Csíkszentkirályi medvetámadás – Engedélyezték az állat kilövését

Publikálás dátuma
2018.09.26. 17:24
Shutterstock illusztráció
A bocs visszavadító központba kerül. Amikor olyan korba kerül, hogy el tudja már látni magát, szabadon engedik.
A bukaresti környezetvédelmi minisztérium jóváhagyta annak a medvének a kilövésére vonatkozó kérelmet, amelyik a múlt hét végén súlyosan megsebesített egy férfit Csíkszentkirályon – közölte az MTI-vel Szép Róbert, a Környezetvédelmi Őrség helyettes főfelügyelője. A bocsos anyamedve az utóbbi két év legsúlyosabb sérüléseit okozva támadt rá múlt pénteken egy 53 éves férfira, aki Csíkszentkirály határától mintegy 800 méterre egy kaszálón a szénát készítette elő bálázásra. Borboly Csaba akkor a Facebook-oldalán azt írta, az állat és bocsa egy autómosó mögötti mezőn tűnt fel péntek délután, majd a medve egy éppen ott dolgozó férfira támadt. A sérültről egy videót is megosztott, a férfi a műtét előtti percekben, kórházi ágyon fekve mesélt a támadás körülményeiről:
Szép Róbert most elmondta, hogy a kilövési engedély az anyaállatra vonatkozik, a bocs visszavadító központba kerül, és amikor olyan korba kerül, hogy el tudja már látni magát, szabadon engedik. Az MTI kérdésére azt is közölte: a minisztériumba nem érkezett be arra a medvére a kilövési kérelem, amelyik egy héttel ezelőtt Csíkkarcfalván támadt emberre. A környezetvédelmi szakember megjegyezte, hogy a minisztérium általában jóváhagyja az emberre támadó medvék kilövését, de a dokumentációhoz a sérült orvosi papírjait is csatolni kell, és ezeket nem mindig könnyű beszerezni. A Székelyföldi Hargita megyében – Borboly Csaba önkormányzati elnök keddi bejelentése szerint – 16 embert sebesített meg 2018-ban medve. Múlt héten két férfi került kórházba medvetámadások következtében. Romániában gyakorivá vált, hogy medvék a településeken keresnek élelmet maguknak, és a lakosságot is veszélyeztetik. A medvék túlszaporodása 2016-tól vált nyilvánvalóvá, amikor a Ciolos-kormány a populációt szabályozó medvevadászatot is betiltotta. Korábban a tárca évente 400-450 medve kilövésére adott engedélyt a vadásztársaságoknak. Tavaly a környezetvédelmi minisztérium sürgősségi beavatkozási kvótát fogadott el, amely alapján külön minisztériumi engedéllyel ki lehet lőni vagy áttelepíteni a veszélyes állatokat. Egy tavalyi becslés szerint Romániában mintegy 6800 medve él, és a medveállomány túlnyomó része, mintegy 5300 példány, a székelyföldi Hargita, Kovászna és Maros, valamint a szomszédos Brassó megyében található.
Szerző
Frissítve: 2018.09.26. 17:43

Orvosi kannabisszal foglalkozó cég elnöke lett a volt izraeli miniszterelnök

Publikálás dátuma
2018.09.26. 16:16
Ehud Barak volt izraeli miniszterelnök
Fotó: MENAHEM KAHANA / AFP
Tízezer dolláros fizetést fog kapni a cég globális üzleti kampányának vezetéséért.
Orvosi kannabiszt gyártó cég elnöki székét foglalta el Ehud Barak volt izraeli miniszterelnök – jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű honlap. Barak az InterCure nevű, orvosi kannabisszal foglalkozó cég globális üzleti kampányának vezetéséért – havonta mintegy negyven órás munkáért – tízezer dolláros (közel hárommillió forintos) fizetést fog kapni. Cserébe Izrael legnagyobb orvosi kannabiszt gyártó vállalkozásának külföldi üzleti stratégiáját fogja irányítani. Az izraeli tőzsdén jegyzett InterCure a Nasdaq nemzetközi tőzsdéjén történő megjelenést mérlegeli, és jelenleg a Canndock nevű hasonló profilú vállalat megvásárlásán dolgozik, amelynek nevét Canndock Pharmára fogja változtatni. A Canndock a gyógyászati célú marihuána kutatásának, termelésének és forgalmazásának úttörő vállalata. Ehud Barak 1999 és 2001 között vezette Izraelt a Munkapárt elnökeként és miniszterelnökként, Benjámin Netanjahu elleni sikeres választási kampányt követően. Később Ehud Olmert, majd Netanjahu kormányában 2007 és 2013 között a védelmi minisztérium élén állt. A fizetésen kívül öt százalékos részvényopciót is kap munkájáért a lap szerint. Barak elmondta, az a célja, hogy a vállalat világelsővé váljon a gyógyászati célú kannabisztermékek piacán. 
Szerző
Témák
Izrael kannabisz

Valls Európa lényegét hozza felszínre

Publikálás dátuma
2018.09.26. 15:55

Fotó: JOSEP LAGO / AFP
Szűknek bizonyult a barcelonai Kortárs Kultúra Házának nagyterme kedden este, amikor Manuel Valls volt francia miniszterelnök hivatalosan bejelentette, hogy indul a katalán város polgármesteri tisztségéért. A francia politikus a populizmus, a nacionalizmus, a demagógia, illetve a katalán függetlenségi törekvések ellen száll síkra. Beszédében hangsúlyozta, hogy baloldali ember, aki a francia szocializmusból jön, köztársasági értékrenddel, de független jelöltként. Biztosította támogatóit, hogy bármi legyen a jövő májusi választás eredménye, nem hagyja el a katalán fővárost, amely részéről nem lemondás valamiről, nem áldozathozatal, hanem személyes választás. Emlékeztetett, egyik apai nagybátyja a Barcelona focicsapata himnuszának szerzője, amelynek szövegében is az szerepel, "tant se val d'on venim", vagyis, mindegy honnan jöttünk. A Barcelonában született 56 éves francia politikus, aki volt Evry polgármestere, francia belügyminiszter és kormányfő egyaránt, jelenleg pedig a Nemzetgyűlés képviselője szocialista színekben, független jelöltként indul Barcelonában. Egyelőre még csak a Ciudadanos (Polgárok) liberális katalán-spanyol párt támogatásával, de az általa létrehozott platform meghagyja a lehetőséget bármely más párt vagy szervezet csatlakozására. Elméletileg a többi függetlenség-ellenes erő, mindenekelőtt a két hagyományos nagy, a Szocialista Párt és a Néppárt támogatására számíthatna, amelyek azonban aligha fognak beállni mögéje, mint ahogy a radikális baloldali Podemos sem. Valls jelöltségének támogatása a Ciudadanos történetében is új fejezetet nyit. Albert Rivera 2006 óta porondon lévő formációja ugyanis első alkalommal mond le az önálló választási szereplésről és csatlakozik egy szélesebb koalícióhoz. A francia politikus lépése korábban betöltött magas franciaországi tisztségei miatt kerültek az európai figyelem középpontjába, de valójában semmi rendkívüli nincs benne. A maastrichti egyezmény ugyanis rögzíti, hogy az Európai Unió bármely polgára jelöltetheti magát nemcsak a saját, ha más uniós ország helyhatósági választásán. A francia szélsőjobb és szélsőbal még a hivatalos bejelentés előtt támadást indított Valls ellen, követelve, hogy mondjon le francia parlamenti mandátumáról. A politikus ezt meg is teszi jövő héten, bár a hatályos jogszabályok szerint erre csak akkor kötelezhető, ha el is nyeri a megpályázott új tisztséget. Marine Le Pen azonnali lemondást követelt, a szélsőbal vezetője, Jean-Luc Melenchon a „macronizmus” újabb csalfa húzásáról beszélt. Szerinte az Elysée-palota el akarja kerülni a Valls lemondásával megüresedő nemzetgyűlési mandátumra kiírandó időközi választást. Francois Hollande volt államfő szűkszavúan, de sok sikert kívánt egykori kormányfőjének. Emmanuel Macron és Valls kapcsolata sohasem volt különösebben jó. Benjamin Griveaux kormányszóvivő még Valls hivatalos bejelentése előtt úgy fogalmazott, ha valóban harcba száll Barcelona polgármesteri tisztségéért, az legalább igazolni fogja, hogy „Európa valóság”. Spanyol médiaelemzések szerint bármennyire bombahír Valls indulása, győzelme egyáltalán nem biztos. A jelenlegi baloldali polgármester, Ada Colau is, aki korábban a lakhatási jogokért síkra szálló aktivistaként vált ismertté és a katalán függetlenség kérdésében semleges álláspontra helyezkedett, komoly ellenfélnek számít, és úgy tűnik, hogy a hagyományos nagy pártok is saját jelölteket indítanak. Jordi Munoz politológus, a Barcelona Egyetem tanára a cna.com-nak nyilatkozva azt állította, Valls egyetlen esélye a győzelemre a nagy pártok megnyerése lenne. Joaquim Coll elemző is kockázatos, de nem öngyilkos vállalkozásnak tekinti Valls indulását, amely „fejre állította a politikai életet”. Az El Pais beszámolója szerint Valls a világra nyitott várossá tenné Barcelonát, amelyet a szeparatisták által felkínált lehetőséggel helyez szembe. Kampánystábjához megszerezte a város ikonikus focicsapatának volt kommunikációs vezetőjét, aki Barcelona egykori szocialista polgármesterének Pasqual Maragallnak (1982-1997) a segítője is volt. Maragall Barcelona modernizálásának jelképe. A katalán függetlenségpártiak azzal kampányolnak máris ellene, hogy, amint Charles Puigdemont volt elnök fogalmazott, Valls nem ismeri Barcelonát és Barcelona nem ismeri Vallst. Quim Torra jelenlegi katalán elnök nem teketóriázott, „nagy kudarcot” kívánt Vallsnak. Puigdemont és Torra pártja, az ERC a történész Ferran Mascarellt indítja a polgármesterségért, a máig nagy tekintélynek örvendő Pasqual Maragall testvérét.    
Szerző