Képes történelem fekete-fehérben

Publikálás dátuma
2018.11.07. 13:43
’56 Pollack Mihály tér, szemben a Bródy Sándor utca és a Puskin utca kereszteződése, balra a Múzeumkert kerítése
Fotó: Klausz Ádám / Fortepan
A név egy több mint 100 ezer fotóból álló, zömmel fekete-fehér on-line archívumot takar, amelynek születéséről, céljairól beszélgettünk az egyik alapítóval, Tamási Miklóssal.
- Hogyan lesz a lomtalanításból százeres fotóarchívum? - Szepessy Ákos barátommal, aki osztálytársam volt a Kaffka Margit gimnáziumban, a 80-as évek közepétől a mai napig rendszeresen járunk lomtalanításokra. Mindenféle marhaságok mellett kidobott fotókat is elkezdtünk gyűjteni, és gyűjteményünk egyre szaporodott. Egy idő után kijártunk az Ecseri Piacra is. Én nem mellékesen 1999-ben a CEU-ra kerültem, ahol az OSA-archívumban dolgoztam 16 éven át. A 20. századdal foglalkoztam, jórészt történeti kiállításokat építettem, és ezáltal folyamatosan kapcsolatban voltam az archív fotókkal. 2009 elején javasoltam Ákosnak, hogy szkenneljük be a képeinket, mappákba csoportosítva őket. Így választottunk ki 5000 képet. Feltehettük volna őket egy fotómegosztó oldalra, de végül úgy döntöttünk, hogy csinálunk hozzá egy egyszerű kis site-ot. Mi tarthat össze 5000, zömmel a „szemétből” jött képet? Az idő az, ami elrendezi a dolgokat, és amelytől e képek egymás mellett értelmezhetővé válnak. Így támadt az az ötletünk, hogy egy „idővonalra” tettük rá a fotókat. Az első képek a 19. század harmadik harmadából származnak az utolsók a rendszerváltás körüli hónapokból. Évente 10-15 ezer fotót publikálunk a honlapon, ennek többszörösét nézzük át, részben digitalizáljuk. - A szabad felhasználású oldal 2010 augusztusában indult el. - Ez sokakat meglepett, de nekünk természetes, hogy mindaz, amink van, legyen másé is. Még azon az őszön megkerestek bennünket olyanok, akik fotókat ajánlottak az oldalra – így kezdtünk el adományozókkal foglalkozni – és tőlünk függetlenül elindult „Fortepan-megfejtések” néven egy fórum, ahol a hozzászólók különböző nick-ek alatt elkezdték magyarázni, hogy mit látunk az egyes képeken, hol készültek, hogy helyes-e a megadott évszám. Azóta is rendszeresen „esnek be” újabb és újabb hagyatékok, és a fórumozók is megtalálják egymást. Lehet, hogy szerencsés pillanatban jött létre az oldal. Valahogy benne van még a Kádár-korszak töredezettsége, kesze-kuszasága is. Az emlékezet szétforgácsolódik, a viharos 20. század megviselte a családi archívumokat. Sokan őriznek olyan képanyagot, amivel nincsen közvetlen kapcsolatuk és ilyenkor megkérnek bennünket, hogy nézzük át együtt a hagyatékot. Az utóbbi években nagyon sokan fordultak hozzánk a családi negatívjaikkal, amelyekkel nem tudtak mit kezdeni, mi ezeket ingyen beszkenneljük nekik. Ez által az egész brandnek pozitív kicsengése van. Évente mintegy 15 ezer új kép kerül fel az oldalra, jelenleg 106 ezernél tartunk. - Értékmentést végeznek a „privát történelemben”. - Számunkra kezdettől fogva fontos volt, hogy a hétköznapi hús-vér magyar embereket mutassuk be. Még akkor is, ha a magyarok nagyon sokfélék. 
Az első képek a XIX. század harmadik harmadából származnak, az utolsók a rendszerváltás körüli hónapokból
Fotó: Népszava
- Történészek, kutatók keresik önöket? - Bár nem állunk velük személyes kapcsolatban, de minden bizonnyal nézik az oldalunkat, mert fotóink feltűnnek cikkekben, filmekben egyaránt, és ez jó dolog. Folyamatosan kerülnek elő kutatók számára is érdekes fotók, ugyanakkor a 20. magyar történelemnek vannak olyan eseményei, amelyekhez igen kevés a jó, felhasználható fotó. Ez az egyik küldetésünk, hogy ezeket a sötét foltokat valahogy kitöltögessük. Akadnak néha olyanok, amelyek valóban a reveláció erejével hatnak. Csak az a kérdés, hogy egy adott képet hogyan, mi által tudunk beazonosítani. Egy kép sokszor önmagában nem elég, kell hozzá családi emlékezet, a kép hátán egy felirat, vagy egy sorozat, amelybe beilleszthető. A Fortepan.hu számára a hitelesség igazolása nagyon fontos, erre szolgál a Fórum állandó kontrollja. Az ott feltett „találós kérdések” egyfajta játékot is jelentenek, de egyúttal a honlap megbízhatóságát, szavahihetőségét garantálja. Nem véletlen viszont, hogy kommentelni nem lehet az oldalon, nem célunk, hogy hosszú-hosszú, érzelmektől túlfűtött kommenterdőkbe fulladjanak a fotók. - Van kapcsolatuk külföldön élő magyarokkal? - A határon túli magyarokkal könnyebb a helyzet, mert ilyen-olyan nyomorúságok között is megőrződhettek családi archívumok. Ráadásul a bécsi döntések idején, 1938-40 körül tömegével jártak budapesti amatőr fotósok Erdélyben, Felvidéken és ezekből sok hozzánk is eljutott. Az emigráció esetében viszont halmozódik a szétszóratottság. Számunkra a célközönséget elsősorban az 56-as emigránsok gyerekei, unokái jelentik, de velük nagyon nehéz, mert a harmadik-negyedik generációnál már nincsenek meg az erős érzelmi szálak. Azt látjuk a Google-térképen, hogy kinyitják a Fortepan.hu-t Észak-Amerikától Dél-Afrikáig, de nagyon ritkán kapunk a magyar emigráció kinti életéről fotókat. Fontolgatjuk, hogy kampányt indítunk ennek erősítésére, hiszen ők is a magyarság 20. századi történetének részei. - Milyen korosztályhoz tartoznak a látogatói? - Bár pontos adataink nincsenek, az e-mailekből, az előadásaink fogadtatásából kiindulva azt mondhatjuk, hogy a 20 év alatti érdeklődők inkább magával a fotográfiával ismerkednek. A 30-40 évesek többsége most örökölt meg valamit az elhunyt szülőktől, nagyszülőktől és ehhez kérnek segítséget tőlünk. Az 50-60 évesek aktív fortepanozók, nekik vannak személyes élményeik a Kádár-korszakról, amelyről bőséges a tartalom. Ők is hozzá tudnak tenni valamit, akár képet, akár adatot. És vannak a 70-80 évesek, akik a saját életüket szeretnék „védetté” tenni, mert úgy érzik, hogy az örökösök úgyis kidobnák ezeket a régi képeket. Épp a minap írt nekünk egy 93 éves bácsi. Persze egyáltalán nem biztos, hogy a mai, „felületesnek” hitt ifjúságot egyszer nem fogják érdekelni a régi szekrény titkai. - Milyen újításokat terveznek? - Két-három év óta szerzői hagyatékok, hivatásos fotósok életművei is eljutnak hozzánk. Nagyon megtisztelő volt számunkra, hogy Szalay Zoltán özvegye megkeresett minket, mert úgy gondolja, hogy nálunk jó helyen lesznek a férje képei. 2010-es indulásunkkor elég hihetetlenül hangzott volna egy ilyen kérés, de ez is egy fontos szál lett. Egyébként pedig nem szeretnénk „nagyobbak lenni”. Nem biztos, hogy állami támogatással, tíz fős stábbal pozitív irányban változnánk. Ez az én személyes életutam, de nem biztos, hogy szeretnék ebből valami üzemszerűt, vagy „kettes számú fotómúzeumot” csinálni. Nagy örömmel tölt el, hogy vadidegem emberek emlékeit nézhetem, válogathatom.
Móricz Zsigmond körtér a Villányi út torkolatánál. A háttérben balra a Kaffka Margit Gimnázium (ma Szent Margit Gimnázium) épüle

Hagyaték

Hofi Géza talán legismertebb partnere Koós János volt. Nemcsak a kabaréban voltak felejthetetlenek, ők adták a Megalkuvó macskák hangjait is. A rajzfilmet Nepp József rendezte, a forgatókönyvet Hofi és Szenes Iván jegyezte, a zenét Malek Miklós szerezte. Szalay Zoltán az ötvenes évek végétől fotózott a Rádió Bródy Sándor utcai Stúdióiban színészeket, zenészeket, szerkesztőket és hírolvasókat. A most közölt válogatás húsz év több száz riportjából mutatja be a legérdekesebb képeket. 1400 fotó a Rádió aranykorából, művészekkel és technikusokkal, légszomjjal és szabadsággal. A képek alatt most még nincsenek nevek, műsorcímek, darabok. Jó lenne, ha idővel minden fotóról megtudnánk ki áll a mikrofon mögött, vagy a zenekar előtt? Ki instruálja a művészeket a Stúdió üvegfalán át és ki nevetteti a Rádiókabaré közönségét? És kiderülhetnek a műszakiak, "rádiósok" nevei is, akik nélkül nem lett volna adás, hajnali fél 5 és éjfél között, középhullámon az 540 kHerzen. 

Hofi Géza talán legismertebb partnere Koós János volt. Nemcsak a kabaréban voltak felejthetetlenek, ok adták a Megalkuvó macskák
Témák
Mozaik Fortepan
Frissítve: 2018.11.07. 14:04