Nyomozóügyészség vizsgálhatja Orbán repülőútjait

Publikálás dátuma
2018.10.09. 15:34

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Némi sejtelmeskedés után Polt Péter elárulta, hogy a Központi Nyomozóügyészség foglalkozik majd a miniszterelnök repülőútjaival.
„Kérdését feljelentésként értékelve azt elbírálására a Központi Nyomozóügyészségre irányítottam” 
– írta a legfőbb ügyész Szabó Tímea Párbeszéd-képviselő kérdésére. Ezzel végre egyértelműen kiderült, hogy ügyészség elé kerülnek Orbán Garancsi Istvántól ajándékba kapott repülőútjai, amelyektöbb ellenzéki képviselő szerint is felvetik a hivatali vesztegetés elfogadásának gyanúját. Mindez nem jelenti automatikusan, hogy a KNYÜ később nyomozást indítana vagy arra utasítaná a rendőrséget, de mégis több a sejtetésnél: Polt a parlamentben hétfőn még csak annyit mondott a magánrepülős botrányról hogy: "az ügyben beérkezett feljelentés jelenleg elbírálás alatt áll és az indoklása választ fog adni a képviselő kérdéseire".
Az Átlátszó írt először arról, hogy Orbán Viktor a egy Bombardier Global 6000 típusú luxus magánrepülővel utazhatott a Mol Videoton-Ludogorec szófiai mérkőzésére, a kormányfő pedig többször is használhatta a gépet. Azt már lapunk írta meg először, hogy a miniszterelnöki utakat Garancsi István, a kormányzati megrendeléseken tízmilliárdokat kaszáló NER-nagyvállalkozó fizette, mintegy ajándékként – csakhogy Orbán nem fogadhatott volna el ekkora értékű ajándékot. Garancsi figyelmességei a a Népszavának nyilatkozó jogi szakértő szerint adóköteles juttatások, és ekként a vagyonnyilatkozatban nem ajándékként, hanem jövedelemként kellett volna feltüntetnie a miniszterelnöknek. Orbánt azonban sem ez, sem a repülőzésére vonatkozó kérdések nem hozzák zavarba: a parlamentben azt mondta, hogy
„Harminc éve így mentem. Jövő héten is így megyek, azután is így fogok menni.”

Kár hogy mindez nem igaz: Orbán Viktor 1988-ban Soros György támogatásával dolgozott a Közép-Európa kutatócsoport tagjaként, és szintén Soros-alapítványi támogatást kapott a Századvég folyóirat szerkesztéséért is – itthon, Magyarországon. Oxfordba egy évvel később utazott, ahol szintén Soros-ösztöndíjjal a Pembroke College-ban tanulmányozza az angol liberális politikai filozófia történetét.
Szerző

"Feszültségek és áthallások": újabb MTA-konferenciát kaszáltak el

Publikálás dátuma
2018.10.09. 14:45
A Magyar Tudományos Akadémia épülete
Fotó: Népszava
A tudomány már nem tudomány, hanem politika: az "óvatosság" áldozata ezúttal egy emlékülés.
Hónapokkal ezelőtt vetődött fel egy Marx-emlékülés ötlete az MTA Filozófiai és Történettudományok Osztályán, ezt el is kezdték szervezni, ám a legutóbbi osztályülésen úgy döntöttek, bizonytalan ideig elhalasztják azt - tudta meg a hvg.hu.
Érdemi vita nem volt a kérdésről, szinte egyhangúlag szavazták meg a halasztást.

Az emlékülést novemberben tartották volna, ám nem lehet tudni, végül mikor kerülhet sor rá - ha egyáltalán sor kerülhet rá. Az elmondások szerint a "feszültségek és áthallások" jelentenek problémát; ez a tudomány területén nem számít éppen elfogadható érvnek, a politika terepén viszont annál inkább releváns.
"A tudományos rendezvények tudományos tartalommal és mondanivalóval bírnak, nem közvetlenül van politikai jelentésük, jelentőségük"

- nyilatkozta névtelenül egy akadémikus a hvg.hu-nak. Kiemelte: valakire emlékezni nem ugyanaz, mint dicsőíteni őt. Egy másik tudós azt hangsúlyozta, ennek "iszonyatosan rossz üzenete van" az Akadémia szempontjából:
"azt mutatja, hogy annyira gyávák vagyunk, hogy velünk bármit meg lehet csinálni, mindent hajlandók vagyunk lenyelni".

Zsoldos Attila osztályvezető csak annyit erősített meg, hogy az emlékülés elhalasztásáról tárgyaltak az osztályülésen, de a döntést már nem mondta el. Azzal érvelt, "az ott elhangzottak az osztály tagjaira vonatkoznak."

Nem cenzúra, "óvatosság"

Múlthéten az MTA elnöke, Lovász László az Akadémia honlapján magyarázkodott amiatt, hogy a Magyar Tudomány Ünnepére tervezett előadások közül kettőt nem engedélyeztek megtartani a központi rendezvényen. Szerinte ez nem cenzúra, hanem "túlzott óvatosság" a kormányzattal folytatott tárgyalások miatt.
Az egyik betiltott előadás címe a "Nők és a férfiak szerepe és sikeressége a számítástechnikában nagy adatok alapján" lett volna, ezt a hivatalos indoklás szerint „a társadalmi nemek tematika egyéb vonatkozásai miatt" nem engedi megtartani az MTA vezetése. A másik tervezett előadás címe "A közösségi média jogi oldala" – itt a betiltás indoklásában mindössze annyi áll, hogy a téma „politikai vonatkozásai miatt" nem lehet megtartani az előadást. A két rendezvény végül nem marad el, mindkettőt megtartják a Társadalomtudományi Kutatóközpontban. Ám a Mérce később arról írt, két másik tudományos előadás blokkot is letiltott az MTA. Az egyik a migrációval, a másik a 2018-as parlamenti választásokkal foglalkozott volna.
Mindezeknek az öncenzúrának ható lépéseknek az az előzménye, hogy a Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztérium úgy döntött, zsebre teszi az MTA 28 milliárd forintját, hogy azt alamizsnaként csepegtesse vissza, a kormánynak tetsző célokra. Ezen túl, az Akadémia teljes kutatói bázisát megnyirbálná az innovációs miniszter, a közgazdasági intézetet pedig fel is számolná.
Szerző
Témák
MTA öncenzúra

Gépfegyveres katonák, tanácstalan utasok: káosz kísérte Erdogan útját

Publikálás dátuma
2018.10.09. 14:23

Fotó: olvasónk felvétele
Kétnapos látogatásra érkezett hétfőn Budapestre Recep Tayyip Erdogan török elnök és felesége, Emine Erdogan. Korábban bejelentették, hogy a török delegáció érkezése miatt elsősorban a belvárosi főútvonalakon kell időszakos forgalomkorlátozásra számítani, és több BKK-járat rövidített vagy módosított útvonalon közlekedik. A kisföldalatti állomásait például  kedden délután fél kettő körül lezárták a Deák téren, és jó félóráig nem is nyitották meg újra, komolyértetlenséget váltva ki az utasok köztt. Az elnöki konvoj érkezéséig a Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út kereszteződésében még a gyalogosforgalmat is rendőrök irányították, a Bajcsyt gyakorlatilag a Nyugati Pályaudvarig lezárták. Egy rendőr azt mondta a munkatársunknak, hogy volt olyan helyszín, ahol a tervezettnél egy órával többet kellett várni az érkezésükre, dán turisták pedig arról beszéltek, hogy ők nem tapasztaltak hasonlót a hazájukban, ott maximum 5 perces fennakadást okoznak a hasonló látogatások. A hosszas várakozás közben egyébként az éppen a magyar fővárosban tartózkodó Arnold Schwarzenegger is elbiciklizett munkatársunk mellett.  
Később Erdoganék – két helikopter és legalább negyven rendőrségi és diplomáciai jármű kíséretében – megérkeztek a Bajcsy-Zsilinszky úton, majd az Andrássyn mentek tovább. A konvojban fegyveres katonákkal megtömött kisteherautó és gépfegyveres testőröket szállító jármű is megjelent. A török elnök átvonulásáról egy olvasónk is küldött felvételeket, aki keresetlen szavakkal is kommentálta az kisebb hadoszloppal felérő konvojt. 
   A 4-es és a 6-os villamos az Oktogon és a Dél-budai végállomások között jár, illetve a Blaha Lujza tér a Dél-budai végállomások között közlekedik.    
Korábban a Margit hídról a Margit-szigetre sem lehetett lejutni. A 444 azt írja, kedden a Margit hídon gyalog sem engedték át az embereket. A portál szerint délelőtt a Lánchídon sem tudott átjutni, gyalog sem.
Szerző
Frissítve: 2018.10.09. 14:26