Volt idő, amikor Magyarország kért "zsoldosokat”

Publikálás dátuma
2018.09.24. 08:30

Fotó: Tóth Gergő / Népszava
A kormánypropaganda szerint elvennék a határőrizet jogát, de nem olyan régen még a magyar kormány kérésére jöttek szlovák, cseh és osztrák rendőrök a határra.
„Brüsszel zsoldosokat akar a magyar határra vezényelni, hogy azok engedjék be a bevándorlókat” – Orbán Viktor és a Fidesz rendszeresen így interpretálja Jean-Claude Juncker által vezetett Európai Bizottság legújabb javaslatát, amelynek lényege, hogy az uniós határőrizeti ügynökség, a Frontex kötelékében egy tízezer fős, gyorsreagálású határőrizeti erőt hoznának létre. Bár a terv is arról szól, hogy ennek bevetését a fogadó ország maga kérhetné, és még ebben az esetben is a fogadó állam parancsnoksága alatt, annak törvényei szerint működnének, a kormányzati propagandát ez nem zavarja. Pedig volt olyan idő, amikor még mi kértünk idegen katonákat a magyar határ őrizetére. Még 2015 őszén számolt be az MTI arról, hogy ötven rendőrt küld Szlovákia Magyarországra, a magyar-szerb határra, miután a pozsonyi kormány jóváhagyta az intézkedést. A szlovákok a kerítés mentén magyar rendőrökkel és katonákkal járőröztek közösen, felszerelésüket és szolgálati autóikat a szlovák belügyminisztérium biztosította. A szlovák belügyminisztérium szerint ők a magyar fél kérésére küldenek rendőröket a magyar-szerb határra. Robert Fico akkori szlovák miniszterelnök pedig azt mondta, csak azért nem katonákat küldtek, mert a törvényi szabályozások miatt sokkal egyszerűbb megoldani a rendőrök kiküldését. Két héttel később a TASR szlovák hírügynökség már azt írta, a szlovák rendőrök több mint 4000 szolgálati órát teljesítettek 157 járőrszolgálat alkalmával, miközben 100 illegális migránst és két embercsempészt tartóztattak fel, illetve – a magyar kollégáikkal – le. Pintér Sándor magyar belügyminiszter az összefogás mintapéldájának nevezte a szlovák rendőrök jelenlétét Magyarországon és a visegrádi együttműködés sikerét méltatta ennek kapcsán. Később, 2015 október 31-én cseh kollégáik is csatlakoztak a kontingenshez, szintén ötvenen.  Intézkedni magyar rendőri felügyelettel, a magyar jog alapján tudnak – írta akkor az MTI, éppen így működne Jean-Claude Juncker elképzelése szerint is az uniós határvédelmi kontingens. Egy évvel később húsz osztrák rendőr is felvonult a magyar-szerb határhoz, majd 2017 áprilisában már arról írt az MTI, hogy „az év végéig meghosszabbítja az osztrák hadsereg a magyar-szerb határon teljesített humanitárius segítségnyújtást”. 2016 novemberében Ausztria egy műszaki századot is küldött a határvédelmi feladatok segítésére, továbbá ötven járművet is biztosított a magyar-szerb határvédelmi munkálatok támogatására. A osztrák katonák szállítási, felderítési és elsősegélynyújtással kapcsolatos feladatokat láttak el. De nem csak fogadtunk, küldtünk is rendőröket külföldre, határvédelemre, először 2017-ben, majd idén áprilisban is utaztak magyar rendőrök Macedóniába és Szerbiába, hogy segítsék a macedón-görög, illetve a szerb-bolgár határ védelmét.

A munkaadók sem tudnak mit kezdeni az alulképzett fiatalokkal

Publikálás dátuma
2018.09.24. 08:10
Az építőipar és a vendéglátás után mára szinte minden szakmában állandósult a túlkereslet FOTÓ: SHUTTERSTOCK
Hiába lenne közel 84 ezer betöltetlen álláshely, az iskolából kikerülő fiatalok jó része az elvégzendő feladatot sem érti. A munkáltatók is kérik a kormányt: állítsák vissza a tankötelezettség régi korhatárát.
Égető szükség lenne a munkaerőre, a KSH adatai szerint 2018 második félévében több mint 83 ezer üres álláshely van Magyarországon, 18 ezerrel több mint egy évvel korábban ugyanebben az időszakban; a helyzet pedig várhatóan csak romlani fog, évente 40-50 ezerrel kevesebb dolgozó állhat munkába.  Ráadásul, az oktatási rendszerből kikerülő fiatalok jó része alapvető hiányosságokkal kerül a munkaerőpiacra – és ezt már a munkaadók is megsínylik, derül ki az RTL Klub riportjából.
A csatorna idézi Gablini Gábor, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnökét, aki szerint a piacra belépők 25 százaléka funkcionális analfabéta. Gablini szerint külföldről nem lehet megoldani a munkaerő-utánpótlást, a hazai helyzeten kell javítani: 
az MGYOSZ ezért kezdeményezi, hogy az általános iskolát befejezését egyfajta „kisérettségihez”, egységes szövegértési és matematikai vizsgához kössék, a tankötelezettségi korhatárt pedig 16 éves korról 18 évre állítsa vissza a kormány.

A csatorna emlékeztet rá, hogy az Orbán-kabinet hat évvel ezelőtt szállította le a tankötelezettségi korhatárt, éppen munkaerő-piaci igényekre hivatkozva. Az RTL Klub kérdésére – hogy tervezik-e a korhatár visszaállítását – a Pénzügyminisztérium nem válaszolt: csak annyit írtak, hogy míg 2012-ben rekordmagas munkanélküliség volt a gond, most egy kellemesebb problémával, a munkaerőhiánnyal állnak szemben
Szerző

Titkolják kilétüket a Lázár-kastély furcsa részvényesei

Publikálás dátuma
2018.09.24. 07:34

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
A két tulajdonos annyira kerüli a nyilvánosságot, hogy nevük még a céges részvénykönyvben sem szerepel – pedig ezzel saját jogaikról is lemondanak.
Eddig homályban maradt a batidai vadászkastély mögött álló két ismeretlen tulajdonos, és jelek szerint mindent megtesznek azért, hogy ez így is maradjon. Korábban a 24. hu számolt be arról, hogy a Lázár János telkeivel körülvett kastélyt Grosswiese Zrt. birtokolja – a társaság egyik részvényese Kulik Jenő ügyvéd, később pedig a volt kancelláriaminiszter és két helyi vállalkozó is beszállt tulajdonosként az üzemeltető társaságra.
Lázár a részvények 8 százalékát, az ismert tagok pedig az összes részvény 52 százalékát birtokolják – csakhogy a maradék 48 százalék tulajdonosai homályban maradtak: mivel egyik birtokos tulajdonrésze sem haladja meg az 50 százalékot, ez esetben a cégnyilvánosságról szóló törvény lehetőséget ad a rejtőzködésre. A portál ezért hivatalos úton kereste meg a társaságot, ugyanis a jogszabályok szerint a cég részvénykönyve megtekinthető. 
A lap betekintést kapott a könyvbe, de így sem jutott sokra: a dokumentumba ugyanis nem jegyeztette be magát a 48 százalék felett rendelkező két nagy részvényes. Ezt ugyan megtehetik, de a portálnak nyilatkozó jogi szakértő – a Transparency International Magyarország jogi igazgatója – szerint a lépés nagy bátorságra vall: a polgári törvénykönyv szabályai értelmében a részvényes, vagyis a tulajdonos nem gyakorolhatja a jogait és nem vehet fel osztalékot sem, ha nem jegyzik be a részvénykönyvbe.
Szerző