Előfizetés

Halmozott hazugságok hete

Hogyan énekeljük meg Orbán Viktor újabb hőstettét? Az Echo TV Sajtóklubjában például így…
H. Gergely: „Macedóniáról tudni kell, hogy a jugoszláviai háborúk végkifejleteként irtózatos mennyiségű albán menekült oda. […] Gyakorlatilag az albánok elfoglalták az ország felét.”
Hát nem. Először is Macedónia nem háborúban, hanem békésen szakadt ki Jugoszláviából. Másodszor a lakosság 23 százaléka már előtte is albánnak vallotta magát. Harmadszor pedig a koszovói háború alatt, 1999-ben ugyan valóban több százezer albán menekült át Macedóniába, de a háború után el is távoztak.
H. Gergely így folytatta: „Soros György a helyszínen nagy számban tartózkodó szervezetei természetesen azonnal az albánok mellé álltak, mert milyen jó, hogyha valakinek az egyébként több ezer éves országát elfoglalják.” 
Csakhogy Macedónia nem több ezer éves ország, hanem 1991 óta létezik. És bár a mai Macedónia az ókori makedón királyság örököseként tartja magát számon, az mégis egyértelmű, hogy a mai egy délszláv állam, ellentétben az ókorival. Ja, és az albánok nem foglalták el Macedóniát, viszont az ő nemzetiségi jogaikat, például a nyelvhasználatukat nagymértékben korlátozták.
B. Zsolt műsorvezető: „Ez a Zoran Zaev nevű mocskos kis hazaáruló; egyébként egy büdös komcsiról beszélünk.”
Aha. Zaev 1974-ben született, vagyis a macedón rendszerváltáskor 17 éves volt. Az általa vezetett szociáldemokrata párt pedig még véletlenül sem kommunista.
B. Zsolt szerint azonban: „hatalomra vergődött, de hogy is? (…) Az előrehozott választásokat is Gruevszki nyerte meg, ők kapták de facto a legtöbb szavazatot. Csak nem tudott egyedül kormányt alakítani, és ekkor jött Zaev, aki összefogott az összes létező albán pártocskával.”
Szörnyű, nem? Bár mintha az 1998-as magyar választásokat is egy MSZP nevű párt nyerte volna meg, csak nem tudott egyedül kormányt alakítani, és akkor jött egy bizonyos Orbán, aki összefogott a kisgazdákkal, az MDF-fel, a többit már tudjuk. Csak azt nem tudtuk eddig, hogy ez is egy komcsi trükk volt. 
Sz. Z. László a Gruevszkinek kijáró különleges elbánásáról: Pinochet volt chilei elnök is „nyilvánvaló, hogy nem fog félreállni az útlevélvizsgálatnál a Heathrow repülőtéren, amikor iksz évig Chile elnökeként az Egyesült Királyságtól kér politikai menedékjogot.”
Csakhogy a brit hatóságok pár nap múlva letartóztatták, és másfél évig őrizetben is tartották, amíg végül le nem zárták az ügyét. Ennyit az egyformán különleges magyar és angol elbánásról.
És végül B. András: „A Balkán országainak a nagyobb részét már fölzabálták a nagyhatalmak. Bulgária, Románia, Horvátország már bent van az Európai Unióban, Montenegró a NATO-hoz csatlakozott, Macedóniát a szemünk láttára falja fel az Egyesült Államok. Marad Szerbia, Bosznia-Hercegovina és kész.”
Ez tényleg dráma. És még nagyobb dráma, hogy a szerbek és a bosnyákok is azt szeretnék, ha minél előbb felfalná őket is az EU és a NATO. Amelynek egyik falánk, bár EU-pénzből etetett tagországa éppen Magyarország. Nincs kiút!

Szakadás

A „legjobb” pillanatban, a szégyenteljes Nikola Gruevszki-ügy mezsgyéjén szólalt meg Manfred Weber az Európai Néppárt parlamenti frakcióvezetője és csúcsjelöltje a jövő májusi EP-választások után az Európai Bizottság elnöki tisztségére. A bécsi Kuriernak arra a kérdésére, miért van Orbán Viktor még mindig a Néppártban azt mondta: „Nem akarok további szakadást Európában. A Brexit (is) azt követően kezdődött, hogy David Cameron akkori brit miniszterelnök úgy döntött, kilép a Néppártból.” Webernek fogalma sincs , miről beszél, képtelen átlépni saját karrierje szempontjain, amelyeket az őt delegáló pártok taktikai korlátai határolnak be, semmint Európa jövője. Weber a Brexit okaként emlegethetné éppen a Sziget demagóg módon feltüzelt autonómiavágyát, ami a XXI. században nem más mint a történelmi Brit Birodalom groteszk álmának hajszolása, és elmondhatná, hogy odaát épp most próbálják mérsékelni azokat a mérhetetlen károkat, amiket Cameron ócska népszavazási trükkje következtében elszenvedni kénytelenek. Manfred Weber tehát nem akar újabb szakadást, kiáll amellett a politikus mellett, aki viszont mást sem akar, aki a nemzetállami autonómia „megvédésében” Cameron elvbarátja volt, anélkül, hogy akár csak a térképre nézett volna. De legyen. Ha nem akar további szakadást – talán azt sem, amit a magyar kormányfő, jelentős orosz befolyással, az Unióval szemben a V4-ek nyomában egy általa vezetett közép-kelet-európai blokkban álmodik meg -, akkor milyen Európát akar? Mert az az Európa és benne az a Néppárt, amely megtűri soraiban a magyar kormányfő politikáját nem lehet az az Európa, amelyről Macron francia elnök és Merkel német kancellár beszél. Az csak egy keresztény fundamentalista, autoriter, nacionalista Európa lehet. Olyan Európa, amelyet Orbán Viktor a maga arcára, a menekülthullám hatalmas politikai átverésére, a gerjesztett félelemre építve építget. Weber – mint az Orbánnal nyűglődő Néppárt – vakon tapogatózik a jövőben. Európa hajója pedig lassan eltűnik a ködben, szakadás nélkül ugyan, de üresen.

Fogy a magyar

Harmincezerrel vagyunk kevesebben KSH szerint, mint 2018 január elsején. Szép magyar siker, különösen annak tükrében, hogy bár idehaza már többen halnak meg a légszennyezés miatt, mint a dohányzás következtében, ez az évente kisvárosnyi, viszonylag könnyen megelőzhető emberhalál milyen kevéssé érdekli a demográfiai katasztrófát azért többé-kevésbé komolyan vevő kormányunkat. A magyarországi légszennyezés két fő oka a közlekedés és a fűtés – egyik sem kezelhető a „nemzeti politizálás” nálunk ismert eszközrendszerével. A városi közlekedésben a legnagyobb szennyezőanyag-kibocsátóvá az autóbuszok váltak: az az ágazat, amely addig nem vásárolhat értelmezhető volumenben új járműveket, amíg (immár harminc éve, és az eddigi próbálkozásokat elnézve még legalább ugyanaddig) nincs Magyarországon buszgyártás. Márpedig nincs: a hivatalos adatok szerint hat-, a valóságban legalább tízezer buszt kellene azonnal lecserélni, a gyártó (illetve inkább összeszerelő-) kapacitás alig néhány száz darabos. Ami pedig a kéményeket illeti, az úgynevezett rezsicsökkentést úgy sikerült végrehajtani, hogy a vezetékes gáz áldásaiból kimaradó legszegényebb egyötödhöz semmilyen formában nem jutott el, sőt, a számukra egyedül elérhető tűzifa és szén a többszörösére drágult. Így az érintettek a használt autógumitól a háztartási hulladékig mindent a kályhába raknak, ami éghetőnek tűnik, emiatt a fűtési szezonban nem csak a kisebb falvak, de a nagyvárosok családi házas övezeteinek levegője is belélegezhetetlen, olykor az egészségügyi határérték százszorosát tartalmazza koromból és nitrogénoxidokból. Amikor tehát a hatalom megvéd minket valamitől – mondjuk a multinacionális járműipartól vagy az energia-gyarmatosítástól –, a győzelem öröme mellett gondoljunk az óhatatlan veszteségekre is: a legnagyobb diadal sem sokat ér, ha közben csendben mind meghalunk.