Sargentini: Napirendre kell venni a hetes cikk szerinti eljárást Magyarország ellen, mielőtt tovább romlik a helyzet

Publikálás dátuma
2018.11.29. 21:16

Fotó: FREDERICK FLORIN / AFP
„A tanácsnak össze kell szednie magát, és meg kell vitatnia a magyarországi jogállamiságról szóló jelentésünket” – hangsúlyozta a zöldpárti EP-képviselő.
A legutóbbi fejlemények tükrében fontos lenne, hogy az uniós tagországok kormányait tömörítő tanács még a helyzet további romlása előtt napirendre vegye az alapszerződés hetes cikke szerinti, Magyarországgal szemben megindított eljárást – hangsúlyozta csütörtökön Judith Sargentini zöldpárti európai parlamenti képviselő Brüsszelben.
„Az utóbbi két hét során azt láttuk Magyarországon, hogy a hatóságok menedékjogot adtak egy elítélt tolvajnak, Macedónia volt miniszterelnökének, a Közép-európai Egyetem az összeomlás szélén áll, a kormányzathoz hű médiát pedig az Orbán Viktor kormányfő szövetségese által vezetett alapítvány irányítása alá vonták”

– közölte a magyar jogállamiság állapotáról szóló jelentés készítője.

Sargentini az MTI-hez is eljuttatott közleményében feltette azt a kérdést:
„ha az autokrácia ilyen fokú keveréke nem elég ahhoz, hogy a tanács lépjen valamit, akkor mi lehet az?”

Hozzátette, hogy
„a tanácsnak össze kell szednie magát, és meg kell vitatnia a magyarországi jogállamiságról szóló jelentésünket, mielőtt a helyzet tovább romlik.”

A képletesen atomfegyverként is emlegetett jogállamisági eljárást az Európai Parlament kezdeményezte szeptember 12-én a Sargentini-jelentés elfogadásával. Az ügy innen a tagállamok kormányait tömörítő testülethez, az Európai Unió Tanácsához került, hivatalos meghallgatás még nem volt. A miniszterek tanácsa négyötödös többséggel dönthet majd arról, hogy szerintük valóban fennáll-e a veszélye a közös uniós értékek sérülésének Magyarországon. A hetes cikk többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely az uniós alapértékek súlyos és rendszerszintű megsértése esetén végső soron akár az érintett ország szavazati jogának felfüggesztésével vagy más komoly szankcióval is járhat, de ehhez az összes többi EU-tag egyhangú támogatása szükséges az állam-, illetve kormányfőket tömörítő Európai Tanácsban, amit az elemzők szinte kizártnak tartanak.
Szerző

Tizenkétezer fiatal kaphat ingyenes InterRail-bérletet jövőre

Publikálás dátuma
2018.11.29. 20:01
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Mindenki indulhat, aki 2000-ben született és az EU valamelyik tagországának állampolgára.
Jövőre 12 ezer kalandvágyó európai fiatalnak jut majd ingyenes InterRail vasúti bérlet a DiscoverEU nevű új uniós kezdeményezés második fordulójának keretében – jelentette be csütörtökön az Európai Bizottság. Az Európát felfedezni kívánó 18 éves fiatalok december 11-éig nyújthatják be a pályázatukat. Bárki indulhat, aki 2000-ben született és az Európai Unió valamelyik tagországának állampolgára. A jelentkezőket a brüsszeli testület rangsorolja, a nyerteseknek pedig 2019. április 15. és október 31. között nyílik lehetőségük a legfeljebb 30 napos utazásra. A fiatalok egyedül vagy többedmagukkal is utazhatnak, alaphelyzetben vasúton, különleges esetekben azonban alternatív közlekedési eszközöket is igénybe vehetnek, mint a busz vagy a komp, kivételes esetekben pedig a repülés is lehetséges.
„Nagyszerű látni, hogy ennyi fiatal él ezzel a lehetőséggel, hogy felfedezze Európa kultúráját, megismerje a kontinens sokszínűségét, s új barátokat szerezzen”

– közölte Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért és ifjúságért is felelős uniós biztos.

„A sikeres első forduló megmutatta, hogy az utazás során a fiatalok önbizalmat szerezhetnek és képességeiket is fejleszthetik, például kezdeményezőkészségüket és nyelvtudásukat. Kijelenthetjük tehát, hogy a DiscoverEU program nem csak az utazásról szól, hiszen magára az életre készít fel”

– tete hozzá.

Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti (EP-) képviselő, az eredeti kezdeményezést elsőként felkaroló politikusok egyike hangsúlyozta, hogy a program nem pusztán „ingyenvonatozásról” szól, hanem a fiatalság lehetőségeinek kinyitásáról, az integráció sikeres mélyítéséről, a kultúrák közötti jobb kommunikációról.
„A program mentoraként azt tartom elsődleges célnak, hogy olyan fiataloknak adjon eszközt, akiknek egyébként nincs lehetőségük saját erőből megismerni más európai országokat és kultúrákat”

–közölte.

Hozzátette: továbbra is szorgalmazza a magyar kormánynál, hogy készítsen tervet a program támogatására és indítson kampányt azzal a céllal, hogy többen válasszák majd Magyarországot úti céljuknak. Idén 15 ezren élhettek a lehetőséggel, erre 12 millió eurós keret állt rendelkezésére. Az Európai Bizottság javaslata alapján a 2021 és 2027 közötti uniós költségvetés ciklusban 700 millió eurót különítenének el a programra.
Szerző

Elutasította az ENSZ migrációs csomagját a szlovák parlament, lemondott a külügyminiszter

Publikálás dátuma
2018.11.29. 19:21
Miroslav Lajcák
Fotó: TOBIAS SCHWARZ / AFP
Távozik tisztségéből Miroslav Lajcák, miután a pozsonyi törvényhozás elfogadta az elutasító határozatot.
Az ENSZ globális migrációs csomagjának parlamenti elutasítása miatt távozik tisztségéből Miroslav Lajcák, szlovák külügyminiszter – közölte csütörtökön honlapján a szlovák külügyminisztérium. A tárca az MTI összefoglalója szerint rövid közleményében azt írta,
„Miroslav Lajcák összefüggésben azzal, hogy a szlovák parlament az ENSZ globális migrációs csomagját elutasító határozatot fogadott el, úgy döntött, lemond posztjáról.”

A szóban forgó határozatot csütörtökön nagy többséggel fogadta el a pozsonyi törvényhozás. A dokumentumban felszólítják a pozsonyi kormányt, hogy lépjen ki az ENSZ globális migrációs csomagjának elfogadási folyamatából, és utasítsa el azt. Peter Pellegrini, szlovák kormányfő üdvözölte a határozat elfogadását. A döntéssel kapcsolatos részleteket a külügyminisztérium csak azután hoz nyilvánosságra, miután Miroslav Lajcák szóban is tájékoztatta döntéséről Peter Pellegrini miniszterelnököt és Andrej Kiska államfőt – közölte a külügyi tárca sajtószóvivője. A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség szerint Peter Pellegrini egyelőre nem kívánta kommentálni Lajcák döntését, arra azután kerít sort, ha az erre vonatkozó javaslatot már kézbesítették neki. Andrej Kiska ugyanígy nyilatkozott. 
Miroslav Lajcák már egy keddi berlini rendezvényen kilátásba helyezte lemondását arra az esetre, ha hazája nem csatlakozik az ENSZ globális migrációs megállapodásához. Kiemelte, hogy a világszervezet tervezett megállapodása „csak egy politikai nyilatkozat”, amely felsorakoztatja a migráció kezelésének lehetőségeit és nem kötelezi a csatlakozó országokat lépések megtételére, azonban az „idegenellenesek” egészen másnak láttatják. Hozzátette: kérdés, hogy a megállapodás ügyében Szlovákia „a történelem melyik oldalára áll”.
„Ha országom a történelem rossz oldalára áll, akkor nem képviselhetem többé ezt az országot külügyminiszterként”

– mondta Miroslav Lajcák.

Szerző
Frissítve: 2018.11.29. 20:05