Mélyütést kapott a Jobbik, és a belharcnak még nincs vége

Publikálás dátuma
2018.10.07. 16:43
Volner János a parlamentben
Fotó: Népszava
Sneider Tamás elnök és Szabó Gábor pártigazgatója is állítja: fel se merült, hogy közös listán indulnának az LMP-vel az EP-választáson, amivel a frakcióból pénteken kizárt Volner János vádolta meg a pártvezetést. A konkurens Mi Hazánknak nem lenne ellenére a saját frakció.
Pillanatok alatt összeomlott a Jobbik kommunikációja, ami az utóbbi időben arra épült, hogy vége a belső háborúnak, a párt ismét egységes és harcra kész: akinek nem tetszett a néppárti irányvonal, már átment a Toroczkai László vezette szakadár Mi Hazánk Mozgalomba. A Jobbik kongresszusán a küldöttek ellenszavazat nélkül, felállva tapsolva fogadták el A nemzeti ellenállás kiáltványát. Az új korszak nyitányának szánt kongresszus után mindössze egy hét telt el, amikor a Jobbikot újabb botrány rengette meg. A parlamenti frakció péntek este rendkívüli ülésen kizárta soraiból a párt egyik erős emberét, Volner János alelnököt. A titkos szavazáson 17-en támogatták, négyen ellenezték a kizárást, hárman érvénytelenül voksoltak. Volnerrel szemben az elnökség etikai eljárást is indított. A döntés után a szintén alelnök Apáti István, valamint Fülöp Erik is bejelentette, hogy elhagyja a frakciót. A Jobbik felszólítása ellenére mandátumukat nem adták vissza, ahogyan nem adta vissza a korábban kizárt, ma már a Mi Hazánkban politizáló Dúró Dóra sem. Ha nem is derült égből, de a Jobbikot villámcsapásként érte Volner János levele, ami gyorsan kiszivárgott a kormánypárti sajtóhoz. A párt középvezetőinek címzett írásában Volner a Jobbik elnökét és helyettesét, Sneider Tamást és Gyöngyösi Mártont politikai prostitúcióval vádolta, egyebek mellett azzal, hogy vállalhatatlanul szoros együttműködésre készülnek az LMP-vel, össze akarnak borulni a baloldallal. „Bocsánat, de én nem kurvának álltam!” – jelentette ki Volner. Az elnökség feloszlatását, tisztújító kongresszus összehívását kezdeményezte. Újságírói kérdésekre aztán egyértelművé tette, hogy kész pártelnök lenni.

Rendcsinálásba kezdtek

Szabó Gábor pártigazgató vasárnap közölte, hogy a Jobbik országos elnöksége visszahívta regionális igazgatói, választókerületi elnöki és egyéb a pártban betöltött tisztségeiből Jámbor Márk mezőkövesdi önkormányzati képviselőt. A közlemény arra utal, hogy ő lehetett az, aki nyilvánosságra hozta Volner belső körlevelét, „károkat okozva ezzel jobbikos közösségünknek és nagy örömöt a fideszes propagandagépezetnek” Ezen kívül etikai eljárás indult Szabó Balázs szekszárdi alapszervezeti elnök és önkormányzati képviselő ellen, aki egy párton belüli pozícióra pályázott, és munkahelyének elvesztésével fenyegette meg egy jobbikos tagtársát, amiért az szintén el mert indulni ugyanazért a tisztségért. Emellett az országos elnökség feloszlatta a „gyengén működő” szekszárdi szervezetet is, amelyet állítólag hamarosan újjáalakítanak, más vezetővel.

Ami azért meglepő, mert nyár végén Volner facebookos bejegyzésében még azt hangsúlyozta, hogy a tavaszi parlamenti választás és Vona Gábor lemondása után Sneider Tamást két évre választotta meg a tisztújító kongresszus. A Jobbik alapszabályából adódóan minden tagnak kötelessége az elnök és az elnökség munkájának segítése, ő is erre kér mindenkit. Hiszen – idézzük Volner Jánost – „a megválasztott elnök támogatása a lehető legtermészetesebb, ez biztosítja egy párt normális működését”. A fejlemények ismeretében falra hányt borsónak bizonyult Vona Gábor kérése. A kiskőrösi szezonnyitó frakcióülésen a volt pártelnök arra figyelmeztette Volnert, legyen óvatosabb, mert némelyik megnyilvánulását könnyen felhasználhatják a Jobbik ellenfelei. Ilyen eset volt például, amikor Volner lapunknak nyilatkozva „béna kacsához” hasonlította pártját. Volner Jánost régebben Vona Gábor potenciális kihívójaként tartották számon a Jobbikban, majd szövetségesévé szegődött a néppártosodásban. Vona neki adta át a parlamenti frakció vezetését. Apáti István alelnöki indulását a 2016-os tisztújításon Vona megvétózta ugyan, de utóbb ezt hibás döntésnek nevezte. Fülöp Erik akkoriban kifejezetten Vona felkérése lett alelnök (miként Toroczkai László is). Az újabb válságot Vona Gábor nem kívánta kommentálni, így arra a kérdésünkre sem válaszolt, hogy szerinte megbukott-e az általa elindított néppártosodási folyamat. Amikor Volner János levelében hadat üzent pártja vezetőinek, tudnia kellett, hogy szankcióként garantálható a kizárása. Folynak a találgatások, hogy miért provokálta ki ezt a lépést. Az egyik lehetséges magyarázat szerint Volner azon sértődött meg, hogy az EP-választáson a Jobbik nem őt akarja listavezetőként indítani. Volner ellenben saját elhatározásaként tálalta, hogy Magyarországon marad. Utólag jelentősége van annak, hogy a mostani Jobbik-kongresszuson Volner nem vett részt. Előzőleg hosszabb időt töltött választási megfigyelőként a Maldív-szigeteken. Arról, hogy a kongresszus napján már idehaza volt-e, eltérő véleményeket hallottunk. Politikai vetülettel bíró magánéleti szál is bonyolítja a helyzetet. Az Azonnali.hu a valóságnak megfelelően számolt be arról, hogy a Maldív-szigeteken társaságában volt az a jogásznő is, akihez a közkeletű vélekedés szerint Volnert intim kapcsolat fűzi. A jogásznő aktívan politizál, csak éppen már nem a Jobbikban, hanem a konkurens Mi Hazánk Mozgalomban: a Toroczkai-féle párt bejegyzését is ő intézte. (Volner, akinek jobbikos e-mailje szombat reggel már nem működött, a privát címére elküldött kérdéseinkre és telefonhívásunkra sem reagált.) A kongresszus után Jakab Péter szóvivő nemleges választ adott arra a kérdésünkre, hogy a zárt ajtók mögött tartott rendezvényen foglalkoztak-e a Jobbik szövetségi politikájával. A szóvivő – fogalmazzunk így – nem fejtette ki az igazság minden részletét. Szabó Gábor pártigazgató legalábbis a Jobbik tagjainak írt levelében, cáfolandó Volner állításait, úgy emlékezett, hogy a kongresszuson a szövetségi politika is szóba került. Szabó közlése szerint az elnökség már kizárta az MSZP-vel, a DK-val és a Momentummal való országos összefogás lehetőségét. Az MSZP-vel és a DK-val önkormányzati szinten sem tartják elképzelhetőnek az összefogást, erről a „kongresszuson tájékoztatta is a küldötteket beszédeikben Sneider Tamás és Bana Tibor”. Jelenleg még – folytatta a pártigazgató – „az is vita tárgyát képezi, hogy az LMP-vel mennyire lehetséges önkormányzati szinten összefogni, pedig ezt szeretné néhány jobbikos szervezet”. Ehhez képest a 24.hu tudni vélte: Volner János azért robbantott, mert ellenzi, hogy a Jobbik vezetése „fúziót” hozzon létre a Jobbik és az LMP között. A lap szerint a Jobbik és az LMP vezetésében is fölvetődött, hogy a két párt közösen induljon az EP-választáson. „Sem konkrét javaslatként, sem ötletként nem merült fel a Jobbik vezetői testületeiben, hogy a Jobbik nem önállóan indulna az EP-választásokon, így az sem merült fel, hogy LMP-vel indulna közösen” – rögzítette kérdésünkre Szabó Gábor pártigazgató. Sneider Tamás is rövidre zárta témát: az EP-s „közös listának nincs semmilyen értelme, nem is fontolgatunk ilyet”. Szilágyi György jobbikos képviselő hozta nyilvánosságra Sneider Tamás helyzetértékelését, amelyben a pártelnök a birtokába jutott információkra hivatkozva közölte: Kövér László fideszes házelnök „már egyeztetett Dúró Dórával arról, hogyha találnak maguk mellé még néhány képviselőt, a Fidesz úgy alakítja át a házszabályt, hogy Novák Előd pártjának frakciója lehessen”. (Dúró Dóra férje, Novák Előd a Mi Hazánk egyik vezetője.) Sneidernek nincs kétsége afelől, hogy a három távozó jobbikos képviselő a Mi Hazánkba tart. „A leghatározottabban visszautasítom a vádakat. A köszönésen kívül Kövér Lászlóval nincs és nem is volt semmilyen kapcsolatom” – nyilatkozta Dúró Dóra a Népszavának. Kérdésünkre, hogy a Mi Hazánk, ha a házszabály módosítása lehetővé tenné (ehhez nyilván a Fidesz akarata szükséges), alakítana-e frakciót, Dúró Dóra elmondta: „sokkal több forráshoz és felszólalási lehetőséghez jutnánk, ha a házszabály lehetővé tenné, akkor természetesen lenne frakciónk”. A Jobbikban előre eltervezett, összehangolt akcióról beszélnek. Péntek reggel pontosan akkor indult meg tizennyolc jobbikos e-mail fiókjának a feltörése, amikor Volner levele a médiában landolt – említett egy gyanúsnak tartott egybeesést Sneider Tamás. Lapunknak hozzátette: a támadók azt gondolhatták, hogy „a nagy riadalomban nem vesszük észre a letöltéseket”. Végül nem sikerült tömeges letöltéseket végrehajtani, egy-egy levelet másolhattak le esetleg. „Ilyen akciót csak sok tízmilliós gépparkkal lehet elvégezni” – vélekedett a pártelnök, akinek tájékoztatása szerint a három kilépő jobbikos képviselő egyikének sem törték fel a fiókját.

„Hülyeségroller” és sorosozás

„Kedves Sneider Tamás, arra kérlek, ne hajtsd tovább a hülyeségrollert, már így is gyorsan száguld” – reagált a Facebookon Volner János a pártelnök szavaira. A frakcióból kizárt képviselő „butaságnak” minősítette, hogy ő „fideszes érdekből” szét akarná szakítani a pártot. Állítja: egyetlen embert sem próbált meg a Jobbikból kiléptetni, de „tömegével” keresik azok a Jobbik-tagok, akiknek elege van a pártvezetésből. „Ha a Fidesz érdekeinek engedtem volna, akkor elfogadom az elnökségünk felkérését és ma én lennék a Jobbik elnöke, nem pedig Te” – írta talányosan Volner, aki állítása szerint csak egy alapszabály-szerűen összehívott tisztújítást szeretne, „hogy visszatérhessünk a nemzeti politizáláshoz”. A jelenlegi pártelnöknk azt üzente: „Nagyon rossz úton jártok Tamás és sajnos nem csak fideszes rágalom, hogy Soros György emberei segítenek benneteket a baloldalhoz való közeledésben és a nemzetközi kapcsolatteremtésben egyaránt”.

Szerző
Frissítve: 2018.10.07. 16:45

Marad még a jó idő a jövő héten

Publikálás dátuma
2018.10.07. 15:24
Illusztráció
Fotó: DANIEL KARMANN / AFP
A jövő héten is sok lesz a napsütés, túlnyomóan száraz lesz az idő. A maximumok jellemzően 20 fok körül alakulnak, helyenként akár 24 fok is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Hétfőn a több-kevesebb napsütés mellett napközben helyenként, nagyobb eséllyel délnyugaton alakulhat ki záporeső. A legalacsonyabb hőmérséklet 7-13, a legmagasabb hőmérséklet 18-24 fok között alakul.
Kedden sok lesz a napsütés, csapadék nem valószínű. A leghidegebb órákban 6-12 fok lehet. Napközben 19-24 fokig melegszik a levegő.
Szerdán reggel foltokban kialakulhatnak pára- és ködfoltok. Napközben túlnyomóan derült, napos, csapadékmentes lesz az idő. A minimumhőmérséklet 5-11, a maximumhőmérséklet 20-24 fok között alakul.
Csütörtökön és pénteken is derült, csapadékmentes idő várható. A legalacsonyabb hőmérséklet csütörtökön 5-13, pénteken 4-10 fok között alakul. A nappali maximumok csütörtökön 19-24, pénteken 17-22 fok között alakulnak.
Szombaton és vasárnap is folytatódik a napos idő, csapadék nem várható. A szél szombaton napközben időnként megélénkül, vasárnap meg is erősödhet. A leghidegebb órákban mindkét nap 4-10 fok várható. Napközben szombaton és vasárnap is 17-22 fokig melegszik a levegő - olvasható az előrejelzésben.
Szerző
Témák
időjárás

Demeter Márta lehet az LMP társelnöke

Publikálás dátuma
2018.10.07. 14:40
Demeter Márta
Fotó: Tóth Gergő / Népszava
Elfogadta a jelölést a női társelnöki posztra, hamarosan hivatalosan is pályázik.
Demeter Márta vállalná az LMP női társelnöki posztját - tudta meg az Index.hu. Mint írják, az MSZP-ből nemrég érkező Demeter új párttársainak jelezte, elfogadja a tisztségre való jelölést, és hamarosan feltölti nyilatkozatait és pályázatát is.
A társelnöki poszton az alapszabály szerint női utód kell.  A poszt azután üresedett meg, hogy Szél Bernadett a társelnöki posztjáról és a frakcióvezetőségről is lemondott, majd kiderült, hogy a pártból is távozik Szabó Szabolcs párttársával.
Szerző