Férfiak a vízen, nők a szárazföldön - Tévésorozat folytatja a Das Bootot

Publikálás dátuma
2018.12.03. 10:00
A sorozat angol írója, Tony Saint 1942-be helyezte a cselekményt, a figyelme pedig kiterjedt a szárazföldre és a nőkre is
Német–angol–francia koprodukcióban készült tévésorozat folytatja Wolfgang Petersen kultikus tengeralattjárós filmjét, a Das Bootot.
A Das Boot című mozifilm immár fogalom. És nem csak azért, mert a Wolfgang Petersen írta és rendezte alkotás minden idők legdrágább német filmje a mai napig. Abszolút klasszikus, igazi műremek, amely a legtöbb háborús filmmel ellentétben nem az intrikákról szólt, hanem a bajtársiasságról egy tengeralattjárón, ahol egy csapat férfi küzd a túlélésért. A mű befejezése ráadásul bitang erős volt: a lebombázott kikötő, az elsüllyedő hajó és a parton eleső legénység látványa egyértelmű üzenet volt a háború értelmetlenségéről.

Petersen filmje 1981-ben került a mozikba, Mind a laikus, mind az egykori tengerész veteránok szemében az etalon háborús film lett. A leghitelesebb. Beszédes, hogy az Egyesült Államokban, ahol nem szokás olvasni a moziban, sokkal többen nézték meg az angol feliratos, németül beszélő verziót, mint a szinkronizáltat. A megalomán Petersen a sikeren felbuzdulva többször hozzányúlt a 149 perces mesterművéhez. A kimaradt jeleneteket felhasználva készített egy háromszor 100 perces minisorozat a BBC-re, majd egy hatepizódos verziót a német tévének, 1988-ban pedig készült egy hatszor 50 perces széria is. Petersen 209 perces rendezői verziója 1997-ben került újra mozikba, majd a 88-as tévésorozatból is összevágtak egy 293 perces „filmet” a 2004-es DVD-kiadáshoz – egyfajta extrának. Azt kell, hogy mondjam: a legjobb a 209 perces rendezői változat, amely hosszú játékideje ellenére végig a csúcson tartja a nézőt. Jeff Goldblumot a Jurassic Parkból idézve: a világ legrosszabb ötleteinek toplistáján első helyen indult a hír, hogy valaki más csinál egy új Das Bootot. Méghozzá tévés verzióban.

– Amikor forgatókönyvíróként a történelmi tényekkel dolgozom, már a kutatás során folyamatosan azon jár az agyam, hogyan, milyen formában és stílusban lehetséges szórakoztatóvá tenni azokat – mondja Tony Saint, az új minisorozat írója és társalkotója, aki a sorozat sajtóeseményén, Tallinban ült le beszélgetni a Népszavával. Hozzátéve: a legnagyobb dilemma, hogy mit higgyen el az ember történelemkönyveknek, mert a teljes igazságot sosem jegyezte le senki.

A Das Boot-minisorozat esetében hátra kellett az írónak lépnie a „tényektől” és el kellett tudnia képzelni a nézők elvárásait, mondja Saint, akinek a nevéhez egy Margaret Thatcher-film (Margaret: A hosszú út Finchley-ig) is kötődik. Amikor a Thatcher-filmet írta, pontosan tudta, hogy a központi figurát mindenki utálni fogja, mielőtt a film elkezdődne, ezért komédiát írt a fiatal politikusnő életéről. Elmondása szerint a Das Boot ennél kockázatosabb ügy volt, egyszerűen azt kellett egyértelművé tennie: amit most a tévében látunk, annak semmi köze Wolfgang Petersen művéhez – amely, mint említettük, számos változatban megfordult már a mozik és a tévék műsorán.

Tehát, az új sorozat esetében egyértelművé kellett tenni: nem remake, de nem is folytatás. Akkor micsoda? Tony Saint azt mondja: egy olyan sorozat, amely a huszonegyedik század nézői igényeinek. Például, ma már elképzelhetetlen, hogy ne legyenek női karakterek egy szériában. Mivel a német tengeralattjárók történetében egyetlen nő sem szolgált, nem lett volna túlságosan bölcs lépés „beleírni” egyet, így úgy döntöttek: a sorozat fele fog csak a tengeralattjárón játszódni, a másik fele viszont a szárazföldön, a francia ellenállásra koncentrálva. Trendi női hősökkel, természetesen: Lizzy Caplan egy partizánvezért alakít, Vicky Krieps pedig egy SS-hez jelentkező fordítót (lévén, hogy büszke franciaországi német), aki – mint egy jó Hitchcock-filmben – naivaként kerül két tűz közé kerül, a másik cselekményszálban a tengeren lévő U-621-en szolgáló testvére miatt. Aki már nem annyira büszke német.

Természetesen most is ott vannak a hősök a tengeralattjárón. Tony Saint szerint azért volt remek húzás, hogy 1942-be helyezte a cselekményt, mert ekkor már vereséget szenvedtek a németek Észak-Afrikában. Akik ilyen vesztésre álló helyzetben szolgálják tovább a hazájukat, azoknak nyilván sok kétellyel kell szembe nézniük – a drámaiság tehát garantált.

Az olasz „katasztrófa”

Mielőtt híres író és forgatókönyvíró lett Tony Saint, még az 1990-es években éveken a brit bevándorlási hivatalnak dolgozott. Erről könyvet is írt Refusal Shoes címmel. Arra a kérdésre, hogy ma hogyan látja ezt az időszakot, elmondta: noha utálta a munkát, megtanulta például, nincs olyan fogalom, hogy kollektív migránsválság. Egyéni sorsok és problémák vannak. Az 1980-as években – az Egyesült Királyság EU csatlakozása után – az olasz bevándorlók érkezését tartották a nagy „katasztrófának”. – Mindig van aktuális embercsoport, amelyet meg lehet bélyegezni – húzta alá Saint.

Infó:

A Das Boot – A tengeralattjáró (2018) című minisorozatot hétfő esténként sugározza az Epic Drama nevű tévécsatorna

Témák
filmkritika

Párizsi fekete-fehérek - Reigl Judit művei a Makláry galériában

Publikálás dátuma
2018.12.01. 10:30
Reigl Judit 1956-os tematikájú sorozatának képei is jelen vannak
Fotó: Tóth Gergő / Népszava
A legdrágább élő magyar festőművész, Reigl Judit műveiből nyílt kiállítás a Makláry galériában.
A kortárs képzőművészetben kevésbé jártasak is találkozhattak a hírrel: az idén 95 éves, Párizsban élő Reigl Judit a legdrágább élő magyar festőművész. 2013-ban a Christie’s aukciósház londoni árverésén az 1956-os tematikájú Robbanás-sorozatának egyik darabja 50 millió forint feletti összegért kelt el, majd 2015 decemberében a Sotheby’s párizsi árverésén ért el újabb magyar rekordot: akkor 96 millió forintnyi euróért ütötték le Éclatement című festményét.

Reigl Judit az 1950-es években menekült a diktatúrából a szabadságba: Párizsba. André Breton galériájában a szürrealizmus felfedezettjeként ünnepelték, ám hamar szakított az irányzattal, hogy a saját útját járva eljusson az automatikus írásig, a gesztusfestészetig, az absztrakt expresszionizmusig. Legnagyobb életmű-kiállítását 2014-ben rendezte meg a budapesti Ludwig Múzeum. Művei a New York-i Metropolitanben éppúgy nagy becsben vannak, mint a londoni Tate Modernben vagy a párizsi Pompidou Központban.

Életművét a Kálmán Makláry Fine Arts galéria kötetekben mutatta be, képeiből kétévente rendez tárlatokat. A legújabb, A fekete is egy szín című kiállítása tegnap óta látható itt, a tárlat az 1958-ban készült fekete gesztussorozatából is válogat. A fekete-fehér képek születésének oka egészen prózai: a művésznek egykor annyira nem volt pénze, hogy csak a legolcsóbb ipari festéket tudta megvásárolni.

Infó:

A fekete is egy szín
Kálmán Makláry Fine Arts
V., Falk Miksa u. 10.
december 14-ig

Már 21 milliárdnál jár az Eiffel Műhelyház beruházása

Publikálás dátuma
2018.11.30. 17:38
A tervek szerint az épület 2019-ben belakhatóvá, játszhatóvá válik.
Fotó: Máthé Zoltán / MTI
Az Eiffel Műhelyház átadása évek óta csúszik, de a mostani tervek szerint jövő év áprilisától már előadásokat tart az Opera a volt járműjavító épületében.
A 2013-as ötlet óta hat év telt el és még mindig építési terület a Kőbányai úti Eiffel Műhelyház, ahol 2009-ig többek között mozdonyokat javítottak. A megújuló előcsarnokban is lesz egy gőzmozdony a múltra emlékezve, a büfét egy étkező kocsiból alakítják majd ki. A tegnapi bokréta ünneppel összekötött bejáráson mind a két rekvizitumot meg lehetett tekinteni. Az épületben helyet kap majd egy négyszáz főt befogadó színházerem, mobil nézőtérrel, próbatermek, raktárak és az Opera gyártóbázisa.

Az Eiffel Műhelyház vezetőtervezője, Marosi Miklós építész szerint nem akarnak egy Ybl Miklós által tervezett palotával versenyezni, hiszen a műhelyház egy ipari műemlék. A mostani tervek szerint a teljes beruházás jövő év végére készül el, előadást már jövő tavasszal lehet majd tartani.
Az Opera főigazgatója, Ókovács Szilveszter lapunknak elmondta: a jövőben az Opera beruházásairól a most kinevezett Baán László miniszteri biztossal konzultál. (Baán pénteken nem volt jelen az épületbejáráson.) „Annak örülök, hogy egy szakember ránéz a dokumentumokra, bár folyamatosan ellenőriznek bennünket” – tette hozzá a főigazgató.

A költségekről annyit mondott: az Eiffel Műhelyház költségeit igyekeznek harmincmilliárd forint alatt tartani. Az árak növekedése miatt a jelenleg rendelkezésre álló keretből 6-8 milliárd hiányzik, ezt az igényt beterjesztik majd a kormányzatnak.

A beruházás költsége jelenleg 21 milliárd forintnál jár, tavaly ősszel még csak 18,3 milliárdról esett szó.
Szerző
Frissítve: 2018.12.01. 09:08