előtt elindította ígéret-cunamiját - kommentált hamarjában az MSZP. A többi ellenzéki párt kissé pozitívabban ítélte meg az „ígéretes” fejlesztéséi terveket, bár fenntartásaikat is hangoztatták. 
A szóban forgó beruházás kézzel fogható jele annak, hogy a Fidesz szemében felértékelődött a 2019-es választások tétje. És biztosak lehetünk abban , hogy a kabinet mindent megtesz saját sikerének előmozdítása érdekében. Ideértve fővárost is, amelynek vezetését semmi szín alatt nem szeretné újra átengedni az ellenzéknek a Fidesz.  
A 2019-es választási startpisztoly viszont eldördült.... De akkor az ellenzék miért nem mozgósítja máris a hadra fogható táborát? Az előre hozott kampánystart ellenére ne vennék észre, hogy lassan körmükre ég mindkét jövő évi választás? 
Szó, ami szó, a Sargentini-jelentés vitája, és a néppárti leckéztetés Európa-szerte erodálta Orbán presztízsét. A Fidesz korábbi Brüsszel-ellenes kirohanásai, nemzeti konzultációkba ágyazott és uniós értékeket tagadó kampányüzenetei mélyen beégtek a közvéleménybe. A májusi EP választások küszöbén ez aligha tekinthető pozitív reklámnak. (Igaz, merőben másként is ítélik meg a Fidesz szerepét ma a bevándorlás-pártinak bélyegzett államok és a migráns-ellenes szekértábor.) 
Egy biztos, az uniós fenyítés hatálya alatt álló Orbán-kormány egy választási vereséget nemigen engedhet meg magának (és még kevésbé az országnak). Mert ha az EP választásokat elbukja, vagy csak saját várakozása alatt szerepel, az közvetlenül kihat az őszi helyhatósági választásokra is. Következésképp megrendítheti hatalmát.  
Persze konszolidált körülmények között egy kormányzópárt ezernyi legitim eszközzel, végtelen anyagi erőforrással rendelkezik, hogy „közérzetjavító” intézkedéseivel manipulálja, befolyásolja a választókat. Ugyanakkor jól felfogott érdeke az is, hogy időben semlegesítse a nemszeretem tényeket, a negatív híreket. Példának okáért a választásokig már aligha akaszthat saját nyakába újabb korrupciógyanús eseteket… Lám, az ELIOS-ügyben is példás gyorsasággal lezárták nyomozást. Egyébként is, a Mengyi Roland volt Fideszes képviselő bűnügyéből ismert „alkotmányos költségek” alaposan megterhelték a kormányzat erkölcsi mérlegét. Simonka György parlamenti szavazatára viszont a képviselő mentelmi jogának felfüggesztése ellenére is komolyan számít a kétharmad határán táncoló párt.
Azonban a további esélyeket latolgatva el kell ismerni: az Orbán bizalmát „kivásárló” főpolgármester hatalmas tartalékokkal rendelkezik a fővárosban. Sokat hozhat a konyhára, hogy - miként már említettük - beígérték az M3-as metró nyomvonalának meghosszabbítását is. Nem szólva arról, hogy a Fidesz - ha érdekei úgy diktálják - az ellenzék zavartalan felkészülést megtorpedózva, egy törvénymódosítás árán akár előre is hozhatja az önkormányzati választások időpontját. Alkalmasint őszről – májusra. Ez estben a bizalmi szavazással felérő európai parlamenti mellett, egy füst alatt májusban megejthető minkét választás. 
Az M3-as metróval, mondhatni, 19-re lapot húzott a Fidesz. Nyilván ismét ők akarják megszabni a választási ütközetek témáit, azok helyét és idejét, a feltételeket. Ám az előrehozott kampánystart okán ideje ébresztőt fújnia az fővárosi ellenzéknek is! Miért ne tarthatnának több vasat a tűzben azok, akiket a 3-as metró kampányszele megcsapott?
Szerző
Bodnár Lajos jogász, újságíró
Frissítve: 2018.12.03. 13:14

Több jelölt, több sansz

A november közepi állapot szerint a fővárosi előválasztási kampányban versenyezni fog egymással az MSZP-PM pártszövetség két prominense (Karácsony, Horváth). Már megismerkedhettünk a harsány és szókimondó önjelölt médiaszemélyiséggel (Puzsér), és azt is olvastam, hogy egy igen apró politikai közösség (Liberálisok) is indítja az alelnökét a téli futamon. A DK és a Momentum még nem startolt, az LMP „lebegteti”, beáll-e Puzsér mögé, a Jobbik várhatóan nem vesz részt az összecsapáson. A Kétfarkú Kutyák pedig saját utat szoktak járni. 
Látva a felhozatalt, az az igény fogalmazódott meg bennem, hogy ne bízzuk kizárólag pártokra, pártocskákra az előzetes megméretést, ne engedjük, hogy januárban egy belterjes és unalmas háziverseny vegye kezdetét. Jelen helyzetben csupán háziversenyről beszélhetek, hiszen az MSZP-PM és a Liberálisok a 2018. áprilisi parlamenti választáson együttműködtek, most is politikai szövetségesként fognak egymással „küzdeni”. 
Elképzelésem egyszerű, és felkarolásával talán színesedhet a rivalizálás. Konkrét leszek. Javaslom, hogy a Budapesten működő vállalkozói szervezetek (a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, a VOSZ Budapesti és Pest Megyei Regionális Szervezete, az Ipartestületek Budapesti Szövetsége stb.) közösen állítsanak csatasorba egy értelmes és az üzleti életben már bizonyított, sikeres fővárosi vállalkozót. Megyek tovább. A Magyar Mérnöki Kamara Budapesti és Pest Megyei Szervezete szintén képes lehet egy versenyképes jelölt megnevezésére. Nem árthat az 1,8 milliós Budapestnek, ha egy racionálisan gondolkodó műszaki értelmiségi is kifejthetné nyilvánosan a jövőről alkotott véleményét. De valószínűsítem, hogy a Budapesti Ügyvédi Kamara tagjai között ugyancsak fellelhető olyan tehetséges személy, aki tájékozott városunk ügyeiben és komoly gazdasági tapasztalatokkal rendelkezik. Várom a környezetvédők szervezett fellépését, hiszen nagyon vágyunk a friss levegőre és az élhető lakhelyre. Az sem lenne ördögtől való, ha a fővárosban dolgozók nevében a területen működő munkavállalói érdekképviseletek (értsd: szakszervezetek) szintén megpróbálnának egy szimpatikus, belevaló személyt becsempészni a közéletbe. A sor folytatható. 
A hagyományos pártjelöltek (+Puzsér) közötti előválasztás érdektelen lesz, a fővárosi polgárok rezignáltan fognak legyinteni: ezek már megint csak tét nélkül báboznak. Nem, nem vagyok előválasztás ellenes, csak attól félek, hogy unalomba fog fulladni az egész, és öt-tízezer pártszimpatizánson, valamint a Puzsér-fanokon kívül senki sem fog regisztrálni és voksolni. Az előválasztástól való elfordulás és közöny jóvátehetetlen károkat okozhat, és direkt módon negatív hatással lehet a májusi EP- és az őszi önkormányzati választásokra. 
A választói aktivitás megteremtéséért és megmentéséért kell kibővíteni a jelöltállító szervezetek körét, ezért szorgalmazom köztestületek, érdekképviseletek, hivatásrendi kamarák és civil szervezetek jelöltjeinek szerepvállalását. Nem gondolom, hogy boldog-boldogtalan indulhasson a „selejtezőn”. Minden bizonnyal megvan az a tapasztalati szám (támogatói aláírás), amelyhez normatív módon köthető az előválasztáson való részvétel. Az előbb felsorolt szervezeteknek ez nem lesz gond, mivel taglétszámuk meghaladja az ellenzéki pártokét. Még az is előfordulhat, hogy alkalmas „körön kívüli” jelölt felbukkanása esetén a pártok önmérsékletet tanúsítanak, és beállnak a nem pártjellegű társadalmi szervezetek által favorizált személy mögé. 
Ha az öt-hat pártjelölt kiegészülne öt-hat jól felkészült szakember-aspiránssal – és értelmes diskurzussal –, az dupla haszonnal járna. Egyrészt világosan kirajzolódna, hogy politikusokat vagy "külsősöket" akarnak-e a budapestiek főpolgármesternek, másrészt az új szereplők – még ha veszítenek is az előzetes versenyben – a későbbi győztes szakmai hátterét is biztosíthatnák. Egy sikeres üzletemberre, egy kiváló stratégára, egy gyakorlott jogászra minden csúcsvezetőnek szüksége van. Ez alól a főpolgármester sem kivétel.
Szerző
Dávid Ferenc közgazdász