MOK: Ezermilliárdból orvosolható lenne az egészségügy helyzete

Publikálás dátuma
2018.11.24. 16:14
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
A bérfelzárkóztatási folyamat megtorpant, az intézményi adósságállomány évről évre újra termelődik – mondta Éger István.
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint az egészségügy helyzete ezermilliárd forintból orvosolható lenne – erről a kamara elnöke, Éger István beszélt szombaton. A kamara országos küldöttközgyűlése után tartott sajtótájékoztatón Éger István azt mondta, a „Diagnózis és terápia” címet viselő helyzetjelentés szerint a megígért bérfelzárkóztatási folyamat megtorpant, az intézményi adósságállomány évről évre újra termelődik, mértéke jelenleg 50 milliárd forint feletti. Ez utóbbi kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy a lejárt adósságok részleges vagy teljes kifizetése nem jelent konszolidációt. Kiemelte azt is, hogy közvetlenül a gyógyítás kiadásaira fordított összeg GDP-arányosan még 2017-ben sem érte el a 3 százalékot, valamint a támogatási programok ellenére sem volt annyi betöltetlen háziorvosi és fogorvosi praxis, mint most, és sok helyen nincsenek meg a gyógyításhoz szükséges személyi és tárgyi minimumfeltételek.  A kamara szerint ezek a problémák munkerőhiányhoz, az orvosok túlterheltségéhez és kiégéséhez vezetnek, és romlik az ellátás minősége. Éger István kiemelte: ha tényeken alapuló gyógyítást várnak el az orvosoktól, akkor joggal várható el az is, hogy tényeken alapuló költségvetés és financiális fedezet legyen az ágazatban. Kitért arra is, hogy a magán- és a közfinanszírozott ellátás átlátható szétválasztása a közfinanszírozott egészségügy megerősítése, anyagi rendbetétele nélkül nem lehetséges. A kamara szerint az egészségügy helyzetét ezermilliárd forintból rendbe lehetne tenni, beleértve a bérhelyzetet is. Ehhez gazdaság alapú politikai döntés kell – emelte ki Éger István, hozzátéve: ha ez megtörténne, minőségi munkát lehet végezni, büntethető lenne a hálapénz.
Szerző
Témák
MOK Éger István

Mutatjuk, hol lesznek lezárások a Sting-koncert és a tüntetés miatt

Publikálás dátuma
2018.11.24. 13:46
Fotó: Tóth Gergő
A menetrendek is változnak szombaton és vasárnap Budapesten.
Szombaton 18 és 22 óra között Sting & Shaggy koncertet rendeznek a Hősök terén. A rendezvény előkészülete és bontása miatt szombaton 10 órától másnap hajnali 4 óra 30 percig lezárják a forgalom elől a Hősök terét, az Andrássy utat a Bajza utcáig, az Olof Palme sétányt a Zichy Mihály útig, valamint a Dózsa György utat a Városligeti fasor és a Podmaniczky utca között, továbbá a Kós Károly sétányt. A BKK tájékoztatása szerint az 1-es metró várhatóan 16 és 23 óra között a megszokottnál sűrűbben közlekedik majd, azonban biztonsági okokból lezárhatják a Hősök tere állomást – ebben az esetben a szerelvények megállás nélkül haladnak át azon. Az előzetes tervek szerint szombaton 10 órától másnap hajnali 4 óra 30 percig – a 20E buszjárat mindkét irányba a Hungária körút–Zichy Mihály út módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Hősök tere megállóhelyet. A Káposztásmegyer felé közlekedő buszokra a 30-as buszcsalád Ötvenhatosok tere, az éjszakai buszok Kacsóh Pongrác út és a 32-es járat Vágány utca / Róbert Károly körút megállójában lehet felszállni. A Keleti pályaudvar felé tartó buszok az éjszakai járatok Kacsóh Pongrác út és a 30-as buszcsalád Ötvenhatosok tere megállójában állnak meg. – a 30-as buszcsalád járatai mindkét irányba az Állatkerti körút–Hermina út–Zichy Mihály út módosított útvonalon közlekednek. A buszok egyik irányban sem érintik a Hősök tere megállóhelyet, továbbá a Keleti pályaudvar felé tartó buszok a Benczúr utca és a Damjanich utca / Dózsa György út megállót sem. A 30-as buszcsalád járataira az érintett trolibusz-megállókban lehet felszállni. – a 75-ös trolibusz mindkét irányba az Állatkerti körút–Hermina út módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Hősök tere és a Zichy Géza utca közötti megállóit. A 75-ös trolibuszra a módosított útvonalon érintett 72-es és 74-es trolimegállókban lehet felszállni. – a 105-ös busz az Andrássy út helyett a Podmaniczky utcán közlekedik Újpest felé a Bajza utca és a Dózsa György út, az Apor Vilmos tér felé pedig a Dózsa György út és a Szinyei Merse utca között. Az Újpest felé tartó buszokra a Bajza utcában a Lendvay utca kereszteződése után, ezt követően a 72-es troli Bajza utcai megállójában, majd a Podmaniczky utcában, a Honvédkórháznál lehet felszállni. Az Apor Vilmos tér felé tartó buszok a 72-es troli érintett megállóiban állnak meg. – a 979-es éjszakai járat az Andrássy út helyett mindkét irányba a Damjanich utcán közlekedik Újpalota felé Felső erdősor utca és a Dózsa György út, Csepel felé pedig a Dózsa György út és a Bajza utca között. Az Újpalota felé közlekedő buszok nem érintik a Kodály körönd, a Bajza utca és a Benczúr utca megállót. A kimaradó megállók helyett, valamint a Damjanich utca / Dózsa György út kereszteződésnél a 70-es troli érintett megállóiban lehet felszállni. A Csepel felé tartó buszokra a Damjanich utca / Dózsa György út kereszteződésnél, valamint a kimaradó Hősök tere megálló helyett szintén a 70-es troli érintett megállóiban lehet felszállni.
Mint megírtuk, délután kettőtől újabb megmozdulás lesz Budapesten, a Kossuth téren tanárok, diákok, egyetemi hallgatók, oktatók tüntetnek majd a tudomány és az oktatás szabadságáért. A Kiskörúton és a Deák Ferenc tér–Széchenyi István tér–Kossuth Lajos tér útvonalon is korlátozásokra kell majd számítani. A BKK azt írja, hogy – amennyiben a demonstráción résztvevők száma indokolttá teszi a közúti forgalom korlátozását – 15 és 16 óra között lezárják a Vámház körút–Múzeum körút–Károly körút–József Attila utca–Október 6. utca–Zrínyi utca–Széchenyi tér–Akadémia utca–Kossuth Lajos tér útvonalat. A felvonulás útvonalán a keresztirányú forgalom is 10-15 perces korlátozás várható. A lezárások miatt – a 2-es villamos 16 óra és 17 óra 30 perc között rövidített útvonalon, a Közvágóhíd H és a Kossuth Lajos tér (Széchenyi rakpart) között közlekedik. – a 16-os busz 15 óra 30 perc és 16 óra között rövidített útvonalon, a Széll Kálmán tér és a Széchenyi István tér között jár. – a 47-es és a 49-es villamos 14 óra 30 perc és 15 óra 40 perc között módosított útvonalon, dél-budai végállomása és – a Szent Gellért tértől az 56A villamos vonalán – a Széll Kálmán tér között közlekedik. – a 48-as villamos 14 óra 30 perc és 15 óra 40 perc között rövidített útvonalon, a Savoya Park és az 56A villamos Döbrentei tér megállóhelye között visz utasokat. – a 83-as trolibusz és a City-troli 14 óra 30 perc és 15 óra 10 perc között a Közraktár utca helyett a Lónyay utcán halad, ezért a kimaradó Közraktár utca és Fővám tér megállók helyett a 15-ös busz Czuczor utca és Török Pál utca megállójában lehet felszállni rá. – és az M3-as metrópótló, a 9-es, a 15-ös, a 100E, a 105-ös és a 115-ös busz, valamint az Astoria csomópontban a Rákóczi úton közlekedő buszvonalak közlekedésében néhány perces korlátozás várható.
Szerző
Frissítve: 2018.11.24. 13:47

Gruevszkin kívül csak hárman kaptak menekültstátuszt július óta

Publikálás dátuma
2018.11.24. 12:51

Fotó: ROBERT ATANASOVSKI / AFP
Összesen 165 kérelem érkezett a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalba.
Július 1-e, azaz a „Stop Soros” életbe lépése óta november 21-ig 165 kérelem érkezett be a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalba – derítette ki Szél Bernadett független országgyűlési képviselő. A politikus az Indexnek azt mondta, hogy a 165 kérelemből
  • nyolc eljárását megszüntettek,
  • 88-at elutasítottak,
  • 65 folyamatban van
  • és négy kérelmet bíráltak el pozitívan, köztük van Nikla Gruevszki, a Macedóniában börtönbüntetésre ítélt politikus is.
A portál azt írja, hogy Szél a képviselői jogosítványaival élve szeretett volna betekinteni a volt macedón miniszterelnök menekültügyi eljárásának irataiba, de ezt a hivatal megtagadta. A BMH-nál arra hivatkoztak, hogy a képviselői jogokat szabályozó egyik törvény sem rendelkezik kifejezetten arról, hogy az országgyűlési képviselőknek joguk lenne személyes adatokat tartalmazó iratokba betekinteniük. Mint írják, a képviselő megtudta, hogy Nikola Gruevszki november 12-én személyesen jelentkezett a BMH budapesti ügyfélszolgálatán, és itt adta be menedékjog iránti kérelmét. Közölték, hogy a „területen maradás joga” alapján, a kérelem benyújtásának pillanatától kezdve úgynevezett humanitárius célú tartózkodási engedéllyel rendelkezik minden kérelmező. Elmondásuk szerint a legtöbbször nem szokták a tranzitzónába szállítani azt, aki már az ország területén tartózkodik, és az ügyfélszolgálaton benyújtja kérelmét – közölte Szél. A független képviselő szerint a menedékjog iránti kérelem előterjesztése iránti szándéknyilatkozat fontos pont. „Erről azt tudtuk meg, hogy bár létező jogi intézmény, szerepel a menedékjogi törvényben, de alapvetően semmire sem jogosít. Nagyjából annyit tud, hogy ha belföldön egy rendőr megállít egy Magyarországon tartózkodó személyt, akinek nincsenek iratai, akkor ha az illető szándéknyilatkozatot tett arra vonatkozóan, hogy menedékjog iránti kérelmet kíván előterjeszteni, a rendőr intézkedik, hogy ezt szabályosan tehesse meg. A kormányzati nyilatkozatokban viszont úgy hivatkoznak erre a bizonyos szándéknyilatkozatra, mintha ezzel léphetett volna be Gruevszki Magyarországra, holott ez így biztosan nem igaz” – jelentette ki. „Akár tett Gruevszki szándéknyilatkozatot a tiranai nagykövetségen, akár nem, az nem jelenthetett semmit: sem a diplomáciai fuvarozásra, sem a Magyarországra való belépésre nem jogosította. Vastagon politikai döntés volt a Balkánon át Magyarországra szöktetés, amit egészen biztosan gondos jogi és szervező munka előzött meg. A Gruevszki-kivétel, a letelepedési kötvények és a Budapesten otthonos orosz titkosszolgálat, vagy akár Magomed ügye is azt mutatja, hogy a Fidesz még azt az ígéretét sem teljesítette, hogy megvédi Magyarország határait, és a nemzetet a külföldi szélsőségesek és bűnözők jelenlététől” – tette hozzá Szél Bernadett.
Szerző
Frissítve: 2018.11.24. 12:52